2 - Az első napom Hibbanton

Reggel, mikor kinyitottam a szemem, hirtelen nem tudtam, hol vagyok? Aztán minden beugrott..... Pedig egy teljes másodpercig sikerült elhitetnem magammal, hogy csak álmodtam... Azonban rögtön jobbkedvre derültem mikor az ajtó előtt egy tál, illatozó lazacot pillantottam meg. Karom hozta oda még mikor én aludtam. Ugyanis fejébe vette, hogy mivel ő volt ott mikor felébredtem, ő kell, hogy gondoskodjon rólam. Végülis kedves tőle... *mosoly*. (De vajon honnan tudta, hogy a lazac a kedvencem???), na mindegy.

   Kissé későn ébredtem, szóval gyorsan felpattantam, bekapkodtam a halam, és rohanni kezdtem. Csak egyetlen, ámde annál nagyobb problémával álltam szemben: nem tudtam merre van az aréna?! Oké, végigjártam már az utat vagy kétszer, sőt háromszor is, (csak akkor nem a saját lábamon,) de sajnos a memóriám az utakat illetően nem a legjobb... És valljuk be: Hibbanton a házak tök egyformák!! Legalábbis sárkány szemmel. Próbáltam felrepülni és onnan megnézni merre vagyok, de mint kiderült, nem csak a fejem vertem be tegnap... azt hiszem ráeshettem a szárnyamra, mert egyszerűen nem emelt fel. És minden mozdulat fájt. Így hát nem próbáltam meg csak kétszer. Aztán rohangáltam tovább a házak közt. Vikinget azonban (szerencsére) egyet sem láttam. Nem tudom merre lehettek.

     De ekkor végre megéreztem egy ismerős szagot! Szikra nemrégen végigment ezen az úton. Végre egy nyom, amin elindulhatok!

   Hamarosan már láttam az Arénát. Fel volt húzva a tető. Mint később kiderült azért mert, a szigeten sok nagyméretű sárkány él. Viszont mikor odaértem nem volt benn senki. Furcsálltam is, de nem mertem ismét nekivágni, úgyis megint eltévedtem volna. Szóval leültem és vártam. Majd az az ötletem támadt, talán meghallják a hangom. Ígyhát az ég felé fordulva felüvöltöttem. Hosszan hallattam sárkány-hangom, majd elhallgattam és füleltem. Szinte ugyanabban az időben, egyszerre öt helyről jött a válsz.

                                                Meghallottak és már el is indultak felém.

   Pár perc múlva mind meg is érkeztek és leszálltak körém.

- Auróra, merre jártál? – kérdezte kapásból Szikra.

- Erre meg arra….. Kissé eltévedtem…. – feleltem kissé szégyenkezve.

- Azt észrevettük. Öten, öt felé kerestünk a faluban! – mondta Csonti.

- Engem kerestetek? - ezen meglepődtem.

- Igen, jártunk a háznál, de nem voltál ott, úgyhogy visszajöttünk az arénába, de itt sem voltál. – mondta Starfire

- Úgyhogy elindultunk a nyomaidon. – tette hozzá Karom. Erre gyorsan ránéztem a talpamra, világít-e. Mert amúgy nem szokása ám! Ezért nem értem milyen nyomokat látott Szikra mikor megtalált. De mindenesetre ezúttal valóban nem fénylett. Egy ideje már nem ettem algát, ilyenkor, mikor nincsenek fenn az égen a kék fények, én is halat eszem, mint minden sárkány. Szóval régóta nem fénylett már a testem. De Nyeső rájött miért nézegetem a lábam.

- Nem fénylett a nyomod. – felelte – de nagy itt a por.

Na ez mondjuk igaz volt. A sok sárkány és viking szépen összepiszkolja az utcákat, és mivel senkinek sincs ideje időről-időre felsöpörni az utakat, csak úgy porzik a sárkány lába alatt a talaj. Szóval jobban belegondolva, nem csodállom hogy látták az össze-vissza kavargó lábnyomaim. Viszont azok kibogozásához már tehetség kell! Elismerésem amiért láttak egyből is annyit hogy merre mentem. Le a kalappal srácok!

- És amúgy, hogy aludtál? – kérdezte Star.

- Jól köszönöm. – mosolyogtam.

- És ízlett a reggeli?

- Igen..

- Akkor jó. – mondta Karom.

- Várj, te tetted oda nekem?

- Jah – mosolygott rám.

- Köszi… - feleltem. Még megkérdeztem volna, honnan tudott a lazacról, de ezt az ötletet végül elvetettem.

- És….. Mit szoktatok ilyenkor reggel csinálni?

- Háát… Először is szoktunk egyet repülni a sziget fölött. De úgy gondolom, mára mindenkinek megvolt a napi mozgása. – mondta Szikra.

-Bocsi…. – mondtam erre.

- Ugyan, semmi. Még új neked a hely. – felelték.

- De ha akarod, körbevezetünk! – ajánlotta fel Nyesi.

- Ugye most csak viccelsz?? – kérdezte kissé felháborodva Csont.

- Nem, és te is jössz! – felelte az. Csonti még vágott egy grimaszt, miszerint ő inkább csak üldögélne, de aztán nem vitatkozott.

  Szóval mi hárman felrepültünk és elindultunk egy körútra, hogy eligazítsanak, mi merre is van. Nyesi felvett a hátára, onnan kémleltem a falut. Először is megmutatták az utat, az új lakóhelyem és az aréna közt. Aztán megmutatták a víztárolót, úgy lubickoltam volna egyet a vizében! Aztán kiderült, hogy mindenki ebből iszik… szóval végül letettem róla. Az istállót csak kívülről csodálhattam meg, mivel azt mondták, amíg az emberek nem tudnak rólam, oda nem mehetek be. Ezzel kapcsolatban két kérdésem is lett volna:

 1. Miért nem tudhatnak rólam?

 2. Miért jó, ha megismerem őket?

Tudom, hogy ez két totál ellentétes dolog, de ez járt a fejemben. Nem értettem miért félnek attól, hogy az emberek meglátnak, de azt sem értettem miért kell, hogy egy sárkánynak gazdája legyen? Vadon élő, betöretlen sárkányként nem tudtam felfogni, miért jó, ha életem egy kétlábú, szőrme bunda és sisak mögé bújt lénynek szentelem. És bizalom?? Persze, vannak sárkányok, akikben bízom. Ilyenek ők is. De hogy egy emberben meglehetne bízni azt nagyon kétlem. Sajnálom srácok, efelől nem könnyű meggyőzni engem. Makacsul ragaszkodom az igazamhoz. Ez egy rám valló tulajdonság.

Viszont eme gondolataim egy pillanat alatt kirepültek a fejemből, mikor odaértünk ahhoz a helyhez, ami mindig is a legjobban tetszett ezen a szigeten: a Sárkány versenyek színteréhez! Már egy ideje nem volt verseny, és nem is mostanában lesz a következő, ugyanis a birkákat nemrégen nyírták meg. És ilyenkor sosem tartanak versenyt.

- De miért? – kérdeztem.

- Nem tudom. Talán mert így nagyot huppannának. – válaszolta Nyeső.

- Szerintem csak félnek, hogy rájukszárad a festék. – mondta erre Csonti, amin nagyot nevettem. Elszoktam kissé a stílusuktól. De jól esett újra beszélni velük. Mindig jókat nevettünk együtt, mióta csak barátok voltunk! És ekkor jöttem rá, mennyire hiányoztak.

  A hely, tulajdonképpen egy hatalmas lelátóból, egy hosszú deszkákra ráépített hálókból, és egy nagy kürtből állt. A hálók felett a csapóajtó le volt zárva, a lelátó üresen ácsorgott és a kürtöt sem fújta senki. De én lelki szemeim előtt láttam a verseny hevét, hallottam a tömeg bíztató kiáltásait, és ujjongását, ahogy a kürt megszólal, és az egyik háló tartalma, egy fekete báránnyal egészül ki. Ez volt az álmom: egyszer részt venni egy ilyen mérkőzésen! Csak egy gond volt… Kellett hozzá egy lovas. Főleg mivel a játék eredetileg vikingeknek lett kitalálva. Ettől viszont még olyan messze álltam, mint az Odin – csúcs, a Sárkány – szigettől . De semmi sem lehetetlen. Főleg ha az ember egy sárkány!!

Még elrepültünk a Nagyteremhez is, ahol megcsodáltam Termetes Pléhpofa emlékszobrát:

Már jó régen épült úgy tudom. Még Fogatlan, az éjfúria idejében. De persze minden sárkány hallotta a legendát. Főleg mivel a legtöbben jelen is voltak. Nekem például üknagyapám mesélte a nagy csatát a két-, khüm, bocsánat, Három Alfa közt.

Hablaty, a sárkány barát viking legendája pedig annál is régibb. Vele állítólag üknagyapám kuzinja találkozott is. De persze nem mindent kell elhinni az öregnek. Szegény kissé bogaras volt.

Hamarosan körutunk végére értünk és visszamentünk a többiekhez az arénába.

- Nos? Hogy tetszik a sziget? – kérdezte Szikra mikor visszaértünk.

- Szép. – felelte Csonti.

- Nem tőled kérdezte, te hülye! – nevetett Nyesi.

- Ja, bocsi. – nevetett fel az is.

- Am, nagyon szép. – feleltem mosolyogva. – de mitől ilyen kihalt?

- Kihalt? – kérdezett vissza Star meglepetten.

- Hát… igen. Elvileg ez egy viking falu. Ehhez képest egy Vikinget sem láttam.

- Jaaa! – nevetett fel Karom – Megbeszélés van a nagyteremben.

- Hogyhogy? – kérdezősködtem tovább – bocsi, hülye kérdés…

- Semmi gond. Amúgy azért van gyűlés, mert lehet, háború lesz…. – válaszolta, mire mindenki elhallgatott. Nekem pedig elkerekedett a szemem. Ki akarna rosszat ennek a kis falucskának??

- Azt beszélik Dagur, a Tébolyult, régi ádáz vezérnek a leszármazottja, bosszúra éhes. – folytatta Karom. Mindenki csak ült, fejében a sok gondolattal. Én sem tudtam semmit szólni. Lelkem mélyéig hatolva írtózom a háborúskodástól, és ellenzem azt. És egészen eddig el is kerültem. Aztán idekerülök erre a csodás helyre, amit már épp kezdek megkedvelni, és erre háború hírét hallom! A szellemek tényleg nagyon utálhatnak.

- Na de beszéljünk valami pozitívabbról! – rázott fel minket Szikra gondolataink terhe alól.

- Oké, de én nem repülök még egy kört! – szögezte le azonnal Csonti. Nyeső egyetértően bólintott.

- Bocsi srácok, de mi most le is lépünk.

- Igen, mentünk játszani a bébi Gronkelekkel! – tette hozzá Csonti és elsétáltak. A maguk hatalmas lépteivel.

- Sziasztok! – köszöntünk mi is.

  Mi meg elkezdtünk beszélgetni mindenféle dologról. De nem soká tartott. Egyszercsak hangok jöttek a bejárat felől. Emberi beszéd!

-Áh, jönnek a gazdák. – mondta erre Star.

- Auróra, menj gyorsan! – mondta Szikra. Én meg kissé lefagyva ültem tovább és bámultam rá, hogy most mi van?

- A Vikingek nem láthatnak meg! – felelte Karom. Erre eszembe ötlött, hogy tulajdonképpen én se szeretnék összefutni az emberekkel. De nem tudtam repülni. Szikra feltolt és a tetőn át meglógtam a vikingek elől.

    Visszarohantam  házamba és ott végre kifújtam magam.