58 - Magányos magány...

~Auróra~

- Kérem... kérem ne bántson.......... - beszéltem álmomban, még mindig a tengerparton, csupán pár méterrel arrébb a víztől, ahol volt egy kis bokor. Az alatt húztam meg magam, hogy legalább a hó és a szél ne sértsen engem.
Ám rémálmom volt, melyben megöltek engem... és Sapphire-t is.
Folyton ezt álmodtam, mióta itt hagytak engem, egyedül.
Igen... már eltelt jópár nap. Ha jól emlékszem 5... De ki számolja. A fehér hó gyönyörűnek bizonyult, míg volt hová mennem... Azonban jeges, kegyetlen úrrá lett, amint benne kényszerültem lenni.
Elgondolkodtam valóban, hogy visszamegyek a barlangunkba.... De úgy éreztem.. túl sok ott az emlék számomra.Ám egyszer mégis visszamentem.. legalább megnézni, hogy mi lett vele. S találtam is ott valamit.. ami eddig bizonyosan nem volt ott.
- Kérem ne bántson Világréme hölgy!! Elmegyünk, ha úgy gondolja... De kérem ne bántson engem és a testvéreimet... nélkülem ők sem élik túl... - könyörgött egy kölyök viharszelő, maga mögött két kisebb testvérével. Mindhárman nagyon rémültek voltak, s tudtam, ők sem tudnak máshová menni. Még kisebbek is voltak nálam... Nem, nem dobhattam ki őket onnan... Nem lettem volna jobb azoknál az embereknél, akik miatt kóborlásra kényszerültünk mi mind.
- Elvitték a szüleiteket, igaz? - néztem rájuk szomorú szemekkel. Meglepetten néztek össze, majd hebegve válaszolt az idősebbikük:
- Igen...
- Sajnálom... - hajtottam le fejem.
- A tieidet is? - kérdezte az egyik kisebb, s rápillantottam.
- Még az is meglehet... - sóhajtottam - De most az egyetlen barátnőmet vitték el... Őnélküle nem éltem volna eddig sem.... - gondolkodtam el, majd felpillantottam a barlang homlokzatára.
- Ez a barlang.. volt az otthonunk. De őt elvitték.. és.. én megfogok halni egyedül... - vágtam mosoly szerű fintort, s ők meghatottan néztek engem, némelyikük tátott szájjal.
- Maradjatok itt nyugodtan.. a tiétek lehet.. nagyobb szükségetek van most rá... Csak sose adjátok fel, és vigyázzatok egymásra... Ne kövessétek el azt a hibát, amint én.. Ne.. legyetek túl gyengék.... - könnyeztem halkan, miközben magam elé meredtem.
- De.. kérhetek valamit, még utoljára?
- Ha megtudjuk tenni.... - felelt halkan.
- Megtudjátok.... Azt kérném... hogy még utoljára hadd töltsek el egy kis időt ebben a barlangban.. utána elmegyek, s a tietek lehet.
- Persze.. gyere beljebb. - mondták, s bejöttem közéjük, merthogy eddig a hátam közepétől hátrafelé még kint álltam a hóesésben. Sötét volt, igazán éjszaka. Csak a Hold világított, s egy-egy az égen átrepülő Tűzféreg, ahogy hazafelé igyekeztek.

- Hogy hívják, kedves Világréme? - kérdezte a legkisebb testvér.
- A nevem Auróra... És nem vagyok sokkal idősebb, tegezzetek nyugodtan.

- Rendben :) Az én nevem Napfény, ő itt a húgom: Felhő és a kisebbikük pedig az öcsém: Blue Sky. – mondta a legnagyobbikuk, vagyis ezek szerint Napfény.

- Hívj csak simán Sky-nak :) - mosolygott az öcsike.

- Örvendek Napfény, Felhő és Sky… - néztem rájuk lágyan.

Tűz mellett melegedtünk a barlangban, s feküdtünk. Ők összebújva, apró testeik melegítették egymást. Én meg arrébb… egyedül. S nézegelődtem össze-vissza.

- Heh…. – mosolyodtam el egy pillanatra.

- Mi az? – néztek rám.

- Pár nappal ezelőtt még azon a pocsolyán csúszott el egy ember, aki ellenünk volt… Sapphire után futottak. – néztem rájuk.

- Sapphire-nak hívták a barátnőd? – kérdezte Felhő.

- Igen… de inkább mintha a tesóm lett volna…

- Auróra, mesélsz nekünk azokról a dolgokról, amiket eddig megtanultál az életről ezen a helyen? Te egyedül nőttél fel, nemde? – kérte Napfény, s ránéztem, majd elmosolyodtam.

- Szívesen mesélek… De csak pár hétig voltam egyedül. De mind az, mind életem többi része kalandosabb, mint amit eltudnék képzelni, s mint amit némelyik felnőtt mesél a tökéletes gyermekkoráról. Pedig én még sehol sem vagyok.. még szinte nem is éltem. – mosolyogtam fájón, s elmeséltem nekik mindent, ami csak eszembe jutott. Elmeséltem az apró, vakmerő újszülött énem, a letört Aurórát… A kalandvágyó Aurórát, a bolondos és barátságos Aurórát… A játékos, és az agresszív énünket Sapphirerral. A felnőtti gonoszságokat, a szenvedéseket, az életünket. S mikor elmeséltem jöttem csak rá.. menyire rövid is volt ez mind eddig még.

- Sajnálom, de.. mennem kell. – álltam végül fel.

- Ugye nem lesz semmi bajod? – kérdezett Sky.

- Nem ígérhetek semmit Sky…

- Nem maradnál mégis inkább velünk? – marasztalt Napfény.

- Maradj Au, légysziii! – kapaszkodott a lábamba Felhő.

- Nem lehet… mennem kell.

- De.. hová akarsz menni?

- Nem tudom… Talán Sapphire után.. talán a családom után… talán az élet után.. Talán a halál felé. – néztem rájuk. – Bármi is hív, mennem kell felé az utamon. Még hosszú út áll előttem úgy érzem, indulnom kell.

- Rendben.. de ránk számíthatsz, ha kell valami. – mondta Napfény, s felsorakoztak egymás mellett.

- Ígérjétek meg, hogy vigyáztok magatokra!

- Megígérjük!

- Te is vigyázz magadra! – öleltek meg, majd kiléptem a hóesésbe. Testem kicsit megremegett a hidegtől, majd erőt vettem magamon. Figyeltem, ahogy a lehelletem párái a levegőben szálltak felfelé, míg a szél el nem fújta őket valamerre.

- Szerbusztok. Azt hiszem, találkozunk még. – mosolyogtam haloványan rájuk.. s csüggetegen elsétáltam a hóesésben.

- Auróra, te is ígérd meg!! - kiáltott utánam Felhő, mire hátra néztem a marom felett.

- Ígérd meg, hogy találkozunk! – kiáltott utánam.

- Ha találkozunk.. akkor unokatesókként nézünk majd egymásra!! Rendben? – kiáltotta utánam, de nem feleltem, csak elmosolyodtam fáradtan.

~ Úgy legyen Felhő… - gondoltam, s elballagtam.

- Auróra, ígérd meg!!! – kiáltotta utánam, de már eltűntem a nagy havazásban.

~ Viszont látásra… unokatesóm…..