51 - Lázálom - Egy bébi sárkány első napja

###

~Karom~

- Oké Au.... Nem lesz semmi baj. Fel fogsz ébredni, és minden rendben lesz... Itt vagyok melletted. - suttogtam folyamatosan az eszméletlen szerelmemnek, miközben Szikra a hátán vitt minket hazafelé. Nagyon siettünk, hogy minél előbb biztonságban tudhassuk szegény kis világrémét.

Auróra csak feküdt az oldalán mozdulatlanul, és néha megrándult egy arcizma, vagy nagyot horkantott. Időnként pedig mosolygott is. De olyan is volt, hogy egy-egy szót kimondott hangosan, vagy kinyitotta a szemét, bambán rám nézett, mint aki lát, de nem bírja felfogni mi történik körülötte. Aztán újra becsukta a szemét és csak feküdt tovább.

- Hogy van? - kérdezte Szikra.

- Nem tudom.... - néztem rá elkeseredetten Aurórára, aki éppen fájdalmasan összehúzta a szemét.

- Mindjárt otthon leszünk, már látom a szigetet! - kiáltott fel Starfire, aztán Au fölé hajolt. - Csak még egy kicsit bírd ki Au, mindjárt otthon leszünk!

Nem telt el sok idő és már csak pár méterre voltunk a talajtól. Au háza előtt landoltunk. Az emberek eléggé rémültnek tűntek, bár nem hiszem, hogy mi miattunk...

- Gyertek, vigyük be! - mondtam a többieknek, mire leemeltük Aurórát Szikra hátáról, de rögtön Villám futott elénk.

- Hát itt vagytok! - mosolygott, majd meglátta Au-t. - Te jó Thor, mi történt Anyával??

- Megtört egy átkot... De most segíts bevinni! - vágtam rá és alá dugta a fejét és a hátán be is vitte.

- Istenek, mi történt veled Au!? - ijedt meg Auróra gazdája is, meg Villám lovasa is, aki ő mellette ült mindeddig az ágyon.
Villám csak letette Aut az ágyára.
- "Karom, mit csináltatok vele??" - vízhangzott hirtelen a fejemben Dani fülrepesztő, ideges hangja.
- "Nem mi csináltuk!!" - háborodtam fel és megmutattam neki a fejemben hogy mi is történt.
- Hogy engedhettétek oda?? Tudjátok hogy mindig valami baj történik vele! - szidott le mindünket, mire mind nyüszögve elkezdtünk kihátrálni a házból, mert kicsit úgy éreztük.. igaza van.
- Dani, ne szidd le őket, tudod hogy Auróra hajthatatlan! Nem a ő hibájuk. - mondta Villám gazdája. Dani ránézett, aztán kicsit már nyugodtabban fordult vissza felénk, akik már majdnem el is somfordáltunk a ház közeléből.
- Nah jó.. bocsi, gyertek vissza nyugodtan. Aurórának szüksége van rátok. - mondta higgadtan, mire összenéztünk a többiekkel.
- Te maradj itt vele Karom, nem kell, hogy egyszerre mindenki itt legyen. Mi még elmegyünk a többiekhez is. Aztán majd váltjuk egymást Aunál, ok? - mondta Szikra.
- Mint mikor először hozzánk került? - kérdezte Starfire.
- Igen.. pontosan úgy. - mondta Szikra miközben rám nézett. Biccentettem, hogy hát akkor legyen így. Én visszamentem a házba Au és a mellette ülő Villám mellé, a többiek pedig elmentek.
- És most? Ne hívjunk hozzá egy orvost? Idehívhatom apukám! - mondta Anna. Én közben ránéztem Villámra és szemeinkkel megbeszéltük mennyire aggódunk Auróráért.
- Oké... de.. hogy mondjuk el neki, hogy mi történt vele, anélkül, hogy lebuknánk, hogy tudok velük beszélni? - kérdezte Dani Annától.
- Szóljunk Johnnak, hátha segít!
- Oké, menjünk! Ti addig vigyáztok rá? - nézett ránk a fiú.
- Természetesen. - feleltük sárkány nyelven. Nem tudott sárkányul, de egyértelműen értette mit feleltünk.
- Akkor rendben, hamarosan jövünk! - mondta és becsukták maguk mögött az ajtót. Tehát ott maradtunk hármasban. A szerelmemmel és a nevelt fiúnkkal...
- Ne, nem akarok, anya merre vagy? - motyogta álmában Au és közben összehúzta magát.
- Álmodik valamit? - kérdezte halkan Villám.
- Igen... - feleltem halkan és összeszorult a szívem, ahogy láttam, hogy Au álmában szenved.
- De mit? - kérdezgetett Villám tovább.
- Azt nem tudom Villám... De bárcsak tudnám. - mondtam neki halkan, egy könnycseppel a szememben....

###

~Auróra~

Csend és nyugalom. Semmi zaj. Csak egy piciny tojás és benne egy piciny sárkány. Egy kis világréme. Ő voltam én. Csönd volt, semmi zaj. Akkor ébredtem fel. Nem tetszett a nagy csönd. Vártam valamit. Valami jelet. A jelet, hogy a tesóim kikeltek és jöhetek én is a napvilágra. De nem kaptam meg. Az idő meg csak telt.. Mostmár muszáj volt kibújnom, kitörtem hát orrommal a tojás falát és beleszagoltam a levegőbe. Az első lélegzetvétel. Figyeltem egy percig mereven, de nem történt semmi. Végül csak széttörtem annyira hogy kiférjek és talpra álltam. Pici szárnyaimat meglengettem, hogy száradjanak, a tojáshéjat pedig megettem, mielőtt a szaga odavonzaná a ragadozókat. Meg tápláló is ^^
Körbenéztem, de nem volt ott senki. Egy kis barlang előtt álltam, előttem erdő, kicsit távolabb zúgás hangzott. Mint később rájöttem, az adta a hangot, amit úgy hívnak: tenger.
- Hahó? van itt valaki? - szólaltam meg halk, vékony hangomon. Semmi válasz nem jött. - Mama? Papa? valaki... - szontyolodtam el. És mikor rájöttem, hogy totál egyedül vagyok... és senkire nem számíthatok... A lelkem megremegett. De már a testem is remegett. Féltem.

Elindultam körülnézni. Próbálgattam a szaglásom is, érdekes volt látni a sok színt is, a sok hatalmas dolgot. Ez a világ csodálatos! Miért is félek én? A világ amibe csöppentem elképesztő, és gyönyörű! Hatalmas, és tágítható, felfedezni való!! És én mindent látni akarok *-* - csillogott a szemem és nekiiramodtam, befutottam az erdőbe. Felemelt fejjel rohangáltam a fák és bokrok között, szívtam az illatokat, figyeltem a formákat, hangokat, és szívtam magamba a világról alkotott képek tudását. Egyszercsak a fák véget értek és a talpam alatt valami fehér, szemcsés dolog termett. Letettem a fenekem, úgy fékeztem hirtelen.
- Ez meg mi? - tapogattam ujjaimmal a talajt. - De puha és süppedős! ^^ - örültem meg és elkezdtem ugrálni benne, mire belement a számba.
- Pfujj.. - köptem ki - de az íze pocsék... - s ezzel tovább mentem, de ekkor észrevettem azt a hatalmas vizet, ami olyan nagy zajt csapott. Érdeklődve közelebb mentem és egészen a víz széléig bementem, majd megszagoltam. Semmi szaga nem volt. Viszont erre felém kezdett jönni O.O
- Váá! - ugrottam hátra. Megakart támadni! :O Aztán hirtelen visszahőkölt. Felbátorodva felé futottam közben morogva.
- Háhá, ezazz, menekülj csak te hangos szörny! - nevettem boldogan, hogy így megijedt tőlem. Azonban ismét felém vette az irányt, én meg épp ültömben voltam, és nem sikerült időben felállnom, így bekapott... Aztán kiköpött. De csupa víz lettem. Ami ráadásul sós volt.
- Pfujj... - köpködtem és megráztam magam. Erre a víz megint felém jött, szóval gyorsan elfutottam a közeléből. Kicsit arrébb, lihegve ültem le a homokban.
- Mi ez az izé?
- Ez a tenger, öcsi. Ez a tenger. - pillantott rám egy szárnyas, fehér állat, nagy csőrrel. Egy közeli ágon ült.
- És te mi vagy?
- Sirály. De megyek is halászni, menj vissza a szüleidhez kicsike, veszélyes a nagyvilág! - s ezzel elrepült. Hú... Csak úgy.. elsiklott a légben. Ilyet ugye én is tudok??? *--* - gondoltam és széttártam a szárnyam. De nem történt semmi. Hát persze, ő csapkodott vele! Meglengettem őket de nagyon puhának bizonyultak. És nehezen mozogtak. Picit mintha megemelkedtem volna, de nem termedtem úgy az égben mint az a sirály...
- Hát... majd később. - gondoltam és összecsuktam szárnyaimat. Erre valahonnan hangos morgásra lettem figyelmes.
- Mi történt?? - ijedtem meg, de rájöttem, hogy csak a hasam korog. Most mit tegyek? Kaja kéne.. De.. azt se tudom mi vagyok! Mit kéne ennem? A sirály azt mondta.. menjek vissza a szüleimhez.. De azok nincsenek :(( Vagy csak meg kell őket találnom? Lehet hogy bújócskáznak velem! - örültem meg és ismét befutottam az erdőbe. Kezdett sötétedni, én meg még kerestem hová tartozom. Egyszere hatalmas morgást hallottam.
- Csitt, mert nem kapsz kaját! - fordítottam le a fejem és néztem a hasamra. De ezúttal nem az volt. A hasam alatt fejjel lefelé megláttam egy hatalmas lábat és szárnyat. Felemeltem a fejem és odafordultam. Egy nagy sárkány állt előttem. Egy szörnyennagy rémség. Félelmetes volt, de úgy éreztem nincs mitől félnem, így bátran megszólítottam.
- Szép napot kívánok a bácsinak, nem tudná megmondani merre vannak a szüleim?
- Rrrrr....... - vicsorgott a képembe.
- Rossz kedve tetszik lenni? - húztam picit össze magam.
- Takarodj innen!!!! - ordított rám, mire hanyatt homlok menekültem el onnan. Sokáig futottam, végül lihegve megálltam egy tisztáson.
- Mi baja volt velem? - szomorodtam el. Egyszercsak ahogy így ücsörögtem, körülöttem temérdek kis fénnyel (szentjánosbogarakkal) , egy bokorban zörrenést hallottam.
- Van ott valaki? - kaptam oda a fejem. Nem jött válasz. - Anya? Apa? - döntöttem érdeklődve a fejemet oldalra és közelebb léptem. Egy viszonylag kis méretű sárkány sétált elém, egy öreg éjfúria.
- Hát te mit keresel itt ilyenkor, a szüleid nélkül, fiacskám? - kérdezett nyugodt hangon.
- Bácsi kérem, én a szüleimet keresem.. és lány vagyok. - javítottam ki kicsit félősen, de kedves volt, így felbátorodtam.
- Elnézést... De hát merre vannak a szüleid? Egy ilyen pici fiókát nem lenne szabad magára hagyni. - nyalta meg a száját... nem tudom miért. Biztos jót evett előtte.
- Nem tudom... Egyedül keltem ki. Azóta őket keresem, de nem tudom hová bújtak.... - hajtottam le a fejem... Valahogy úgy éreztem benne megbízhatnék. - De még azt sem tudom mi vagyok.. és éhes is vagyok.
- Nos kishölgy.... Magácska egy Világréme sárkány. Aki teljesen egyedül van.... Árván... - jött lassan közelebb felém.
- De.. a szüleim biztos itt vannak valahol.. csak meg kell találnom őket! - mondtam neki bizakodóan, de elkezdtem hátrálni mert végigfutott rajtam egy rossz érzés, attól ahogy közeledett....
- Nos lehet... Csak vigyázz.. sok errefelé az éhes sárkány... - magasodott fel. - Köztük én is. - nyalta meg ismét a száját és a pupillája hirtelen összeszűkült. A szívem megugrott, és futni kezdtem. Felém kapott, hogy megöljön, de átcsúsztam a lábai közt és csak futottam tovább. Hátranéztem, de nem követett. Könnyű zsákmányra vágyott.. De nem kapta meg. Csak futottam és futottam, de nem tudtam merre mehetnék? Aztán egy ismerős illat csapta meg a kis orrom. Mintha erről jöttem volna... vagy nem? - s ezzel a gondolattal arra vettem az irányt. Kijutottam a fák közül és megtaláltam a barlangot, ami előtt kikeltem a tojásomból. Kicsit lelassítottam és berohantam a barlangba. Tágas volt, szép nagy, de a lényeg, hogy biztonságot nyújtott egy olyan picike sárkánynak, mint én.
- Itt talán végre biztonságban leszek.. - lihegtem. - Vigyázni kell ebben a furcsa világban.... Itt mindenki csak meg akar ölni. - gondolkodtam és még a gyomrom is megkordult. Szóval... összegezzük mi is vagyok én..: egy árva, nincstelen, magányos, picike, kíváncsi, nőstény Világréme. Jah igen, és lila színű, sárga tüskékkel és hassal... Éhes vagyok.. egyedül vagyok.. és félek... - nyüszögtem a gondolattól - és nincs, aki megvédjen... Szóval.. akkor majd én gondoskodom magamról. De azért is túlélek! Már csak azt kéne kitalálnom.. mi legyen a nevem.... Ma egy madár kérdezte tőlem és én nem tudtam felelni.. kell, hogy legyen egy nevem.. de mi legyen az? - néztem körbe a sötét barlangban. A sötétség megrémített és félni kezdtem.. Mire.. világosabb lett. Aztán észrevettem, hogy.. én világítok.
- Vá, ez normális? - ugrottam meg és megnéztem magam. Fénylettem!! De jó már! *-* - ugrándoztam boldogan, míg ki nem ugráltam a barlang elé, ahol csodálatos látvány tárult elém. Az ég kéken, zölden világított sávokban, gyönyörű fénnyel! Mesés volt! Na meg a sok kis fénylő pont!! De gyönyörű!! - ámuldoztam, s elgondolkodtam. Nem messze ült tőlem egy Tűzféreg, szintén a fényeket figyelte.
- Elnézést... - szólítottam meg félénken.
- Igen? - szólalt meg kedvesen.
- Megtudná mondani a néni, hogy mi ennek a nagy fénynek a neve az égen? Ugye van neki?
- Persze kicsikém, ezt úgy hívják északi fény, vagy más néven: az Aurora Borealis. - felelte mosolyogva.
- Aurora boreális? .. Aurora... Auróra!!! - villanyozódtam fel.
- Mi az kedves?
- Ez lesz a nevem! Auróra, a kis világréme! ^^ - ugráltam. Olyan szépen csengett, hogy Auróra... nem tehetek róla, beleszerettem a névbe.
- Illik hozzád. - mosolygott majd szárnyra kapott - Sok szerencsét a nagyvilághoz, kis Auróra! - s fényével együtt eltűnt az égen. Boldogan csüccsentem le és figyeltem tovább a fényeket.
- Egyszer megtanulok repülni.. és bejárom az egész világot. Majd meglátjátok! - mosolyogtam elégedetten és visszamentem a barlangba ahol azonnal ki is dőltem. Hosszú napom volt, de nem panaszkodhatom.. hisz ez volt életem legelső napja a nagyvilágban.