Bocsánatot kérek, hogy teljesen lemaradtam! Hosszú a gondolatmenete a kövi résznek, és a sors iróniája is lecsapott rám. A kék halál átka gondolatot, ugyanis a gépem kicsit túl komolyan vette.... És kapott is egy ilyen nevű vírust vagy mit. :/ Nem tudom mikorra várható a következő rész, de igyekszem!
- Mi az Star??? - hűltem el, de aztán megnyugodtam, mert láttam, hogy ez most a boldog "Váááá"-ja. Aztán mikor már kb több perce ugyanúgy ordított megint megijedtem, hogy megfullad. (Jó nagy tüdeje van a csajnak.....)
- VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ AU, MA VAN VALENTIN NAP!!!!!!!!!
- MI???? - hűltem el. És hirtelen Starfire boldogsága átragadt rám is és én is elkezdtem vele ugrálni, és ordítani. Aztán...... rájöttem, hogy én történetesen utálom ezt a napot.
- Mi a baj Auróra? Te nem szereted a valentin napot? - állt meg végre és komolyabbra fordította a szót.
- Hát..... tudod...... én sose kapok semmit. - feleltem szomorúan.
- Mi az, hogy nem kapsz semmit??? Akkor azok a halak a ház előző tulajáé? - mosolygott, és az ajtó előtt heverő halakra mutatott szárnya végével. Egyből felvidultam és csillogó szemekkel néztem a halakat.
- Na szia Au, majd még beugrok! - mosolygott. - Ja és igen.... este várunk egy bulira a klubba. Ezért is jöttem eredetileg. - mondta és kivonult. Nekem ekkor esett le és felnevettem. Persze ezt ő már nem hallhatta. Aztán a halak felé léptem. pontosan 6 volt. Megszagoltam őket. Aztán egy kis papírkát találtam.
" Boldog Valentin napot kíván:
Hektor és a rémek!"
Aztán odébb léptem és találtam mégegy cetlit a legeslegkisebb kis halon. Erre az volt írva:
" Valentin napra, egy jó barátodtól:
Naptól. "
- Awww...... - mosolyodtam el. - Kedves tőlük, hogy eszükbe jutottam. ..... Vajon Karomtól is kapok valamit?
###
~Tate~
- Sok sikert haver. - veregettek vállon a srácok hajnalban, mikor útnak indultam, hogy megvalósítsam a tervemet.
- Köszi, de azért nehogy máris temessetek. - röhögtem rájuk.
- Hát pedig.... Szerinted ott a dombtetőn lesz jó a sírod, vagy inkább a kövek alatt?
- De szemetek vagytok! - röhögtem tovább és a hozzám legközelebb álló srácot szárnyal oldalba ütöttem kicsit.
- Na, szurkoljatok! - tártam aztán szét a szárnyam.
- Hülye vagy? Még szép, hogy szurkolunk! Kell az a talpmasszázs.
- Nah, jó, ne legyetek bunkók! És majd meglátjátok, mire vagyok képes, ha nagyon akarom! - emeltem fel a fejem, aztán felrepültem, és irány a vikingfalu!
###
~Nyesi~
- Pfujjjj.
Hát igen. Ez volt az első szó amit hallottam a híres-neves valentin napon. Méghozzá Csontitól, aki meglátott egy az istálló kapujában csókolózó szerelmes vikingpárt.
- Csontiiiiiii - nyafogtam álmosan. - Hagyd őket. - rúgtam bele farkammal a vállába még félálomban, hogy maradjon nyugton, mert valentin's day ide vagy oda, én aludni akarok!
- De most csak nézz rájuk! - fintorgott - Pfujj!!
- Mi van már?? - keltem fel idegesen és odanéztem. Egymásra néztünk a Csonttörővel. Aztán ketten egyszerre:
- Bleeeeeahhhhh!!!
- Hogy lehet mindenki ilyen baromi boldog?? Undorító. - állapítottam meg.
- Menjünk már innen Nyesi! Rosszat fogok álmodni!!
- Jó, jó... csak még egy perc.... - és ezzel visszadőltem a szalmára.
...
Nem tudom mennyit aludhattam, 5 percet, esetleg 10-et vagy talán egy egész órát... mindenesetre arra keltem, hogy egy éjfúria közeledik.
- Tate??? - riadtam fel és körbenéztem. Nem láttam semmi különöset, csak Csonti fejét láttam, ahogy meglepette néz rám vissza.
- Mi? - értetlenkedett.
- Ja..... Ja semmi, biztos csak álmodtam... - nyugtatgattam magam, de Csonti megrázta a fejét.
- Nem, ez tényleg ő volt.
- Hogy mi?? - pattantam fel. Mit keres ez a faluban fényes nappal??
- Ha jól hallom épp most landolt a főtéren. - közölte rezzenéstelen arccal a Csonttörő. Ijedten felugrottam és az istálló kijárata felé vettem az irányt.
- De miért olyan fontos ez?? - kiáltotta utánam.
- Azért mert el fogják kapni!! És ezt nem hagyhatom! - kiáltottam hátra. - Mert beleszerettem.... - suttogtam még magamban és kirepültem.
Egy pillanat alatt a téren termettem. Tate valóban ott állt a közepén, egy csomó vikinggel és sárkányháton ülő vikinggel körülvéve. Ez a szerencsétlen meg csak állt, és nézte a tömeget.
- Tate, mit csinálsz, repülj el!! - kiáltottam oda neki a tömeg mögül, de nem tudtam odarontani hozzá, mert a körös körül álló sárkányok utamat állták. Felém fordult egy pillanatra és elmosolyodott. Kétségbeesett szemekkel válaszoltam és hangtalanul egy "Kérlek!"-et tátogtam neki. De ő csak mosolygott, akár egy háborús hős.
A tömegből 3 fiatal viking lépett felé. Ismét feléjük fordult, és az egyik hátsó lába megindult hátra, mintha hátra akarna hőkölni, de mintha erőt vett volna magán, mert gyorsan lecsapta a talpát és állt tovább egyhelyben. Az orránál már meg is mozdult kicsit a szája és halványan láttam a fogát ahogy vicsorog, de ezt is elfolytotta a következő pillanatra. Nézett hol egyik vikingre, hol a másikra. A tömeg pedig hangtalanul figyelte. Ahogyan én is. Szeme egyszer csak megakadt egy szőke hajú, kb 16 éves fiún. Ahhoz közelebb lépett egy lépéssel. A másik két fiú kicsit távolabb lépett. Az pedig felé nyújtota a kezét, és megállt az éjfúria előtt. Hosszan nézték egymást, mígnem a fiú elfordította a tekintetét. Ekkor Tate a szeme sarkából rám pillantott. Alig észrevehetően megráztam a fejem, ő pedig annál is elfolytottabban mosolygott vissza. Majd lehunyta a szemét és az orrát a fiú kezéhez érintette. Hagyta magát megszelidíteni....
###
~Tate~
Hát sikerült..... Itt állok egy kovácsműhely előtt, nyereggel a hátamon, mint szelíd éjfúria. Furcsa egy érzés... Végső soron jó. Csak kár h le kell mondani a szabadságról... De azt hiszem megérte. Vagyis... mindjárt kiderül.
Mikor a kovácstól kijöttünk az új nyereggel, gazdámat rögtön letámadták a haverjai. Én kicsit arrébb húzódtam. Aztán Nyesi állt elém.
- Heló. - köszöntem neki visszafogottan. Tudtam h látta az egészet, de azt nem, h mit szól hozzá. Ő még csak nem is köszönt csak nézett rám ledöbbent szemekkel. Beszédre nyitotta a száját, de hang nem jött ki a torkán. Így állt vagy 2 percig, mire végre megszólalt.
- Miért csináltad? - kérdezte halkan.
- .... Hogy veled lehessek. - feleltem ugyanolyan halkan. Nem válaszolt semmit, így még hozzátettem: - Emlékszel...? Azt mondtam bizonyítani fogok neked. .... Ha ez nem győz meg.... akkor nem tudom mit tehetnék még érted.....
- ... Miattam csináltad? - kérdezett szinte meghatott hangon.
- Igen.... - feleltem egyre bátrabban mosolyogva.
- Jahj Tate..... - kezdte halkan, de hirtelen idegesbe csapott át a hangja. - MIT KÉPZELSZ TE MAGADRÓL?????
- .... - húztam kicsit össze magam, mert azt hittem egyetlen ütéssel agyon csap a farkával, vagy ketté kaszabol az éles szárnyával. ..... De nem ez történt...
- Úgy aggódtam érted, hogy bajod esik!! - mondta kétségbeesett arccal és.... hozzámbújt.
- A-... aggódtál értem? - lepődtem meg.
- Hát persze h aggódtam.... - válaszolt és hátrahúzta a nyakát, h ismét szemben álljon velem.
- Figyelj Tate.... Sajnálom, hogy olyan bunkó voltam veled. De igazad volt....
- Hogyhogy? - lepődtem meg. - Miben volt igazam?
- Abban amit tegnap mondtál.... - sütötte le kicsit a szemét. - Talán hülyeség... De belédszerettem. - mosolygott lemondó zavartsággal és elfordította a fejét. A távolt fürkészte, míg én végre felébredtem a meglepettségtől.
- Nem, nem, nem, nem hülyeség! - kezdtem el váratlanul hadarni. - Ez tök jó, mármint attól függ, nekem jó, mármint, öhm..... - ráztam meg a fejem mert ilyen zavarban még életemben nem voltam.
- Huh... - nevetett halkan. - te tényleg belémestél, ha még beszélni sem tudsz.
- Legalább már elhiszed. - mosolyogtam buzgón.
- És ez most azt jelenti...
- Azt hiszem... azt jelenti? - vágtam reménykedő fejet.
- Ha te is szeretnéd.... - mosolygott ő is. Wow..... szép a mosolya. Mármint ez az őszinte mosolya. Ez... gyönyörű. Egy percre ki is esett minden.
- Khüm.... - tértem ismét magamhoz. - Szóval....
- Szóóóval...... - ismételte zavartan.
- Nyesi....
- ?
- Megtisztelsz azzal, hogy leszel a csajom?
- Nem.... - válaszolta, amitől összeszorult a szívem. - De.. lehetek a barátnőd. - mosolygott. - Csak tudod ez a "csaj"-ozás olyan mintha csak egy napra akarnál felszedni..
- Oké. - mosolyodtam el ismét. - Kedves Barátnőm. - léptem közel hozzá.
- Megengeded? - néztem reménykedve.
- Attól függ mit akarsz. - mosolygott elégedetten.
- Ezt. - válaszoltam mosolyogva és mancsommal magam mellé húztam a magasban tartott fejét, hogy megtudjam csókolni.
...
###
~Auróra~
- Hé, Auróra, tudnál egy kicsit segíteni,az van,hogy...... ITT MEG MI TÖRTÉNT??? - lépett be Dani a házba. A felháborodásán én meg sem lepődtem: minden össze volt borogatva, a padlón lépni nem lehetett semerre.
- Nem találom a ceruzámat!!! - ordítottam hátra a marom felett, miközben az egyik sarokban kutattam a lepedők alatt.
- *Mi???* - kérdezett újra, mire eszembe jutott, hogy persze, hiszen nem érti ha sárkányul mondom...
- *Nem találom a ceruzámat!!!*
- *Mi? Azt amelyiket a Tűzférgektől kaptál?*
- *Igen, azt!* - vetettem oda és átrohantam a szekrényhez és az alatt kutattam tovább.
- *Á, de jól képben vagyok!* - gondolta és közben valóban egy "de király vagyok!" fejet vágott.
- *öhm... ennek örömére segíthetnél.* - néztem rá megvető szempárral.
- Oké, bocsi, segítek! - felelte és ő is letérdelt mellém és keresni kezdett.
...
- Hát ez nincs meg... - görnyedt össze gazdám, mikor már nem is tudom mióta kerestük azt a fránya botot.....
- *Hát nincs...* - feleltem bánatosan elterülve a padlón.
- *Amúgy mit is akartál tőlem?* hemperedtem ismét a hasamra és ránéztem. *Tudod, mikor bejöttél.*
- *Ja.... hát..... csak tudod.....*
- *Igen?* - pillogtam félredöntött fejjel.
- *Szóval.... hogy ugye Valentin nap van....* - pirult el.
- *Figyelj.... nem vagyok valami jó kerítőnek, se társkereső céget nem nyitok sose...... De ha van valami, amihez értek, az Dráma, és a Romantika.*
- *Mire akarsz kilyukadni?*
- *Hívd el este repülni. Rajtam. A többit meg bízd rám.*
- Tényleg? Elvinnél minket?? - mondta hirtelen ki hangosan.
- *Még szép* - mosolyogtam, mire hirtelen a nyakamba borult.
- Köszi Au! Nem tudom, mihez kezdenék nélküled. - puszilta meg az arcom.
- *Semmihez* - nevettem fel.
Ez után gazdám hazaballagott, én pedig kimentem a házból és elindultam szétnézni, ki mit csinál épp. Nos..... Nem kellett sokat mennem, hogy megpillantsam Szikrát.
- Halihó!! - köszöntem neki már messziről aztán odaugráltam hozzá.
- Szia Au! Mizujs? - mosolygott rám.
- Hát... nem túl sok jó... - komorodtam el - Elvesztettem a ceruzámat.
- ó.... Biztos megtalálod ám.
- Lehet, h igazad van... csak tudod, már az egész házat tűvé tettem és sehol sincs.....
- Nem hagytad ott a klubban?
- Nem... nem hiszem... de mi van, ha mégis? - kaptam fel a fejem.
- Megnézem neked, oks? Úgyis mindjárt megyek oda.
- Ó köszikösziköszi! - ugrottam fel örömömben.
- Semmiség. - mosolygott. - Ja amúgy kaptál már valamit?
- Ja tényleg valentin nap van... el is felejtettem. - nevettem fel. - Amúgy Hektoréktól meg Naptól kaptam egy-egy halat. - nyaltam meg a szám.
- Áhá. Hektoréktól én is kaptam. Meg.....
- Meg?? - lepődtem meg.
- Aleko adott reggel valami szerenád félét. Az meglepett. - nevetett halkan.
- De aranyos. - mosolyogtam én is.
- Jaja.
- Hát akkor... sok szerencsét az udvarlókhoz! - köszöntem végül el.
- Neked is Au! - nevetett és ketten két irányba mentünk. Aztán persze nem kellett sok idő, hogy szembe fusson velem Star, aki úgy tűnik még ilyenkor sem fogy ki a látszólag határtalan mennyiségű energiájából.
- VÁÁÁÁÁÁÁ nézdAu,kaptamegysomóhalat,megkaptammégVikitőlcsokitisnézdnézdnézd!!!^^ - hadarta le nekem és az orrom alá dugott egy hatalmas szív alakú tábla csokit.
- Isteni!!! Kérsz?? - pörgött.
- Nem, nem, ne is hozd a közelembe! Emlékszel mi történt velem a múltkor, mikor édességet ettem? - toltam arrébb.
- Hát ez igaz... de nézz rám, én már felpörögtem!! - ugrabugrált folyamatosan.
- Jól van Star, de te mindig ilyen mozgékony vagy. - vigyorogtam.
- Hát... akkor megkínálom Csontit!! - kiáltotta felbuzdulva és elrohant mellettem és a hátam mögött odafutott Csontihoz és neki is lehadarta kb ugyanazt mint nekem. Annyi különbséggel, hogy Csonti megevett egy bon-bon-t.
- Nah milyen? - mentem oda Csontihoz. A felpörgött Starfire addigra már messze pattogott a csokijával.
- Mint egy energiabomba. - felelte, de ironikusan. Semmi hatást nem észleltünk.
- Lehet, hogy ennyi kevés. - tűnődtem.
- Vagy csak egyszerűen, rád azért hat, mert cukoritiszed van. - mosolyodott el halványan.
- Az mi??
- Egy betegség. Aminek következményeként az ember/sárkány cukorzabáló psichopatává válik!! .. Kb olyan leszel mint én, csak te még cukrot is eszel, és attól leszel psichopata. Én magamtól is az tudok lenni. - mondta és elindult a sétáló utcán.
- Miért is lennél psichopata? - röhögtem.
- Csak gondold át... rá fogsz jönni. - mosolygott.
- Jé tényleg, Nyesi merre van? - néztem körbe, mikor feltűnt, hogy nincs sehol. Pedig mindig együtt szoktak lenni. Furcsa....
- Áh, ő éppen a pasijával lóg. Igazából csodálkozom, hogy te nem ezt teszed. - sétált tovább, de én a ledöbbentségtől megtorpantam.
- Nyesinek... Nyesinek van barátja??? - kerekedett el a szemem.
- Van.
- Mióta??
- Várj, öhm... - felnézett az égre - Pontosan fél órája.
- Mi van??? És ki az?? Mondd már el!!! - rángattam meg kicsit, ami meg is lepte.
- Nyugi már! Amúgy Tate. Te nem láttad a nagy belépőjét a sziget életébe?
- Nem! - szédelegtem a sok hirtelen változástól és a hiányos információktól - Meséld már el!
- Oké, szóval...........
*20 perccel később*
- Huha..... - hunyorogtam. - Nem semmi.
- Az. - ásított egyet.
- Ez... tök romantikus *--*
- Áh, pfujj....
- Mi van?
- Miért vagy ilyen nyálas?
- Én nem vagyok nyálas! - kértem ki magamnak. Persze erre csak egy "Dehogynem!" nézés volt a válasza.
- Jó, oké, az vagyok... zavar?
- Kicsit... De most nézz körbe! Ott van például az a két emberke! - mutatott egy ház előtt álló szerelmes párra.
- Vagy ők! - mutatott egy az utcán kézenfogva végigvonuló párra.
- Vagy akkor ott vagy te meg Karom, meg Nyesi és Tate!
- Mit akarsz ezzel mondani? - sandítottam rá.
- Azt, hogy mindenkinek van szerelme, csak én vagyok magányos.
- Óh Csonti.... - hatódtam meg. Nem sokszor érzékelteti, de neki is van ám lelke...
- Nehogy elolvadj itt nekem, elvagyok én! Csak igazságtalanság.
- Figyelj Csonti... Valahol a szigeteken, van egy sárkány, aki odáig van érted!
- Meddig?
- Ameddig csak lehet! - kacsintottam rá.
- ... Gondolod?
- Tudom! - mondtam határozottan, és büszkén, hogy meggyőztem. - Csak még nem jött el az ideje, hogy megismerd. - fejeztem végül be. Hosszan nézett rám, egyre jobban felvillanyozva. Boldogan nézett rám, aztán mosolyogva mondta:
- Te őrült vagy!
- Mi? - lepődtem meg.
- Nah persze.... etesd ezzel a rémeket, én léptem, csá! - indult meg egy irányba.
- De Csonti! Hová mész?
- Nem hallooom!! Sziaaaa!! - ordította vissza még mindig vigyorogva és elrepült.
- Ennek meg mi baja? - néztem magam elé kérdőn. - Nah, hát akk.... induljunk, és keressük meg Karmot. Már kezd hiányozni.... - mondtam magamnak és megindultam a házuk felé.
...
Izgatott és egyben boldog rohanásomnak köszönhetően hamar oda is értem. Karom épp akkor jött ki az ajtón, és mivel nem figyelt előre, egy pillanatra egymáséhoz nyomódott az orrunk, mire rájött, mi is történt.
- Oh, szia Au, bocsi, hogy neked mentem. - mosolyodott el.
(Valahogy így)
- Hali. - mosolyogtam én is - Semmiség. Hogysmint?
- Jól köszi, megvagyok. Ahogy látom te is igencsak vidám vagy.
- Jaja, szép napunk van ^^ - (ha ezt otthon mondtam volna ki, még hátra is dobom magam az ágyon.)
- Aham, ennek örülök.Viszont figyelj.... Nekem.. most... dolgom van... szóval... ha megengeded.....
- Oh...... okés.... - engedtem el magam mellett - és este jössz bulizni?
- Igen, miért ne lenne minden rendben? - nézett rám kissé idegesen. A homlokán egy izzadtság cseppet láttam legördülni a pikkelyei közt.
- Biztos, nem vagy beteg, vagy hasonló?
- Biztos! - lépett hátra mert megakartam nézni h lázas-e. - Bocsi, de tényleg mennem kell! Szia! - mondta és gyorsan elrepült.
- Szia..... - néztem hosszan utána. .... Azt hiszem engem leráztak..
Úgy döntöttem ott várom meg a háznál, úgyis visszajön még..... Persze ez sem úgy alakult ahogy terveztem. (Miért is lett volna úgy, amit én eltervezek, az sose jön össze!)
- Szia Anya, Apu merre van? - jött oda hozzám Villám.
- Szia kicsim. - mosolyogtam rá - Nem tudom, én is őt várom...
- Oh... és hogy vagy?
- Jól köszi....
- Nem igazán győztél meg. - fanyarodott el a képe. - Mi a baj?
- Áh semmi.... - s hagytam, hogy hozzám bújtassa a fejét.
- Bizti?
- Bizti. - moslyogtam rá.
- Akkor okés. Amúgy.... Szerintem valami történik Johnéknál.
- Hogy hogy?? Mi történik? - hűltem el.
- Nem tudom.... csak furcsák ott a szagok. Mármint ilyen... öhm... mi is azoknak a neve?
- A hormonokra gondolsz?
- Igen, arra! Furcsa. Jah és Anna és az apukája bementek oda, és még mindig nem jöttek vissza. Igazából Apát is ezért keresem.
- Miért, nem ezzel kezdted? Menj vissza és szólj ha visszajöttek, addig megkeresem. - álltam fel.
- Okésoké! - vidult fel, hogy küldetése van, és elfutott.
Érdekes, de szinte el sem indultam és Karom már meg is lett!
- Halihó. Nah, elintézted amit kellett? - mentem oda hozzá, de már kevésbé mosolygósan mint előtte.
- Jaja. - mosolygott.
- Akkor jó... Amúgy Villám valami olyat mondott, hogy Johnéknál furcsa szagok vannak, nem jártál arra ma?
- De, igazából tényleg furcsálltam... Szerintem hamarosan beugorhatunk hozzájuk gratulálni. - vigyorgott. Nem igazán tudtam mire vélni a dolgot dehát.... ez van.
- Ahha.... Jah am tényleg ma van a szülinapja! Pont valentin napon... Jó neki.
- Jah, tényleg! Tényleg, te ünnepled a valentin napot? - kérdezett. Nos, a bennem kavargó gondolatok sokasága.... leírhatatlan, szóval inkább meg sem kísérlem.
- Hát... nem szoktam kapni semmit... szóval átlagos nap. - feleltem halkan, nem kis lemondással a hangomban.
- Minden oké? - nézett rám ijedten.
- Igen, persze, minden.. oké.... - gondolkodtam el. Hogy is lehettem ilyen hülye, hogy azt vártam, hogy kapjak valamit... ez eleve önzés.... Mindegy is........
De nem volt már időnk, mert Villám viharzott oda hozzánk, Annával a hátán.
- Au, hol van Dani??
- Mi történt? - kérdezte Karom Villámot.
- Útközben elmondjuk! - mosolygott.
- Gyertek! - intettem és hazarohantunk.
Hamarosan az egész csapatot összeboronáltuk, és ott is termettünk Johnék házánál. Kicsit haboztunk, aztán beléptünk az ajtón. És valóban, úgy ahogy Villám mondta! John és Jázmin körül egy alomnyi kis éjfúria játszadozott!
- Júúúúj..... - olvadtunk el mindahányan.
- Hogy lehet valami ilyen édes?? - epekedett Starfire.
- Még sosem láttam bébi éjfúriát! - szólt be az ablakon ámuldozó hangon Nyesi is.
- Gratu! - gratuláltunk aztán sorra nekik.
- Óóóó, megnézhetem őket? - nézett Viki Johnra.
- Igen csak vigyázz! Kissé szeleburdik. - mondta nevetve. Viki boldogan közelebb lépett a kicsik felé, akik rémülten bebújtak a szüleik mögé.
- Hé, nyugi, nem bántalak! - mosolygott rájuk a lány és térdre ereszkedve nyújtotta nekik a kezét, hogy megszagolhassák. A kicsik lassan előmerészkedtek és az egyik megszagolta. Mind ámulattal figyeltük őket. Aztán mikor mind odamerészkedtek, egyszercsak leterítették. Starfire kicsit meg is ijedt, ahogy a lány eldőlt, de mikor felnevetett ő is megnyugodott.
- Hé John, nem kell melléjük bébicsősz? - szólt be a túloldali ablakon Szikra - Szívesen vállalom, már van tapasztalatom!
- Egy kis segítség valóban nem ártana. - felelte John, mire az egyik kis nőstény felugrott Szikra orrára, amin mind nagyot nevettünk.
- Júj de édik. - gondolkodtam még mindig ezen, de csak távolról. - És mi a nevük?
- Még nincs nekik. Van ötletetek? - mondta John körbenézve.
- Szerintem ez a kis csöppség lehetne Árnyék. - mondta Szikra. Közben Csontihoz odafutott egy másik kis nőstény. Csonti rámosolygott a kicsire:
- Legyen mondjuk Holdfény. - mondta neki, mire az halk dorombolásba kezdett. Úgy tűnik tetszhetett neki a név. Vagy Csonti volt a szimpatikus. (:
Egy kis hím megindult nagy felfedező túrájára és az ablakban álló Nyesi és Tate előtt állt meg. A két kint álló sárkány összenézett, aztán egyszerre mondták a nevet:
- Fantom!
Egyszercsak pedig azt vettem észre, hogy előttünk ül egy másik kis apróság. Hatalmas bociszemekkel bámult ránk, majd elvigyorodott és láthatóvá vált tömérdek, apró fogacskája.
- Legyen Fogas. - mondtuk Karommal, mire mind felnevettünk.
- Hé John, jöttök velünk a klubba bulira? - hajolt kicsit beljebb Szikra. (Bár elég kicsi volt már így is a hely).
- Persze. - mosolyogtak, és az egész családdal elindultunk ki a házból, hogy aztán utunk folytatódjon a Thor-szikla felé.
- Nah, menjetek csak a buliba, hamarosan megyek utánatok! - állt elénk Karom mikor már indultunk volna mind a klubba bulizni.
- Te nem jössz? - lepődtem meg.
- Nem, majd utánatok megyek. - mosolygott, aztán csak úgy elrepült.... Eddig ilyenkor legalább egy puszit kaptam... kezd ez nekem gyanússá válni.
Hosszan néztem utána, közben a többiek már tovább is mentek a szirt felé, ahonnan már repülve szoktunk tovább menni.
- Mi az Au? - lépett oda mellém Starfire. És ekkor.... borzalmas dolog jutott az eszembe.
- Star... - néztem még mindig az eget.
- Igen?
- Van még csokid? - fordultam felé.
- Van, de azt mondtad, hogy....
- Star! Ne kérdezz semmit... csak mondd, hogy adsz-e vagy sem. - mondtam könyörgőn.
- Oké, persze, hogy adok. - mosolygott és odatolta elém a tábla csokit, amiből rögtön meg is ettem egy falásra vagy 3-at. Nos...... nem kellett volna.
...
Úgy vágódtunk be Starral a buliba, hogy alig álltunk a lábunkon a röhögéstől. "Szerelmi bánatomat" ugyanis a csokiba fojtottam, amitől újfent olyan látványt nyújtottam, mint egy részeg.
- Láttad, hogy nézett az a rettenetes rém, amikor majdnem nekirepültem azzal a szöveggel, hogy repül az Auróra?? - röhögtem Starnak támaszkodva, miközben betámolyogtunk a klubba.
- Szerintem csak akkor nézett igazán nagyot, amikor elmondtam neki, h éppen mormoták vagyunk XDD - röhögött tovább Star, mire összerogytam a nevetéstől. Csonti kapott el a szárnyával.
- Veletek meg mi történt, beleestetek egy boroshordóba idefelé jövet? - szemlélt meg.
- Nem, csak beugrottunk Starékhoz és felfaltuk a csokit. - feleltem nevetéssel küszködve.
- Ez rosszabb mintha leitta volna magát... - szörnyülködött Nyesi.
- Értem nem is aggódik senki? - nézett mérgesen Starfire.
- De te mindig ilyen vagy! És te legalább "józan" vagy! - felelte Szikra.
- Igen, nézz már rá erre a szerencsétlenre! - mutatott Csonti rám, aki közben felkeltem és nekifutásból akartam a falra felugrani, onnan pedig a plafonra.
- Miért nem tudok felmenni a plafonra? - néztem szomorúan de ugyancsak röhögve az engem figyelő tömegre. Csak pár "Te uram atyám.... mit tettem??" fejet kaptam válaszul.
- Star... miért, MIÉRT??? - nézett egyszerre mindenki barátnőmre, hogy megengedte nekem, hogy becukrozzam magam.
- Ő kérte.... - felelte bűnbánón.
- Juhúú, ezt nézzétek, sikerült! - kiáltottam hirtelen fel, mert közben valahogy (foggalmam sincs hogy csináltam!!) feljutottam a plafonra és éppen egy cseppkőről lógtam le fejjel lefelé.
- Hé, denevérek! - csillant fel a szemem, mikor megpillantottam egyet. - Hali denevér!!! nézd, éjfúria vagyok!! - köszöntem oda neki, de az elrepült.
- Ugye Tate, jól csinálom? - fordultam oda. - Jé fejjel lefelé vagy! - röhögtem tovább.
- Igen, nagyon ügyes vagy! - röhögött rajtam ő is, amitől felbátorodtam.
- Éjfúria vagyooook!!! - tártam szét a szárnyam, de ennek következtében leestem a földre.
- Ez már éjfúria! - nevetett tovább Tate.
- Miért bíztatod? - vágta gyengén oldalba Nyesi.
- Most miért, tök humoros. - röhögött.
- Hé, megvan mindenki? - néztem aztán körül.
- Még Karom nincs itt, meg Nyafi és Nátán is csak későeste jön. - felelte bizonytalanul Szikra. Johnék csak bámultak rám.
- Áhá, értem. - pattantam ismét fel. - Hát akkor várhatunk. - röhögtem idegesen.
- Figyelj Au.... mi lenne, ha te most hazamennél? - nézett rám Csonti.
- Miért??
- Azért mert itt most kicsik is vannak... Te meg ijesztően be vagy kattanva. - magyarázott Szikra.
- Oh... szóval ti is leráztok. Hát oké..... - emeltem fel mérgesen a szárnyam.
- Au, nem erről van szó, csak....
- Oké, oké, vettem a célzást. Nem leszek útban. A szomszéd alagútban leszek. - feleltem szomorúan és felrepültem az egyik magasabbik járatba.
Hamarosan meghallottam, hogy a túloldali teremből zene szól. Én meg csak ültem szomorúan...
- Hát jól van.... Akkor jól érzem magamat egyedül! - Álltam aztán fel, és fényemmel bevilágítottam a járatot. Aztán kitártam a szárnyamat (amennyire a szűk hely engedte) elrugaszkodtam..... és felrepültem az üregben. Össze vissza repkedtem, vagy éppen csúszkáltam, nem érdekelve, hol lyukadok ki. Közben a többiektől folyamatosan jött a zene.
Ismét szépséges röhögőgörcsöt kaptam, és magamban hadartam minden félét.
- Egy..... ketttőőőőőő...... hhhháááááárrrrroooooommmmm..................... RAAAAAAAAJTTT!!!!! - ordítottam és hasra feküdve lecsúsztam egy meredeken lefelé irányuló alagútba.
- JUHÚÚÚÚÚÚÚ, EZAZZ BÉBI!!!!! - ordítoztam tovább. Hát igen.... Mentségemre szóljon, hogy nem voltam magamnál! Ezeknek egy részére nem is emlékszem!!! Sőt, még van jópár dolog, amire nem emlékszem.... Talán jó is.
Boldogságomat az törte meg, hogy egyszercsak a járatnak vége lett és egy nagyobba torkollott, ahol pedig majdnem letaroltam az arra elsétáló Karmot. Csak azért nem taroltam le ténylegesen, mert hátrahúzta a nyakát és így kitért az utamból. Nekicsapódtam a falnak, de a kedvemet ez még nem törte le.
- Au! Jól vagy?? - rohant oda hozzám.
- Semmi baj, jól vagyok! - tápászkodtam fel, aztán ránéztem és 5 kerek másodpercig csak álltunk.
- Ez.... Nagyon...... Vagány volt!!!! Huhúúúú!!!! - ordítottam ismét fel, és behúztam egyet a levegőnek a farkammal, ahogy megpördültem a tengelyem körül.
- Jól vagy? Mi történt? - mért végig.
- Á semmi semmi, csak tudod.... Egy letört sárkány.. Egy jó barátnő....... - kezdtem halkan (vagyis próbáltam halkan) - .....meg egy kamrányi csoki!! - röhögtem ismét őrülten fel és hátravetettem magam, de fejemet bevertem a falba, ami némiképp felébresztett.
- Áucs. - dörzsölgettem meg szárnyammal a fájó részt.
- Te teletömted magad Starfire csokijával??? - hőkölt hirtelen hátra. - Miért??? Hiszen úgy volt, hogy többet nem eszel csokit! Legalábbis ennyit biztos nem! - hüledezett szegény.
- Nos... - köszörültem meg torkom és komoly képet vágtam, bár időről időre beleröhögtem. - Ha előbb jössz, még azt is átélheted, ahogyan kitoloncolnak a saját klubomból, amit ha úgy nézzük én fedeztem fel. - nyögtem be a kettős (szerintem jogos) felháborodást.
- Mi??
- Azt mondták túl "részeg" vagyok a bulijukhoz! - forgatta meg a szemeim. - Nah, jó, nem így mondták, de ez volt a lényeg.... - helyesbítettem, mert azért ekkorát mégse hazudhatok...
- És nem hazudtak. - szörnyülködött tovább.
- Hát... ha nem akarsz egész nap lerázni, talán megelőzhetted volna. - vágtam hirtelen a fejéhez, ami legbelül bántott.
- Mi??? - szaladt égig a szemöldöke.
- Jól hallottad. Nem tudom mi van veled ma, de valahogy furcsa vagy. - keltem fel és közel léptem hozzá. Úgy néztem a szemébe, hogy olyan közel hajoltam hozzá fürkésző tekintetemmel, hogy összenyomódott az orrunk. - Van valakid?
- Hogy mi?? Ez abszúrd! - háborodott fel.
- Válaszolj légyszi. - néztem még mindig ugyanúgy rá.
- Nincs. - felelte halál nyugodt, rezzenéstelen arccal.
- Hmm. - húztam ismét hátra a nyakam. - ez meggyőző volt. - gondolkodtam.
- De akkor miért kerültél ma? És.....
- Mi és?
- Semmi... - fordítottam szomorúan hátat.
- Mi az? Auróra mondd!
- Elfelejtetted, hogy valentin nap van... pedig én csináltam neked ajándékot. - mondtam halkan, majd lassan megfordultam és odanyújtottam neki egy kis dobozkát, amiben egy apró fából faragott hajó volt. Meglepetten pislogott párat aztán érdeklődve megbökte orrával az ajándékot.
- Mert tudom, hogy szereted a hajókat.... - sütöttem le a szemem.
- Igen.... köszönöm. - hallottam meghatott hangját. - Én pedig.... ezt csináltam neked. - mondta halkan és a háta mögül elő vett egy kis lapot, amelyen ez állt:
És én itt... itt totál kiakadtam! Meghatottan bámultam a papírt, és nem tudtam felnézni róla.
- Egy kicsit elégettem a papírt..... véletlen volt....... meg nem vagyok valami profi rajzos.......... - szabadkozott halkan. - Jah és itt a ceruzád. - tette le elém. - Bocsi, hogy elvettem..... - folytatta, de én még mindig nem tudtam megszólalni. Úgy éreztem könnybe lábad a szemem. Én ilyeneket feltételeztem róla, ő meg csak nekem akart meglepetést okozni...... De idióta vagyok..............
- De.... látom nem tetszik szóval........ akkor... el is megyek.... gondolom most haragszol rám. - mondta lemondón és már indult volna el, amikor hirtelen ránéztem. Egy másodpercre összeért a tekintetünk, aztán egy szó nélkül a nyakába borultam és azt suttogtam:
- Nagyon szép......Köszönöm.
...
Ez után teljesen megnyugodtam, és hamarosan a cukor is teljesen kiment belőlem. Ígyhát irány vissza bulizni!!
- Halihó, megjöttünk! - ordítottam be már messziről a többieknek, akik egy pillanatra mind megálltak és ránk néztek. Gondolom azt várták, milyen állapotban vagyok.
- Nah? Bulizunk sárkányok? - mosolyogtam kedvesen, mire mindenkiből kitört egy-egy nyugodt sóhaj.
- Na gyertek! - intett Szikra boldogan a szárnyával. - Dance Time!!
###
~Nyesi~
Egész este buliztunk, csak mi, sárkányok! Na meg persze John, éjfúriaként. Szikra bírta a legtovább. Jól nyomja a táncot, az már tuti! Mi meg elég jól elvoltunk. Tate-tel is. Ami azt illeti, ez némiképp megnyugvást hozott nekem. Most valahogy jól érzem magam. Csak attól félek... hogy tudom, hogy nem tart örökké. Nem lesz örökké mellettem. De addig ki kell használnunk az időt. Ezért egész este annyi időt töltöttem vele, amennyit csak tudtam.
- Mit szólnátok, ha lassúznánk egyet? - csillant fel valaki szeme, aki azt hiszem Auróra lehetett. (Valószínűség szerint). Ez után persze mindenki kedvet kapott hozzá, és valóban lassúztunk egyet.
Tate felkért táncolni.... és annak ellenére, hogy nem tudott egyikőnk sem, nagyon jól éreztem magam. Csak legyen még sok ilyen esténk....
###
~Auróra~
Az este közepén viszont bevillant valami......... NEKEM MA MÉG LE KELL VEZÉNYELNEM EGY RANDIT!!!
- Bocsibocsibocsi, most mennem kell!! - kiáltottam fel és megindultam a kijárat felé.
- Minden rendben Au? - nézett utánam rémülten Karom.
- Semmi baj, csak randit kell levezényelnem!!! Ha tudok visszajövök még!!! Sziasztoook!!!! - kiáltottam vissza a marom felett és kirohantam a klubházból, egyenesen Daniékhoz.
...
Gyorsan ott is termettem gazdám háza előtt, aki már nagyon topogott idegességében.
- Hát te meg hol voltál, nem gondolod, hogy kicsit elkéstél? - nézett rám mérgesen, mikor megpillantott a távolban, mint világító, rohanó foltot.
- *Bocsi, menjünk is, jól nézel ki!* - hadartam és futás közben bebújtam alá, hogy a hátamra vegyem, majd úgy futottunk tovább Annához.
- Dani! Szia! - mosolygott ránk a lány kedvesen. Szépen nézett ki nagyon. Látszott, hogy kicsípte magát az eseményre.
- Szia.... Akkor.. kész vagy? - nyújtotta gazdám a kezét félénken, hogy felhúzza maga mögé.
- Persze. - pirult el kicsit a lány és megfogta a fiú kezét, hogy felszálljon. Mikor már mindketten a hátamon ültek, már csak a jelet vártam a felszállásra.
- Mehetünk? - kérdezte gazdám.
- Igen. - karolt bele a fiúba.
- .... Akkor indulás Au. - mondta halkan, kicsit zavartan és puhán felszálltam.
- Hová megyünk? - kérdezte Anna.
- Majd meglátod. - felelte a fiú, de aztán rögtön felvette velem a kapcsolatot, hogy megkérdezze:
- *Au, hová megyünk??*
- *Majd meglátod* - mosolyogtam határozottan, és előre lendítettem magam.
Nos az eredeti terv az volt, hogy naplementében repülünk.... de ezt gyönyörűségesen lekéstük. Persze nekem hála.... Ezer köszi Au. (Azt a lassú formád!!) Szóval új ötlet kellett. De nem is kellett sokat gondolkodni, hiszen a holdfény legalább olyan csodálatos romantikus repülésekhez, mint a naplemente, ha nem szebb. Meg hát... valljuk be: egy szerelmes párnak nem kell nagy rásegítés, hogy szép estéjük legyen.
Az erdő felett repültünk egyet, egy kicsit megnéztük az éjszakai falut, aztán közel vittem őket a tengerhez. Nos ehhez azért kellett egy kis bátorság, mert utálom a vizet.... Legalábbis mióta egyértelművé vált számomra, hogy nem tudok benne úszni. De a jó ügyért bármit. Úgy repültem, hogy Anna a hátamon le tudott nyúlni és beleértette kicsit kezét a vízbe. Felnéztem rá és elmosolyodtam. A lány felnevetett aztán hátravetette magát a hátamon és két kezét a szárnyam mögött végighúzta a vízen. Mindnyájan nevettünk. Végül pedig én is felbátorodtam annyira, hogy az egyik mellső lábam beletettem a vízbe, és így suhantunk tovább.
Később a Hold előtt repültem velük egy kört, és azt figyeltem, hogyan változik a hátamon a súlypontjuk. Ebből ugyanis egész szépen meglehet állapítani, hogy az illető mit csinál. Igazából nem érzékeltem semmi különlegeset, többnyire ültek. Azt hiszem Anna hátulról átölelte a gazdám derekát. Gondolom kapaszkodás ürügyével. :33
Aztán végül leszálltam velük egy tisztáson.
- *Beszélgess vele egy kicsit, amíg kifújom magam.* - mondtam neki, miközben épp landoltunk.
- *Au, ne csináld már, mit mondjak neki??* - ijedt meg, és láttam, hogy kavarognak fejében a gondolatok, ahogy leégeti magát a csaj előtt.
- *Csak add önmagadat!* - győzködtem, miközben Anna már le is szállt a hátamról, Dani viszont nem akart megindulni.
- *Mindenki ezt mondja, de ha "önmagamat adom", akkor hülyének néz!*
- *Akkor ne a hülyébbik önmagadat mutasd!* - dobtam végül le a hátamról, hogy végre utánamenjen.
- Hé! - nézett rám mérgesen, a porban ülve.
- *Na, menj már utána! Itt leszek ha kellek.* - nevettem és leültem egy fa tövében, onnan figyeltem őket.
Lovasom felkelt, leporolta magát, majd tétován lépdelve odaballagott a lányhoz, aki eddigre már leült a búzának kinéző magas fű szélére. Nagyon füleltem, hogy halljam őket, remélem mindent jól értettem! :
- *sóhaj* Szép esténk van.... - ült le Dani is mellé, de azért némi távolságot megtartva.
- Igen, tényleg nagyon szép. - mosolygott kedvesen a lány. Aztán egy darabig csak ültek és néztek maguk elé. Én meg már éppen kezdtem rosszul lenni, hogy ha ez egész este így fog menni, én levetem magam a szikláról!
- Te Dani.... - törte meg aztán hirtelen Anna a csendet, mire mindketten szinte egyszerre kaptuk fel a fejünket.
- I-igen?
- Semmi csak.... azon gondolkodtam...
- Min? - mondtuk egyszerre, csak én persze jó pár méterrel arrébb és nem mellesleg sárkányul. Te jó ég, mintha én lennék randin! Hát Karom meg is ölne XD
- Csak.. meglepődtem, hogy elhívtál. Mármint.... biztos lett volna jobb dolgod is mára.
- Igazából, nem... - mondta hirtelen Dani, de ő is rögtön rájött, hogy ez rém furán jött össze, úgyhogy gyorsan mentegetőzni kezdett, amivel azonban egyre jobban belebonyolította magát a dologba. - Vagyis de, vagyis nem volt semmi dolgom, de ha lett volna is fontosabb lettél volna, ahjj, hogy nem tudom tartani a számat. ..... - temette tenyerébe az arcát. Anna furcsállóan nézte, aztán halványan elmosolyodott.
- Köszi, hogy elhívtál. - tette puhán kezét a fiú karjára, mire annak újra láthatóvá vált kipirult arca.
- Szívesen..... - mondta halkan. A keze lassan megindult a lányé felé, és még a távolból is tisztán láttam, ahogy összekulcsolták a kezük.
- Figyelj Anna..... valamit szeretnék elmondani.
- Igen Dani? - nézett rá a lány reményteljes szemekkel. De ez.. ez a srác itt leblokkolt. Nem tudom, talán belemerült a szemébe, vagy hasonlót tudok elképzelni, de nem ment neki tovább a beszéd.
- Ajjaj. - gondoltam és halkan közelebb mentem hozzájuk. - *Folytasd!*
- Öhm... - fordult egy picit oda felém, mire bíztatóan rámosolyogtam. Újra előre fordította a tekintetét, nyelt egy nagyot... aztán kimondta:
- Szerelmes vagyok beléd. - itt pedig összeszorította a fogát, és láttam, ahogy elképzeli, hogy most aztán miket fog kapni a csajtól a fejéhez.... De Anna csak nézett rá meghatottan. Aztán halkan így szólt:
- ... Én is beléd Dani..
- Komolyan? - kerekedett hirtelen el a szeme.
- Komolyan. - nevetett halkan a lány. Aztán csak mosolyogtak egymásra.
- Nah gyerekek, ezt úgysem ússzátok, meg ha az én sulimba jártok. - viccelődtem magamban halkan és odalopóztam hozzájuk, majd fejemmel picit meglöktem Danit, éppen csak annyira, hogy "véletlendirekte" lesmárolja a csajt.
...
- *Au.... köszönök mindent.* - ölelt át gazdám mikor már a házuk előtt álltunk. Annát addigra már hazakísértük.
- *Nincs mit* - mosolyogtam. - *Nah és? milyen volt? Az este? A repülés? A csók?* - buzdultam fel.
- *Álomhoz hasonló!*
- *Pontosan....* - merengtem el, egy hasonló estére gondolva.
- *Ejj te szerelmes gerle sárkány* - nevetett.
- *Épp te mondod?* - viccelődtem, mikor megpillantottam egy Skrill farkat elsuhanni egy ház mögött.
- *Nah, jó éjt, nekem még van ma dolgom.* - köszöntem végül el, és meg sem vártam, hogy mondjon akármi kívánságot az éjszakára vonatkozólag, csak elfutottam, hogy a Skrill után vessem magam.
Hirtelen belém nyilalt egy érzés, hogy talán ő az.... Villámszárny!!!
Hallottam a Skrill lépéseit, ahogy közelednek a ház felé, ami mögött elbújtam. Sikerült ugyanis elé vágnom. Pontosabban... eléjük!!! Ketten voltak!!!! Kivártam míg odaér....
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Aztán rávetettem magam!!!!
- ÁÁÁÁ, mi az??? Auróra, megőrültél???? - förmedt rám Nyafi.
- Roar? - lepődtem meg. - Bocsi, azt hittem valaki más vagy.... - szálltam le róla.
- Mégis kik lennénk? - nézett rám kérdőn Nátán is.
- Áh... nem érdekes. De hogy hogy ilyenkor itt sétálgattok?
- Megyünk a bulira. - mosolyodtak el.
- Á tényleg, a buli! Gyertek, én is épp oda tartok. - mosolyogtam rájuk, aztán oldalamon a két fiatal Ölvésszel elrepültem a bulinkba. Ott persze nagyban szólt a zene.
- Nah, végre hogy megjöttetek! - örültek meg nekünk a többiek.
- Nem hagytuk volna ki semmi pénzért!
Aztán végül késő éjszakáig buliztunk, nem is tudom mikor dőltünk ki. Csak azt tudom, hogy úgy fogyott ki belőlünk a szufla mint ahogy az a nagy könyvben meg van írva: Kizárólag hajnalban, a buli csúcsán! Leginkább ezzel a zenével tudnám magunkat jellemezni, amit a buli hevében maga Csonti énekelt el nekünk:
.
.
.
A táncparkett szélén félálomban szuszogva még annyit hallottam, ahogy a hímek összesúgnak, majd nagy lelkesedéssel elkezdik ezt énekelni:
Csak mosolyogtam egyet lehunyt szemmel, és már aludtam is.
