Ha már ott voltam a
házban, és úgy tűnt egy ideig ott is maradok, volt időm kicsit jobban szemügyre
venni a helyet. Látszott rajt hogy embernek lett tervezve. Az egész olyan apró
volt. Az ajtótól kissé beljebb egy kis tűzrakó hely díszelgett. A falon pedig,
ugyan csak egyik oldalon, (a harci trófeák közt) volt egy apró ablak. Ebben
igencsak eltért a többi vikingháztól. Ugyanis a legtöbbnek a földszinten nem
volt ablaka, sem kicsi sem nagy. Csupán az emeleten volt egy-egy a két
szemközti falon. Már csak ebben is eltért az én kis házikóm: nem volt rajt
emelet. Az ágy, a dolgozóasztal és „szekercegyűjtemény” is egyetlen emeletre
lett bezsúfolva. Az ágy be volt vetve. Mintha még várná haza gazdáját. Na, ettől
a gondolattól az az érzésem támad: talán lakik itt egy szellem! … Tudom, néha
elég nagy bolondságokat tudok beszélni…. de ettől egyszeriben megijedtem és
hátrahőköltem. Az ágy amúgyis dohos volt, amit az én orrom ugyan nem utált oly
egyenesen, mint sokaké, de azért közelről nem is kellemes a szaga. Tovább
léptem az asztalhoz. Volt ott pár papír, de nem tudtam mi van rajt. Hiába, a
sárkányokat senki nem tanítja olvasni. És az ízük is pocsék volt. Azóta tudom
miért nem eszek papírt. Pedig van, akinek ízlik… Brrr. Én inkább hagyom, hogy
díszítse az egyébként igencsak rozoga asztalt. De a mellette álló szék
méginkább aggasztott. Egy ceruzát fedeztem fel alatta, megnéztem volna, de
rossz érzésem volt attól, hogy ha most oda bedugom a fejem, lehet rám borul a
szék. Aztán átfordultam a szemben lévő falhoz. Ott ugyanis egy régi fa
állványon álltak a kések, buzogányok, szekercék, kardok, pörölyök. Csak néztem
őket, tisztes távolságból persze. Sárkány vagyok talán, de nem hülye! Tudom
mire használták ezeket régen. Egykoron a ház gazdája valószínűleg ugyanúgy
ontotta ezekkel a sárkányvért, mint minden viking. Ahogy elsétáltam a fegyverek
előtt vagy hatszor, egyszercsak az egyik pengéjében tükröződve valami furcsát
vettem észre a padlón. Megfordultam, de ekkor már nem láttam. Lehajoltam és
fürkészni kezdtem a padlózatot. De semmit nem láttam, vagy éreztem, ami furcsa
lett volna. Ekkor felkaptam a fejem, mert az ablak előtt két Gronkel horkantott
fel idegesen. Sietve elindultam az ablak felé hogy megnézzem, mi folyik odaát,
de egyszercsak megbotlottam valamiben és orra estem. Mondhatom kellemes volt.
Ekkor derült ki, hogy a padló enyhén poros. „Enyhén” !!! De ezt csak úgy
futólag jegyeztem meg magamnak, mert utána már minden figyelmem lekötötte egy,
a padlólapok közül kiálló fogantyú. Ebben botlottam meg. Feltápászkodtam és
közelebbről is szemügyre vettem. Azt hiszem, hogy a háznak lehetett egy
pincéje. De sárkány karmaimmal, hiába kapartam, nem tudtam felnyitni az
ajtaját. Pedig igencsak kíváncsivá tett, mi lehet ott lent? Ám egyszercsak
kintről hangok jöttek. Újdonsült barátaim voltak azok. Már végeztek dolgukkal
és úgy tűnik úgy döntöttek meglátogatnak.
- Auróra, odabent vagy?
– kérdezett kintről egy hang. Azt hiszem Starfire volt az.
- Igen, csak egy
pillanat! – kiáltottam ki és felpattantam, majd kiléptem az ajtón.
- Sziasztok! –
köszöntem mikor megpillantottam a mosolygó arcokat.
- Látom sikerült
hazatalálnod – nevetett Karom kedvesen.
- Jah, végre megjegyeztem
az utat! – feleltem büszkén.
- Jaja, az jó. – mondta
erre Szikra is – Figyi, elmegyünk egy kis délutáni sétára. Jössz te is?
- Persze! Nagyon
szívesen. J -
mondtam boldogan és átszökkentem a küszöb másik oldalára. Még
visszapillantottam a titokzatos kilincsre, majd behajtottam az ajtót és
elindultam a többiekkel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése