###
~Auróra~
Szinte futó lépésben mentünk kifelé a barlangból, hogy mihamarabb vége legyen ennek az utazásnak. Legalábbis én már nagyon vágytam rá.
- Hé Star.... - fordultam közben oda Starfire-höz.
- Igen?
- Köszi... hogy segítettél.
- Nincs mit. - mosolygott rám. Már nyitottam szám, hogy mondjak neki mégvalamit, de valaki közbevágott...
- Végre fény!! - kiáltott fel hirtelen Roar.
- Éppen ideje volt! - sóhajtott fel Nyesi.
- És most? - kérdezte Tate, mikor már kint voltunk és én is letettem róla, hogy megmondjam Starnak amit akartam...
- Megkeressük azt a támpontot, amiről Au álma beszélt. Szóródjunk szét és keressük! - mondta John, és mind keresni kezdtünk. A vihar már elmúlt és sütött a nap. Mégsem találtuk meg egykönnyen a sok bokortól, meg indától.
Mindenhol kerestük, John és Tate körbe is repülték a szigetet, én is minden lyukba benéztem, de sehol sem találtunk semmit, ami figyelemre méltó lett volna. Kivéve pár, számomra még sosem látott lepkefajt.
Aztán egyszercsak valahol a távolban Starfire felkiáltott.
- Srácok gyertek gyorsan! Azt hiszem találtam valamit!
Oda is sereglettünk mind Starfire mellé, bár én érkeztem utolsónak, amilyen egy lassúság vagyok, így még előre kellett nyomakodnom. Épphogy átfúrtam magamat Tate és Roar között, szembetaláltam magamat egy kővel, amin a következő felirat állt:
Vagyok átkok hordozója,
És vagyok átkok átka.
Vagyok minden átok apja,
És minden átok gyilkosa.
Kék halálban lakozok,
És átkokat riogatok.
Én éltetem a kék halált,
És majd én hozom a halált.
- Ahha... tudja valaki, hogy ez meg mi a fenét jelent? - fakadt ki Tate.
- Ami azt illeti fogalmam sincs.... - tettem hozzá kicsit lemondóan.
- Remek... ismét zsákutcában vagyunk. - mondta Nyesi, akinek láthatóan nem volt túl jó kedve. Bár túlzottan egyikőnknek sem...
- De jót találtam meg ugye? - kérdezte Star.
- Úgy tűnik. - mosolygott rá Roar.
- Óóó köszi, megtudnálak zabálni! - lelkendezett Starfire, aki úgy tűnik elfelejtette, hogy Roar már nem olyan pici baba mint volt XD
- Anya, nemár! - próbált hátrahúzódni a Skrill.
- Addig én leírom! - mondta John és fogott egy papírt meg ceruzát és leírta.
- És most... - kezdtem.
- ... menjünk tovább. - vágta rá Starfire lelkesen.
- Öhm... Srácok! - szólaltam meg távolba nézve, de senki nem figyelt, hanem mind felszálltak. Utánuk eredtem, közben folyamatosan Johnt szólongatva.
- John!!
- Most még tovább megyünk ebbe az irányba pár kilómétert és ott is leszünk...
- Hahóóó!!
- És mennyi idő míg odaérünk? - kérdezett közbe Tate, én meg épp előre nyomakodtam.
- Jooohn!!!
- Lehet hogy napokig.. De lehet hogy estére már otthon leszünk. Amilyen furcsaságok történnek...
- Roarrrrrrrr!!!!! - ordítottam végül előre sikító világréme hangon.
- Auróra, mi van már??? - nézett mindenki fülét befogva hátra rám.
- Köszönöm h végre hajlandóak vagytok figyelni rám! - ráncoltam össze a szemöldököm.
- Oké, bocsi.. Szóval mi a baj?
- Semmi... csupán annyi hogy Jázmin épp nagy erővel repül felénk, és a nevedet kiabálja. - feleltem megvető tekintettel az arcomon. Ekkor már valóban hallani lehetett, hogy Jázmin hogyan kiabál, és hogyan csapja maga mögé a temérdek levegőt az égen.
- O-ó... - ijedt meg és elkezdett menekülni előle.
- Szia Jázmin! - köszöntünk mind neki, ahogy elrepült köztünk. Épphogy biccentett egyet nekünk és már száguldott is tovább. Erre meghallottam, hogy nem csak ő jött egyedül utánunk..
- Auróra!! - kiabált mögöttünk Karom, maga mögött hagyva a többieket.
- Azt hiszem jobb ha te is menekülsz.... - mondta fáradt hangon Tate. Nagyot nyelve repültem el egy szikla irányába, ahová hamarosan a többiek is leszálltak, kivéve persze Johnt és Jázmint, akik eltűntek valahol a felhők közt.... Nah mindegy.
Totál összehúztam magam, ahogy a nálam jóval nagyobb, dühös Szörnyennagy leszállt előttem és egyre közelebb jött. Nagyon féltem, hogy mit fog mondani....
- Auróra... - állt meg előttem. - jól vagy ugye? - mért végig a szemével aggódóan.
- Igen.. kutya bajom. - lélegeztem egy kicsit fel, majd jött a letolás része...
- Hogy képzelted, hogy csak úgy lelépsz? Miért kell folyton bajba sodornod magad!
- Nem hagyhatom, hogy az a szigetnyi sárkány egész életében rettegésben éljen, csak mert évekkel ezelőtt egy zsarnok elátkozta őket! - feleltem tettetett magabiztossággal.
- Szóval.. mégis elfogadtad a térképet? - hökkent meg.
- El.... - sütöttem le a szemem...
- Ezekszerint átvertél... mindünket.
- Nem, ez nem így van! Nem akartalak becsapni.....
- Pedig szerintem sikerült.. és ha bajod esett volna egyedül? Akkor mit kezdek a lelkiismeretemmel?
- Karom, nem a te hibád lenne!! De egyébként sem lett bajom! Élek, látod!
- Azt remélem is ifjúhölgy! Különben megyek utánad Valhallába! - mondta, mire egy rövid időre elhallgattunk. (Hogy csinálja, hogy amikor veszekszünk is tisztán érzem, hogy mennyire szeret?).
Szárnysuhogást hallottunk és felnéztünk az égre. Jázmin volt és karmai közt hozta a halálra váltan pillogó Johnt, majd letette a földre. John feltekintett rá, talán megerősítést várva, mire Jázmin bólintott, John pedig felénk lépett.
- Figyeljetek srácok... mi most hazamegyünk..... oké? - adta oda Tatenek a térképet - Otthon találkozunk.
- Rendben.. ahogy gondoljátok. - feleltem halkan.
- Akar még valaki jönni? - kérdezte viszonylag nyugodt hangon Jázmin. Szám szélét beharapva pillantottam rá Karomra. Ő is rám nézett és egy percig csak néztük egymást.
- Ha valaki akar még menni, mehet. De mi elmegyünk megtörni azt az átkot. - válaszolta végül. Kicsit megdöbbentem, de halványan el is mosolyodtam, mire ő is rámmosolygott.
- Ha már csinálunk valamit, azt csináljuk rendesen. - mondta magyarázatképp.
- Erről példát vehetnél Au. - taposta össze az éppen szállni vágyó álmaimat Csonti. De máskor is volt már ilyen.. nem törődtem vele különösebben.
- Nos.. akkor sziasztok! - repült fel Jázmin.
- Au, vigyázz a térképre, a hátulján van a vers is, és le ne térjetek az útról! - jött oda John.
- Nyugi haver, én tudok olvasni, minden oké lesz, de menj, mert a csajod mindenkit élve felfal. - szólt közbe Tate, mert Jázmin valóban igen ideges volt, hogy nem tudja hazarángatni a párját.
- Oké, megyek is, sziasztok! - repültek el.
- Szia! - köszöntünk kórusban és eltűntek a kék égbolton.
- Szóval honnan is tudsz olvasni? - fordult Nyesi Tate felé.
- Tanultam! - emelte fel a fejét mint akit csodálni kell.
- Jahj, te művész! - nevetett Nyesi, amire mi is felnevettünk halkan, aztán csak intettem, hogy menjünk tovább.
- Mi? - lepődött meg Tate és barátnője után futott. Nyesi megrázta mosolyogva a fejét majd adott neki egy csókot.
- Huhúúúúhúúúúúúúú - tört ki Roarból és Starból.
- Gyertek már sárkányok! - mondtam, de ebben a pillanatban Szikra megtorpant Karom előtt. Nem tudtam megállni és nekimentem Karomnak, aki már Szikra szárnyának volt nyomódva, mire nekem meg Star jött nekem és végül egy szép torlódás alakult ki.
- Mi az? - néztünk előre.
- Ti nem halljátok? - súgta Szikra. Valami furcsa éneklést hallottunk. Mint egy ősi kántálás. És dobok hangja vízhangzott a fák közt. Ember szag terjengett. Mi sárkányok általában nem félünk az embertől, csak szimplán elkerüljük, mert sárkány dolog, de szerintem ez genetikailag kódolt dolog, hogy egyszerűen nem szeretjük a szaguk... Persze ha sokat él köztük a sárkány, akkor megszokja. De a természetben élve, egyszerűen büdös.... az a kölni szag... nah mindegy. Mindenesetre ezúttal viszont nem csupán arról volt szó, hogy nem akartunk találkozni senkivel.. kockáztatva, hogy elkapjanak.... Hanem volt az egészben valami.. kísérteties.
- Lehetne.. hogy ne arra menjünk? - húzódtam oda Karomhoz, aki mellett nagyobb biztonságban éreztem magam.
- Arra mutat a térkép.... - mondta hátul Tate, de szintén halkan.
- Nézzük meg mi történik, és ha nem vészes, csak szimplán repüljük át őket! - mondta Starfire.
- Vagy együk meg! - mondta Roar és megnyalta a száját.
- Na de Nyafi!! - mordult rá egyszerre Szikra és Star.
- Jó, tudjátok, hogy csak vicceltem! - vágta be a durcást a fiatal Skrill.
- Gyertek, menjünk közelebb. - mondta Karom és átbújt Szikra szárnya alatt. Félve rápillantottam a többiekre, akik szintén rám néztek, majd utána futottunk.
- Nem veszélyes egy kicsit? - puhatolóztam nála, ahogy az ének egyre hangosabb lett, a szag pedig füstölővel keveredett, az amúgyis füstszagú levegőben.
- De, de sárkányok vagyunk nem? - nézett rám.
- Szereted a veszélyt igaz? - mondtam kissé félve, ár tudtam a választ.
- Igen, de hisz ismersz. - mosolygott.
- Igen. - feleltem, de többre nem volt idő, mert megpillantottuk a tisztást ahol egy ember volt. A többiek még recsegtek kicsit mögöttünk az avarban taposva, de tisztán hallottuk ahogy egy öreg nő egy nagy tűz körül ugrál és énekel. Hogy mit, azt nem értettük, ismeretlen nyelven volt, legalábbis számunkra. Egy díszes köntös volt a vállán, amibe sárkányok voltak hímezve. A kezében egy nagy Jak csont volt és a fején..... Egy éjfúria koponya.
Halálra rémisztett, ahogy felismertem hangjában a rekedt gyűlöletet. Ez az ember sárkányokat öl. Csak úgy hobbiból. Megeszi a húsuk, a bőrükkel takarózik és a koponyájukat viseli..... Micsoda haramia. Hirtelen összerezzentem és alig bírtam ki, hogy ne nyüszítsek félelmemben, úgy bújtam közelebb a mellettem álló Szikrához.
- Karom, légyszi menjünk innen.... - kérleltem őt, aki már valamivel közelebb volt az emberhez.
- Szerintetek micsinál? - kérdezett minket Tate.
- Hálát ad a szellemeinek a sikeres fogásért és áldást kér, hogy a legközelebbi is jól végződhessen. - felelte Csonti.
- És ezt miből gondolod? - kérdezte Nyesi.
- Láttam már ilyet bébi koromban. - mondta halkan. - Egy ilyen ember ölte meg az egész családom... - meredt a tűzbe. Szóval.... ez a titka.... Ezért olyan Csonti amilyen.... Amit sosem akart elmondani nekünk... Megölték a szüleit. A szeme láttára...
- Nah jól van, mostmár menjünk innen - mondta végre Karom is és éppen felénk vette az irányt, mikor Csonti még közelebb ment.
- Te meg hová mész? - ijedt meg Nyesi.
- Meg fog fizetni azért, hogy elvette mindenem! - mondta és odacsörtetett a nőhöz.
- De hiszen ő nem is ugyanaz az ember, Csonti, ne!! - kiáltottunk rá, de mindegy volt.. már ott állt az emberrel szemben.....
Mindenhol kerestük, John és Tate körbe is repülték a szigetet, én is minden lyukba benéztem, de sehol sem találtunk semmit, ami figyelemre méltó lett volna. Kivéve pár, számomra még sosem látott lepkefajt.
Aztán egyszercsak valahol a távolban Starfire felkiáltott.
- Srácok gyertek gyorsan! Azt hiszem találtam valamit!
Oda is sereglettünk mind Starfire mellé, bár én érkeztem utolsónak, amilyen egy lassúság vagyok, így még előre kellett nyomakodnom. Épphogy átfúrtam magamat Tate és Roar között, szembetaláltam magamat egy kővel, amin a következő felirat állt:
Vagyok átkok hordozója,
És vagyok átkok átka.
Vagyok minden átok apja,
És minden átok gyilkosa.
Kék halálban lakozok,
És átkokat riogatok.
Én éltetem a kék halált,
És majd én hozom a halált.
- Ahha... tudja valaki, hogy ez meg mi a fenét jelent? - fakadt ki Tate.
- Ami azt illeti fogalmam sincs.... - tettem hozzá kicsit lemondóan.
- Remek... ismét zsákutcában vagyunk. - mondta Nyesi, akinek láthatóan nem volt túl jó kedve. Bár túlzottan egyikőnknek sem...
- De jót találtam meg ugye? - kérdezte Star.
- Úgy tűnik. - mosolygott rá Roar.
- Óóó köszi, megtudnálak zabálni! - lelkendezett Starfire, aki úgy tűnik elfelejtette, hogy Roar már nem olyan pici baba mint volt XD
- Anya, nemár! - próbált hátrahúzódni a Skrill.
- Addig én leírom! - mondta John és fogott egy papírt meg ceruzát és leírta.
- És most... - kezdtem.
- ... menjünk tovább. - vágta rá Starfire lelkesen.
- Öhm... Srácok! - szólaltam meg távolba nézve, de senki nem figyelt, hanem mind felszálltak. Utánuk eredtem, közben folyamatosan Johnt szólongatva.
- John!!
- Most még tovább megyünk ebbe az irányba pár kilómétert és ott is leszünk...
- Hahóóó!!
- És mennyi idő míg odaérünk? - kérdezett közbe Tate, én meg épp előre nyomakodtam.
- Jooohn!!!
- Lehet hogy napokig.. De lehet hogy estére már otthon leszünk. Amilyen furcsaságok történnek...
- Roarrrrrrrr!!!!! - ordítottam végül előre sikító világréme hangon.
- Auróra, mi van már??? - nézett mindenki fülét befogva hátra rám.
- Köszönöm h végre hajlandóak vagytok figyelni rám! - ráncoltam össze a szemöldököm.
- Oké, bocsi.. Szóval mi a baj?
- Semmi... csupán annyi hogy Jázmin épp nagy erővel repül felénk, és a nevedet kiabálja. - feleltem megvető tekintettel az arcomon. Ekkor már valóban hallani lehetett, hogy Jázmin hogyan kiabál, és hogyan csapja maga mögé a temérdek levegőt az égen.
- O-ó... - ijedt meg és elkezdett menekülni előle.
- Szia Jázmin! - köszöntünk mind neki, ahogy elrepült köztünk. Épphogy biccentett egyet nekünk és már száguldott is tovább. Erre meghallottam, hogy nem csak ő jött egyedül utánunk..
- Auróra!! - kiabált mögöttünk Karom, maga mögött hagyva a többieket.
- Azt hiszem jobb ha te is menekülsz.... - mondta fáradt hangon Tate. Nagyot nyelve repültem el egy szikla irányába, ahová hamarosan a többiek is leszálltak, kivéve persze Johnt és Jázmint, akik eltűntek valahol a felhők közt.... Nah mindegy.
Totál összehúztam magam, ahogy a nálam jóval nagyobb, dühös Szörnyennagy leszállt előttem és egyre közelebb jött. Nagyon féltem, hogy mit fog mondani....
- Auróra... - állt meg előttem. - jól vagy ugye? - mért végig a szemével aggódóan.
- Igen.. kutya bajom. - lélegeztem egy kicsit fel, majd jött a letolás része...
- Hogy képzelted, hogy csak úgy lelépsz? Miért kell folyton bajba sodornod magad!
- Nem hagyhatom, hogy az a szigetnyi sárkány egész életében rettegésben éljen, csak mert évekkel ezelőtt egy zsarnok elátkozta őket! - feleltem tettetett magabiztossággal.
- Szóval.. mégis elfogadtad a térképet? - hökkent meg.
- El.... - sütöttem le a szemem...
- Ezekszerint átvertél... mindünket.
- Nem, ez nem így van! Nem akartalak becsapni.....
- Pedig szerintem sikerült.. és ha bajod esett volna egyedül? Akkor mit kezdek a lelkiismeretemmel?
- Karom, nem a te hibád lenne!! De egyébként sem lett bajom! Élek, látod!
- Azt remélem is ifjúhölgy! Különben megyek utánad Valhallába! - mondta, mire egy rövid időre elhallgattunk. (Hogy csinálja, hogy amikor veszekszünk is tisztán érzem, hogy mennyire szeret?).
Szárnysuhogást hallottunk és felnéztünk az égre. Jázmin volt és karmai közt hozta a halálra váltan pillogó Johnt, majd letette a földre. John feltekintett rá, talán megerősítést várva, mire Jázmin bólintott, John pedig felénk lépett.
- Figyeljetek srácok... mi most hazamegyünk..... oké? - adta oda Tatenek a térképet - Otthon találkozunk.
- Rendben.. ahogy gondoljátok. - feleltem halkan.
- Akar még valaki jönni? - kérdezte viszonylag nyugodt hangon Jázmin. Szám szélét beharapva pillantottam rá Karomra. Ő is rám nézett és egy percig csak néztük egymást.
- Ha valaki akar még menni, mehet. De mi elmegyünk megtörni azt az átkot. - válaszolta végül. Kicsit megdöbbentem, de halványan el is mosolyodtam, mire ő is rámmosolygott.
- Ha már csinálunk valamit, azt csináljuk rendesen. - mondta magyarázatképp.
- Erről példát vehetnél Au. - taposta össze az éppen szállni vágyó álmaimat Csonti. De máskor is volt már ilyen.. nem törődtem vele különösebben.
- Nos.. akkor sziasztok! - repült fel Jázmin.
- Au, vigyázz a térképre, a hátulján van a vers is, és le ne térjetek az útról! - jött oda John.
- Nyugi haver, én tudok olvasni, minden oké lesz, de menj, mert a csajod mindenkit élve felfal. - szólt közbe Tate, mert Jázmin valóban igen ideges volt, hogy nem tudja hazarángatni a párját.
- Oké, megyek is, sziasztok! - repültek el.
- Szia! - köszöntünk kórusban és eltűntek a kék égbolton.
- Szóval honnan is tudsz olvasni? - fordult Nyesi Tate felé.
- Tanultam! - emelte fel a fejét mint akit csodálni kell.
- Jahj, te művész! - nevetett Nyesi, amire mi is felnevettünk halkan, aztán csak intettem, hogy menjünk tovább.
- Mi? - lepődött meg Tate és barátnője után futott. Nyesi megrázta mosolyogva a fejét majd adott neki egy csókot.
- Huhúúúúhúúúúúúúú - tört ki Roarból és Starból.
- Gyertek már sárkányok! - mondtam, de ebben a pillanatban Szikra megtorpant Karom előtt. Nem tudtam megállni és nekimentem Karomnak, aki már Szikra szárnyának volt nyomódva, mire nekem meg Star jött nekem és végül egy szép torlódás alakult ki.
- Mi az? - néztünk előre.
- Ti nem halljátok? - súgta Szikra. Valami furcsa éneklést hallottunk. Mint egy ősi kántálás. És dobok hangja vízhangzott a fák közt. Ember szag terjengett. Mi sárkányok általában nem félünk az embertől, csak szimplán elkerüljük, mert sárkány dolog, de szerintem ez genetikailag kódolt dolog, hogy egyszerűen nem szeretjük a szaguk... Persze ha sokat él köztük a sárkány, akkor megszokja. De a természetben élve, egyszerűen büdös.... az a kölni szag... nah mindegy. Mindenesetre ezúttal viszont nem csupán arról volt szó, hogy nem akartunk találkozni senkivel.. kockáztatva, hogy elkapjanak.... Hanem volt az egészben valami.. kísérteties.
- Lehetne.. hogy ne arra menjünk? - húzódtam oda Karomhoz, aki mellett nagyobb biztonságban éreztem magam.
- Arra mutat a térkép.... - mondta hátul Tate, de szintén halkan.
- Nézzük meg mi történik, és ha nem vészes, csak szimplán repüljük át őket! - mondta Starfire.
- Vagy együk meg! - mondta Roar és megnyalta a száját.
- Na de Nyafi!! - mordult rá egyszerre Szikra és Star.
- Jó, tudjátok, hogy csak vicceltem! - vágta be a durcást a fiatal Skrill.
- Gyertek, menjünk közelebb. - mondta Karom és átbújt Szikra szárnya alatt. Félve rápillantottam a többiekre, akik szintén rám néztek, majd utána futottunk.
- Nem veszélyes egy kicsit? - puhatolóztam nála, ahogy az ének egyre hangosabb lett, a szag pedig füstölővel keveredett, az amúgyis füstszagú levegőben.
- De, de sárkányok vagyunk nem? - nézett rám.
- Szereted a veszélyt igaz? - mondtam kissé félve, ár tudtam a választ.
- Igen, de hisz ismersz. - mosolygott.
- Igen. - feleltem, de többre nem volt idő, mert megpillantottuk a tisztást ahol egy ember volt. A többiek még recsegtek kicsit mögöttünk az avarban taposva, de tisztán hallottuk ahogy egy öreg nő egy nagy tűz körül ugrál és énekel. Hogy mit, azt nem értettük, ismeretlen nyelven volt, legalábbis számunkra. Egy díszes köntös volt a vállán, amibe sárkányok voltak hímezve. A kezében egy nagy Jak csont volt és a fején..... Egy éjfúria koponya.
Halálra rémisztett, ahogy felismertem hangjában a rekedt gyűlöletet. Ez az ember sárkányokat öl. Csak úgy hobbiból. Megeszi a húsuk, a bőrükkel takarózik és a koponyájukat viseli..... Micsoda haramia. Hirtelen összerezzentem és alig bírtam ki, hogy ne nyüszítsek félelmemben, úgy bújtam közelebb a mellettem álló Szikrához.
- Karom, légyszi menjünk innen.... - kérleltem őt, aki már valamivel közelebb volt az emberhez.
- Szerintetek micsinál? - kérdezett minket Tate.
- Hálát ad a szellemeinek a sikeres fogásért és áldást kér, hogy a legközelebbi is jól végződhessen. - felelte Csonti.
- És ezt miből gondolod? - kérdezte Nyesi.
- Láttam már ilyet bébi koromban. - mondta halkan. - Egy ilyen ember ölte meg az egész családom... - meredt a tűzbe. Szóval.... ez a titka.... Ezért olyan Csonti amilyen.... Amit sosem akart elmondani nekünk... Megölték a szüleit. A szeme láttára...
- Nah jól van, mostmár menjünk innen - mondta végre Karom is és éppen felénk vette az irányt, mikor Csonti még közelebb ment.
- Te meg hová mész? - ijedt meg Nyesi.
- Meg fog fizetni azért, hogy elvette mindenem! - mondta és odacsörtetett a nőhöz.
- De hiszen ő nem is ugyanaz az ember, Csonti, ne!! - kiáltottunk rá, de mindegy volt.. már ott állt az emberrel szemben.....
Folytatása következik...
