13 - Az igazság a Sárkánynak is kijár

- Érted Auróra? Ezen múlik minden!! Jónak kell lennünk! Nem, még annál is jobbnak! ... - mondta gazdám, s mélabús tekintettel nézett maga elé. De én orromat az összeszorított ökléhez érintettem, mire szétnyitotta tenyerét, s én puhán beletettem fejem, úgy mondva hogy minden rendben lesz!
- Akkor hát induljunk! - mondta. Mire én fejem diadalittas büszkeséggel felhúztam, magabiztosan felhorkantottam, s így indultunk meg kifelé.
Mint két hős, oly lépésekkel álltunk ki a sárkányistálló kapujába. A falu népe mind kicsődült az utcára, lelátókra, megnézni mi is folyik itt. Lehajtottam fejem, ő felszállt a hátamra, s egy percig némán állva vártuk a jelet. Közben szememmel megtaláltam barátaim. Míg Star kissé rémült fejet vágott, Csonti egy jól kiartikulált "Menni fog!"-ot mondott oda nekem. Aztán ismét előre fordítottam fejemet, és minden ízemben koncentráltam gazdám mozdulataira.
Végre a távolban egy ember meglengetett egy sárgás színű zászlót. Ez volt a jel! Gazdám abban a pillanatban: sarkát az oldalamba, én fel az égbe. Majd neki a pályának: be az Arénába a kinyitott tetőn át, alacsonyra felfüggesztett rönkök alatt, alagúton át, fel egészen a Sámáni házig, onnan gazdám lekapta a feltűzött zászlót, s zuhanórepülésben vissza az Arénába. De ami nem volt belekalkulálva: egy elszabadult Cipzárhát repült velünk szembe. Sikeresen kitértünk előle, de így belekanyarodtunk a sziklákkal teli öbölbe. Mindkettőnkön ilyedtség hullám söpört végig. De rámhajolt, erősen belémkapaszkodott, s egy hirtelen mozdulattal berántott az első kanyarba. Éreztem a magabiztos mozdulatokat, és ettől én is magabiztosabbnak éreztem magam.
Aztán már úgy ment a szlalom mintha erre születtünk volna, szinte olvastunk egymás gondolataiban. Már majdnem kint voltunk a sziklák közül, mikor az egyik előttünk, elkezdett felénk dőlni. Én észre sem vettem, de gazdám az utolsó pillanatban megállított, s így éppenhogy nem talált minket telibe. Végül lassan repültünk vissza az Arénáig, a kissé megtépázott zászlóval. Ekkor már mindegy volt... Túl lassan értünk be. Mélabúsan leszálltunk az istálló tetején. S egy perc néma csönd következett. Majd az egész közönség felmorajlott. Zengett a falu az éljenzéstől és üdvrivalgástól. Mi pedig nem értettük mi történt, hisz lassan értünk be, a tesztet elbuktuk. Mégis ünnepeltek minket. Egyszercsak egy robosztus Esőszelő szállt le mellénk, hátán a nagydarab, szőke férfival.
- Fiú. ... Átmentél a teszten! - mondta, mire ismét kitört a nagy harsogás a lelátókról.
- De főnök... Hiszen lassúak voltunk.
- Igen, az igaz. De a vészhelyzetben, mikor gyorsan kellett kapcsolni a szikláknál, jobban teljesítettetek, jobb volt köztetek az összhang, mint a sziget legjobb sárkánylovasa és sárkánya, vagyis kettőnk között. - nézett a főnök saját sárkányára. Na jó ez a kijelentés kissé nagyképűnek hatott. De e pillanatban annyira örültem neki. Ennél nagyobb boldogságom még sosem volt! Sikerült, mostmár teljes jogú Hibbanti hátas vagyok!!