4 - Éjszakai bevetésen

A délutáni séta nagyon felfrissített. Órák hosszat beszélgettünk. Azt hiszem szereztem 3 új barátot. J Mind kicsit mások, és mégis oly hasonlók. Egyszerre volt energikus, és kiegyensúlyozott a mi kis beszélgető csoportunk. Közben pedig jókat nevettünk. Beszélgettem volna velük még akár egész éjjel, de esőfelhők jöttek. És nem mellesleg már hullafáradt voltam estére! Elindultunk hazafelé, Star hamarosan levált rólunk, ő az ellenkező irányban lakott, mi pedig mentünk tovább. Lassan elhagytuk Szikrát is, én végül Karom kíséretében értem célba.

- Köszi mindent! Jó éjt! – köszöntem neki az ajtóból.

- Nincs mit. Köszi, neked is. – felelte és kedvesen rám mosolygott, majd tovább ment.

 Én meg bevonultam a házamba. Megálltam középen és megnéztem minden a helyén van-e. Nem szeretem, ha valamit nem úgy találok, ahogy hagytam. Az én cuccaimhoz ne nyúljon senki engedély nélkül! De szerencsére nem is nyúlt. Minden a helyén volt. Vettem egy mély levegőt, magamba szívtam a ház isteni illatait, és ettől megnyugodtam… Egyáltalán nem olyan volt, mint a barlangomban. És mégis volt az egészben valami bizsergető. Valami csodálatos! Amitől olyan boldog vagy, hogy legszívesebben csak lebegnél a felhők közt, de nem is érted miért.

 Addigra el is feledkeztem a lehetséges pince ajtajáról. Ígyhát másodszor is majdnem felbuktam benne. De ezúttal csak majdnem! Aztán nem törődtem vele többet, ahhoz már túl fáradt voltam. Lefeküdtem a padlóra, kb ott ahol előző nap is, összekuporodtam és amint lehunytam a szemem már aludtam is.

  Azonban hamarosan (igazából aludhattam már pár órát, de alváskor nem tudom érzékelni az időt) kintről hangokat hallottam meg. A szél erősen fújta a fák lombját. De nem ez volt az, amitől felébredtem!! Hanem valami komótos, jól kimért dübörgéstől, ami lassan elhaladt a házam előtt. Mikor már kissé messzebb volt, ocsúdtam csak fel. Ekkor felpattantam és kinéztem az ablakon. Egy hatalmas lény árnyát láttam, de túl sötét volt, hogy jobban kivegyem mi az. Kimentem a ház elé, ahol jó pár hatalmas lábnyomot találtam. „Hmm, mintha láttam volna már ezt valahol…” – gondoltam magamban. Felnéztem és hosszan néztem arra amerre a nyomok vezettek. Végül eluralkodott rajtam a kíváncsiság, muszáj megtudnom mi/ki az!! Szóval nekilendültem és utána eredtem. Úgy éreztem magam, mint valami titkos ügynök, ahogy a nyomokat követve és a fák mögött meg-meg bújva, egyre csak nyomultam be az erdőbe.

  Csak mentem, mentem és mentem. Közben eleredt az eső is. Én pedig már kezdtem attól félni elhűl a nyom. Annyival gyorsabban haladt nálam úgy tűnik… Ám ekkor egy tisztásról hangok jöttek. Belassítottam, szinte lopakodva haladtam tovább. A nyomok a hang felé vezettek. Megbújtam egy fa mögött, de nem mertem kilesni mögüle. Csak hallgattam és figyeltem… De végül mégis kidugtam a fejem. És nagyon meglepődtem attól, amit láttam!!

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.

SZIKRA VOLT AZ!!!

Erre kissé felbátorodtam, és mocorogni kezdtem, de pechemre ráléptem egy faágra. Filmbeillően megreccsent alattam és Szikra meghallott.

- Ki van ott? – förmedt rám. Én lassan előléptem a sötét fák mögül. A Hold fényében tisztán láttam a reagcióit.

- Auróra? – eléggé meglepődött. – Te hogyhogy itt vagy??

- Kutatok. – válaszoltam mosolyogva. – És te hogy kerülsz ide?

- Hát…. én csak…. – hebegte. Én pedig érdeklődőn néztem rá. De próbáltam inkább kedves, mint fenyegető pillantásokat vetni a Tájfumerángra. Végül beadta a derekát.

- Oké, elmondom! … Kijöttem táncolni az esőbe! – mondta. Én pedig akaratlanul és mosolyra húztam a szám. Nem is tudtam, hogy szeret táncolni. Hisz az jó nagyon! Én is szeretem, főleg ha valami jó zenére lejtik. De én különböző okok miatt nem szoktam táncolni. Például mert kétballábas vagyok (négylábú sárkányként szó szerint is) és nem viselem jól ha kinevetnek. Ezért inkább megtartom magamnak. Megannyi megnyilvánulásommal együtt. Ezeket a gátlásokat már régóta próbálom lekűzdeni… kisebb nagyobb sikerrel.

Ő viszont hüledező szemekkel nézett rám. Azt hiszem azt hitte most épp kinevetem.

- Nyugi, nem nevetlek ki érte! A tánc jó dolog. De miért pont esőben? – kérdeztem aztán erre, közben nagyokat mosolyogva.

- Mert felfrissít! Nagyon faja, próbáld ki te is! – nevetett fel és felém nyújtotta szárnyát, hogy tartsak vele.

- Szívesen mennék, de nem tudok táncolniiiiiiiiii …… ! – a vége kissé elnyújtottra sikerült, mert megragadott a szárnyamnál fogva és maga felé húzott, amire sajnos nem számítottam így hirtelen.

- Dehogynem tudsz! Nem az a lényeg hogy pontosan végrehajts tánclépéseket! Most csak mi vagyunk. – bíztatott.

- Biztos vagy benne, hogy menni fog?

- Persze! Csak rajta! – felelte jókedvűn. Majd bekiáltott a bokorba: - Hektor, énekeljetek nekünk valami jó pörgőset! – Hektor egy Rettenetes Rém volt, mint kiderült. Barátaival esténként szívesen énekelgettek. Szikra pedig igen jóban volt velük

- Ahogy parancsolja hölgyem! – felelte egy hang a bokorból, valami fura Olaszos akcentussal.

- Zenéd is van hozzá?? – kerekedett el a szemem.

- Persze, úgy az igazi. – mosolyodott el. Majd a Rettenetes Rémek rákezdtek. Ő pedig elkezdett táncolni. Én meg csak álltam. Aztán ahogy figyeltem, úgy döntöttem mégiscsak megpróbálom. Baj nem lehet talán belőle… (körülöttem mindig van valami, sose tudok unatkozni). Megmozdultam: tettem egy lépést. Aztán mozdulatot mozdulat követett. És egy perc múlva rájöttem, hogy mennyire élvezem! Pár percen belül mindketten boldogan és felpezsdülve roptuk a Rettenetes Rém „Zenekar” énekére.

  Áttáncoltuk volna az éjszakát is! Ha nem áll el az eső egy 15 percen belül…. Kissé csalódott voltam, hogy vége. Mindketten leráztuk magunkról a vizet, amennyire tudtuk, majd visszaindultunk. A Rémek még maradtak kicsit. Hallatszott vidám hangjuk még akkor is, mikor mi már hazafelé igyekeztünk. Közben jót beszélgettünk. És ahogy egyre jobban megismertem, kisült, hogy a legtöbb mindenben olyan, mint én! Sárkány még nem élt a Földön oly hozzám hasonló, mint ő. Hamarosan ő lett az én RL-em, és én az övé: rokonlelkek voltunk. Még ha ezt csak ekkor tudtuk is meg. Egyetlen hatalmas nézeteltérésünk volt: Míg én irtóztam az angolnától, ő állítása szerint már vagy százszor evett és szereti is. Ettől mondjuk végigfutott a hátamon a hideg. De amúgy nagyon megkedveltem. És akkor már nem is érdekelt ez az angolna ügy. Teljesen egyformák mi sem lehetünk. De az nem is jó.

  Ekkorra azonban már végre hazaértünk. Legalábbis én.

-Szia, köszi a táncot, egy élmény volt! – hálálkodtam az ajtóból visszapillantva.

- Nem tesz semmit. Jó éjt!

- Halas szép álmokat! – feleltem. Ezt a mondatot én találtam ki csak úgy véletlen, de megtetszett, azóta mindig ezt használom a szokásos „jó éjt”, vagy a „szép álmokat” helyett.            

- Neked is. – mosolygott rám, majd elsétált. Én pedig bementem. Kissé át voltam fagyva a víztől. Ilyenkor sajnálom, hogy tüzet, azt nem tudok fújni.

- Szikra! – kiáltottam utána, és futni kezdtem az ajtó felé, mire ő az ablakon bedugta a fejét.

- Igen? – kissé megijesztett. Letettem a földre a hátsóm és becsúsztam az ablak elé.

- Tudnál adni egy picike tüzet?

- Ahha!- felelte és tüzet fújt az arra kijelölt helyre. Hirtelen olyan jó világos és meleg lett a szobában!

- Nagyon köszönöm!

- Nagyon szívesen. Szia!

- Szia! J - feleltem és lekuporodtam a tűz mellé. Hamarosan sikeresen megszáradtam és fel is melegedtem. Ekkor eloltottam egy kis Világréme párával, és amint meggyőződtem róla hogy elaludt a tűz, arrébb léptem tőle. Szemem megakadt az ágyon. És úgy döntöttem: üsse kavics, szellem ide vagy oda, én ma abban fogok aludni! Felugrottam rá, mentem egy kört rajt majd lefeküdtem. Amennyire tudtam hátamra terítettem a takarót és letettem a fejem is. A Vikingek deszkaágyon alszanak, mint amilyen ez is volt. Nem sokkal kényelmesebb, mint a földön. De mégis jobb érzés volt azon feküdni, mint a padlón. Pedig, ha jobban belegondolok, mindegyik ugyanolyan fadeszka! De hát ez már csak így van. Legalább javítja a gerincem (állítólag).

Sok dolog van még ezen a szigeten, ami új, amit meg kell ismernem/tanulnom. De én vidáman gondolok erre. És mindent meg akarok tanulni róla.  Már érzem:

én ide tartozom!