- Hmm... a napba nem tudok belenézni, a felhős eget tuti nem tudom lerajzolni, a vikingeket meg sem próbálom, de talán... próbálkozzunk egy házzal. - mondtam magamnak, s neki is kezdtem. Órákig csináltam, abban a hitben, hogy most én profi festőművész vagyok. Vagy legalább annak nézek ki. Nos lehet hogy annak néztem ki, de hogy nem vagyok az, az fix! Eléggé furcsa lett... De életem első műve ami hasonlított valamire! Épp beakartam tenni a hasam alá, hogy meglegyen míg megpróbálkozom egy másik rajzzal, de amint kiengedtem a mancsomból, a szél elfújta.
- Neee! - kiáltottam utána ijedten, és otthagyva minddent, elrohantam utána. Közben suhogást hallottam, a többi papírt is elfújta a szél.
- Na remek!, de legalább az legyen meg! - dünnyögtem és loholtam tovább a cetlim után. Felugrottam, hogy elkapjam, de nem sikrült, én pedig jól orra estem. Szomorúan néztem magam elé. Még egy papírdarab sem marad meg nálam... De egyszercsak egy sárkány állt meg előttem.
- Ezt keresed? - kérdezte Szikra, egy papírdarabbal a szarván.
- Igen, köszi! - pattantam fel rögtön és levettem róla a rajzom. Kissé megtépázott volt, de a lényeg látszott.
- Huh, köszi.
- Nincs mit. Mit rajzoltál rá?
- Egy házat, megnézed?
- Aha. Ha már egyszer rámragadt. - nevetett. Odamutattam neki, de már jó erősen fogtam.
- De szép lett.
- Köszi... - mondtam, s meginvitáltam magamhoz.
Mikor hazaértünk, jöttem csak rá, hogy a "ceruzám" is a tetőn hagytam! Te jó ég! Felrohantam .... szerencsére még ott volt. Nagyon megkönnyebbültem. Felkaptam és mindkét dolgot bevittem a házba, szélmentes helyre. Na ekkor meg arra jöttem rá, hogy minden papírom oda.... De egyszercsak hangok jöttek kintről. Mikor kinéztem Nyesi volt az.
- Figyelj Au, találtam odakint pár lapot, nem kell?
- De, köszi!! A szél szétfújta mindd.
- Ó, akkor már értem miért találtam papírt a halamon. - mondta.
- Figyi, légyszi segítsetek összeszedni! - kérleltem őket, s szerencsére segítettek is. Közben a többieket is összeszedtük, és együtt folytattuk:
- Á, itt is van egy! - kiáltottam fel boldogan, mikor megláttam egyet egy ajtófélfa tetején. Leemeltem és Karom volt alatta.
- Ááá! - ijedtem meg hirtelen, s hátraugrottam.
- Bocsi. Csak megakartalak viccelni. - nevetett.
- Hát az átverés része sikerült is. - feleltem.
- Akkor... most menjek elbújni, mert bántani fogsz?
- Nem - nevettem - elég ha segítesz a papírszedésben.
- Oké. - felelte és folytattuk.
- Au, várod már az estét? - kérdezte egyszercsak Csonti.
- Öhm, biztos... - feleltem, mire ő csak sejtelmesen mosolygott. A többiek is hasonlóképp. Asszem tudnak valamit én nem.... Na mindegy is, most az a lényeg, hogy ne árasszuk el Hibbantot papírcetlikkel! Vagyis, ha már megtettük, hozzuk rendbe.
...
Gondolatmenetemnek az vetett véget, hogy gazdám egy lepellel, és egy lámpással a kezében belépett az ajtón. A lámpást még értem, már sötétedik, de mire a Lepel? És minek a tök?? Amit csak ekkor vettem észre a másik kezében: egy nagy sütőtök volt az.
- Szia, Auróra! Na, tudod-e milyen nap van ma? - mosolygott rám.
- Talán kedd, miért? - néztem rá kérdőn.
- Halloween van! - kiáltott fel boldogan. Erre az én reagcióm: AZ MEG MI?? Ez is valami emberi szokás lehet. Én még életemben nem hallottam róla. De biztos. ...
- Gyere még előkell készülnünk, már csak addig van időnk míg lemegy a nap! - mondta és lepakolt az ágyra. Én még visszapillantottam a csapóajtóra, de hát mit is kezdenék vele.. Ha valaki mászkál/mászkált a ház alatt, hát egészségére... Már úgyis elment onnan. Szóval követtem a fiút, és figyelmesen néztem készülődését.
Először is elővette a zsebkését. Egy kicsit morogni kezdtem, valamiért nem bírom a késeket... valamiért...
- Nyugi, az egyetlen dolog amit ezzel ma kibelezek: ez a tök. - mondta, és neki is állt. Belevágott a tökbe felülről, majd kivette a közepét. A tetejét pedig különrakta. Majd rámnézett hosszan és fürkészve. Aztán vissza a tökre és nekiállt faragni. A falába csinált egy karcolatot. Nem is értettem minek, de aztán megláttam. Egy Világréme feje rajzolódott ki. Én pedig ámulattal néztem. Mintha víztükörbe néztem volna! Nem is tudtam hogy egy ilyen kis ügyes kezű viking a gazdám.
- Tetszik? - kérdezte, mire csak tovább néztem és néha megböktem orrommal.
- Ezt igennek veszem. - mosolygott, majd felém nyújtotta belsejét felémmutatva. - Megtennéd hogy fújsz rá egy kis párát? - kérdezte, s én habozás nélkül megfújtam.
- Köszi. - mondta, s félretette. Megsimogatott, majd a lepelért nyúlt. Volt rajt két apró lyuk. Még megnézegette, milyen lett, aztán festéket húzott ki alóla. Na jó! Mi ez az őrület? Kibelezett sütőtök, amin a rajzom van? Egy fehér lepel, amin van két lyuk? És még festék is?? Mostmár érdekelne mire megy ki a játék.
- Na gyere csak! - mondta, s a festékkel a kezében felém lépett. De én elhátráltam.
- Nyugi, nem lesz tőle bajod! - győzködött. Végül a fal állított meg. Ő pedig beért, és elkezdte lefesteni az orrom fehérre. Eléggé büdös volt. De kellemes, ahogy az ecsettel végigment rajtam, szóval behunytam a szemem és hagytam, hogy csinálja.
Jó sokáig tartott, de készen lettem! Mikor kinyitottam a szemem.... kiderült hogy tetőtől talpig, orrtól farokhegyik beterít a fehér festék!
- Mostmár tényleg szellemnek nézel ki! Főleg ha fénylenél is. - mondta, s kézjelként ki is adta a parancsot a fényre. Meg is tettem, amennyire ugye bírtam. A fény áthatolt a festéken és átvette a színét is! Mint egy lila szemű albínó olyan voltam. (Igen, a Világrémék általában kék szeműek, én lila).
- Na így már tökéletes! - mondta elégedetten és fejére húzta a lepedőt, kezébe vette a lámpát, nekem pedig odaadta a tököt.
- Mostmár mehetünk!
...
Csendben jártuk a sötét utcákat. Az én hátamon közben mindvégig egy sütőtök csücsült, én világítottam (fehéren ugye), s követtem gazdámat a főtérre. Ott végre megértettem mi is ez az egész. A lényeg az volt, hogy minden fiatal sárkánylovas beöltözött valaminek. Valaminek ami félelmetesnek hatott. És mindenkinek a sárkányával együtt kellett beöltözni. A Vikingek még beszélgettek valamit a téren, de azt én nem hallottam, megkerestem barátaim. Hamarsan meg is találtam Csontit. Majdnem halálra rémültem mikor megláttam! Nem elég hogy a fajtája Csönttörő, de még művért is festetett magára! Brrr. De Nyesi is hasonlóképp nézett ki. Tele volt vörössel felfestett hegekkel. Meg az egyik szárnya olyan volt egy helyen, mintha kint lenne a csontja is. Star hátán egy fekete takaró volt, a szarva vége pedig meg volt feste pirossal és feketével, váltva. És... fokhagyma szagú volt? Nem tudom jól éreztem-e de asszem egy fokhagyma lehetett a nyeregtáskában. Szikrát és Karmot semerre sem láttam ekkor még. De a többiekkel azért megcsodáltuk egymás "jelmezét".
- Au, ne hozd már rám a frászt, olyan vagy mint egy szellem! - nevetett kissé ilyedten Starfire mikor megpillantott. (Áháá, szóval szellemet csinált belőlem! Nagyon ravasz ez a fiú.)
- Heh. - nevettem én is. - és titeket minek öltöztettek?
- Vámpír - mondta Star.
- Zombi. - felelte Nyesi is.
- Csontos zombi hulla - vágta rá büszkén Csonti. Mi meg csak néztünk.
- Nem tudom az milyen, de nagyon jól eltaláltátok a "csontos" és a "hulla" részét. - Ha engem kérdeztek, ott, abban a félhomályban, ha nem tudom hogy ő az, simán elhiszem, hogy egy élőhalott sárkány áll előttem!
- Jó estét. - hallottam meg Karom hangját. Hátrafordultam, és épp köszönni akartam, de valahogy nem sikerült. Karom és Szikra ott állt előttem, olyan eszméletlenül furán mint még soha! Karom fél szeme bekötve, egyik szemfoga letörve, összekarmolva, hát az valami kész volt... Szikra meg valamit viselt a fején, szájában egy nagy bot, az egész sárkány mégjobban zöldrefestve mint alapból. Olyan hullaszínnel volt megspékelve. Mint ahogy én fehérrel. Meg egy kicsit mintha Star is ki lett volna hippózva...
- Hali. - köszönt Szikra is. Én csak ekkor szólaltam meg.
- Pardon, sziasztok.
- Na hogy nézünk ki?
- Úgy mint még sose az már biztos! - ezen mind nevettünk. Mint későb kiderült Szikra a gazdájával boszorkánynak, Karom kalóznak öltözött. És kiderült hogy nincs letörve a foga, csak volt rajt pluszban valami réteg, ami így lett megformázva, hogy úgy nézzen ki mintha letörte volna. Mondjuk ez nekem megkönnyebbülés volt. Hisz délután még megvolt... Na mindegy.
Végre elindultunk. Kisebb csoportokban haladtunk tovább háztól házig. Mi Csontiékkal mentünk, és még egy Cipzárháttal, akit Csonti ismert, én viszont nem. A dolog lényege az volt hogy elindultunk, háztól házig mentünk és mindhez bekopogtunk. Amikor ajtótnyitottak, megpróbáltunk rájukijeszteni, és minél jobban sikerült, annál több finom sütit kaptunk. Arra kellett a tök. Ilyesmit még életemben nem csináltam, de nagyon tetszett. Jól szórakoztunk. Volt hogy egy-egy háznál összefutottunk másokkal is. Egyszer Nyesivel és Starral is. Meg egyszer, mikor a Larsen Família házánál beszélgettem Csontival, a távolban, egy másik háznál láttam is Szikrát és Karmot is. Köszöntem is nekik, de nem vettek észre. Úgy láttam jót beszélgetnek. Aztán el is mentek. Szóval ennyit a találkozásról.
- Mit nézel Au? - kérdezte egyszercsak Csonti.
- Ja semmit... - feleltem felébredve, és folytattuk a sütivadászatot.
A házak sütikészletét rövid idő alatt kifosztottuk, és még bőven kergetőzhettünk a többiekkel. Ezúttal csak mi sárkányok.
- Na gyere, kapj el! - kiáltotta Nyesi és nekilódult. Szikra volt a fogó, de minthogy lassú vagyok, gyorsan megfogott. Miközben fel-alá rohangáltunk, csak úgy tocsogtunk a vízben, ugyanis az este végén mindannyiónkat lespricceltek vízzel, hogy lejöjjön a festék. Szóval tócsákban állt a víz. De minket nem zavart, csak futottunk egymás után.
- Most megvagy! - kiáltottam el magam, mikor szembe repültem Starral és így végre közel volt hozzám annyira hogy megérintsem.
Egészen fél 12-ig játszadoztunk, mikor végülis elfáradtunk.
- Na sziasztok!
- Hali, aludjatok jól!
- Te is!
- Halas szép álmokat srácok! - köszöngettünk egymástól.
Végül fáradtan értem haza. Legszívesebben lehuppantam volna az ágyra és rögtön aludtam is volna, mondjuk olyan délig. De mikor hazaértem, már tudtam hogy ez lehetetlen lesz... Először is mert írtózatosan büdös volt a sütőtökbelsőtől, amit elfelejtettünk eltenni. Másodszor pedig... Egy cetlit találtam a padló közepén. Meghatározott alakzatokban volt szétszaggatva: ez felér egy sárkány írással. Furcsamód ezt minden sárkány képes kiolvasni. Egy idegen (vagy mégsem annyira idegen?) sárkány üzenetet hagyott nekem. És a papíron az állt:
"Gyere éjfélig az Éj-szigetre, ha még látni akarod a barátaid. Senkinek ne szólj. Különben a te lelkeden szárad, ha bajuk esik.
Ismerős ismeretlen."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése