59 - Mi lesz veled, Auróra?

~Karom~

Auróra már... már nagyon régóta van kómában... Már legalább 2 hete. S addig nem is eszik, nem is iszik, nagy nehezen öntjük le a torkán az italt, amibe Anna apukája belekevert valamiféle halpépet, hogy tápanyag is legyen benne.

Ennyi az egész életünk már napok óta! Eljövök Aurórához délután, s felváltom Villámot, aki napközben vigyáz rá... Majd nagy nehezen megetetjük, kicsit beszélgetünk.. figyelünk, vigyázunk rá... Majd este jön Dani és Anna is látogatni. Esetleg a többiek is. John is gyakran beugrik, de ő inkább reggel... Amikorra kölykeik Jázminnal még alszanak.

Majd este minden elcsöndesül... sötétség borul a házra, csak a tűz ég ott középen, ahol lennie kell. Pattog.. halkan pattog, én pedig őt nézem. Ahogyan alszik. És csak aggódom.

Már napok óta fintor van az arcán... és sír.. sír álmában. Annyira sajnálom az én gyönyörű Aurórámat...

- Sssss.... ne lesz semmi baj.. csak egy.. egy álom.... - simogattam a fejét, míg ő hangtalanul könnyezett, s összehúzta magát. Valami nagyon rosszat álmodhatott... Egyre gyengébb volt... A teste napról napra folyamatosan hűlt, és nem nyelte le még a vizet is csak akkor, hogy már beleöntöttük a torkába és a reflex levitte.

Már látszott, hogy soványodik, kezdett elfogyni, s mint aki feladta, olyan volt... Pedig minden este imádkoztam érte...

- Auróra.. az istenekért.... kérlek.. ébredj fel életem.... - pusziltam meg, s a könnyem ráfolyt az arcára, ahol eggyé vált az övével...

~Dani~

- A teste kezdi feladni a harcot.. ha ez így megy tovább, lehet, hogy megszűnik működni, mire felébredhetne.. - vizsgálta meg Anna apukája egyszer Aurórát.

- Nem tudunk, csinálni valamit, hogy hamarabb felébredjen?? Valami gyógynövény csak van erre is!! - fakadt ki Annából.

- Sajnálom kicsim, de nincs... - mondta szomorúan, s suttogni kezdett Johnnal valamiről.

Én a padlót bámultam, s mérgemben és félelmemben egyre inkább ökölbe szorítottam a kezem. Szemem könnyes volt, ám sarkából még így is láttam, ahogyan Anna rám nézett féltőn.
Nem bírtam végül tovább és kiviharzottam a házból.
Leültem a ház előtt, és könnyezni kezdtem...
- Nem.. egy viking nem sír... - törölgettem a szemem, de minél jobban vissza akartam fojtani, annál inkább jöttek a könnyeim.
Nem veszíthettem el Aurórát, a sárkányt, aki mindig kiállt értem... Aki sok mindenbe keveredett ugyan bele.. de... Neki köszönhetően kalandos az életem és egy percet sem unatkozom!
Eszembe jutottak azok az idők, mikor bezárva tartotta a többi viking az istállóban.. és minden este benéztem hozzá. Én voltam az egyetlen, akiben egy kicsit is megbízott... és nekem is ő volt az egyetlen, akire számítottam és bíztam benne.....

/ - Nah ki kér egy szép nagy lazacot? - mentem Auróra zárkájához, ő pedig azonnal a rácsokhoz futott.
- Szia ,nem emlékszel véletlenül, kinek hoztam ezt a halat, valahol itt lakik...
- Ráárr!!! - horkantott fel és nyújtotta a fejét.
- Ja hogy a tied lenne? - nevettem fel. - Tessék, jó étvágyat! - s odaadtam neki, mire megette és megnyalta a száját.

~ Dani... ha egyszer szét válunk... én nem maradok tovább Hibbanton. Az emberek nem látnának többé itt szívesen... visszatérek inkább a vadonba egy közeli szigetre... gond lenne? - mondta, mikor első este beszélgetni tudtunk egymással gondolatban.
~ Nem lenne gond Auróra... Ha szét válunk, nekem sem lesz másik sárkányom... nem tudna pótolni senki sem.
~ Talán... de a nyelvemet sem! - ugrott pajkosan fel és összenyalt.
- Elég Au, hagyd abba! - nevettem a földön fekve, s már a könnyem is szinte kifolyt..... /

- Dani.. jól vagy? - ült le mellém Anna, és a vállamra tette a kezét. Olyannyira elgondolkodtam, hogy nem is vettem észre, hogy kijött, csak mikor megszólalt.
- Igen... persze. - töröltem le gyorsan a lehető legtöbb könnyet az arcomról.
- Nem kell tettetned, hogy jól vagy... Látom, hogy nem vagy rendben... - felelte, de nem szóltam semmit. Lopva rápillantottam, majd elkaptam az arcom, hogy ne lássa azért, hogy tényleg ennyire kiakadtam...
- Sajnálom én is Aurórát.. de.. fel fog épülni, hidd el! - bíztatott, de hirtelen én csak ideges lettem tőle.
- Anna... Nem hallottad? Kezdi elhagyni az ereje!! Az életereje!!! Nem tudom, hogy miért, de belül feladta. És én nem tehetek érte semmit... - temettem arcomat a tenyerembe és két lábamra dőltem, úgy folytak halkan a könnyeim.
- Én... én bízom benne. - mondta halkan, mire felnéztem rá.
- Sz-szerintem fel fog ébredni.. biztosan.
- Miből gondolod? - szipogtam.
- Mert Auróra erős... és mert segíteni fogunk neki.
- Ezt meg hogy érted? - vágtam buta képet.
- Van egy ötletem... - nézett rám mosolyogva.
- Mondd már! - lettem izgatott, s valahogy én is elmosolyodtam egy pillanatra.
- Hát.. nektek van ugye egy olyan dolgotok, hogy tudtok gondolatban beszélgetni, igaz?
- Igen?!
- Arra gondoltam, hogy beleláthatnál valahogy a fejébe, hogy miket álmodik, és hátha tudnánk ezután segíteni neki valahogy...
- Ez remek ötlet, Anna!! - öleltem magamhoz hirtelen.
- T-tényleg? - hebegte meglepetten.
- Persze! De nem tudom, hogy sikerülhet-e ilyen... - engedtem el gondterhelten.
- Kérdezzük meg Johnt, ő csak tudja, nem?
- Igen! Gyere!!! - ragadtam meg a karját és berántottam az ajtón.
- John!
- Igen? - nézett ránk.
- Beszélhetünk? Négyszemközt?
- Persze. - felelte értetlenül és arrébb vonultunk.
- Mi az, Dani?
- Figyelj John, Annával kitaláltunk, vagyis inkább ő valamit, hogy hogyan segítsünk Aurórának!
- És hogyan? - láttam belelkesült mosolyt az arcán.
- Úgy, hogy beférkőznék a gondolataiba és megpróbálnék valahogy életerőt adni neki.
- Dani, nem hiszem, hogy ez jó ötlet... nagyon kockázatos!
- De lehetséges? - kérdeztem, mint aki meg sem hallotta.
- Dani, igen, de lehet, hogy csak ártanál neki. Egy apró rossz mozdulat és azonnal meghalhat!
- John, meg kell próbálnom! Ha nem teszek semmit, akkor is meghal!! Nem nézhetem tétlenül, hogy szenved! - könyörögtem...
- Dani... - kezdte, de közbevágtam.
- És ha Jázmin lenne bajban? Te megpróbálnád? - mondtam, mire nem tudott mit mondani. Csak hosszan nézett a szemembe és gondolkodott.
- Kérlek John... tudom, hogy a  helyzet nem ugyan az, de szükségem van Aurórára... Nem nézhetem, hogy haldoklik.... - kérleltem sírós hangon.
- Rendben... - sóhajtott. - Legyen.