9 - Második első repülés

  Hogy újdonsült gazdámról is szót ejtsek: vele sem mentek oly simán a dolgok mint elsőnek hittük... Az esti találkák jól bejöttek, eddig is így volt, napközben meg nem tudtunk egymásról... Ő nem tudta merre járok, én se ő mit csinál, szóval az úgy kiesett... A többi viking meg hamarosan keresni kezdett engem, de minthogy én nem voltam otthon (épp az alagutakban bújócskáztunk a többiekkel :) ), nem sok esélyük volt. Viszont a házamban bizonyosan jártak, mert össze volt minden borogatva. Na azért mondjuk nagyon mérges lettem, Star alig bírt visszatartani hogy ne rontsak neki a legközelebbi vikingháznak. De a gazdám visszarakott mindent úgy ahogy volt, úgyhogy estére meg is nyugodtam. Aztán már nem is keresett senki. A gazdám mesélte hogy már lemondtak rólam, csak egy apa mondta még egyszer a fiának hogy: "Emlékezz fiam, ha majd nagyapa leszel, meséld el az unokáidnak is: egyszer kaptak, s veszítettek el egy Világrémét Hibbanton!". Annyira bírom az emberek, "ez mekkora nagy csoda volt!" felfogását... Na mindegy. Szóval azt mondtam problémáink adódtak. Nem, most nem arra kell gondolni hogy esetleg fényderült volna erre a kettőnk barátságára.

A problémánk a következő volt: A Repülés.

A dolog ott kezdődött, hogy egyik este, mikor nálam volt, elaludt az ágyon én meg őmellette (nem mondom, kényelmes volt), csakhát reggel felébredtünk és rájöttünk hogy most késésben van, mert keresni fogják. Szóval spuri haza. Én meg estig idegesen vártam nem kapott-e ki. Hát még mennyire hogy elkésett! De kimagyarázta magát. Vagyis nekem azt mesélte... Viszont ekkor a drága kitalálta, hogy meg kell tanulnunk együtt repülni. Mondom jól van... Megmondom őszíntén én ezt nem tartom túl biztonságos dolognak... és gyanúm beigazolódott, nem is volt az! Se könnyű.


Talán még emlékeztek, azt mondtam a minap, hogy az én hátamra viking nem ül. ... Megint hamarabb szólaltam mint gondolkodtam. A dolog ezen része gond nélkül meg volt. Viszont magadtól megtanulni a mozdulatok és parancsszavak jelentését már kemény dió, nem csak nekem, neki is. Az egész olyan volt, mintha másodszor tanulnék először repülni.
- Oké, na akkor lássuk csak... hát egy nyereg kelleni fog az már biztos. - mondta egyik este a hátamon ülve, miközben egy cédulát nézegetve próbált rájönni hogyan kezdhetnénk neki. Abban egyetértettünk hogy nyereg nélkül eszméletlen kényelmetlen a dolog. Vagyis nem hogy kényelmetlen, csak egyszerűen olyan érzésed van, hogy mozdulsz egyet és az ember lerepül a hátadról.
- Grr... - mondtam kissé azt kifejezve: "oké, én várok....".
- Oké, azt hiszem megvan! - mondta végre és sarkát gyengén nekinyomta az oldalamnak. Én is meglepődtem de egyből éreztem mit akar ezzel! Puhán fellendítettem magam a levegőbe. Ő meg belémkapaszkodott és egy percig csak siklottunk. Hát mit ne mondjak jó alacsonyan! Még szerencse hogy egyikőnk lát a sötétben. Már amennyire ugye. De ő is rájött hogy magasabban biztonságosabb lenne, ezért elkezdett mindenfélét mozgolódni, na de ebből én semmi értelmeset nem tudtam kivenni.
- Fel! - mondta végül hozzá a parancsszót (végre megértettem!), így felkanyarodtam. De azt nem tette egyértelművé számomra hogy mennyire kéne felfelé mennem, szóval egyre csak tartottunk neki az égnek. Hiába, az ilyesmi két tényezőtől függ: a Sárkánytól és a lovastól. Ha egy tapasztalatlan lovas megül egy tapasztalt sárkányt, abból nagy baj talán nincs. Ha tapasztalt viking ül meg egy betörni való sárkányt, abból sincs gond. De ha mindkettő most tanulja a dolgot, az már korántsem jó dolog!!
- Lejjebb! - mondta kissé riadtan. Mire szinte nyílegyenesen lefelé mentem, de ez sem jött be neki. A "Vízszintesen" szót meg ki a fene érti? Szóval bukdácsoltunk egy ideig, mire rájött hogyan tudná ezt testsúly áthelyezéssel tudtomra adni. Épp lefelé mentünk, szinte zuhanva, mire hátradőlt én meg felhúztam a fejem és végre egyenletesen haladtunk.
- Huh, ez meleg volt!
- Grhhhhhh - jött belőlem is a megkönnyebbült sóhaj.


Következő este egy mérőszalaggal a kezében állított be hozzám. Aztán elkezdte leméregetni a mellső lábam, a nyakam hosszát, a fejem, szügyem, és a maromat is. Én meg csak értetlenül néztem mire készülhet. Az emberek furák. ... Utána meg azzal szórakozott hogy a tüskéimet böködte, azt vizsgálgatva mennyire puha. Hát igen, mert ugye a legtöbb sárkánynak a hátán végigfut egy sor tüske. És van akinek keményebb, van akinek puhább az anyaga. A Siklóé például kemény, de a Szörnyennagy Rémségé annál puhább. Az enyémek meg olyanok hogy repülés közben a vége szinte lobogni látszik a szélben, ahogy a szárnyam vége is. De én szeretem, szerintem ez egyfajta ékessége is a Világréméknek. .. Szóval ezzel múlatta az időt, mikor végre észrevette furcsállkodó nézésem és egyszerre abbahagyta.
- Ó bocsi... - mondta, aztán eltette a mérőszalagot, meg a papírt amire buzgón irogatott valamit, és végre nekiláttunk a vacsorázásnak.


Aztán pár napig hanyagoltuk az egész repülősdi ügyet. Viszont egyre kevesebb időt töltött velem, és akkor is hulla fáradt volt, folyton ásítozott. Akkor aztán egyik este egy szíjjal a kezében jött be a ház ajtaján.
- Szia Auróra! Ma egy kicsit kimozdulunk, okés? - mondta és a szíjat a nyakamra tette. Az emberek ezt az izét úgy tudom Sárkánynál kötőféknek, kutyánál egyszerűen póráznak mondják. Rácsatolt egy másik, vékonyabb szíjat, és annak másik végét a kezében tartva, kivezetett a házak közé. (Amúgy szerintem ő azt hiszi, én egész nap odabenn kuksolok). Ami mondjuk korántsem igaz, de nem baj, higyje csak ezt, különben csak felidegesítené magát rajt, hogy bármelyik reggel észrevehetnek a klubhelyiségbe menet. Meg amúgyis, hogyan mondanám el neki?
  Szóval halkan lépdelve végigmentünk a fél falun, mire odaértünk egy nagyobb házhoz, aminek az ajtaja felett egy nagy kalapács rajza lógott vasból kiöntve. Oda aztán bementünk, kikötött, szerszámokat vett elő, aztán kezdődöt az egész estés munka. Órákig elpiszmogott mindenféle bőrdarabokkal, kalapácsokkal és fémes veretekkel. Időnként pedig rámpróbálta amire jutott: Nyerget csinált. De nem akármilyent, nem láttam még életemben sokféle nyerget, de állítom ilyen szépet sem azelőtt! Testhez álló, bőr, néhol egy kis fémből vert növényminta díszítéssel. Szép lett nagyon. Bár mit ne mondjak, könnyű sem volt a végeredmény. Meg persze meg kellett szokni. Hála Thornak, zablát nem kellett a számba vennem! Azt kezdőknél használják, igaz, de csak olyan sárkányoknál akiknek hosszú a nyaka és ezért messze van egymástól a sárkány feje és a lovas. Azt hiszem Szikráék is úgy kezdték, de ők már jóideje repülnek együtt a gazdáikkal, szóval már régóta nem használják ők sem. Meg hát nyereg is van sokféle, ez amolyan túranyereg lett, ami mindenhez jó valamennyire.


- Szóval egy új nyereg, mi?
- Jaja. - feleltem Szikra kérdésére.
- Nem úgy volt, hogy senkit nem engedsz a hátadra? - kérdezte aztán Karom.
- De... de az már régen volt.
- Jaja, két és fél hete. - nevetett Csonti.
- Ne bántsátok már na. - szólalt meg erre Star is.
- Nem bántjuk. - felelte Karom - Ugye nem vetted annak?
- Nem. Már megszoktam hogy mindig ugrattok. - mosolyogtam rájuk.
- Bocsásson meg főnökasszony! Ne ölj meg! - mondta erre, és tényleg úgy csinált, mint aki szemével épp búvóhelyet keres, hogy hová is bújhatna el előlem. Én meg csak nevetve próbáltam neki megmondani hogy sosem bántanám.
- Nos, most hogy eme rendkívül fontos információkat megtudtuk, mit szólnátok, ha üléseznénk is? - kérdezte aztán nevetve Nyesi, aki ugyancsak jót szórakozott rajtunk, de már várta a gyűlést, mert úgy alakult hogy elnököt akartunk megszavazni. De nem igazán jött össze, mert folyton elröhögtük, és végül csak rohangáltunk egymás után. Mert Csonti pl egyszercsak úgy döntött elcsórja Startól a plüssállatkát és szájában a zsákmánnyal elrohant. Star meg utána. Aztán mi is rohantunk segíteni, ki egyik félnek, ki a másiknak. Egy percen belül fel-alá futkostunk a járatokban. De végül meglett a plüss. S hogy ne legyen több baj vele, én magam kísértem el Start hogy visszategye a helyére: gazdája párnájára.