###
~Auróra~
Másnap reggel hajnalban már fent is voltam. Én: Auróra, a bébi világréme! ^^
Ásítva nyújtóztattam ki apró végtagjaim, majd felálltam és stílusosan, boldog léptekkel kiügettem a barlang száján. Gyönyörű volt a fény, egyből beleszerettem.
- Gyönyörű! - ámuldoztam. Ekkor jöttem rá, hogy imádom a fényhatásokat. Bár ennek ellenére világéletemben az éjszaka volt a kedvencem.
A gyomrom vészjóslóan korgott és kezdett hányingerem lenni az éhjségtől..
- Hmm.. Étel kell.. most. - tanakodtam és útnak indultam az erdőbe. Azonban most jobban vigyáztam. Nem rohangáltam hangosan nevetve a fák közt. A bokrokban lapulva, csendesen lopakodtam. Egyszercsak sárkányok szagát éreztem meg. Keveredve valami.. isteni illattal! Már a szaga is laktatónak hatott, muszáj volt megtudnom mi az! Kidugtam a fejem a bokorból és 3 sárkányt láttam meg. 2 egy halon marakodott. A harmadik kicsit arrébb aludt, hasa alatt egy rakás hallal.
- RRRR, ez az én halam, takarodj innen!! - acsarkodott a Gronkel.
- Nem igaz, mert az enyém!! - kapta ki a karmai közül a Sikló a halat és elszaladt vele, a Gronkel meg utána. Mikor elhalkult a hangjuk a távolban, bizonytalanul közelebb mentem az alvó Cipzárháthoz. Megálltam előtte és hosszan figyeltem. Részben a hangját, ahogy horkol, részben a kinézetét. Akkor láttam először ilyen állatot és gondoltam, ha már van rá esélyem, megfigyelem alaposabban is. Körbe szaladtam, megvizsgáltam, átfutottam a szárnya alatt is. Huh, milyen jó érzés volt a szárnya alatt.. olyan biztonságot adó érzés töltött el.. Vajon anyukám szárnya alatt is ilyen lett volna lenni? :(( - szomorodtam el és könnyes lett a szemem. Mi lesz ha soha nem találom meg őket? Ha örökre egyedül maradok..? - pityeregtem, mire a nagy cipzárhát egyik feje megmozdult. Ijedten megmerevedtem, és moccanni sem mertem. A fej felemelkedett, azt hiszem rám is nézett.. aztán vissza feküdt és elaludt.
- Huh.. - sóhajtottam megkönnyebbülten és átmentem a másik oldalára, ahol egy kicsit hozzá lehetett férni a hasa alatt illatozó halakhoz. Megnézegettem, megszaglásztam őket. És rájöttem, hogy ezek se mindd ugyanolyanok. Az egyik büdös és rossz ízű, a másik szépen illatozik, a harmadik kesernyés is akár... Elkezdtem kutakodni, mert éreztem egy isteni illatot... De a halat nem láttam. Végül egy még nálam is nagyobb halat találtam, aminek isteni illata volt *-* Tudtam, hogy ez kell nekem! Gyorsan megfogtam és a lehető leg óvatosabban kihúztam a sárkány alól, majd rohanni kezdtem vele a barlangomhoz. Úgy féltem, hogy észrevesz és utánam jön, a szívverésem megugrott és csak rohantam. De sikeresen hazaértem és elrejtőztem.
- Huh.. megvan ez az.. izé. - szaglásztam meg szerzeményem. Egy lazac volt egyébként. Óvatosan megnyaltam. Nagyon jó íze volt még így is *-* Beleharaptam hát és rövid időn belül befaltam az egész hatalmas halat.
...
Ezek után egyre jobban boldogultam az életben, ahogy lassan rájöttem az élet nagy túlélési trükkjeire. Mindig voltak más vad sárkányok, akiktől csenhettem ételt, közben barangoltam a szigeten. Ugyanis később kiderült, hogy körbe mindenhol víz van. Amibe ösztönösen nem merészkedtem be. Mikor egyszer egy nagyobb sárkányt halászni láttam, ki is derült miért.
Találtam egy tavat, oda jártam később mindig inni. Egyik nap mikor épp békésen lefetyeltem a vízet, egy kicsit odébbról csobbanást hallottam. Felnéztem és egy fiatal felnőtt éjfúria állt a vízben. Nem tudtam mit csinálhat, és kíváncsi természetem miatt muszáj volt megtudnom. Viszont féltem túl közel menni, így viszonylag távolról figyeltem. Megfigyeltem, hogy a sárkány egy ideig csak áll a vízben és nézi a vízet. Aztán hirtelen bedugja a fejét és egy halat dob a partra, vagy éppen nyeli le azonnal. WOW! A hal innen jön?? :O És hogy csinálta ezt?? Nekem is meg kell tanulnom!! - s ezzel belegázoltam a tóba. A víz a hasamat súrolta, és nagyon hideg volt, egyre jobban fáztam tőle. De csak néztem a vizet. Aztán egyszercsak gondoltam már eleget vártam és beleharaptam a vízbe, majd kiemeltem a fejem. De nem volt a fogaim között hal.
- Jahj, mit csinálok rosszul? - szontyolodtam el, és szomorúan beleültem a vízbe. Hosszan néztem magam elé, közben a tükörképemet bámulva.. mígnem valami megmozdult a víz alatt. A lábamnak nekicsapta a vizet, felülről pedig egy kis halat láttam meg. Megmerevedtem és csak figyeltem a kicsikét. Nem mozdult. Lassan közelebb hajoltam a fejemmel.... aztán hirtelen bedugtam a fejem a vízbe és elkaptam a fogammal a halat! Boldogan a magasba emeltem a fejem, az meg úgy ficánkolt, hogy majdnem el is ejtettem. Ezek után erősen ráharaptam, mire abbahagyta a ficánkolást én meg lenyeltem. Hát ettem már jobb halat is, de saját szerzemény volt, és a győzelem édes!
- Ezaz, tudok halat fogni!! - ugráltam boldogan fel alá, mígnem megcsúsztam egy kövön és elmerültem a vízben. Köhögve jöttem a felszínre.
- Még jó, hogy itt leér a lábam.. - gondoltam és megindultam kifelé a vízből, mikor egyszercsak nagy csobbanást hallottam magam mögött. Megálltam és hátranéztem. Nem történt semmi. Tovább mentem hát kifelé, de hátulról valami hirtelen elkapta a lábam és berántott a mély vízbe. Elengedett és sikeresen feljöttem a felszínre, de ott úszott körülöttem egy nagy csuka! Annyira nem volt vészesen nagy, de világréme húsra fájt a foga! És én ekkor jöttem rá, miért nem merek bemenni a vízbe.... A világrémék nem tudnak úszni. A nagy hal felém száguldott a vízben én pedig gyorsan elengedtem magam és lesüllyedtem a víz alá. Ezzel kitértem az útjából, de mostmár nem csak egy nagy hal üldözött, de még levegőt se kaptam. Itt lenne a vég? Így kell meghalnom, 2 hetesen? :'( Kegyetlen a világ.... De Aurórát nem pusztítja el ilyen könnyen! - nagy volt bennem az élniakarás, mitagadás. Mikor leértem a víz aljára a növények között végig másztam, egészen addig míg le nem ért úgy a lábam, hogy a fejem kint legyen a vízből. Ekkor a hal ismét felém vette az irányt.
- VÁÁÁ, HAGYJ MÁR BÉKÉN!!! - ordítottam és futni kezdtem kifelé, végül beugrottam a bokrok közé a hal meg megfeneklett és nagy ficánkolás árán visszaugrott a vízbe.
- Huh... Mi?? - vettem észre, hogy egy Rettenetes rém épp most lép le a vacsorámmal, amit a partra gyűjtöttem.
- Na ne már! Most mit fogok enni? - szontyolodtam el és könnyezni kezdtem. De senki nem volt, aki megvígasztaljon. Senki nem figyelt egy ilyen kis sárkányra mint jómagam.... Csak a felhő figyelt talán fel rám. Mert ő is sírni kezdett.
- Mi a baj kedves felhők? Miért sírtok? - néztem fel az égre.
- Jól van, nem kell sírni, minden rendbe jön idővel. - nyugtatgattam. - Ki bántott?? Úgy képen karmolom, hogy sírva fut az anyukájához! - mutattam be hogy is gondoltam. ... De az ég csak sírt tovább. Szívszorító látvány.
- Sajnálom..... - hajtottam végül le a fejem, hogy nem tudtam megvígasztalni és sírva elindultam a barlangomba. Az égből zúduló könnycseppek hada verte a hátam, csurom víz voltam, bár valószínűleg inkább a halas kalandom miatt.... Ami eredménytelenül zárult. Kűzdöttem az élelemért, és majdnem belehaltam. Aztán túléltem és mégsem nyertem kaja ügyben semmit a dolgon.... - leültem és felnéztem az égre.
- Ha az az élet értelme, hogy túléljünk, miért akarnak megölni? És ha az a cél, hogy meghaljunk, miért akarunk túlélni? - kérdeztem a felhős, sírós eget. De nem válaszolt. Csak egy könnycseppet csöppentett az orrszarvamra, ami lefojt az orromon, és csatlakozott a szememből kigördülő könycseppekhez. Összeszorítottam a szemem és ismét elindultam hazafelé. Csak akkor nyitottam ki ismét. Majd megálltam a barlangom előtt. Csak néztem a hatalmas köveket, aztán hátra pillantottam. Mintha ez a szikla választana el engem és a kegyetlen világot, amiben túl kell élni, de ő csak kínozni tud. Sóhajtva beléptem a barlangba.
- Csak te vagy nekem..... Te vagy az egyetlen, aki soha nem bántanál. - kuporodtam szomorúan le és elaludtam.
