Amint leértem az Arénába megláttam barátaim és jókedvűen elindultam feléjük. Ám a hátukon nyereg volt. Megálltam az ajtóban, mert ahogy beléptem szembetaláltam magam a gazdáikkal. És míg én halálra váltan bámultam rájuk, egyikük becsukta a hátam mögött a kaput. Hatalmas hanggal lezuttyant mögöttem, ettől totál megijedtem és átrohantam az emberek közt a többiek mögé. De aztán az emberek hátraszorítottak a falhoz, és valami zölddel a kezükben felém jöttek. Mikor közel értek megéreztem a növény isteni illatát! Mámorban úsztam. Ahogy az orrom alá dugták lerogytam a földre, aztán (azt hiszem Csonti hátán) elvittek az istállóba és ott gyorsan be is zártak egy kisebb elkerített részre. Mikor már kissé magamhoz tértem a sárkánygyökér bűvöletéből, egy halom embert láttam magam körül, akik a rácsok túloldaláról bámultak rám. Közben hangos susmorgás volt hallható a részükről.
- Hát igen, megint gyönyörűen elszúrtam… - gondoltam magamban, és fejem visszatettem a szalmára, ami alám volt terítve. Ekkor már nem izgattam magam a vikingek miatt, már elkaptak, nem tehettem semmit: sorsom immáron a kezükben volt.
Egyre többen voltak és összevissza kiabáltak egymásnak mindenfélét. Egyetlen mondatot értettem meg:
- Eladó Világréme!
Egyértelmű volt számomra mi is folyik köztük: licitálnak, melyiküké legyek. De én persze nem szólhattam bele. Az ember választja az állatát, nem fordítva. Ez a szigorú törvény. Az életé.
De énrám nem akadt vevő. Mindenki megcsodált, ujjal mutogattak rám, de senkinek nem kellettem. „A Világréme kiszámíthatatlan.” – hallottam többektől is. És miért mondták ezt? Mert még egy viking sem ült világréme hátán… Egész délután ez ment. Estefelé azonban Star és Karom meglátogattak börtönömben. (A többieket nagy méretük miatt nem engedték az istálló ezen részére).
- Szia. – köszöntek.
- Sziasztok… - feleltem lemondón. De azért az ő kedvükért felültem.
- Mi újság? – kérdeztem.
- Semmi különös, megvagyunk. – felelte Karom.
- És… mi lesz most velem?
- Nyugi, a vikingek kiengednek, amint találnak neked gazdát. – mondta erre Star kedvesen. Mire én csak egy fintort vágtam. Éreztem, hogy ez lesz. Előbb utóbb kellett, hogy nekem is elkezdődjék a lovas keresés. Pedig én erősen elleneztem.
- Az mennyi idő? – kérdeztem aztán. Ők egymásra néztek majd Karom így felelt:
- Hát nem tudni. Olyan sokan tolonganak érted, nem tudják, kinek adjanak!
Persze ez csak egy kegyes hazugság volt. Mindannyian tudtuk, ha kellettem volna valakinek már magával vitt volna. Így meg csak maradtam látványosságnak. Én lettem a „Hibbanti Világréme”. Merthogy világréme nem gyakran jár a szigeten. (persze mert csak én vagyok ilyen egy balf*sz, hogy mindent elszúrok). Igen, nagyon „pozitív” tudok lenni. Sötét pillanataimban ilyesmiken gondolkodom. És az sajnos sokszor van… Sajnálom, érzékeny lélek vagyok :/ talán nem is igen való a sárkány világba…. De hát ez már csak így van.
-Au, kérsz esetleg valamit? Mit hozzunk be neked? – kérdezte Star. Kedves akart lenni, de hangjából sugárzott a szánalom irántam. Ami jól is esik (hisz látszik, hogy törődik velem), de nem is, mert nem szeretem, ha elkezdenek sajnálgatni, mikor amúgyis elég szánalmasnak érzem magam. Szóval inkább nemet mondtam. Amúgysem volt semmi személyes dolgom.
- Takarodó! Mindenki a helyére! – kiáltozta mellettünk egy ember.
- Nekünk most mennünk kell. – mondta erre Karom.
- Okés, semmi gond. Aludjatok jól.
- Biztos? Megleszel?
- Persze. Ne féltsetek. Na, sipirc aludni!
- …Oké – felelték. Bedugták a fejük és a rácsok közt még gyorsan egymáséhoz dörgöltük az orrunk, majd ők sietve távoztak. Én pedig maradtam továbbra is a cellámban. Egy kevéske kis heringgel a tálamon. Szívesebben vettem a cellatársamnak, mint vacsorámnak. Nem szívlelem a hering ízét. Kissé válogatós vagyok…. Szóval visszafeküdtem a sarokba, onnan figyeltem, ahogyan a vikingek és sárkányok aludni térnek, ki-ki saját helyére. Persze vannak, akik a gazdáik házában laknak. Vagyis Szikra például a ház udvarában. De Nyesiék meg pl az istállóban laknak, csak másik részen.
Ahogy ezen gondolkodtam, egyszercsak egy fiatal vikingfiú állt meg előttem és engem nézett. Azt hiszem kb 13 éves lehetett. Egy ideig nézett, majd elkezdett beszélni hozzám.
- Szerbusz. Szép sárkány vagy nagyon.
- én csak néztem rá, és figyeltem mi lesz. Bedugta a kezét a rácsok közt és felém nyújtotta. Erre én morogni kezdtem. Nem akartam harapni, de azért maradjon csak ott ahol van! Hát nem?!
- Bocsáss meg. – rántotta vissza kezét. – Nem lehet valami jó érzés így bezárva lenni. … Ki adott neked Heringet? Hát ezek még annyit se tudnak, hogy a Világréme nem eszik heringet?? – morogta aztán a tálamra pillantva.
- Na várj csak, mindjárt kapsz valami finomat! – közben rám is mosolygott. Majd kotorászni kezdett a zsebében. Egy kis fényes valamit húzott belőle elő, amit azt hiszem az emberek „kulcs”-nak hívnak. Amint megnézte el is szaladt vele.
- Na ennyit erről… - gondoltam magamban. Azonban a fiú pár percen belül visszajött. Méghozzá egy szépséges ponttyal a kezében! Na ezt már szeretem!
Odajött és legugolt a rácsok mellé, a halat pedig átdugta a rácsok közt. Én meg hol a fiúra, hol a kezében illatozó halra pillantottam. Reggel ettem utoljára, már nagyon korgott a gyomrom!
-Gyere, ne félj! A tiéd, csak gyere ide érte. – mondta közben. Én egy ideig még néztem a halat, majd lassan elkezdtem felállni. De még ekkor is csak álltam egyhelyben. Végül úgy döntöttem: mégis megindulok felé! Fejemet közel tartva a földhöz, szinte a szalmához lapulva lépdeltem lassan egyre közelebb és közelebb. A fiú mindeközben nyugodtan üldögélt. És csak figyelte a mozdulataim. Én pedig az övéit.
Végül mikor elég közel voltam, kinyitottam a szám, odahajoltam a halhoz és hirtelen kikaptam a kezéből, majd zsákmányommal a fogaim közt visszaugrottam a biztonságos távolságba. Aztán neki is láttam a vacsorámnak.
-Látod, nem ettelek meg! – mosolygott rám. Én pedig hálás voltam neki…
NA ÁLLJON MEG A HEGYI MENET!!!
Én most komolyan…. TALÁLTAM VOLNA EGY VIKINGET, AKINEK HÁLÁS VAGYOK??? Ezt túl hihetetlen ahhoz, hogy igaz legyen! Sosem hittem, hogy ilyesmi megtörténhet!! Mi lesz a következő?? Felengedem a hátamra??? Na, arról szó sem lehet!! Álmodjatok csak vikingek!
Erre a sárkányra nem ültök fel!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése