A gazdám még aznap délután hazavitt és sorra bemutatott a családjának, és azok sárkányainak. Az anyukája nagyon szimpi volt, de a sárkánya már nem. Egy elég nagy, citromsárga, narancs tüskés sikló volt. Mellesleg hím, és írtó otromba. Igazából nemének tudatában ez meg sem lepett. Eddig életemben csak a bátyáim, és Karom volt aki fiú létére kedves volt velem.
Gazdám apjával meg pont fordítva volt: a viking volt unszimpatikus és a sárkány a szimpi. Az egy Gronkel volt. Ő is hím, de nos, igazából nem nagyon törődött jelenlétemmel. Szóval nem volt miért kedvelnem, de utálnom se.
A tesójától viszont egyenesen írtóztam! Folyton valami furcsa vigyor volt az arcán és összevissza kapkodta körülöttem a kezét, ami korántsem tetszett. És mikor gyengén megtaláltam harapni, a sárkánya felém kapott. Az egy nőstény Szörnyennagy volt, erősen vörös színű. Na azt is utáltam. Ebben a családban egy normális tag sincs a gazdámat leszámítva? Nos eléggé úgy tűnt. De mindegy, nem kellett velük sokat törődnöm. Bár először úgy volt hogy odaköltözöm, de Rubin (a szörnyennagy) ezt gyönyörűségesen megakadájozta. Szószerint kitúrt a házból. Mivel folyton acsarkodott, mire én is morogtam már végül, a vikingek úgy döntöttek nem eresztenek össze. Szóval lakhatásom visszaszállt az eredeti kis házra. De én is így örültem a legjobban. Már nagyon megszerettem azt a kis zugom. És nem mellesleg utálok olyan helyen lenni, ahol érzem hogy nem látnak szívesen. De így ezzel már nem kellett bajlódni. Különben is, a barátaim nehezebb lett volna úgy vendégül látni. Jut eszembe! Most hogy vége a rettegésnek, végre repülhetek a többiekkel reggel a sziget felett!
Másnap reggel így is tettem. Amint felébredtem, kiléptem az ajtón és nekiindultam a falunak. Kissé éhes voltam megvallom, mert ekkor már gazdámra volt bízva a reggeli, de még korán volt ahhoz, hogy oda is jusson hozzám. Szóval csak sétálgattam korgó gyomorral a főutcán. De nem zavart, végre rendesen körbetudtam nézni. Ahogy mentem, az emberek meg-meg bámultak, esetleg susmorogtak, de nem nyúltak hozzám. A többi sárkány is hasonlóképp bámult, de némelyik még odadobott egy olyant hogy:
- Szia, Láttam a bemutatót, gratu! - meg:
- Héj, ibolya, hogy hívnak?
Én nem feleltem, esetleg egy-két köszönömöt. S sétáltam tovább. Az egyik épület előtt, ahonnan finom sülthal és kenyér illat szivárgott ki, egy csomó sárkány ácsorgott és bámult befelé. Az egyiküket meg is ismertem. Starfire volt az! Épp egy Forróböffcsivel beszélgetett.
- Hmm, de jól néz ki! - mondta Star.
- Szerinted nekünk is adnak?
- Nézz szépen. Az mindig beválik! Előbb utóbb.
- Az jó lenne, borzalmasan korog már a gyomrom! - léptem oda hozzájuk én is.
- Au! De jó látni hogy minden rendben veled! Mi szél hozott erre téged? - mosolygott rám Star.
- Nem a szél, az illat a szélben.
- Gondolhattam volna! Még nem reggeliztél?
- Nem, sajnos.
- Akkor gyere, nézd velünk a sülő pisztrángokat! Talán kapunk mi is egy falatot. - mondta s tekintetét visszafordította a házra. Én is közelebb léptem. Fú, azt az illatkavalkádot! Volt ott minden, pisztráng, sügér, hering, cselle, ponty, harcsa, keszeg, szardella, lazac, még rák is! Szemem odatapadt a sercegő ételre és nem tudtam levenni róla. Szinte a számban éreztem, s időnként nyeltem is egy nagyot, mert a nyál összefutott a számban.
Álmodozásunk akkor ért véget, mikor az egyik viking kiszólt, miszerint nekünk ott dolgunk nincs, szóval kotródjunk, vagy baj lesz! Mi pedig szomorúan arrébb sonfordáltunk. Sokan valóban elmentek, de Star állhatatosabb volt annál, minthogy ily könnyen feladja. Az élet elsőszámú törvénye: ha éhes vagy vedd el! Az emberség, ami belénk lett súlykolva, mondja csak ezt lopásnak. Hiába, sárkányoknál csekély az értelme a magántulajdonnak. De azért nem vagyunk tolvajok! És Star sem egy megáltalkodott bűnöző. Csupán annyi trükköt vetett be, hogy mikor egy viking bement, ő türelmesen kivárta hogy étellel a kezében kifelé ballagjon. Akkor odament hozzá, és eljátszotta neki az éhezőt. A legtöbben már jól ismerték ezt a technikát, meg magát Start is! De voltak olyan adakozó kedvő, lágyabb lelkű vikingek akik odadobtak neki egy falatot. Pedig ők is tudták mire megy ki a játék. Azután Star elégedett arccal lépett újra mellém, aki messzebbről figyeltem.
- Isteni! Kérsz te is?
- Nem köszi.
- Biztos? Azta, rák! - kiáltott fel és visszarohant a kirakathoz, mert odabenn újabb rákok kezdtek el sercegve sülni. Én meg csak nevettem. Azért ez furfangos csel. De minthogy ismét elzavarták üres manccsal tért vissza hozzám.
- Nem adtak mi?
- Nem...
- Majd legközelebb. - bíztattam. egyszercsak egy viking lépett oda hozzánk. Egy fiatal lány. Odalépett Starfire-höz és kezét az oldalára téve beszélni kezdett hozzá.
- Hát itt vagy Star! Gondolhattam volna hogy a sütöde előtt talállak meg. Na gyere, még rengeteg dolgunk van ma! - erre Star felém fordult.
- A gazdád? - előztem meg mondandójában.
- Igen.
- Menj csak, majd még találkozunk.
- Köszi Au. Szia! - mondta, s akkor már gazdájával a hátán, elszárnyalt. Én pedig ottmaradtam. Valahogy nem tudtam elmenni onnan. Az illatok nem engedték a lábam mozdulni. Szóval csak ültem, és korgott a gyomrom. Egyszercsak a sütöde épületéből egy kb 8 éves kislány jött ki nagy boldogan, kezében egy kis pisztránggal és kenyérrel. Hosszan bámultam majd sóhajtottam. Kissé talán nagyot is, mert meghallotta. Odajött elém és mélyen a szemembe nézett. Gyönyörű barna szeme volt.
- Tessék szép sárkány! - mondta és felém nyújtott egy falatot a sülthalból. Óvatosan elvettem tőle majd mohón befaltam. Hát szavamra, olyan finomat még nem ettem! Legközelebb, ha halászni megyünk, tuti megsütöm. Pontosabban megkérek valakit hogy pirítsa meg nekem...
- Khhhh... - mondtam köszönetet.
- Szívesen. - felelte mosolyogva és elugrált. Érdekes jelenet volt. De a kislány felettébb kedves. Na jól van mostmár menjünk! - gondoltam és megindultam. De alig léptem pár lépést gazdám futott elém.
- Auróra, végre megvagy! Már mindent tűvé tettem érted! - mondta nyakamba ugorva. - na gyere, megyünk az Arénába reggeli gyakorlatra! Ja igen, csak hazaugrunk a nyeregért. - mondta, s elrohantunk haza. Míg feltette a nyerget, még gyorsan megkaptam a reggelim. Majd felpattant a hátamra, s alighogy kiléptünk az ajtón már repültünk is az égen.
Pár perc alatt már benn is voltunk az Arénában. Volt már ott jópár fiatal lovas sárkányával. Barátaim is köztük voltak. Boldog morgással üdvözöltük egymást mikor beálltam melléjük. Gazdáink viszont úgy tűnt nem igen ismerik egymást. Mi pedig az szerint álltunk fel, gazdáink kivel vannak jóban. Így míg Szikra, Star és Nyesi álltak egy helyen más, számomra ismeretlen sárkányokkal, addig Karom egyedül állt egy Cipzárhát és Sikló csoport közepén. Mi egy olyan csoportban álltunk ahol rajtunk kívül még egy ciklámenes Dörgődob, egy Nyökdöc és egy bordó Sikló állt. Hmm, Hibbanton jó sok sikló él. Már épp kezdtem félni, hogy egy ismerősöm sincsen, mikor Csonti és gazdája vágott át sokakon, s mellénk állt.
- Szia, Auróra.
- Hali! Már kezdtem félni hogy egyedül leszek.
Közben gazdáink is beszélgetni kezdtek. Még nagyban folyt a traccsparti, mikor egy eléggé nagy Rumblehorn állt be a kapuba. A gazdája vezette a közös gyakorlatot.
- Jól van, nézünk egy névsort. Tegye fel a kezét aki tud valakit aki nincs ma itt. - egy Gronkeles srác felszólalt:
- Steven nincs ma, megfázott tegnap a tóban.
- Én mondtam hogy fel! .... na jól van, még valaki? - senki nem felelt. - akkor nézzük, két újoncunk van, lépjetek elő.
Erre mi és még egy Esőszelős 16 éves csaj lépett elő. Azt hiszem ő nem is idevalósi lehetett.
- Jól van, tehát látjátok, ők velünk vannak. Akkor most induljunk is! Ne feledjétek mindenki ott repül ahol bírja az iramot a mögötte lévő előtt, csak engem nem lehet megelőzni! Start! - ordította, s kirepült a kapun. Mi meg sodródtunk az árral, s végül mindd az égen repültünk. Így mégjobban látszott mennyien is vagyunk. Baromi sokan már bocsánat a szóért! Egészen az elején repültünk, de hamar beelőztek. Nem vagyok túl gyors. Meg nem is szeretek rohanni, csak annyira amennyire nekem kényelmes! A saját tempómat szeretem. Már rögtön az elején elhúzott mellettünk Rubin is.
- Aztán nehogy leess a randa sárkányodról, mert anyáék engem tolnak le! - kiáltotta oda gazdámnak a bátyja, majd el is tűntek a sok színes sárkány közt.
- Ne is figyelj rá, ő már csak ilyen. És nem is vagy ronda. - simogatott meg gazdám, s repültünk tovább. Hamarosan újabb ismerős hangokat hallottam meg magam mögött. S egyszercsak Karom és Starfire repült be mellém.
- Na milyen a csapatos repülés? - kérdezte Karom jókedvűn.
- Eddig jó, még csak 3-an jöttek nekem. - nevettem.
- Jössz velünk? - kérdezte aztán Star. De egyértelmű volt, hogy sokkal gyorsabbak nálam.
- Nem, menjetek csak, én megnézem mi van hátul.
- Azért csak pozitívan. - felelte Karom, majd egy lendítéssel el is húztak előttem. De én nem túloztam, jól hátra kerültünk. Szikra is bejött mellénk egyszer, de ők is gyorsabban mentek.
- Nyesiék üzenik hogy menj hátra hozzájuk. - mondta.
- Okés, köszi.
- Nincs mit. - felelte mosolyogva s tovarepült. Én kissé belassítottam, s végül be is értem Nyesi és Csonti közé.
- Sziasztok, megkaptam az üzenetet.
- Szia. Repülünk együtt? - kérdezte Csonti.
- Persze. - az már régen is jellemző volt, hogy míg a többi sárkány nagyban rohant a csoport élén, vagy az felé, mi nyugisan lustiztunk a sereghajtó szerepében. Szóval gondoltam is már az elején, hogy valószínűleg velük fogok majd repülni. De nem maradt idő több dumcsizásra, a hegyekben repültünk. Már egy ideje kissé felfelé irányulva repültünk, s most jött el az idő, hogy lefelé vegyük az irányt. Mindenki lefelé fordult és zuhanórepülésben suhantunk az égen. Majd mikor a jéghez közeledtünk, mindenki sorra felkanyarodott. Ahogy arra repültünk, láttunk egy szerencsétlen narancssárga siklót, aki gazdájával a vízben ért földet. Star és gazdája is ott repültek, próbálták őket kihúzni. Bár a csapat haladt tovább, mi is megálltunk segíteni.
- Mi történt? - kérdezte tőlük gazdám.
- Valaki meglökte a hugomékat és leestek, a jég meg beszakadt alattuk. - felelte Starfire gazdája, majd Starral közös erővel kihúztuk a másik sárkányt és az ő gazdáját.
- Köszi. - mondta vacogva a sikló.
- Nem tesz semmit. - feleltem.
- Ti siessetek hogy utolérjétek a csapatot, mi visszakísérjük Nikiéket. - mondta Star gazdája az enyémnek. Amint elindultak, mi is belehúztunk.
Nem volt könnyű de azért beértük Nyesiéket.
- Hol voltál? - nézett rám kérdőn Nyesi.
- Valakik vízbeestek mert meglökték őket.
- Ja, Narancslikőrt ugye?
- Úgy hívják a sárkányt?
- Hát nem is a gazdáját. - vetette be a szarkazmust Csonti.
- Máskor is lökték már be? - kérdezősködtem aztán tovább.
- Aha. Van egy Azúr nevű Szörnyennagy, nagyon nem bírja. De Start sem. Valamelyikük mindig vízbe kerül, vagy ha nem egy másik sikló, jaj Au, megtennéd hogy megmaradsz egyik oldalamon, nem szeretem, hogy nem tudom hol vagy! - mordult fel végül, mert csakugyan hol egyik, hol másik oldalán repültem. Ez nekem valami mániám: ha úgy érzem már nincs elég helyem azon az oldalon, fogom magam, lelassítok, és a mellettem menőt a háta mögött megkerülve átmegyek a túloldalra. Mondjuk így tényleg nehéz lehet velem beszélgetni. Meg is értem, hogy Csonti mérgesen nézett rám.
- Bocsi.
- Semmi. - nevetett aztán rám. - Visszatérve: Sokszor edzenek külön, mert már tucatszor fáztak meg ilyen eset miatt.
- Értem. Szóval ezért van mindig olyan korán ott a klubban Star?
- Aha. - felelte Nyesi.
- Értem...
- Szlalom! - kiáltott fel hirtelen egy előttünk repülő srác, s egy pillanaton belül már mi is megkaptuk a parancsot. Sziklák közt repültünk ide-oda.
Később még gyakoroltuk a siklást is, mikor a gazdáknak fel kellett térdelni a nyeregben, míg mi egyenletesen siklottunk lefelé. Azután már haladóknak volt képzés, azon mi nem maradtunk. Profinak azért még nem éreztük magunk. Csonti sem maradt, a többiek igen. Velük repültünk haza.
- Milyen volt?
- Fárasztó. - felelte, s mindketten jót nevettünk.
- Sárkányfogócska? - kérdezte egyszercsak Csonti lovasa, mire gazdám rám nézett. Erre én:
- Fogócska? Ezazz! Mondj igent!
- Oké, kapj el ha tudsz! - felelte hát gazdám, majd elhúztunk mellettük, miközben én még mancsommal gyorsan megfogtam Csonti szárnya hegyét, hogy foganatosítsam, ők a fogók.
- Ajj! Na várj csak! - felelte a fiú és Csonti is nekilendült.
Még órákhosszat fogócskáztunk a levegőben, mikor fáradtan, de vidáman hazaértünk.
Jó volt! :D És remélem, hogy Niki nem fázott meg. :)
VálaszTörlésÉn is. (:
Törlés