7 - Sárkány Klubi barlangtúra 1. rész

  Miután vagy 2 hétig be voltam zárva, végre eljött az ideje meglátogatnom a barátaim! Hajnalban, még mielőtt bárki fent lett volna (mármint minket, sárkányokat leszámítva) kiosontam a házból és megindultam az Aréna felé. A többiek ott is voltak. Épp nagyban beszélgettek mikor betoppantam.
- Heló srácok! Na hogysmint vagytok? - köszöntem jókedvűen. Kissé megdöbbenve kapták fel fejük a hangomra, de amint megláttak elmosolyodtak. Rögtön odafutottak hozzám és mindenkit jól összeölelgettem :)
- De hát hogy kerülsz te ide? - kérdezte aztán Szikra.
- Már van gazdád? - csillant fel Star szeme.
- Hát... igenis, meg nem is.... - feleltem.
- Azt hogyan? - érdeklődött Karom.
- Na most van vagy nincs? - mordult fel Csonti is határozatlanságomon.
- Van. De senki nem tudhatja.
- ? bocsi ezt én nem értem. - felelte Nyesi amolyan "Mi van ezzel a sárkánnyal?" fejet vágva.
- A szülei nem engednek neki sárkányt, úgyhogy nem tudhatják meg hogy összebarátkoztunk. Az kedves kis vikingfiú az, akit a minap Star látott is.
- Tudtam én!!! Há! Csonti, jössz nekem 3 hallal! - vigyorgott Starfire.
- Oké... - felelte amaz lemondón.
- Aha... Na várjál??!! Ti fogadtatok is??? - erősen meglepődtem. És nem tagadom, kissé mérges is lettem.
- Neeeem.... - jött a válasz többektől is. Hát szuper. Na de mindegy, nem tudok soká haragudni. Ez sok ismerősöm szerencséje. De majd egyszer kirobbanok ebből a béketűrésből. És akkor jól megnézheti magát mindenki, aki valaha bántott!! Na de persze ezek nem ők lesznek. A legjobb barátaim sosem bántanám.
-  Szóval... most szabadlábon vagy? - törte meg aztán a csendet Szikra.
- Jah. Egy ideig legalábbis.... De az emberek nem láthatnak meg... Azt se tudják hogy kint vagyok.
- Akkor hogyan beszélünk majd? - kérdezte szomorúan Star.
- Ezt hogy érted?
- Hát... itt mindig sok ember jár.
- Igaza van, nem találkozhatunk az Arénánál. Az emberek most keresni fognak, amint rájönnek hogy nem vagy a helyeden. Új találkahely kell. - mondta erre Nyesi is.
- Mit szólnátok, ha a Thor-sziklán lenne az új közös helyünk? - vetette fel Karom. Ő ugyanis onnan származik tudni illik. Minden zugát ismeri.
- Nekem tökéletes! - felelték a többiek kórusban.
- Szavazzunk! - mondtam fellelkesülve. Mire mind nagy szemekkel néztek rám. - Mi az?
- Semmi csak... olyan mintha ez egy klub lenne. - mondta Star. Mire azt hiszem mind egyre gondoltunk:
- Hát akkor legyen is klub!


Ez után el is indultunk közösen a Thor-sziklára, új közös helyet találni a mi kis brigádunknak. Karom vezetett minket körbe. Mi pedig figyelmesen végignéztünk minden szirtet, barlangot és tisztást, ami szóbajöhetett. Nekem mondjuk a Szirt az tetszett. De a többi nem tűnt elég.. hogy is mondjam... különlegesnek egy klubhelyiséghez.
- Akkor mi legyen? - kérdezte Szikra.
- Nem tudom, egyik hely sem tetszett nektek! - mondta Karom, kissé mérgesen. De nem volt olyan mérges mint Csonti és Nyesi, akik szétjárták a lábuk. Vagyis Nyesi szétrepülte a szárnyát... Mivelhogy neki nincs lába... Odinra, ez de kínos.....
- Komolyan ezért mentünk ennyit? - mérgelődött Nyesi.
- Te nem szólhatsz semmit, akkora léptekkel mész hogy alig tudtalak utolérni!! - mordult fel Star is.
- Jaj, nehogy már ezen összevesszetek! - mondta erre Szikra. - különben is Star, titeket félúton felvettünk a hátunkra.
- Akinek bejött az élet. - felelte Csonti. Ezen szépen összevesztek. Én csitítani próbáltam őket, de nem igazán jött össze. Végül engem is sikerült felidegesíteniük.
- Na jól van, ha ennyire nincs rám szükség el is megyek! - mondtam és megindultam. Hevesen csapkodtam le talpam minden egyes lépésnél. Egyszercsak (kb 3 métert ha mentem) ráléptem egy rakás levélre, és a föld beszakadt aladtam. Sikítva zuhantam, vagyis inkább csúsztam lefelé egy üregben. Végül földetértem és a porban landoltam. Mikor a lehető legtöbb porszemcsét kiköhögtem tüdőmből feltápászkodtam. Suttogó halál járatba estem - állapítottam meg. Viszont jó mélyen lehettem. Én legalábbis úgy éreztem. Egyszercsak a felszínről meghallottam barátaim kétségbeesett kiáltásait:
- Auróraaa!!!
- Minden rendben??
- Szólalj meg!!!
- Mondjátok, hogy nem esett baja! - hallottam a kiáltásokat. A vízhang és a jópár méter mélységkülönbség miatt nem igazán tudtam kivenni melyik mondatot ki mondta. De azt igen hogy aggódnak értem. És megkell hagyni, én is elég nagy frászban voltam! Most aztán benn vagyok a slamasztikában.
- Jól vagyok! Semmi bajom! - kiáltottam fel nekik.
- Huh... fel tudsz jönni? - jött a válasz, azt hiszem Nyesitől.
- Nem hiszem! Nagyon meredek, a szárrnyamnak meg nincs elég hely! - ordítottam visza. Már csak azért is mert bár folyamatosan felfelé bámultam a lyukon, nem láttam a végét, túl kacskaringósan vezetett le.
- Auróra, ne menj sehová, lemegyek érted! - felelt egy hang. Én meg azon gondolkodtam "ez most ki lehetett?" , de nem akartam ilyesmit visszakérdezni. ... Hát nézzük a dolog jó oldalát: már nem vitáztunk!!
Egyszercsak sikoltást hallottam, majd egy ordítást. Hallottam hogy valami nagy közeledik a járaton fölülről. "Te uram atyám, csak nem Szikra jött le értem??" - futott át hirtelen az agyamon és hátraugrottam. Bár nem hiszem hogy egy nagyméretű sárkány lefért volna. De ilyen hirtelen az embernek sosem a reális jut eszébe, hanem ami a legbizonyosabb lehetőségnek tűnik a meglepettség hevében. És nem, végülis nem ő volt az. Hanem Star és Karom! Összegabalyodva, labda módjára gurultak le, majd nagy puffanással földet értek. A nagy portól mindannyian köhögni kezdtünk.
- Jól vagytok?? - futottam oda hozzájuk, mikor kissé elült a por és jobban megtudtam nézni őket. Feltápászkodtak.
- Azt hiszem. - felelte Star.
- Te is jól vagy ugye?
- Persze, kutya-bajom. - feleltem - de azért ez a hely kisé aggaszt.
- Engem is... - mondta erre Starfire is.
- Öhm, itt vannak pókok? - kérdezte félve.
- Igen. - feleltük egyszerre, mire mégjobban összehúzta magát.
- Ha nem bírod az ilyen helyeket miért nem maradtál fenn? Minek jöttél le? És méginkább, miért löktél meg? - kérdezgette Karom.
- Véletlen volt! Megbotlottam, nekedestem, aztán itt értünk földet!
- Srácok, ne veszekedjetek! Előbb legalább jussunk ki.
- Oké.
- Srácok, mi legyen? Mi nem férünk le! - ordította le Csonti.
- Nem kell, csak nyújtsátok a farkatok, hogy felmásszunk!
- Ezt az ötleted mondhattad volna az előtt is hogy lejöttünk. - mondta Star megvetően nézve a szörnyennagy rémségre.
- Nah, nyugi!! - mondtam, miközben én is teljesen fel voltam zaklatva. Eluralkodott rajtam a bezártságérzet. Egyértelmű volt hogy nincs nyugi! De én azért megpróbáltam.
- Oké! - jött a válasz végül fentről. Aztán vártuk hogy felhúzzanak. De nem történt semmi. Fél perc múlva azonban felcsendült Nyesi hangja:
- Nem akarlak siettetni, de jöhetnétek már, leszakad a mindenem.
- Ezt hogy érted? - kérdeztem meglepetten.
- Nyújtsd a megmentő "kötelet", anélkül nem megy! - mondta Star is.
- De hiszem már egy órája itt várunk rátok!
Nos igen, ekkor derült ki hogy az alagút hosszabb mint egy Fanyeső, Csonttörő, vagy Tájfumeráng farka. Szóval tényleg eléggé cikis helyzetben voltunk! Végül megszületett az új terv: A többiek odafenn, elindultak másik bejáratot találni, mi pedig ugyanezt tettük odalenn. De rettentő mód sötét volt!
- Áh, az orromig se látok! - mondta Star, mikor már az 5. kőben bukott orra.
- Auróra, nem tudnál adni egy kis fényt? - kérdezte Karom felcsillanó szemmel. (Esküszöm láttam valami csillanást felőle a sötétben!).
- Nem hiszem, csak az izó algától világítok. - feleltem, mire csak két hatalmas sóhajt kaptam válaszként.
- De talán egy annyit, hogy ne essünk orra, még ki tudok magamból préselni. - mondtam. Erre megállt a menet. Erősen koncentráltam, hogy valami fényt kihozzak magamból. De nem igen sikerült. Még csak nem is ebédeltem! Üres gyomorral nem megy... De elhatároztam hogy sikerülni fog! Világítani fogok, ha addig élek is!! ... Újrapróbáltam... És végre sikerült! Épphogy de fénylettem. Láttam a többiek megkönnyebbült mosolyát. Világító mivoltommal az élen megindultunk a járatban egyre bejlebb és beljebb, a kiutat keresve....

Folytatása következik