11 - 3 régi barát

Este hullafáradtan értem haza a bulinkból. Gazdám ott mászkált fel-alá a házban, mikor betoltam az ajtót.
- Auróra, hát itt vagy! - kiáltott fel megkönnyebülten mikor meglátott. Még egy puszit is nyomott az orrom hegyére. - Te meg merre jártál?
- Erre meg arra... - feleltem fáradtan.
- Jól rám ijesztettél ám!
- Oké, de most pihenjünk, széttáncoltam a lábam. - mondtam sárkányul, és elkezdtem hátrafelé tolni magam előtt a fiút, míg végül az lehuppant az ágyra, én pedig felugrottam, lefeküdtem köré és fejemet az ölébe téve készültem aludni egy jót. Ő lassan simogatni kezdte fejemet.
- Hol jártál, hogy így kifulladtál? - kérdezte ismét, mire én csak sóhajtottam.
- Hát akkor ezek szerint ma már nem repülünk.
Ebben meg is egyeztünk. Ugyanis én azon nyomban mély álomba merültem.

És ismét álmodtam. Olyasmi volt mint az előző napi, de rögtön a viharban voltam, nem volt ott sem Nyesi, sem Szikra, se senki. Csak én, és a viharos szél. Egyszercsak valami gonosz kacajt hallottam.
- Ki van ott? - kiáltottam el magam. De senki sem felelt. Hirtelen ismét elsuhant mellettem egy árny, mint a tegnapi álmomban. És éreztem azt az ütést a fejemen, amire emlékszem, hogy bizonyosan megtörtént. Lezuhantam a tengerbe. De valaki kihúzott. Mikor kinyitottam a szemem sárkányhangokat, acsarkodást hallottam az égből, és elájultam.

Ekkor riadtam fel. Szaporán vettem a levegőt az ijedtségtől. De minden nyugis volt körülöttem. Hajnalodott. Gazdám ott feküdt mellettem. Ő még aludt. De ideges, nyüszítés szerű hangomra majdnem felébredt. De inkább nem akartam felkelteni, hadd aludjon még egy kicsikét. Viszont ezt az egészet egyre kevésbé értettem. Mi lehetett vajon ez az egész? És miért álmodok ilyeneket egyáltalán? Érdekes, hogy nem is akkor álmodtam a viharról, mikor közvetlen utána voltam, hanem most, hogy már az emlékét is eltemettem magamban. Ez nekem furcsa. És ami méginkább az volt: ettől kezdve 3 napon keresztül ugyanezt álmodtam. Minden reggel a félelemtől leizzadtan ébredtem. Nem tudom elmagyarázni miért, de nagyon féltem és rosszul esett ez az álmom. 3 nap alatt totál kiakadtam. A többiek is sorra kérdezték mikor beléptem a klubházba, hogy mi van velem, mert már konkrétan kivert tőle a víz.
- Au, veled meg mi van?? - kérdezte riadtan Szikra egyik alkalommal.
- Semmi, nem érdekes.
- De látjuk, hogy bajod van, mondd el! - kérlelt Star is.
- Nem, nem akarok róla beszélni! - vágtam erre rá mogorván. De bevált, mert mindenki riadtan nézett rám, most meg mi bajom van?
- Bocsi, napok óta alig alszom. - mondtam aztán megenyhülten.
- Rosszat álmodsz?
- Aham...
- Az szar. - fintorgott együttérzőn Nyesi.
- De mindegy, ne törődjetek velem... Szóval, mi jót csinálunk ma? - tereltem el gyorsan a szót. Be is vált, Szikra belevágott beszédébe:
- Én úgy terveztem, a mai napon mindenki szabad kezet kap.
- Az mit takar? - kérdezte Csinti.
- Azt, hogy nekem még van dolgom, és ezért úgy gondoltam, ma nem csinálunk különleges programot... remélem nem baj.
- Nem, akkor ma relaxálunk! - mosolygott Karom.

Mind ki is indultunk. Én megbeszéltem Csontival és Nyesivel, hogy ma együtt fogunk lógni, hisz sok bepótolni valónk van még. Elköszöntünk a többiektől és felrepültünk.
- Szóval, merre menjünk? - kérdeztem.
- Nem tudom, de én majd még oda akarok érni a Tűzféreg showra, a Sárkány-szigeten! - mondta Csonti. Nem is tudtam hogy olyan is van!
- A tűzférgek show-t adnak?
- Aha. Mi is csak tegnap tudtuk meg. - felelte Nyesi.
- Azt beszélik lesz egy látványos fény-előadásuk mikor leszáll az éj. - homályosított fel Csonti. - Pedig állítólag festeni is szépen tudnak.
na erre megint elkerekedett a szemem.
- Festeni?? Az milyen?
- Mint amikor az emberek rajzolnak. Csak ez színes és más anyagból van. Hogy pontosan mi is az, nem tudom.
- És van sárkány aki tud rajzolni? Ráadásul színesben?? - na jó itt totál leragadtam. Ilyenről még nem hallottam. Én is mindig akartam rajzolni!! Ez egy olyan dolog amit muszáj kipróbálnom egyszer.
- Igen, ők tudnak. Ráadásul pillanatok alatt megörökítenek bármilyen tájképet. De most nem ez a lényeg, ők most fényshowt adnak. - mondta végül Nyesi, közben nagy szárnycsapásokkal haladva előre a levegőben.
- Elmegyünk rá majd? - kérdeztem reménykedve.
- Hát ha mindketten így akarjátok elmehetünk - egyezett bele Nyesi - de előtte akkor eljöttök velem inni egy turmixot.
- Okés, persze.

El is repültünk egy közeli kis szigetre, a Nyaktörő Lápra. Nyesi szerint ott lehet szerezni a legfinomabb turmixot. Mikor megkérdeztem mi is van benn, azt mondta titkos recept, neki azt mondták mikor kérdezte. Én eddig megvallom őszíntén, azt sem tudtam hogy nem ő csinálja. De hamarosan megtudtam honnan szerezte: ahogy mentünk a sok fa közt, egyszercsak megpillantottunk egy mindegyiknél nagyobbat. Már messziről hallatszott a sárkány zsivaly, minden egyes ágán legalább 7 sárkány ült, ha nem több. Azt hiszem emberi nyelvre lefordítva azt mondanám: ez volt a történelem első sárkány "étterme".
Felszálltunk egy erős ágra, hogy mindünket elbírjon. Egész magasan voltunk, de semmit nem láttam a nagy köddtől. Egyszercsak egy kis füstfelhő lépett elénk. Amint kissé elült a köd, előtűnt egy egészen kicsi, kb Rettenetes Rém méretű Üszkös Füstlehelő.
- Mit hozhatok a hölgyeknek? - kérdezte aztán illedelmesen.
- A szokásosból hármat. - mondta erre Nyesi, mire a sárkány a szemébe nézett és szinte hallottam ahogyan szemeikkel megbeszélik hogy:
"ááá, maga az! Akkor azt? - Igen azt." Majd a sárkány eltűnt a ködben.
- Au készülj fel, isteni!
Hamarosan ott is termett a kis sárkány, orrán három tálat egyensúlyozva. Mind fémből volt.
- Ezek honnan vannak? - kérdeztem meglepetten. Mire ő a távolba mutatott.
- Ezen a szigeten annyi az emberi fém, mindenre jut elég. Mi szedtük le hajókról, olvasztottuk össze, és formáztuk meg.
- Á értem.
- Parancsolnak még valamit?
- Nem köszönjük. - mondta Csonti, mire a sárkány ismét ködbebúrkolózott és elszárnyalt. Én a tálra pillantottam. A benne lévő lötty nem nézett ki túl fényesen, mit ne mondjak.
- Idd csak meg. - bíztatott Nyesi. Én még gyorsan átgondoltam biztosan beleihatok-e... de hát egyszer mindent ki kell próbálni! - gondoltam és belekortyoltam. És egyszerűen isteni volt! Nem hasonlított az íze semmire amit eddig kóstoltam, nem tudnám leírni, de isteni! Az és kész! Fenékig kiittuk. Majd Nyesi a gyomrában odaszállított halak közül 2 vel kifizette a turmixunk, s ezzel éttermi látogatásunk végére értünk. De én megfogadtam: vissza fogok még ide jönni!

Elrepültünk a szigetről, és leszálltunk egy számomra igencsak ismerős szigeten: Hónalj-nyalin! De hogy ki adta ezeket a neveket a szigeteknek... ? Na mindegy. Maga a hely nagyon szép. Leszálltunk és csak sétálgattunk céltalanul a fák közt. Közben pedig beszélgettünk.
- Figyeljetek, szerintetek meddig leszünk barátok? Mármint... Mi lesz ha mondjuk egyikőnk gazdája ide költözik, másikunk oda, harmadik meg harmadik helyre, és egyedül maradunk? - kérdezte egyszercsak Nyesi. Ezen erősen el is gondolkodtam...
- Semmi, barátok maradunk, mi lenne? - vágta rá Csonti
- De hosszútávon, akkora távolságból, hogy soha nem találkoznánk szinte, nehéz lenne.
- Attól még az úgy van.
- És ha új barátaink lennének?
- Attól még ti maradtok a Best of.
- Szerintem meg ilyesmire ne gondoljunk. Én nem akarok elköltözni. - mondtam.
- Én sem. Egyedül maradnék.
- Én is. Nem tudok barátkozni.
- Akkor mi hogyan lettünk barátok? Meg a többiekkel? - nézett rám Nyesi.
- ...Szerencsém volt. Tudjátok hogy visszahúzódó típus vagyok, ha idegenekről van szó.
- Ebben mondjuk igaza van. - erősítette meg Csonti.
- Attól még lesznek barátaid, akk is, ha ilyenre egyszer sor kerülne.
- Amúgy, ez honnan jutott eszedbe? - kérdeztem ilyedten.
- Semmi, csak gazdám unokatesója most költözött. Ami mundjuk engem nem zavar, a sárkányát mindig is utáltam.
- Mi a neve?
- Gombóc, vagy mi. De minden sárkány Daginak hívja, akinek van szeme. - felelte ezzel is a sárkány kövérségére utalva. - Amúgy Zablaagyar a fajtája.
- Őőő, véletlen nem hatalmas vörös foltjai vannak, és talán egyel kevesebb szemfoga? - kérdeztem vissza rémültem, mire ő kérdőn rámnézett.
- De igen, a jobb alsó foga hiányzik. Nem rég vesztette el. De honnan tudod?
- A múltkor leszólított. Meginvitált egy közös halra. - feleltem, mire ők nevetésben törtek ki.
- És mit mondtál neki? - kérdezte Csonti.
- Hogy sietek. Ami igaz is volt, rohantam a választásra.
- Ja értem. - nevetett tovább Nyesi. - nekem egyszer azt mondta: Szia cica, van gazdád?
Ezen mind nagyot nevettünk. Így utólag vicces, de ha nekem ezt mondta volna valaki, nem is tudom hogyan reagálok. Normális választ nem tudnék adni, elrohanni nem rohanhatok el, hogy megszabaduljak tőle, de elmenni se fogok senki ismeretlen sráccal semerre. Szóval nehéz ügy. Na mindegy, annyira nem félek ilyesmitől. Tapasztalat hogy a sárkányok általában nem kedvelik a magamfajtát. Pedig én nem tartom magam sem bunkónak, sem olyannak, akinek még egy titkot sem lehet elmondani, mert rögtön kikotyogja, hazudni sem szokásom, de ez manapság nem előny. Engem a sárkányok vagy utálnak, vagy lenéznek, vagy ha megbíznak bennem, nagyon jó barátok tudunk lenni. Ha megszeretek valakit, azt tényleg tudom szeretni. Na mindegy, ez most nem ide tartozik, nem is tudom hogy jutott eszembe. Mindenesetre jól kinevettük magunk, és  így elszállt az előbbi beszélgetés szürke hangulata.

Már kezdett sötétedni. Mi hárman a fűben feküdtünk és pihengettünk. Azonban mikor az égen felbukkant a Sarkcsillag, eszünkbejutott, hogy ma még mennénk valahová.
- Na lassan induljunk a Sárkány-szigetre. - kelt fel Csonti.
- Oksa. - feleltem és mi is feltápászkodtunk. Majd neki is indultunk. 5 perc alatt már ott is voltunk, ahogyan egy csomó másik sárkány is! Mindenki ott tolongott, nem is tudtunk közelebb jutni a bemutató színteréhez. Csonti előre ment, hogy törje nekünk az utat, de mi lemaradtunk és elvesztettük őt szemelől.
- Csonti!! Hol vagy? - kiáltoztuk Nyesivel. De túl nagy volt a hangzavar, nem hallottuk egymást. Végül Nyesi utána ment, de lelkemre kötötte, maradjak a társaság szélén, és el ne mozduljak onnan! Majd eltűnt a tömegben. Én meg kifelé igyekeztem, de közben több mint 10-en tapostak át rajtam. A végén már hangosan morogtam, ha valaki felém lépett, és egyszer (kissé túl hangosan is), megjegyeztem, hogy ha rámernek lépni a farkamra, kicsinálom őket. Ennyit nem bír ki, és én még szeretném évekig használni. Ahogyan a lábaim is. Bár ezt egy tömegnek nehéz elmagyarázni. De végre kijutottam. Leültem kissé távolabb a társaságtól, és felnéztem az égre. Szépséges csillagos ég volt, és fogyó Hold.
- Már el kellett volna kezdeniük a műsort... - gondolkodtam magamban ücsörögve. Egyszercsak valami apró, és forró rohant neki a lábamnak. Odanéztem és egy Tűzféreg volt!
- Elnézést. - mondta és elfutott. Én pedig gondoltam egyet és követtem. Egy kis bokorba surrant be, én is bekukkantottam: Egy halomnyi Tűzféreg volt ott. De több mint a felük csak betegen feküdt.
- Most mi lesz? Millió sárkány várja a beígért előadást, és a fellépők majdnem mindeggyike beteg! - mérgelődött egyikük.
- Igen, igen, de tudjátok a mondást: a shownak mennie kell!
- De hogyan ha nincs elég fellépő? Így nem tudjuk megcsinálni az alakzatokat!
Miközben ezt hallgattam, az egyik épp a tömegbe igyekvő Dörgődob hátulról meglökött és beestem a Tűzférgek közé. Mindannyian nagy szemekkel bámultunk egymásra.
- Világréme? - hallottam egyiküktől a meglepett kérdést.
- Igen... Sajnálom ha megzavartam valamit, máris megyek! - mondtam riadtan, nehogy megharagudjanak amiért hallgatóztam, de utánam kiáltott egy vékony hang:
- Ne menj! Te tudsz világítani igaz?
- Háát... Gyengén igen, de normálisan csak ha különleges algát eszem.
- És egy kis Tűzféreg Géltől?
- Még nem próbáltam.. De miért? - értetlenkedtem. Ő csak intett a többieknek, hogy hozzanak belőle. Hamarosan hoztak is, de nem túl sokat.
- Kóstold meg.
- Biztos? Nem haragszotok meg érte?
- Nem, dehogy, fenékig! - mondta kissé sűrgetőn. Én magam pedig az utolsó cseppig kilefetyeltem a kis lépből. Először csak annyit éreztem hogy egészen finom. Aztán egyszercsak elkezdett elönteni a meleség. A testem egyre forróbb lett, és elkezdtem egyre erősebben fényleni, de ez nem kékes-lilás fény volt, mint normálisan, hanem narancssárgába hajló. És egyre Citromsárgább, egyre fényesebb, és egyre forróbb. Mind (beleértve engem is) nagyot bámultunk.
- Figyelj, nincs kedved beszállni a parádéba?
- De nem tudok koreográfiát.
- Nem kell, mi mindig inprovizálunk. Csak érezd a ritmust, és ha úgy érzed, mozdulj. Elrontani nem tudod. Együtt kihoztok valamit.
- Oké, megpróbálhatom.
- Akkor mindenki indulás, kezdünk!

...

Ez a hirtelenjött fellépés kissé megrémített bevallom. Mi lesz ha elrontom? Akkor oda ennek a sok apró lénynek mind a műsora! Ráadásul Nyesi azt mondta maradjak egy helyen, hogy megtaláljon majd. De mondjuk a fellépők közt tuti észre fog venni.
- Oké, mehettek! - jöt oda egy Tűzféreg, aki az előbb konferált fel minket.
- Kéz és láb törést! - hallatszott többektől.
Visszavettem amennyire tudtam a fényem és a sötétben kiléptem a bokrok közül. Az apró Tűzférgek mint valami fán, ültek rajtam, de ők is csak sötétbe burkolózva. Majd lassan előtűntek a sötétségből, és körbe-körbe repkedtek az égen. Itt volt az ideje nekem is színre lépnem és felvillantottam szinte izzó testem fényét, amitől hirtelen a tömegen egy meglepett kiáltás söpört végig. De nem tudtam bekapcsolódni. Csak figyeltem őket. És akkor jöttem rá mire gondolt az a Tűzféreg! Azt mondta: érezzem a ritmust, mégpedig azért, mert ezt mind, egy képzeletben lejátszódó zenére táncolták! Felismertem bennük a Kingdom Dance-t.

Ekkor már tudtam mit tegyek, nem volt vissza út! Léptem egyet előre. S lassan nekikezdtem valami keringő szerű táncnak, előbb csak a földön, majd felreppentem az égre. A kis sárkányok körém gyűltek és míg ők változatos alakzatokat csináltak, én is próbáltam néha szárnyaimmal valami különlegesebb formájú kört bezárni. Végül a levegőben szaltózva, tárt szárnyokkal leugrottam a földre, a Tűzférgek pedig a szárnyamon sorakoztak fel. Mindenki hangosan hallatta hangját, mintegy elismerés gyanánt. De a parádénak még nem volt vége. A Tűzférgek ismét felrepültek, de egyikük még a fülembe súgta gyorsan:
- Wonderland! - s ő is felrepült. De az üzenet célba ért, ez a következő szám címe volt.

Magamban dúdoltam a dalt, úgy mozogtam, szinte táncoltam rá velük az égen. A második refrénnél az apró sárkányok összeálltak és közösen játszottuk el a jelenetet ahogyan épp repülünk a tökéletes "álomvilágba". Testemben a vér pedig egyre csak forrt, és én egyre élénkebben mozogtam. S már majdnemhogy hangosan énekeltem a dalt. Kissé elvesztettem magam felett a kontrollt ahogy egyre nagyobb beleéléssel csináltam az előadást, de végül amilyen tökéletesre egy magamfajta sárkány tudta, olyan tökéletesre csináltuk. A többi sárkánynak nagyon tetszett. A levegőben még láttam ahogyan Nyesi és Csonti hátul, hatalmas szemekkel bámul rám, mintegy azt kérdve: Te meg hogy kerültél bele a műsorba?? De aztán már csak az egyre halkuló zsibongást érzékeltem, és mind az izgalomtól, mind a túlmelegedéstől, ájultan estem a porba. ...

...

- Au, jól vagy? - hallottam aztán Csonti kétségbeeset hangját, s kinyitottam a szemem. A sárkányok már elmentek, nyugalom volt, csak én feküdtem még mindig a porban, körülöttem a barátam és a sok Tűzféreg. Mindd meg voltak rémülve mi történt velem. De én sem igen értettem.
- Ah... mi történt? - kérdeztem kissé felemelkedve.
- Ó hát jól vagy! - kiáltott fel Nyesi, és mindketten megöleltek.
- Jól ránk ijesztettél ám!
- A mi hibánk, a Világréméknek nem tesz jót a Tűzféreg gél, de mentségünkre, nem tudtuk! - magyarázkodott az egyik apró sárkány.
- Semmi baj. - feleltem - hogy sikerült a fellépés?
- Nagyon jól! A sárkányok egyszerűen imádták!
- Tényleg nagyon jól csináltátok! - mondták erre Csontiék is.
- Akkor jó... - feleltem és visszatettem fejem. Eléggé le voltam gyengülve. Testem még mindig forrón izzodt, de már egyáltalán nem sugárzott energiát. Inkább csak mintha lázas lettem volna.
- Na gyere, hazaviszünk! - mondta végül Nyesi, s hátára vett.
- Várjatok! - kiáltott utánunk egy Tűzféreg (az aki a fellépés közben fülembe súgta a dalcímet), s odaugrott most is a fülemhez, és halkan mondta:
- Úgyhallottam szeretnél rajzolni megtanulni. - s az orrom alá dugott egy vékony kis botocskát. - Ezt mártsd kicsit vízbe, és húzd végig a papíron, fogni fog rá.
- Mi van rajt? - kérdeztem meglepetten.
- Gél. Próbáld ki otthon. És ha kell segítség gyere, szívesen leszek segítségedre. De a titkot ne áruld el senkinek! Ez a hála amiért segítettél.
- Köszönöm. - feleltem halkan és fogaim között erősen megszorítottam az ágat, nehogy elveszítsem. A kis sárkány visszahuppant társai közé, mi pedig felszálltunk, és rövid búcsúszkodás után elindultunk haza.

...

Otthon Nyesiék szóltak Starnak és Karomnak akik bevittek a házba, és lefektettek az ágyra. Gazdám ma nem jött, dolga akadt, amivel nem ellenkezhetett. Szóval egyedül voltam. Vagyis lettem volna, de barátaim nem hagytak magamra.
- Hallom jól szerepeltél a Tűzférgek parádéján. - mondta Karom mikor egy tál vizet hozott nekem hogy lehűljek.
- Jah. Spontán fellépés volt. - jegyeztem meg, s beletettem nyelvem hegyét a vízbe. Olyan jól hűsített! De nem sokáig. Az egész forró lett a nyelvemtől.
- Thor nevére Au, de forró vagy! - kiáltott fel ilyedten Starfire mikor vizes borogatást akart pakolni a hátamra.
- Tudom... Figyelj Star, hoznál nekem légyszi az asztalról papírt?
- Persze. - felelte amaz, s oda is hozott nekem egyet. Én számbavettem a botot, belemártottam a hegyét a vízbe, s húztam vele egy csíkot a papírra. Vékony, citromsárgás csíkott hagyott maga után, mely egy pillanat alatt átfordult narancsba, majd pirosba, vörösbe, s végül vöröses-barna színt vett fel a papíron.
- Azta! - hallatszott a többiek ámélkodó hangja. Én is meredten bámultam magam elé. Mostmár akármit rajzolhatok!