Végül feltápászkodtunk, megráztuk magunkat, nyújtózkodtunk, és fáradtan bár, de útrakeltünk. Vagyishogy a következő történt:
Én: Sárkányok, csatasorba! *lelkesen és peckesen beállok előre, számban a semmit nem érő térkép, a többiek pedig olyan mondatok közepette mint a: -- hagyj már... - legyünk már otthon - ne sürgess már... -- felálltak mögém és megindultunk.*
Majd pár lépés után megálltam, a többiek pedig nekemjöttek és hátulról megtoltak, míg végül mindenki megállt.
- Mi történt Auróra? - nézett előre Szikra.
- Nem tudjuk merre kéne menni... - feleltem halkan. Mindenki egymásra nézett majd sóhajtottunk.
- Gondolkodjunk... - mondta Karom.
- Én fáradt vagyok gondolkodni... - mondta Csonti.
- Tudom, te mindenhez fáradt vagy... - mérgelődtem.
- Oké, döntöttem. Én nem megyek veled tovább semerre! Nyesi, gyere, menjünk haza! - ragadta szárnyon a Fanyesőt és elkezdte húzni magával visszafele.
- Felőlem.... Mehetünk Au? Nekem sincs már kedvem tovább menni...
- Oké, de akkor én is megyek veletek. - mondta Tate is. Ránéztem Karomra, majd Starra és Szikrára, aztán vissza a három sárkányra.
- Akkor.. ti hárman hazamentek?
- Akkor én se maradok!! - ugrott gyorsan oda Nátán is.
- Szóval akkor.. ti.. NÉGYYEN hazamentek? - kérdeztem ismét.
- Hacsak nem jön Roar is. - nézett Nátán a tesójára.
- Nem, én inkább megyek anyumékkal. - felelte és közelebb lépett Szikrához, aki felülről adott egy puszit a fejére.
- Oké... akkor..
- Otthon találkozunk. - fejezte be a mondatom Karom.
- Jah.
- Oké, sziasztok! - repült el Csonti és Nátán is.
- Sok sikert, és egyben gyertek haza! - mondta Nyesi és Tattel az oldalán ő is elrepült. Így maradtam én, Karom, Starfire, Szikra és Roar. Csak álltunk, hogy most hogyan menjen tovább.
- Nah, valami ötlet? - nézett fel rám Karom, aki egy kövön ült. Szikra egy fát figyelt, Roar annak az ágán bohóckodott, Starfire pedig kicsit arrébb egy lepkével játszott. Jómagam pedig fel-le járkálva gondolkodtam, mit kéne tenni. Mit jelent a doboz és a vér? Merre kéne tovább mennünk? Mit kéne azzal az izével csinálni? Arra már rájöttem, hogy az a versike, amit találtunk, a vérre vonatkozik. Az a kék halál vére. De azt nem tudom, mit kellene vele tennem... Megálltam és felnéztem az égre. Kék volt és enyhén felhős. Napsütéssel és kevés arra repülő lénnyel...
- Nem, még mindig semmi ötletem... - ültem végre le.
- Tessék, mit mondtál? - nézett rám Szikra, hátán Roarral, akivel játszadozott.
- Csak azt, hogy nem tudom merre menjünk! - feleltem kicsit idegesen.
- Szerintem repüljünk fel és nézzünk körbe, vagy esetleg.... - kezdte Star de hirtelen felsikított és beszakadt alatta a föld.
- Star! - kiáltottunk egyszerre fel és odarohantunk. Lenéztem a lyukba és ott ült az alján. Nem volt mély, de széles.
- Jól vagy Anyu? - kiáltott le neki Roar.
- Igen, minden oké! De viszont... Au... szerintem ezt látnod kéne. - felelte miközben lassan felállt. Összenéztem a többiekkel, majd puhán leugrottam az üreg aljába. Hirtelen nagy fény csapta meg a szemem, gyönyörű kék fény.
- Hé, srácok, gyertek ti is, ezt nézzétek! - kiáltottam fel és beljebb léptem, míg Karom is lejött, Szikra pedig bedugta a fejét.
- Wow... ez nagyon szép!! - képedt el Szikra is. A falakon sárkány írás volt látható, és minden egyes betű kékes-zöldes fénnyel fénylett. Fogalmam sincs mitől, de gyönyörű volt!
- De mit ír? Ez nekem túl kínai.... - hunyorgott Starfire. Nos, ha úgy nézzük, ő a legfiatalabb köztünk, és ez régies írás.
- Szerintem valami olyat ír, hogy..... - gondolkodott Karom - " A vért ott kell ontani, ahol egyszer már lángra lobbant. "
- A vulkán! - kiáltottunk egyszerre fel Karommal.
- Milyen vulkán? - pislogott értetlenül Star.
- Errefelé már régóta nincs egy működő vulkán sem! - felelte Szikra.
- De még mennyire hogy van! - vágta rá Karom.
- A szigetre kell vissza menni, ott kell ezt a vulkánba bedobni! - mutattam fel a dobozkát.
- És.. akkor megtörik az átok? - kérdezte Star.
- Azt hiszem.. igen.
- Akkor meg mire várunk még? Indulás sárkányok! - pattant fel odafent Roar és Szikra felhúzta Starfire-t.
- Gyere Au, mennünk kell! - szólt oda nekem Karom, mikor Szikra őt is fel akarta húzni, de én még olvastam valamit a falon.
- Csak egy perc! - fordultam oda, aztán meredten néztem tovább a falakat. A fal fényesen, kedvesen sugározta a fényt és szinte olvastatta magát.
- Auróra, jössz? - kiáltott le Szikra, mert már mindenki rám várt.
- Jah igen, megyek már! - futottam oda és Szikra engem is kihúzott.
- Akkor hát merre menjünk? - kérdezte Szikra.
- Hát.... Talán még vissza tudnánk oda találni, ugye Au? - nézett rám Karom.
- Vissza... de.... - nyeltem nagyot.
- Mi a baj? - kérdezett aggódóan Starfire.
- Mi lesz ha nem sikerül? És örökre ott ragadunk esetleg....
- Egyszer már sikerült hiszen kijutnunk! Nálad a nyakék, nem igaz?
- De.... de az írás odalent azt írta.... hogy ha nem sikerül többet nem tudunk majd kijutni onnan. Sőt.... a nyakék gazdája akár bele is halhat, mert az átok őt is utol éri. - húztam össze magam. A többiek össze néztek.
- Akkor mi legyen?
- Ha már idáig eljutottunk, menjünk tovább! - mondta Roar.
- Igaza van sárkányok... - mondtam, összeszedve a bátorságom.
- Induljunk tovább.
- És ha valami balul sikerül? Nem veszthetlek el Au... - súgta Karom.
- Nyugi Karom.. nem lesz semmi bajom. - mosolyogtam rá bíztatóan. - Mi vagyok én ha nem strapabíró? - nevettem halkan.
- Szép és aranyos. - válaszolta - És rendkívül erős.
- Akkor ne félts! Minden rendi lesz, meglátod! - mosolyogtam és adtam neki egy gyors szájra puszit.
- Akkor mehetünk fiatalok? - mosolygott felénk Szikra, hátán Roarral és Starfire-vel. Rájuk néztem és úgy gondoltam.. nem lesz semmi baj. Szeretteim körében vagyok. Büszkén kihúztam magam és azt feleltem:
- Mindent bele sárkányok!
...
Sokáig repkedtünk az égbolton össze és vissza, mert nem tudtuk merre is mentünk mikor odatévedtünk a szigetre.
- Ez így nem fog menni.... - hangolódtam le, de támadt egy ötletem - Dühítsetek fel!
- Mi? - nézett nagyot mindenki.
- Gyerünk, dühítsetek fel! Nem nehéz, tudjátok, hogy érzékeny vagyok!
- Oké.. őő... - gondolkodtak.
- Utálom a lazacot. - mondta Star.
- Villám miattad nem kelt ki időben! - mondta Roar.
- A rémek soha nem akarnak többet veled énekelni, mert cserben hagytad őket! - felelte Szikra.
- Tetszik az unokatesód. - mondta Karom.
- Hogy mi??? - kerekedett el a szemem és lefagytam.
- Azt mondtad dühítsünk fel! - mentegetőzött.
- De most komolyan, vagy csak úgy mondtad?? - kérdezgettem rémülten.
- Ha igen, akkor az elég dühítés?
- Az biztos! - nevettem fájdalmasan.
- Akkor igen, komolyan tetszik. - mondta mire összeszűkült a pupillám és elhúztam mellettük.
- Gyorsan, kövessük az ösztöneit! - kiáltották és utánam repültek. Az agyam eközben folyamatosan kattogott és pörgött. Forgott a milliónyi kis fogaskerék.
- Au, lassabban!! - kiabáltak mögöttem de meg sem hallottam, végül Roar beért mellém és rámkiáltott, hogy ott a sziget, szálljunk le. Repültem volna még tovább de hagytam magam leirányítani a földre és végül sikeresen leszálltunk a szigeten. Méghozzá egy ismerős helyen: a barlang előtt, ami egyszer majdnem elnyelt minket.
- Ezaz Au, sikerült, idetaláltál! - örvendezett mindenki, csak én voltam még kiakadva.
- Mi a baj Au? - nézett rám Karom.
- Ugye nem tetszik jobban mint én? - kérdeztem elkeseredetten tőle. Halkan felnevetett és azt mondta:
- Jahj Auróra, bocsáss meg, nem gondoltam komolyan.. nem tetszik, csak azt akartam, hogy sikerüljön idetalálnod. - Hirtelen visszatágult a pupillám és újra úgy éreztem érdemes élnem.
- Tudod hogy megijesztettél?? - vágtam oldalba hirtelen, aztán mind felnevettünk.
- Nah akkor merre? - kérdezte Star.
- Arra! - mutattunk Karommal egyenesen a vulkán felé.
Odarepültünk és azon gondolkodtunk, most hogy tovább.
- Oké.. dobd be. - mondta Roar.
- Csak így? - ráncoltam a homlokom.
- Hát hogy?
- Szerintem nem lehet csak úgy belevágni a vulkán gyomrába... - feleltem.
- Igaza lehet. - mondta Star.
- Lehet, hogy van hozzá valami rituálé is... - jutott Szikra eszébe.
- Akkor keressük meg a fürge fullánkokat, hátha tudnak segíteni! - mondta Karom.
- Jó ötlet, induljunk is! - mondtam és elreppentünk a gőzölgő vulkán felől.
Nem kellett sokat keresnünk és megtaláltuk a most is élettel teli, nyüzsgő kis tisztást, ahol a sok-sok Fürge fullánk szaladgált fel, s alá. Elmosolyodtam ahogy végignéztem rajtuk. Karom is kedvesen kiáltott oda nekik, hogy észrevegyék közeledtünket. Még az égen szálltunk, mikor egy csapásra az összes sárkány megállt és felénk meredt.
- Ezek a vándor barátaink!! Visszatértek hozzánk! - kiáltott fel az egyikük boldogan és mindenki boldogan odasereglett körénk. Mi eközben sikeresen leszálltunk. És el is özönlöttek minket a vidám Fürge fullánkok.
- Mi hozta erre ismét a kedves utazóinkat? - kérdezgették, de mi csak köszöngettünk és vigyorogva próbáltunk előrébb jutni a vezetőt keresve.
- Bocsi, majd elmondjuk, de most a vezéretek keressük, nem tudjátok merre van? - kérdezte Szikra, mire hirtelen csönd lett. A sárkányok hátrébb álltak tőlünk és kicsit lehajtották a fejük. Elénk jött a vezető.
- Üdvözöllek benneteket újra köreinkben! Örömmel látjuk, hogy semmi bajotok nem esett. - mosolygott.
- Hogy hogy ismét erre vitt titeket az utatok?
- Tisztelt Fürge fullánk vezér.. - hajoltam picit meg - emiatt jöttünk: - mutattam fel a térképet. Egyszerre megfagyott az arca. Semmi érzelmet nem mutatott, csak hosszan és mereven nézte a papírt.
- Gyertek velem barátaim. - mondta aztán halk hangon és csak minket bevezetett egy barlangba. Szikra is bedugta hozzánk a fejét. Ő amúgy nem fért volna be.
- Tehát... átkot törni jöttetek vissza? - ült le velünk szemben és intett hogy mi is üljünk le.
- Igen.. de elnézést uram, de sietve jöttünk és amiken keresztül mentünk idáig.. Már szeretnénk hazaérni békében. - mondtam.
- Azért jöttünk, hogy megkérdezzük van-e valamilyen különleges rituálé a vulkánnal és az átokkal kapcsolatban? - mondta Roar. Érdekes, időközben hogy feltámadt az érdeklődése az ügyben! o.O
- Nos...... - gondolkodott el a fullánk - az előző főnök mesélt valami... barlangról.
- Barlangról? - kérdezett kapásból Starfire.
- Igen... ami a vulkán gyomrába vezet.
- ÁÁÁ, megint egy barlang!! Elegem van már!! - háborodott fel Star és homlokon csapta magát a szárnyával.
- De oda csak a nyakék tulajdonosa léphet be, és mégegy személy. Aki a legkedvesebb számára, és az első helyen tartja a szívében. - mondta. Én pedig egy sanda pillantásommal rögtön Karomra néztem. Már tudtam, hogy őt fogom magammal vinni.
A fullánk odavezetett minket egy nyíláshoz, ami a vulkán oldalán nyílt. Azt mondta ide kell bemennünk. A többieket visszakíséri a kolóniájukhoz és ott várnak minket.... Közben viharfelhők gyűltek felettünk, és már villámokat szórt az ég.
- Itt hát az idő.... - mondta a fullánk és mindd megálltunk a bejárat előtt. Ránéztem a többiekre. Kinek rémület, kinek bátorítás tükröződött a szemében. De mindegyikükében ott csillogott a remény és izgatottság. Tehát.. most minden rajtam múlik.
- Akkor.... kit viszel? - kérdezte a vezető. Lesütöttem a szememet. Elgondolkodtam, mi lesz ha beviszem Karmot... és miattam meghal odabent. De.. valakit vinnem kellett.
- Karom... bejössz velem? - kérdeztem halkan.
- Ha szeretnéd... - felelte és mellém állt, de láttam hogy egy halvány mosoly végigfutott az arcán, hogy őt viszem magammal.
- Akkor mi a többiekkel várunk titeket... Sok sikert! - köszönt el a fullánk.
- Sok sikert! - mondták kórusban. Biccentettem nekik, és bementünk. De eszembejutott valami és gyorsan kifutottam.
- Hé Starfire! - futottam Starhoz.
- Igen Au?
- Emlékszel mit mondtál mikor bent voltunk abban a barlangban? És épp a rémálmaim üldöztek...
- Azt hiszem.. mit?
- Hogy.. én vagyok a legjobb barátnőd.
- Jah, arra persze, hogy emlékszem. - mosolygott. - de miért?
- Mert.. te meg az én legjobb barátnőm vagy. - öleltem meg. - és mindent köszi. - mosolyogtam rá.
- Oh.. - mosolygott ő is boldogan - Igazán nincs mit! ^^
- Sziasztok, később találkozunk! - kiáltottam oda nekik és befutottam a barlangba, ahol Karom már várt.
- Mostmár mehetünk. - mosolyogtam rá és elsétáltunk a barlangban....
...
- Szóval.... én vagyok a legkedvesebb számodra? - kérdezett Karom, miközben mentünk befelé. Egyre melegedett a levegő..
- Igen... így van.
- Még szüleidnél is?
- Hátöhm.... - szorult el a szívem.... - tudod.. ez egy bonyolult és kényes kérdés..... Mivel jelenleg.. egy kicsit meg vagyok zavarodva, hogy ki is az igazi anyám..... Apám meg még pót sem volt sose.
- Oh.. értelek. Sajnálom... - mondta.
- Semmi gond Szívem.... - mosolyogtam rá és hirtelen hozzá bújtam. - Köszönöm hogy vagy nekem...
- Nagyon szívesen Édesem... - mondta kis meglepődés után és átölelt. Hirtelen a vulkán mintha megremegett volna és dörgés szerű hangokat bocsátott ki az ég.
- Gyere, siessünk! - mondta Karom és futni kezdtünk befelé. Kezdtem egyre kevesebbet látni a nagy hőtől, és megbotlottam egy kőben és orra estem.
- Jól vagy Au? - futott hozzám vissza Karom, mire kinyitottam a szemem és megláttam, hogy egy nagy kő éppen felé tart a háta mögül.
- Karom, ugorj félre! - kiáltottam rá, mire hátra nézett és még időben észre vette, majd elugrott és kikerülte a követ. Közben felálltam és tovább rohantunk az omladozó üregben, mígnem végül oda értünk egy nyíláshoz, ahonnan ha leugrottunk volna, egyenest beleesünk a lávába
- ÁLLJ!! - kiáltottam és fenekemen csúszva épp a szakadék előtt álltam meg. Hátrapillantottam. Karom bicegve állt meg mellettem.
- Mi történt?? - ijedtem meg és megnéztem a szárnyát.
- Semmi csak meghúzódott amikor elugrottam az egyik kő elől. Semmi komoly. - nyugtatgatott. - Csináld amit az a fullánk mondott! - mondta aztán, de hirtelen nem jutott eszembe mit is kéne tennem. Aztán beugrott.
" Hajolj meg a négy égtáj felé északtól kezdve, majd a nyakéket helyezd a földre. Nyitsd ki a dobozt. A tartalmát tedd a nyakék által bezárt kör közepére. Majd mondd el a verset: "
- Vagy te átkok hordozója,
és vagy te átkok átka.
Vagy minden átok apja,
És átkok gyilkosa!
Kék halálban lakozol,
és átkokat hordozol! - mondtam nagy beleéléssel, mikor ez következett.
- Te élteted a kék halált!
ÉS TE HOZOD MA EL NEKI A HALÁLT!! - ordítottam és a dobozt tartalmával együtt behajítottam a vulkánba. Aztán mindketten összehúztuk magunkat, mert féltünk mi fog történni. .. De nem történt semmi. Már épp megnyugodtunk volna, hogy nem lesz semmi baj, mikor hirtelen egy hatalmas vakító fénycsóva tört ki a vulkánból, mint egy hatalmas villámlás és elvakított minket, az ereje pedig hátradobott egy hatalmas hang keretében és elvesztettük az eszméletünk.
###
~Szikra~
A fullánk főnök. visszakísért minket a sok fullánk közé. Mindenki buzgón futott a fák tetejére, sziklák magaslatára, vagy esetleg egy barlang védelmező mélyébe. Vihar közeledett, de még mekkora! De valószínűnek tartom, hogy ez is csak a mi átoktörésünk miatt történt... Páran bemenekültek előle rejtett helyre, főleg a kicsikkel, de a legtöbben látni akarták, amikor az átok megtörik. Vagy éppenséggel elpusztítja az egész szigetet...
- És most.. hogyan tovább? - kérdeztük a főnököt.
- Gyertek, felmegyünk a legmagasabb sziklánkra, hogy lássuk mi történik! - intett és mind felmásztunk az imént említett kőre. Onnan be lehetett látni az egész szigetet. Tisztán látszott méghozzá, ahogy a sziget összes sárkánya a vulkánt figyeli, különböző magaslatokról. Mindenki a csodát várta... Rajtad most a sziget szeme Au!
- Most pedig.. várunk. - ült le a főnök fullánk. Viszonylag nyugodtnak látszott, de biztos vagyok benne, hogy legbelül ő is ordított az izgalomtól. Ahogy én is. Ott legbelül.
Hamarosan elkezdett a föld megremegni alattunk. És csak vártunk tovább.. De nem tudtuk mi történik. Csak vártunk. Erre voltunk kényszerítve. A felhők pedig egyre gyűltek felettünk. A vulkán felé szálltak és csoportosultak. Majd hirtelen egy nagy világréme ordítás szerű hang vízhangzott ki a vulkán mélyéről. Majd egy nagy fénycsóvatört fel a vulkánból, be a felhők közé. Hirtelen ezernyi kisebb villám csapott le a felhők közül és pusztítani kezdték a szigetet.
- Gyorsan, be a barlangokba, siessetek, fussatok!! - kiabáélt a főnök, és egyben mindenki más is és mindenki össze vissza kezdett futni és repülni.
- Szikra! - kiáltott utánam Star, akit majdnem elhagytam. Felhúztam a hátamra Roar mellé és én is futni kezdtem, de egy villám eltalált minket....
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
De nem lett semmi bajunk! Még csak meg sem éreztük. Azonban mindenhová máshová a szigeten, ahova becsapott, hirtelen világosabbak lettek a fák, a kopár talajon virágok és friss fű kezdett nőni, és még a sárkányok pikkelyei is jobban fénylettek. Majd ezt követte mégegy vakító fénysugár és minden felhő eltűnt. Évek óta először napsütéses, kék ég fogadta a szigetet.
- EZAZ, SIKERÜLT!! AZ ÁTOK MEGTÖRT!! - ujjongott mindenki.
Az összes sárkány boldogan táncolt és ugrált, még vagy fél óráig. Minket pedig hangos szóval sok jó dologgal illettek, pedig mi nem is tettünk semmi érdekeset.
- Köszönjük, de nem nekünk kell megköszönnötök! Hanem Aurórának! - nevettünk, de hirtelen mindenki elhallgatott.
- Mi az? - lepődtem meg.
- Auróra! - kiáltotta el magát Starfire a hátamon és én is hátranéztem. Karom egy nagy levélen húzta maga után Au-t, aki csak feküdt mozdulatlanul.
- Au!!! - kiáltottunk fel mi is és odarohantunk.
- Mi történt vele??
- Elájultunk attól a nagy fénytől és azóta nem tudom felkelteni! Néha kinyitja a szemét, sőt beszél is, de nincs magánál! - pánikolt.
- Engedjetek! - loholt oda egy üszkös füstlehelő, aki azt állította ért az ilyesmihez.
- Nah?? Ugye megmarad?? - kérdezte türelmetlenül Karom, mikor már ott vizsgálgatta a másik sárkány.
- Szerintem minél hamarabb vigyétek haza! Nem lesz semmi baja, de nagy valószínűséggel lázálma van. Az átok hatása lehet. Vigyázzatok rá és rendszeresen beszéljetek hozzá, különben megszakadhat minden kapcsolata a külvilággal és sosem ébred fel! - mondta a sárkány.
- Rendben, mindent köszönünk! - mondtam és fel is vettem a törékeny Aurórát a hátamra hogy induljunk haza.
- Minden jót, éls köszönjük!! Imáinkba foglaljuk majd a neveitek! Amint tudunk meg is látogatunk, most, hogy elmehetünk a szigetről! Sziasztok!! - kiáltoztak utánunk a sárkányok és szinte az egész sziget egyszerre integetett nekünk és ujjongtak. Hangjukat még sokáig hallottuk, mígnem már a sziget eltűnt mögöttünk a horizonton....
###
~Auróra~
Kinyitottam a szemem, de nagyon csengett a fülem. Még mindig a vulkánban voltunk. Karom fölém hajolva állt és azt hiszem mondott valamit. Mozgott a szája, de semmit nem hallottam belőle. Fájt a fejem és homályosan láttam mindent. Egyszercsak pedig egy idegen hang szólalt meg a fejemben.
- Elismerésem tisztelt világréme, hogy megtörted az átkom...
- Ki vagy és mit akarsz tőlem? - kérdeztem hangosan, mire Karom értetlenül nézett rám. A hang pedig válaszolt.
- Én vagyok a kék halál lelke. Most hogy megtörted az átkom, most pedig kérhetsz tőlem egy valamit.
- Egy ajándékot? - kérdeztem vissza.
- Igen. Akármit. Bármit a világon. Amit igazán nagyon szeretnél. De jól fontold meg, mert csak egyet kérhetsz. - mondta. Elgondolkodtam. Mit kérjek? Sok halat? Hogy megszabaduljak Villámszárnytól? Hogy Rubint elvigye a szigetről a fene? Hogy Karommal örökké együtt maradhassak...? Nem..... ezek olyan dolgok, amiket le kell tudnom rendezni, nekem kell megoldani.. Viszont.. egy dologra nagyon vágynék..
- Lenne valami... - nyögtem ki.
- És mi lenne az?
- Tudod... Anyukám.. mármint.. a Forrkatlan mamám azt mesélte.... Kiskoromban egyszer bevertem a fejem egy nagy sziklába.... És azóta nem emlékszem ami az előtt történt velem...
- Igen..?
- Azt szeretném, hogy átélhessek mindent ami eddig történt velem az életemben... - suttogtam. - hátha emlékezhetek még a szüleimre is.... - hunytam le a szemem. közben már egy erdőben voltam.
- Akkor hát legyen. - szólt a hang és hirtelen minden sötét lett..... Aztán zuhanni éreztem magam.. és hallottam ahogy zúg a tenger.....
