~Auróra~
Elindultam hát a havazásban a semmibe... Sokáig mentem, egészen elfagytam.. de most mégsem zavart. Lehajtott fejjel nyomultam be előre, az erdő mélyébe. Abba a sötét erdőbe, ahová még sosem dugtam be az orrom. Ez a legvészjóslóbb hely az egész szigeten... Már messziről dögszag és emberi veríték szaga csapja meg a sárkány orrát. Nincs olyan épeszű állat, aki önszántából arra megy. Én mégis arrafelé vettem az utamat.
Megálltam egy ponton, ahol egy fa tábla volt egy fatörzsre szögelve. Fogalmam sincs mi állhatott rajta, emberi írás volt, én meg azzal nem sokat törődök.
Csupán rápillantottam, majd nagyot sóhajtva meredtem az erdő felé. Halkan fújt a szél, s lágyan fújta a hópelyheket, a fák közül pedig csak a halk feketeség köszönt vissza sóhajomra. Hirtelen végigfutott egy érzés a gerincemen, hogy nem kéne, s fejemet megrázva arrébb léptem másik irány felé.
Már majdnem el is sétáltam a tábla és az erdőbe vezető ösvény mellett... Amikor valami furcsát láttam meg a szemem sarkából.
Elnéztem arra, amerről láttam, azaz az erdő felé. De már semmit sem láttam. Hosszan, gyanakvóan néztem körbe, füleltem, szaglásztam, de semmit sem láttam. Épp megnyugodtam volna, mikor egy suttogást hallottam, egy ismeretlen, ám mégis oly ismerősnek tűnő fiú hangtól.
- Erre gyere, Auróra! - suttogta a szél, és egy picike fénylő pontot láttam meg, mint valami pirosan fénylő Tűzféreg.
Eluralkodott rajtam az a jól ismert kíváncsiságom, amit nem lehet egykönnyen kiverni az én fejemből. Szinte gondolkodás nélkül utána vetettem magam, annak ellenére, hogy a fénylő gömb egyenesen a sötét fák közé ment.
- Gyere vissza!! - kiáltottam utána, és loholtam a nyomában, szaporán kapkodtam apró lábaim, miközben ő is elég gyorsan haladt, olyannyira, hogy rendesen megfigyelni sem volt időm.
- Erre, Au! - suttogta tovább sejtelmesen.
- Hová viszel? - kérdeztem lihegve, mire egyszercsak eltűnt, s ijedten fékeztem le.
Körbenéztem, s én voltam az egyetlen fénypont a környéken.
Mindenhol csak fák, a sárban meg az én lábnyomaim. Igen, itt sár volt, mert annyira sűrűn álltak itt a fák, hogy a hó csak nagyon kicsit jutott ide be, ami mégis, az meg sárrá lett a talajon.
- Kísérteties ez a hely... - hajtottam le a fejemet. Éreztem a levegőben az igencsak erős szagokat.. a halott sárkányok szagát.
- Hogy fogok innen kijutni.....? - néztem ijedten körbe, s kerestem a lábnyomom.
- Kellett nekem így körbe körbe járkálni.. - vágtam ijedt fintort, mert a lábnyomaim jórészébe vagy 10-szer tapostam bele.
Ekkor valahonnan egy furcsa nesz hallatszott. Azonnal felkaptam a fejem és mereven figyeltem, mi lehet az. Nem mertem mozogni, csak hallgatóztam, s levettem a fényem. A levegőben emberszagot éreztem.
Lépések zaját hallottam egy bokor mögül, de nem mertem megmozdulni, abban reménykedtem, ha nem mozdulok, nem vesz észre.
Ám egyre közelebb jött.... Nagyon féltem, csak úgy vert a szívem. Egy nő volt az.
Megállt előttem, s én ránéztem a magas emberre. És láttam, hogy a szemembe nézett. Már tudtam, hogy biztosan lát engem, de még mindig csak vártam, a mancsaim nem engedték a talajt.
Némán mintha elmosolyodott volna, úgy véltem a félhomályban, s lassan felém nyújtotta a kezét. Ám itt eltörött a mécses (képletesen), és hanyatt-homlok menekülni kezdtem.
Futottam ahogy tudtam, míg a sötétben bele nem ütköztem egy fába. Ijedten megráztam a fejem, és futottam volna tovább, de a lábam beleakadt egy zsinegbe és egy fa ketrec esett rám a fáról.
Rémülten próbáltam feldönteni, de annyira úrrá lett rajtam a félelem, hogy még annyi eszem sem volt, hogy elharapjam az ágakat, vagy átmásszam alatta. Eddigre pedig a nő beért engem.
- Nyugodj meg kedvesem, segítek rajtad! - jött oda csendesen és a kezét felém nyújtotta, mire én vicsorogva kaptam az ujja után, s bár nem éreztem, azt hiszem egy kicsit meg is haraptam.
- Hhh..! - kapta magához a kezét, amiből egy kis vér buggyant ki.
- Segítek, de előbb meg kell nyugodnod, kedves! - mondta még mindig nyugodtan, s a tarisznyájából, ami az oldalán volt, egy kis sárkányfüvet vett elő, amit az orromhoz tett. Ahogy beleszagoltam elnyugodtam, félig becsukott szemekkel elterültem a fa ketrecben és olyan nyugodtságot éreztem, amilyet már régen nem...
- Jól van... - mosolyodott el, és eltette a sárkány füvet - Ugye, hogy így kellemesebb? - mondotta, s levette rólam a ketrecet, majd testemet az ölébe vette.
- Nem lesz semmi baj... Biztos azok a gonosz sárkány vadászok vitték el a te szüleidet is... - simogatott meg, s én csukott szemmel tűrtem.
- Én gondoskodom rólad, nem kell félned... - mondta halkan, s az ölében elindult velem a kopár fák között.
- A többiek örülni fognak neked... De először is kell neked adnunk egy nevet... - beszélt hozzám, s én egészen elnyugodtam.
- Mivel világréme kölyök vagy, és ilyen szépen világítasz... legyen mondjuk a neved Csillag! A gyönyörű kis Csillag... - simogatott tovább, mígnem odaértünk egy tisztásra, ahol tűz lobogott, s ahogy oda lépett a nő, egyszerre 3 másik apró sárkányfióka kapta fel boldogan a fejét és oda futott hozzánk.
- Ani!!!
- Végre visszajöttél Ani, úgy féltem!!
- Igen, Nuxiku, megint folyton ijesztgetett minket!
- Pofa be, nem is igaz! - vágta arcon a farkával az imént említett srác.
- Ki ez a sárkány, Ani? - néztek ekkor rám és mikor Ani leguggolt, odamásztak és megszaglásztak.
- Auróra vagyok.... - húzódtam ijedten hátra Ani (úgy tűnik ez a nő neve) karjai közé.
- Ő itt a kis Csillag, mostantól velünk lesz egy ideig. - mosolygott a nő.
- Szóval Csillag... - mosolygott kissé gonoszul egyikük, az a kis hím Grapple Grounder, vagy mi...
- Auróra... - javítottam ki, miközben Ani letett a földre a többiek elé és felállt.
- Ismerkedjetek, hozok egy kis tüzifát. - mondta és elment a fák között.
- Szia Csillag, az én nevem Gyöngy! - köszönt kedvesen egy nálam jóval fiatalabb, nőstény homoklidérc.
- Az enyém pedig Forte! - mondta nem halkan egy másik nőstény, egy dörgődob.
- Ordítozó csitri... - fordult mogorván el a másikuk.
- Ez a morgolódós öregúr pedig Nuxiku. - forgatta meg a szemét Forte.
- Bármikor elveszítheted azokat a szép nagy fogaidat. - vigyorodott el a válla felett.
- Micsoda mogorva alak vagy.. - morogtam.
- Nem kértem véleményt.. - vetette oda és el is sétált.
- Ennek mi baja van? - néztem a többiekre.
- Minden -_- - felelte Gyöngy.
- Jah és amúgy itt van velünk még valaki! - mutatott a háta mögé egy fa alá Forte. Egy eléggé nagy suttogó halál pihengetett ott, még fiatal volt, de volt akkora mint egy felnőtt. Békésen aludt, engem mégis kirázott tőle a hideg.
- Ő meg Ezerfog. De mi csak Fogasnak hívjuk. - dugta ki szórakozottan a nyelvét Gyöngy.
- Ééértem... - nyeltem nagyot.
- Nyugi nem kell félned tőle.. őt is ilyen kis korában találta meg Ani, és nevelte, hogy egyszer majd, ha elég idős lesz, egyedül is boldogulhasson. Minket is így mentett meg.
- Igen.. A mi szüleink már nem élnek... - hajtották le a fejük, s velük én is. Vajon az enyémeket is azok az emberek ölték meg?
- Veled mi történt, Csillag?
- Hosszú történet, de nem vagyok Csillag! - háborodtam fel.
- De igen, Ani ezt a nevet adta neked... nekünk is ő adta.
- És mi volt a nevetek azelőtt? - döntöttem meg a fejem.
- Már... nem emlékszem... - gondolkodott Gyöngy.
- Én sem tudom... - felelte Forte.
- Ne haragudjatok.. - sóhajtottam, s ekkor jött vissza Ani.
- Gyertek kedveseim, jön is a vacsora! - mosolygott, s köré gyűltünk. Kissé bizalmatlanul vettem el tőle egy halfejet, de élvezettel nyeltem le. Ez az egész dolog furcsa volt. De nem ijesztően furcsa.. csak egyszerűen különös.
Nem volt átlagos társaság, és még embert sem láttam ilyen kedvesnek.. De végülis egészen nyugodt volt a közeg... Egészen..... De valami akkor sem hagyott nyugodni.. Mi lehetett az az.. izé? Ami idevezetett.. piros kis fénygömb... és beszélt... és tudta a nevem.
~Dani~
- Ezazz sikerült!! - ugrottam fel boldogan, mire mindenki körülöttem riadtan pattant fel és hőkölt hátra.
- Hrr!! - hörgött izgatottan Karom és Villám.
- Nah mi van vele??? - ugrott oda Anna is azonnal.
- Már minden rendben lesz vele! - vigyorogtam, nyakig fürödve az ideges izzadtságban, de ennél jobban még sosem örültem életemben.
- Hrr!! - hörgött izgatottan Karom és Villám.
- Nah mi van vele??? - ugrott oda Anna is azonnal.
- Már minden rendben lesz vele! - vigyorogtam, nyakig fürödve az ideges izzadtságban, de ennél jobban még sosem örültem életemben.
*Fél órával ezelőtt...*
- Akkor vegyük át mégegyszer... - mondta komoly hangon John, miközben én az ágy mellett térdeltem, ahol Au feküdt eszméletlenül.
- Be kell férkőznöd a gondolataiba.. már ez sem lesz egy könnyű dolog, mert valószínűleg nem akar majd az elméje beengedni. Lehetséges az is, hogy látni fogsz valami Aura hasonlító, elmosódott kis lényt, és őt kell meggyőznöd, hogy nem akarsz rosszat. De ha bármi jelét látod, hogy rád támadna, azonnal gyere ki a fejéből!!
- Értem. - bólintottam komolyan.
- Hrr? - nézett Johnra és rám Starfire, ugyanis elég hamar híre ment így barátok között, hogy mi mire készülünk, és kb mindenki odacsődült.
- Azért Star, mert lehet, hogy valami nagy baj történik Dani agyával, vagy esetleg Au felébred, de elfelejti, hogy ki volt előtte és mi történt vele egész eddigi életében. - világosított John fel minket.
- És, ha már bejutottam? - kérdeztem aztán sietősen.
- Ha sikerülne bejutnod... - fordult ismét felém John - Elvileg bele fogsz látni mindabba amit éppen átél. És talán még abba is amit érez, mert elég közel álltok egymáshoz. - gondolkodott.
- Ha ez megvan, valószínűleg látni fogod azt az utat, amit látnia kéne Aunak, ami igazából történt vele, amit átakart ugyebár élni.
- Ezt meg hogy érted, John? - vágott közbe izgatottan Viki és Anna is.
- Nos, a problémát az okozza, hogy Au szívét annyira megterhelte valószínűleg amit éppen átélt, hogy az agyát elborította a szomorúság, ezért a valóság és az a mit lát eltérhet egymástól.
- Például... tegyük fel hogy éppen megenne egy halat igazából.. és ő annyira szomorú, hogy nem eszi meg és mondjuk ezért gyenge lesz, ha megtámadják, vagy ilyesmi? - gondolkodott Viki.
- Hát olyasmi. - felelte John.
- Krrrgggr? - húzta össze a szemét Karom.
- Nyugi, Dani látni fogja a különbséget. - mosolyodott bíztatóan el John, majd rám nézett és biccentett nekem is.
- Akkor elkezditek? - kérdezte Anna félve.
- Igen, kezdjük máris! - mondtam rögvest.
- Dani! - ugrott ekkor mellém Anna és hirtelenjében megcsókolt...
- Ügyes legyél... - mosolygott bíztatóan, de láttam a szemében, hogy nagyon félt.
- Nem lesz semmi baj... - mosolyogtam rá nyugtató tekintettel, s bólintott.
Vissza ment Viki és Villám közé, s én Au felé fordultam.
- Sok sikert Dani! - mondta John és leült mellettem kicsivel egy székre.
- Rendben. - feleltem és koncentrálni próbáltam.. mikor még egy hang belemászott a fejembe.
~ Nagyon vigyázz rá!! Kérlek... - hallottam, s nem néztem hátra, de tudtam, hogy Karom az.
~ Nyugodj meg... segítek rajta. - válaszoltam, s kizártam a szörnyennagy hangját. Aura néztem, és rákoncentráltam. Beleférkőztem a gondolataiba.
< Először eléggé furcsa volt, mert olyan volt, mintha egy virágos erdő közepén találtam volna magamat.
Hatalmas fák voltak körülöttem és szépen szűrődött be fentről a fény, a fű pedig selymesen zöld volt.
- Hiszen ez gyönyörű... - fordultam körbe, s ahogy így bámultam, valami a fejemre hullott. Levettem, hogy megnézzem: egy szirom volt. Felnéztem a hatalmas fákra, s láttam, hogy a virágok sorban hullanak le a fákról.
- Azt hiszem sietnem kell... - dobtam el és futni kezdtem az erdőben.
Nem mentem sokáig és egy kaput láttam meg. Egy kő kapu volt, az oszlopain, amik tartották, sárkány domborművek voltak, ahogyan repülnek, a másikon pedig sírtak.
- Biztos erre kell mennem. - mondtam, s ökölbe szorítottam a kezemet, úgy indultam tovább, mikor valami kis lény termett előttem.
- Innen ne tovább, ember!! - morgott rám a kis vakarcs. Nagyon furcsán nézett ki, hatalmas fülei voltak, nagy szemei, apró lábai, hatalmas szárnyai és hosszú farka, aminek a vége úgy lobogott mint egy lóé, mikor vágtat. Apró orrocskája aranyosan mozgott, az egyik füle mögött egy ceruza volt betűzve, s az oldalán jópár heg volt, a legtöbb a szívénél.
- Ez lenne Au lelke? - suttogtam magamban, ahogyan felmértem a kis aranyost.
- Nem mehetsz be, nem zavarhatod meg a bent folyó dolgokat!! - vicsorgott fehér agyaraival rám.
- Au.. be kell jutnom! Tudom, hogyan segíthetnék rajtad! Tudom, hogy hallasz.. kérlek, engedd, hogy segítsek! - léptem közelebb hozzá.
- Senki nem léphet be, MÁR MEGMONDTAM!!! - ordította el magát és hirtelen hatalmassá változott. A fogai már kint voltak a szájából, hatalmas tüskéket növesztett, és szinte folyt a nyála, ahogy apró szemeivel rám meredt.
- Azt mondtam tűnés! - mondta eltorzult hangon.
- Soha! - ráncoltam össze homlokomat elszántan.
- Akkor meghalsz! - tátotta ki száját és forró tűzgolyót okádott felém, ám én időben elugrottam.
~ Dani, azonnal gyere ki onnan!!! - ordított a fülembe John hangja.
~ Ahj, hagyjál, nem látod, hogy nem érek rá?! - kiáltottam rá, mire "Au", most talán hívjuk léleknek, felém suhintott a farkával és majdnem agyon csapott, ám én belé kapaszkodtam. Az egyik fáról leszakítottam egy ágat és bele akartam döfni a farkába, hogy elengedjen, ám John ismét rám kiáltott.
~ Dani, meg ne próbáld megsebezni!!! Ha megsebzed, megfog sérülni a lelke és belehalhat!! Ebből a csatából egyikőtök holtan fog kikerülni, ha ne jössz ki most AZONNAL!!!
- Hrr... - hörögtem, mert a lélek megszorított a farkával, én pedig eldobtam a botot.
- És ha... megszelidíteném...? - nyökögtem erőtlenül, minthogy folyamatosan szorította ki belőlem a szuszt.
~ Megszelidíteni?? - riadt meg - Dani, ne próbálkozz, az még soha senkinek nem sikerült!!
- Hát most én leszek az első... - mondtam s kihúztam a karomat a szorításból.
~ Vagy pedig belehalok...
~ Dani!!! - kiáltott ismét, de kizártam a hangját.
- Nah jól van.. ketten maradtunk Au... - mondtam halkan és elengedtem magamat, mire valahogy kicsúsztam a szorításából.
- Hát te meg mit csinálsz? - nézett rám értetlenül.
- Au, én tudom, hogy a szíved mélyén te is tudod, mennyire fontos vagy nekem! - kiáltottam rá, miközben egy fára próbáltam felmászni.
- Nekem nincs senkim, hazug emberfajzat!! - kapott felém mancsával, s sorban ezernyi fa kidőlt mögöttem a végeláthatatlan erdőben.
- Engem mindenki itthagyott... - láttam könnyet a szemében.
- Nincs igazad Au! Nagyon sokan állnak melletted!! - álltam ismét fel, s tetőtől talpig koszos voltam már.
- Ne próbálj meggyőzni, sosem engedlek be!! - harapott felém, de csak a levegőt találta el, s én átbújtam alatta.
- Talán nem jut eszedbe valamiért, de számtalan barátod van!! - kiáltottam, s miközben ő folyamatosan megenni vagy elpusztítani próbált és minduntalan elugrottam, és szónokoltam tovább. Ám ő nem enyhűlt, és az erőm pedig egyre fogyott.
- Ott vannak a rettenetes rémek, Szikra, Nyesi, És ne feledkezzünk meg Starfire-ről sem! - ugrottam ekkor ismét el, s egy lökéshullám hátra vetett.
- A forrkatlanok, akik a családtagjaid, meg a viharszelő unokatesód.... - keltem fel nehézkesen.
- A szerelmed, Karom... és a nevelt fiad, a kis Villám.. aki már nem is olyan kicsi..... - nevettem kínomban, ahogy rám meredt, s felém nyújtotta borzalmas nagy fejét.
- Sírsz? - hökkent meg, s kitágult kissé a pupillája is. S valóban, könny gyűlt a szememben...
- És.. én is itt vagyok neked.... - emeltem felé a kezemet.
- Legalábbis eddig azt hittem én is fontos vagyok neked.... Te fontos vagy nekem Au.... Te vagy a legjobb társ, akit valaha kívánhattam volna....... - mosolyogtam sírva, és ő nem támadott többször. Csak bámult engem meghökkenve.. Engem és a kezemet.
- A sárkány bőrbe bújt őrangyalom vagy.. tudnod kell.... Nélküled nem lennék most sehol sem.... És neked köszönhetem azt is, hogy Együtt lehetek Annával..... A legjobb barátom vagy Au........ - hunytam le a szemem, és hullottak a könnyeim.....
Mígnem... egyszercsak..... éreztem a lehelletét, a kezemen... S az orrát a tenyerembe fektette.
- Sosem hagynám, hogy miattam sírj Dani...... - nézett rám könnyes szemekkel, s én hirtelen átöleltem a nyakát.
- De Anna nem miattam van veled.. csakis magad miatt... Nem vagyok olyan nélkülözhetetlen tényezője az életeteknek, mint gondoljátok.... - mondta halkan, és asszem elkezdett összemenni, de csak lassan, nagyon kicsit...
- Csak a bajba kerüléshez értek.... - mosolygott fájdalmasan.
- Olyan egy kishitű vagy.... és drámai. - öleltem megint magamhoz. - De az tetszik, hogy drámai vagy. - mosolyogtam, s ő hirtelen megint olyan kis picike lett és az ölemben ült.
- Köszönöm Dani.... - nézett fel rám, mikor elengedtem, de még mindig az ölemben ült.
- Nincs mit. - mosolyogtam boldogan.
- De igazad van, tévedtem... - hajtotta hátra szégyenlősen hatalmas füleit.
- Van még valami, amihez biztosan értek... hogy jó kedvet csináljak nektek! - ugrott fel és képen nyalt, én meg felnevettem.
- Ne, Au, neee!! - nevettem hangosan és hanyatt dőltem...
- Azt hiszem, menned kéne... - állt aztán fel és ismét a füle mögé tűzte a földön heverő kis ceruzát. Erre az összes fa, amit leromboltunk, ismét vissza állt a helyére. Ám a virágok még mindig potyogtak róluk...
- Be kell menned a kapun, hogy segíts nekem. - állt a kapu elé, amiben hirtelen megnyílt egy amolyan energia kapu, amin át lehetett látni a túlsó világba.
- Ezek szerint bemehetek? - álltam fel.
- Igen. csak kérlek siess.. ha az összes virág leesik, a lelkem elveszik félúton az élők és a holtak között...
- Rendben, sietek! - vágtam rá ijedten, s mégegyszer megöleltem.
- Köszönöm! - mondtam, s befutottam a kapun.
Odabent egy furcsa erdőben találtam magamat. Egy nagyon sötét erdőben. Havazott, de csak gyengén érzékeltem.
- Hol lehetek? - néztem körbe, s az egyik fán egy táblát pillantottam meg.
- "Sárkány temető, a vadász klán területe, ha kedves az életed ne menj tovább!!" - olvastam le róla.
- Ez nem túl bíztató... - vágtam fintort mikor valami sárga fény támadt, s egy fa mögé bújtam.
- Látta Aurórát, ahogyan szomorúan arrafelé ballagott, ránézett a táblára.
~ Milyen kis pici és aranyos.. és szomorú.... - állapítottam meg.
~ Vajon mit tesz most?
Auróra csak nagyot sóhajtott, s tovább ment az erdőbe. Követtem merre megy, de úgy, hogy ne lásson, hátha megtud látni...
Ahogy így követtem, láttam, hogy egyszercsak, ahogy semmire nem figyelve lógatta a fejét, a lába beleakadt egy zsinórba, és egy ketrec borult rá. Nagyon megijedt és csak kapálózott de nem tudott kijönni belőle. Mígnem egy nő termett ott, aki annyira ismerős volt....
Sárkány fűvel megnyugtatta őt és kivette a ketrecből, majd elvitte magával egy tábortűzhöz. Ott pedig több másik árva sárkány társaságában hajthatta álomra a fejét.
Ám itt hirtelen az álomkép szerte foszlott, s én ismét ott találtam magam, ahol először álltam.
Kék fény vakított el, s ismét megláttam Aurórát, ismét a fa mögé bújtam. Kezdtem kapizsgálni, hogy is van ez.
Au megnézte ismét a táblát.... és hosszan nézett az erdő felé. Azonban ezúttal nem ment tovább, hanem elindult kifelé az erdőből.
~ Már értem! Ha nem megy be az erdőbe, nem találkozik azzal a nővel, aki megmentette!! - értettem meg a dolgot, de azt még mindig nem tudtam mit tehetnék.
- Végülis ez most egy álom.. itt bármi megeshet.... - gondolkodtam el, s lehunytam a szemem.
~ Azt kívánom, hogy Auróra csak egy piros fénygömböt lásson belőlem, és torzan hallja a hangomat.... - kívántam magamban, s remélve, hogy sikerült, átfutottam egy másik fa mögé, hogy lássam, lát-e egyáltalán engem. És igen, oda nézett.
Sokáig nem mertem megmozdulni.. ám végül erőt vettem magamon és elé álltam.
- Erre gyere, Auróra! - mondtam, s suttogó hangom hallatszott a szélben víszhangozva. Azt hiszem sikerült a kívánság.
Au meglátott, s én gyorsan elszaladtam arra, amerre tudtam, hogy mennie kell, s ő utánam eredt.
- Gyere vissza!! - kiáltotta, de nem lassíthattam, így is alig voltam nála gyorsabb.
- Erre, Au! - mondtam csak újra.
- Hová viszel?? - kiáltott utánam, és ekkor egy tisztásra értünk, ahol hirtelen megszűnt a kívánságom, és ő megtorpant. Szemével engem kutatott. Azt hiszem már nem látott... Pedig még nem voltunk ott a ketrecnél!
- Ahj, most mi lesz, vissza akar jutni! - figyeltem, ahogyan a lábnyomait fürkészte.
Ekkor felkapta fejét, és én is oda figyeltem. Lépteket hallottunk. Éreztem a félelmét... ahogy szaporán dobogott a szíve.. az enyém is úgy dobogott.
Majd rövid időn belül elő lépett az nő, aki a ketrecből kiszabadította Aut igazándiból...
Auróra futni kezdett, mígnem ismét beletaposott a ketrechez tartozó zsinegbe, és így is a ketrecben végezte.
- Nyugodj meg kedvesem, segítek rajtad! - mosolygott a nő és kiszabadította, majd a ölébe vette a kicsi Aurórát.
És ekkor beugrott....
- Ez itt a nagyim???? - hűltem el, mikor felismertem a nagymamámat, s ráeszméltem, hogy Csillagnak nevezte el, s Au azt mesélte, régen a mamám Csillagnak hívta őt....
~ Hát így találkoztak... - mosolyodtam el, s többet nem is akartam tudni, lehunytam a szememet, s ezzel kijöttem a kapu túlfeléről.
Amint átértem, láttam, hogy a fák ismét virágoznak, már minden rendben volt. Elégedetten sóhajtottam fel.
- Sikerült....
- Hát itt vagy! - ugrott oda a lélek.
- Köszönöm Dani, sikerült neked!! - nyalt megint arcon.
- Igazán nincs mit. - nevettem boldogan. Igazán nagyon boldog voltam.
- De mennem kell... mostmár rendben leszel. - simogattam meg.
- Sosem felejtem ám el neked ezt.... - mosolygott rám, s még intettem neki, s ekkor szakadt meg a kapcsolat. >
Mindeközben a többiek néma csöndben, izgalom lázában égve figyeltek engem, ezért ijedtek meg, mikor hirtelen felébredtem és boldogan nevetni kezdtem.
Amint mindenkiben tudatosult, hogy sikerült az akció, mindenki boldogan felugrott, és hurrázni kezdtek, Anna pedig a nyakamba borult.
~ Megtettem, amit lehetett Au.. mostmár csak rajtad múlik... mi vissza várunk. - mosolyogtam felé, s kezem az oldalára tettem.
- Nézzétek!! - kiáltott fel valaki, s Aura néztünk. Halványan ugyan... de mosolygott.
- Be kell férkőznöd a gondolataiba.. már ez sem lesz egy könnyű dolog, mert valószínűleg nem akar majd az elméje beengedni. Lehetséges az is, hogy látni fogsz valami Aura hasonlító, elmosódott kis lényt, és őt kell meggyőznöd, hogy nem akarsz rosszat. De ha bármi jelét látod, hogy rád támadna, azonnal gyere ki a fejéből!!
- Értem. - bólintottam komolyan.
- Hrr? - nézett Johnra és rám Starfire, ugyanis elég hamar híre ment így barátok között, hogy mi mire készülünk, és kb mindenki odacsődült.
- Azért Star, mert lehet, hogy valami nagy baj történik Dani agyával, vagy esetleg Au felébred, de elfelejti, hogy ki volt előtte és mi történt vele egész eddigi életében. - világosított John fel minket.
- És, ha már bejutottam? - kérdeztem aztán sietősen.
- Ha sikerülne bejutnod... - fordult ismét felém John - Elvileg bele fogsz látni mindabba amit éppen átél. És talán még abba is amit érez, mert elég közel álltok egymáshoz. - gondolkodott.
- Ha ez megvan, valószínűleg látni fogod azt az utat, amit látnia kéne Aunak, ami igazából történt vele, amit átakart ugyebár élni.
- Ezt meg hogy érted, John? - vágott közbe izgatottan Viki és Anna is.
- Nos, a problémát az okozza, hogy Au szívét annyira megterhelte valószínűleg amit éppen átélt, hogy az agyát elborította a szomorúság, ezért a valóság és az a mit lát eltérhet egymástól.
- Például... tegyük fel hogy éppen megenne egy halat igazából.. és ő annyira szomorú, hogy nem eszi meg és mondjuk ezért gyenge lesz, ha megtámadják, vagy ilyesmi? - gondolkodott Viki.
- Hát olyasmi. - felelte John.
- Krrrgggr? - húzta össze a szemét Karom.
- Nyugi, Dani látni fogja a különbséget. - mosolyodott bíztatóan el John, majd rám nézett és biccentett nekem is.
- Akkor elkezditek? - kérdezte Anna félve.
- Igen, kezdjük máris! - mondtam rögvest.
- Dani! - ugrott ekkor mellém Anna és hirtelenjében megcsókolt...
- Ügyes legyél... - mosolygott bíztatóan, de láttam a szemében, hogy nagyon félt.
- Nem lesz semmi baj... - mosolyogtam rá nyugtató tekintettel, s bólintott.
Vissza ment Viki és Villám közé, s én Au felé fordultam.
- Sok sikert Dani! - mondta John és leült mellettem kicsivel egy székre.
- Rendben. - feleltem és koncentrálni próbáltam.. mikor még egy hang belemászott a fejembe.
~ Nagyon vigyázz rá!! Kérlek... - hallottam, s nem néztem hátra, de tudtam, hogy Karom az.
~ Nyugodj meg... segítek rajta. - válaszoltam, s kizártam a szörnyennagy hangját. Aura néztem, és rákoncentráltam. Beleférkőztem a gondolataiba.
< Először eléggé furcsa volt, mert olyan volt, mintha egy virágos erdő közepén találtam volna magamat.
Hatalmas fák voltak körülöttem és szépen szűrődött be fentről a fény, a fű pedig selymesen zöld volt.
- Hiszen ez gyönyörű... - fordultam körbe, s ahogy így bámultam, valami a fejemre hullott. Levettem, hogy megnézzem: egy szirom volt. Felnéztem a hatalmas fákra, s láttam, hogy a virágok sorban hullanak le a fákról.
- Azt hiszem sietnem kell... - dobtam el és futni kezdtem az erdőben.
Nem mentem sokáig és egy kaput láttam meg. Egy kő kapu volt, az oszlopain, amik tartották, sárkány domborművek voltak, ahogyan repülnek, a másikon pedig sírtak.
- Biztos erre kell mennem. - mondtam, s ökölbe szorítottam a kezemet, úgy indultam tovább, mikor valami kis lény termett előttem.
- Innen ne tovább, ember!! - morgott rám a kis vakarcs. Nagyon furcsán nézett ki, hatalmas fülei voltak, nagy szemei, apró lábai, hatalmas szárnyai és hosszú farka, aminek a vége úgy lobogott mint egy lóé, mikor vágtat. Apró orrocskája aranyosan mozgott, az egyik füle mögött egy ceruza volt betűzve, s az oldalán jópár heg volt, a legtöbb a szívénél.
- Ez lenne Au lelke? - suttogtam magamban, ahogyan felmértem a kis aranyost.
- Nem mehetsz be, nem zavarhatod meg a bent folyó dolgokat!! - vicsorgott fehér agyaraival rám.
- Au.. be kell jutnom! Tudom, hogyan segíthetnék rajtad! Tudom, hogy hallasz.. kérlek, engedd, hogy segítsek! - léptem közelebb hozzá.
- Senki nem léphet be, MÁR MEGMONDTAM!!! - ordította el magát és hirtelen hatalmassá változott. A fogai már kint voltak a szájából, hatalmas tüskéket növesztett, és szinte folyt a nyála, ahogy apró szemeivel rám meredt.
- Azt mondtam tűnés! - mondta eltorzult hangon.
- Soha! - ráncoltam össze homlokomat elszántan.
- Akkor meghalsz! - tátotta ki száját és forró tűzgolyót okádott felém, ám én időben elugrottam.
~ Dani, azonnal gyere ki onnan!!! - ordított a fülembe John hangja.
~ Ahj, hagyjál, nem látod, hogy nem érek rá?! - kiáltottam rá, mire "Au", most talán hívjuk léleknek, felém suhintott a farkával és majdnem agyon csapott, ám én belé kapaszkodtam. Az egyik fáról leszakítottam egy ágat és bele akartam döfni a farkába, hogy elengedjen, ám John ismét rám kiáltott.
~ Dani, meg ne próbáld megsebezni!!! Ha megsebzed, megfog sérülni a lelke és belehalhat!! Ebből a csatából egyikőtök holtan fog kikerülni, ha ne jössz ki most AZONNAL!!!
- Hrr... - hörögtem, mert a lélek megszorított a farkával, én pedig eldobtam a botot.
- És ha... megszelidíteném...? - nyökögtem erőtlenül, minthogy folyamatosan szorította ki belőlem a szuszt.
~ Megszelidíteni?? - riadt meg - Dani, ne próbálkozz, az még soha senkinek nem sikerült!!
- Hát most én leszek az első... - mondtam s kihúztam a karomat a szorításból.
~ Vagy pedig belehalok...
~ Dani!!! - kiáltott ismét, de kizártam a hangját.
- Nah jól van.. ketten maradtunk Au... - mondtam halkan és elengedtem magamat, mire valahogy kicsúsztam a szorításából.
- Hát te meg mit csinálsz? - nézett rám értetlenül.
- Au, én tudom, hogy a szíved mélyén te is tudod, mennyire fontos vagy nekem! - kiáltottam rá, miközben egy fára próbáltam felmászni.
- Nekem nincs senkim, hazug emberfajzat!! - kapott felém mancsával, s sorban ezernyi fa kidőlt mögöttem a végeláthatatlan erdőben.
- Engem mindenki itthagyott... - láttam könnyet a szemében.
- Nincs igazad Au! Nagyon sokan állnak melletted!! - álltam ismét fel, s tetőtől talpig koszos voltam már.
- Ne próbálj meggyőzni, sosem engedlek be!! - harapott felém, de csak a levegőt találta el, s én átbújtam alatta.
- Talán nem jut eszedbe valamiért, de számtalan barátod van!! - kiáltottam, s miközben ő folyamatosan megenni vagy elpusztítani próbált és minduntalan elugrottam, és szónokoltam tovább. Ám ő nem enyhűlt, és az erőm pedig egyre fogyott.
- Ott vannak a rettenetes rémek, Szikra, Nyesi, És ne feledkezzünk meg Starfire-ről sem! - ugrottam ekkor ismét el, s egy lökéshullám hátra vetett.
- A forrkatlanok, akik a családtagjaid, meg a viharszelő unokatesód.... - keltem fel nehézkesen.
- A szerelmed, Karom... és a nevelt fiad, a kis Villám.. aki már nem is olyan kicsi..... - nevettem kínomban, ahogy rám meredt, s felém nyújtotta borzalmas nagy fejét.
- Sírsz? - hökkent meg, s kitágult kissé a pupillája is. S valóban, könny gyűlt a szememben...
- És.. én is itt vagyok neked.... - emeltem felé a kezemet.
- Legalábbis eddig azt hittem én is fontos vagyok neked.... Te fontos vagy nekem Au.... Te vagy a legjobb társ, akit valaha kívánhattam volna....... - mosolyogtam sírva, és ő nem támadott többször. Csak bámult engem meghökkenve.. Engem és a kezemet.
- A sárkány bőrbe bújt őrangyalom vagy.. tudnod kell.... Nélküled nem lennék most sehol sem.... És neked köszönhetem azt is, hogy Együtt lehetek Annával..... A legjobb barátom vagy Au........ - hunytam le a szemem, és hullottak a könnyeim.....
Mígnem... egyszercsak..... éreztem a lehelletét, a kezemen... S az orrát a tenyerembe fektette.
- Sosem hagynám, hogy miattam sírj Dani...... - nézett rám könnyes szemekkel, s én hirtelen átöleltem a nyakát.
- De Anna nem miattam van veled.. csakis magad miatt... Nem vagyok olyan nélkülözhetetlen tényezője az életeteknek, mint gondoljátok.... - mondta halkan, és asszem elkezdett összemenni, de csak lassan, nagyon kicsit...
- Csak a bajba kerüléshez értek.... - mosolygott fájdalmasan.
- Olyan egy kishitű vagy.... és drámai. - öleltem megint magamhoz. - De az tetszik, hogy drámai vagy. - mosolyogtam, s ő hirtelen megint olyan kis picike lett és az ölemben ült.
- Köszönöm Dani.... - nézett fel rám, mikor elengedtem, de még mindig az ölemben ült.
- Nincs mit. - mosolyogtam boldogan.
- De igazad van, tévedtem... - hajtotta hátra szégyenlősen hatalmas füleit.
- Van még valami, amihez biztosan értek... hogy jó kedvet csináljak nektek! - ugrott fel és képen nyalt, én meg felnevettem.
- Ne, Au, neee!! - nevettem hangosan és hanyatt dőltem...
***
- Azt hiszem, menned kéne... - állt aztán fel és ismét a füle mögé tűzte a földön heverő kis ceruzát. Erre az összes fa, amit leromboltunk, ismét vissza állt a helyére. Ám a virágok még mindig potyogtak róluk...
- Be kell menned a kapun, hogy segíts nekem. - állt a kapu elé, amiben hirtelen megnyílt egy amolyan energia kapu, amin át lehetett látni a túlsó világba.
- Ezek szerint bemehetek? - álltam fel.
- Igen. csak kérlek siess.. ha az összes virág leesik, a lelkem elveszik félúton az élők és a holtak között...
- Rendben, sietek! - vágtam rá ijedten, s mégegyszer megöleltem.
- Köszönöm! - mondtam, s befutottam a kapun.
Odabent egy furcsa erdőben találtam magamat. Egy nagyon sötét erdőben. Havazott, de csak gyengén érzékeltem.
- Hol lehetek? - néztem körbe, s az egyik fán egy táblát pillantottam meg.
- "Sárkány temető, a vadász klán területe, ha kedves az életed ne menj tovább!!" - olvastam le róla.
- Ez nem túl bíztató... - vágtam fintort mikor valami sárga fény támadt, s egy fa mögé bújtam.
- Látta Aurórát, ahogyan szomorúan arrafelé ballagott, ránézett a táblára.
~ Milyen kis pici és aranyos.. és szomorú.... - állapítottam meg.
~ Vajon mit tesz most?
Auróra csak nagyot sóhajtott, s tovább ment az erdőbe. Követtem merre megy, de úgy, hogy ne lásson, hátha megtud látni...
Ahogy így követtem, láttam, hogy egyszercsak, ahogy semmire nem figyelve lógatta a fejét, a lába beleakadt egy zsinórba, és egy ketrec borult rá. Nagyon megijedt és csak kapálózott de nem tudott kijönni belőle. Mígnem egy nő termett ott, aki annyira ismerős volt....
Sárkány fűvel megnyugtatta őt és kivette a ketrecből, majd elvitte magával egy tábortűzhöz. Ott pedig több másik árva sárkány társaságában hajthatta álomra a fejét.
Ám itt hirtelen az álomkép szerte foszlott, s én ismét ott találtam magam, ahol először álltam.
Kék fény vakított el, s ismét megláttam Aurórát, ismét a fa mögé bújtam. Kezdtem kapizsgálni, hogy is van ez.
Au megnézte ismét a táblát.... és hosszan nézett az erdő felé. Azonban ezúttal nem ment tovább, hanem elindult kifelé az erdőből.
~ Már értem! Ha nem megy be az erdőbe, nem találkozik azzal a nővel, aki megmentette!! - értettem meg a dolgot, de azt még mindig nem tudtam mit tehetnék.
- Végülis ez most egy álom.. itt bármi megeshet.... - gondolkodtam el, s lehunytam a szemem.
~ Azt kívánom, hogy Auróra csak egy piros fénygömböt lásson belőlem, és torzan hallja a hangomat.... - kívántam magamban, s remélve, hogy sikerült, átfutottam egy másik fa mögé, hogy lássam, lát-e egyáltalán engem. És igen, oda nézett.
Sokáig nem mertem megmozdulni.. ám végül erőt vettem magamon és elé álltam.
- Erre gyere, Auróra! - mondtam, s suttogó hangom hallatszott a szélben víszhangozva. Azt hiszem sikerült a kívánság.
Au meglátott, s én gyorsan elszaladtam arra, amerre tudtam, hogy mennie kell, s ő utánam eredt.
- Gyere vissza!! - kiáltotta, de nem lassíthattam, így is alig voltam nála gyorsabb.
- Erre, Au! - mondtam csak újra.
- Hová viszel?? - kiáltott utánam, és ekkor egy tisztásra értünk, ahol hirtelen megszűnt a kívánságom, és ő megtorpant. Szemével engem kutatott. Azt hiszem már nem látott... Pedig még nem voltunk ott a ketrecnél!
- Ahj, most mi lesz, vissza akar jutni! - figyeltem, ahogyan a lábnyomait fürkészte.
Ekkor felkapta fejét, és én is oda figyeltem. Lépteket hallottunk. Éreztem a félelmét... ahogy szaporán dobogott a szíve.. az enyém is úgy dobogott.
Majd rövid időn belül elő lépett az nő, aki a ketrecből kiszabadította Aut igazándiból...
Auróra futni kezdett, mígnem ismét beletaposott a ketrechez tartozó zsinegbe, és így is a ketrecben végezte.
- Nyugodj meg kedvesem, segítek rajtad! - mosolygott a nő és kiszabadította, majd a ölébe vette a kicsi Aurórát.
És ekkor beugrott....
- Ez itt a nagyim???? - hűltem el, mikor felismertem a nagymamámat, s ráeszméltem, hogy Csillagnak nevezte el, s Au azt mesélte, régen a mamám Csillagnak hívta őt....
~ Hát így találkoztak... - mosolyodtam el, s többet nem is akartam tudni, lehunytam a szememet, s ezzel kijöttem a kapu túlfeléről.
Amint átértem, láttam, hogy a fák ismét virágoznak, már minden rendben volt. Elégedetten sóhajtottam fel.
- Sikerült....
- Hát itt vagy! - ugrott oda a lélek.
- Köszönöm Dani, sikerült neked!! - nyalt megint arcon.
- Igazán nincs mit. - nevettem boldogan. Igazán nagyon boldog voltam.
- De mennem kell... mostmár rendben leszel. - simogattam meg.
- Sosem felejtem ám el neked ezt.... - mosolygott rám, s még intettem neki, s ekkor szakadt meg a kapcsolat. >
Mindeközben a többiek néma csöndben, izgalom lázában égve figyeltek engem, ezért ijedtek meg, mikor hirtelen felébredtem és boldogan nevetni kezdtem.
Amint mindenkiben tudatosult, hogy sikerült az akció, mindenki boldogan felugrott, és hurrázni kezdtek, Anna pedig a nyakamba borult.
~ Megtettem, amit lehetett Au.. mostmár csak rajtad múlik... mi vissza várunk. - mosolyogtam felé, s kezem az oldalára tettem.
- Nézzétek!! - kiáltott fel valaki, s Aura néztünk. Halványan ugyan... de mosolygott.
