- Kérem... kérem ne bántson.......... - beszéltem álmomban, még mindig a tengerparton, csupán pár méterrel arrébb a víztől, ahol volt egy kis bokor. Az alatt húztam meg magam, hogy legalább a hó és a szél ne sértsen engem.
Ám rémálmom volt, melyben megöltek engem... és Sapphire-t is.
Folyton ezt álmodtam, mióta itt hagytak engem, egyedül.
Igen... már eltelt jópár nap. Ha jól emlékszem 5... De ki számolja. A fehér hó gyönyörűnek bizonyult, míg volt hová mennem... Azonban jeges, kegyetlen úrrá lett, amint benne kényszerültem lenni.
Elgondolkodtam valóban, hogy visszamegyek a barlangunkba.... De úgy éreztem.. túl sok ott az emlék számomra.Ám egyszer mégis visszamentem.. legalább megnézni, hogy mi lett vele. S találtam is ott valamit.. ami eddig bizonyosan nem volt ott.
- Kérem ne bántson Világréme hölgy!! Elmegyünk, ha úgy gondolja... De kérem ne bántson engem és a testvéreimet... nélkülem ők sem élik túl... - könyörgött egy kölyök viharszelő, maga mögött két kisebb testvérével. Mindhárman nagyon rémültek voltak, s tudtam, ők sem tudnak máshová menni. Még kisebbek is voltak nálam... Nem, nem dobhattam ki őket onnan... Nem lettem volna jobb azoknál az embereknél, akik miatt kóborlásra kényszerültünk mi mind.
- Elvitték a szüleiteket, igaz? - néztem rájuk szomorú szemekkel. Meglepetten néztek össze, majd hebegve válaszolt az idősebbikük:
- Igen...
- Sajnálom... - hajtottam le fejem.
- A tieidet is? - kérdezte az egyik kisebb, s rápillantottam.
- Még az is meglehet... - sóhajtottam - De most az egyetlen barátnőmet vitték el... Őnélküle nem éltem volna eddig sem.... - gondolkodtam el, majd felpillantottam a barlang homlokzatára.
- Ez a barlang.. volt az otthonunk. De őt elvitték.. és.. én megfogok halni egyedül... - vágtam mosoly szerű fintort, s ők meghatottan néztek engem, némelyikük tátott szájjal.
- Maradjatok itt nyugodtan.. a tiétek lehet.. nagyobb szükségetek van most rá... Csak sose adjátok fel, és vigyázzatok egymásra... Ne kövessétek el azt a hibát, amint én.. Ne.. legyetek túl gyengék.... - könnyeztem halkan, miközben magam elé meredtem.
- De.. kérhetek valamit, még utoljára?
- Ha megtudjuk tenni.... - felelt halkan.
- Megtudjátok.... Azt kérném... hogy még utoljára hadd töltsek el egy kis időt ebben a barlangban.. utána elmegyek, s a tietek lehet.
- Persze.. gyere beljebb. - mondták, s bejöttem közéjük, merthogy eddig a hátam közepétől hátrafelé még kint álltam a hóesésben. Sötét volt, igazán éjszaka. Csak a Hold világított, s egy-egy az égen átrepülő Tűzféreg, ahogy hazafelé igyekeztek.
- Hogy hívják, kedves Világréme? - kérdezte a legkisebb testvér.
- A nevem Auróra... És nem vagyok sokkal idősebb, tegezzetek nyugodtan.
- Rendben :) Az én nevem Napfény, ő itt a húgom: Felhő
és a kisebbikük pedig az öcsém: Blue Sky. – mondta a legnagyobbikuk, vagyis
ezek szerint Napfény.
- Hívj csak simán Sky-nak :) - mosolygott az öcsike.
- Örvendek Napfény, Felhő és Sky… - néztem rájuk lágyan.
Tűz mellett melegedtünk a barlangban, s feküdtünk. Ők összebújva,
apró testeik melegítették egymást. Én meg arrébb… egyedül. S nézegelődtem
össze-vissza.
- Heh…. – mosolyodtam el egy pillanatra.
- Mi az? – néztek rám.
- Pár nappal ezelőtt még azon a pocsolyán csúszott el egy ember,
aki ellenünk volt… Sapphire után futottak. – néztem rájuk.
- Sapphire-nak hívták a barátnőd? – kérdezte Felhő.
- Igen… de inkább mintha a tesóm lett volna…
- Auróra, mesélsz nekünk azokról a dolgokról, amiket eddig
megtanultál az életről ezen a helyen? Te egyedül nőttél fel, nemde? – kérte
Napfény, s ránéztem, majd elmosolyodtam.
- Szívesen mesélek… De csak pár hétig voltam egyedül. De mind az,
mind életem többi része kalandosabb, mint amit eltudnék képzelni, s mint amit
némelyik felnőtt mesél a tökéletes gyermekkoráról. Pedig én még sehol sem
vagyok.. még szinte nem is éltem. – mosolyogtam fájón, s elmeséltem nekik
mindent, ami csak eszembe jutott. Elmeséltem az apró, vakmerő újszülött énem, a
letört Aurórát… A kalandvágyó Aurórát, a bolondos és barátságos Aurórát… A
játékos, és az agresszív énünket Sapphirerral. A felnőtti gonoszságokat, a
szenvedéseket, az életünket. S mikor elmeséltem jöttem csak rá.. menyire rövid
is volt ez mind eddig még.
- Sajnálom, de.. mennem kell. – álltam végül fel.
- Ugye nem lesz semmi bajod? – kérdezett Sky.
- Nem ígérhetek semmit Sky…
- Nem maradnál mégis inkább velünk? – marasztalt Napfény.
- Maradj Au, légysziii! – kapaszkodott a lábamba Felhő.
- Nem lehet… mennem kell.
- De.. hová akarsz menni?
- Nem tudom… Talán Sapphire után.. talán a családom után… talán az
élet után.. Talán a halál felé. – néztem rájuk. – Bármi is hív, mennem kell
felé az utamon. Még hosszú út áll előttem úgy érzem, indulnom kell.
- Rendben.. de ránk számíthatsz, ha kell valami. – mondta Napfény,
s felsorakoztak egymás mellett.
- Ígérjétek meg, hogy vigyáztok magatokra!
- Megígérjük!
- Te is vigyázz magadra! – öleltek meg, majd kiléptem a hóesésbe.
Testem kicsit megremegett a hidegtől, majd erőt vettem magamon. Figyeltem, ahogy
a lehelletem párái a levegőben szálltak felfelé, míg a szél el nem fújta őket
valamerre.
- Szerbusztok. Azt hiszem, találkozunk még. – mosolyogtam
haloványan rájuk.. s csüggetegen elsétáltam a hóesésben.
- Auróra, te is ígérd meg!! - kiáltott utánam Felhő, mire hátra
néztem a marom felett.
- Ígérd meg, hogy találkozunk! – kiáltott utánam.
- Ha találkozunk.. akkor unokatesókként nézünk majd egymásra!!
Rendben? – kiáltotta utánam, de nem feleltem, csak elmosolyodtam fáradtan.
~ Úgy legyen Felhő… - gondoltam, s elballagtam.
- Auróra, ígérd meg!!! – kiáltotta utánam, de már eltűntem a nagy
havazásban.
- Au, te is érzed ezt a szagot?? - keltett fel Sapphire ideges hangja, s a levegőben szimatolt.
- Mi... milyen szagot? - ásítottam egy nagyot, majd megnyaltam párszor a szám, hogy megnedvesítsem, mert kiszáradt éjjel. Ekkor pedig bele szimmantottam a levegőbe, és én is megéreztem.
- Emberek! - mondtuk egyszerre ahogy felpattantam.
- Erre jönnek! - kaptam fel a fejem a bejárat felé.
- Gyorsan!! - mondta és befutottunk a barlang mélyébe. Ő is elbújt egy kő mögé és én is.. és vártunk.
A hangok egyre erősödtek. Sokan voltak, már hallottuk ahogy beszélgetnek, kiabálnak egymásnak. Ekkorra már megtanultuk, hogy az emberektől nagyon is óvakodni kell, bár még nem sokszor láttunk embert. Kivéve.. azon a bizonyos napon.. ami Sapphire egyik legszörnyűbb napja volt..........
- Félek... - suttogtam, mert az emberek megálltak a barlangunk előtt. Egy egész csapat volt.
- Ssss.... - csitított Sapphire és egyre jobban belelapult a kőbe.
- Ti menjetek az erdőbe csapdákat építeni, tietek meg a tengerpart és a víz! Mi a barlangokba nézünk be. - mondta egy hang, bár én nem sokat értettem meg. Csak annyit, hogy a csapat nagy része elment, csak 3 ember maradt itt, ők viszont befelé jöttek. Egyre közeledtek.
Legszívesebben nyüszítettem volna ,olyan hangosan, hogy kilóméterekre elhangozzon a segélykérésem.. ám tudtam ha megmukkanok, meg találnak.. Lapítottam hát, de egész testemben remegtem, szaporán vert piciny szivem.
- Van bent valami?
- Nézzétek meg jól! - beszélgettek, és Sapphire-ra pillantottam. Ő is nagyon félt.
- Én nem látok itt semmit!
- Nézzétek, lábnyomok!
- Megfognak találni... - tátogtam könnyezve. Ő nem felelt ,nem tehette, épp a szikla, ami mögött állt, másik oldalán jött felénk az egyik ember. Meglátta a nyomait és elindult megkerülni a sziklát.
Erre Sapphire átfutott mellém és arrébb csusszantunk, így nem vettek észre.
- Figyelj, van egy tervem. - tátogott nekem Sapphire s a fülembe súgta a tervet.
(aláfestő zene!!!)
- Mehet? - suttogott s bizonytalanul bólintottam.
- Hé, vaksi emberek!! - ugrott ki a szikla mögül, s mindegyikük rá nézett. - Kapjatok el.. ha tudtok ;) - vigyorgott és elfutott egy szikla mögé.
- Ott egy éjfúria! - futottak utána, s az egyikük, ahogy elfutott mellettem, én beleharaptam a lábszárába.
- ÁÁÁ!!!!! Ez a dög megharapott!!!
- Milyen dög?
- Nem tudom, de veszettül belém mart! - mutogatta a vérző lábát. De én már elbújtam.
- Hé, mi tart nektek eddig? - nevetett Sapphire és megint elfutott előttük.
- Ahh, utána!! - kiáltotta a parancsnokuk és kergetni kezdtek minket, a hazai pályán :D
- Nah akko' most elkaptok, vagy nem? - ugrott rá az egyikük fején.
- Ott van! - futottak utána, mire megcsúsztak egy befagyott pocsolyán.
- Hé, munkában nem szórakozunk! - nevettem rá az elcsúszottra, mire egy másik elém állt. Felbátorodva elvigyorodtam és leültem vele szemben.
- Megvagy! - nyúlt értem, mire elvakítottam, Sapphire meg elrohant mögötte, és az ő utána rohanó férfi nekiesett az előttem állónak.
- Nem igaz, hogy kifog rajtatok 2 bébi sárkány! - csapott a homlokára a vezető, aki mindvégig a barlang előtt állt, és nem csinált semmit, csak osztotta az észt a többieknek, és nézte, ahogy bénáznak.
- Figyelj Au, viszek két palimadarat! - futott felém Sapphire, én meg kigáncsoltam a mögötte futó két hapsit.
- Szállítmány megérkezve! - nevettem. Már mindketten igazán nagyon élveztük, egyáltalán nem féltem. Nem is értettem, miért féltem előtte olyannyira.
- Aaahhh...... - sóhajtottak fel és nem volt több kedvük felállni.
- Felkelni lusta mihasznák!! - ment oda a vezető és felrángatta a társait.
- Indítsatok! - mondta, s az egyik kezébe adott valami hatalmas nagy fegyvert :O
- Vigyázz Sapphire, fegyver van náluk! - kiáltottam és elbújtam.
- Ne félts engem! - nevetett és átbújt az egyikük alatt és a hátára mászott, majd a fejére.
- Mizu?
- Most megvagy! - kiáltott a másik, akinél a fegyver volt, és lesújtott, de Sapphire elsiklott a levegőben, és így csak jól fejbe kólintotta a társát, aki rögvest eldőlt.
- Oh, bocsi...
- Ahj, add ide, mindent nekem kell csinálnom! - mérgelődött a parancsnok és kivette a fegyvert a másik kezéből és lesújtott ismét Sapphire-ra, de mellé ment.
- Hé, hagyod őt békén! - ugrottam neki és megkarmoltam a szemét. Mostmár az életünket fenyegette.
- Te mocskos kis... - ordított fel, de elkapott a maromnál fogva és nem tudtam menekülni, csak kapálóztam és sárkányhangon vinnyogtam.
- Eresszen el! Nem félek magától! - morogtam, s hirtelen valami elindult felfelé a torkomból.
- Ajjaj... - kerekedett el a szemem, azt hittem hirtelen, hogy hányni fogok. De nem! Egy hatalmas adag pára szerű anyag jött ki a torkomból, ami rátelepedett a fickó arcára és kezére, és ettől lefagyott, nem bírt megmozdulni.
- Au, tarts ki! - kiáltott nekem Sapphire, miközben mögötte két ember, pofával csapódott egymásnak, majd Sapphire felrepült, kikapott a férfi kezéből, s pár métert még repültünk, mígnem nem bírt tovább el és leestünk.
- Tűnjünk el innen! - javasoltam.
- Nem kell kétszer mondanod! - felelte és eliszkoltunk az erdőben.
***
- Hát ez eszméletlen volt!! - nevettünk ahogy futottunk az erdőben, s már nem hallottunk semmiféle hangokat.
- Ez volt mind közül a legnagyobb csínyünk, Au! - nevetett.
- Láttad az arcát, amikor megfagyott? xdd
- Láttam XD de hogy csináltad???
- Nem tudom! Nagyon mérge voltam, de egyáltalán nem féltem, de nem tudom, egyszercsak ez jött ki a számból!
- Nagyon vagány! Mint a felnőtteknek, ők is tudnak tüzet okádni. Te is tudsz?
- Hát.. nem tudom..... :/ - feleltem, s ekkor már csak gyorsan sétáltunk.
- Most merre?
- Nem tudom... De ugye egyszer elmennek a barlangunkból azok az emberek?
- Szerintem igen, hiszen nem itt laknak... De akkor menjünk erre. - mondta és egy irányba nézett. Tövises bokrokkal volt tele az út, amerre elindult.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet, arra menni..... - nyugtalankodtam.
- Dehogynem, ki lenne olyan hülye, hogy oda bejöjjön utánunk? - nézett rám okosan, hogy ezt jól kitalálta.
- Hát.. végülis... - gondolkodtam.
- Na, gyere! - mondta és bemászott.
- Oké.... - néztem körbe, és én is bementem utána az egyik bokor alá.
A sok levél és tüske között mi nagyin jól kiláttunk, ám más kívülről nem nagyon láthatott be. Viszont fel is karcolta a bőrünk a sok tüske. Ezernyi apró sebből véreztünk.
- Fránya tüskék.... - nyalogattam a sebeimet.
- Legalább megvédenek... - mondta Sapphire aggódón.
- Éhen halok....
- Én is....
- Itt pusztulunk meg, ha nem mennek el.... Öhm.. amúgy, honnan is tudjuk, hogy kibújhatunk? - néztem fel rá, ugyanis én feküdtem, míg ő ült. Csak nézett maga elé, mint aki nem is hallotta a kérdést. De én tudtam ,hogy ilyenkor gondolkodik, csak nem tudja mit mondjon.
- Nah?
- Jó, nem tudom... - nézett rám szomorú szemekkel.
- Bocsi.... csak kicsit félek...
- Én is.... - nyugtáztam és két mellső lábam közé fektettem szomorúan fejemet, úgy sóhajtottam.
A bokorban lapultunk egy ideig, már délután volt, s ismét esni kezdett a hó. Ahogy néztem egyre jobban elálmosodtam, majdnem elaludtam, s nagyon fáztam is...
- Nem szabad elaludnunk, Auróra, mert halálra fagyunk... - vacogott Sapphire mellettem.
- Ki álmos....? - feleltem félálomban, kihűlten.
- Au.. kérdezhetek valamit? - kérdezte rám sem pillantva.
- Igen, Sapphire, mi az?
- Te lehelsz hátulról rám? - ráncolta a homlokát és egymásra meredtünk. Már én is éreztem, hogy hátulról valami meleg levegő jön. Félve hátra pillantottunk. Egy gigantikus Esőszelő volt feküdt a mögöttünk lévő barlangban. És mi órákig észre sem vettük, hogy ott alszik!
- Én történetesen aludni szeretnék.. Na takarodjatok innen!! - ordította el magát, mire elfagyott végtagjaink ellenére ,mint egy nyúl ugrottunk ki a bokorból, és fénysebességgel futottunk el onnan.
Futottunk, futottunk, ahogy bírta a lábunk. Rosszcsont tinédzserekből, hirtelen földönfutókká lettünk. Eddig sem sok helyünk volt itt.. De így már semmink sem volt... Hontalan, árva, nincstelen senkiházik lettünk, akik egyik helyről a másikra futottak. Alighogy találtunk egy barlangot, üreget vagy bokrot, valaki mindig elzavart. Egyszer még egy fára is felmásztunk nagy nehezen, Sapphire felrepült és felhúzott.. De onnan is elüldözött egy magányos üszkös füstlehelő...
- Itt fogunk megpusztulni... - álltam a hóban és néztem mereven a nagy fehérséget előttem, ahogy a szám sírásra görbült.
- Nem fogunk, ne sírj! - mondta.
- Au, túl fogunk élni mindent!! Érted?? Mindent!
- Mindent... - ismételtem bizakodva.
- Jaja.. csak tudnám merre van a tó....
- Jah, ebben a hóban nem ismerni fel semmit....
- Ott jön valaki!!! - ijedt meg Sapphire.
- Sárkányok vagy emberek? - néztem körbe.
- Nem mindegy, mindegyik elől futnunk kell! - kiáltotta és már futottunk is. Ismét....
- Ott vannak!!!
- Na, most megcsípjük őket!! - kiabáltak mögöttünk az emberek és követtek.
- Merre menjünk???
- Menjünk a--- - kezdte, de hirtelen egy háló elkapott minket és fenn lógtunk egy fán.
- Mi ez az izé??? - kapálóztunk ijedten.
- Sapphire, nem akarok meghalni!!! - ment össze a pupillám és szinte elvakulva éreztem magam, csak körvonalakat láttam, azt hiszem sokkot kaptam.
- Rágd a kötelet!!!!! - felelt és nekiláttunk kirágni magunkat, de az emberek odaértek.
- Végre megvannak!
- Látjátok, a befogók elől nincs menekvés! -mosolygott gonoszul ránk a vezető, s mi vadul morogtunk. Sapphire szeme pedig.. vörösre változott.
- Ajjajj...... - gondolkodtam el, mert Sapphire-nak van egy olyan furcsa dolga ugyebár, hogy begőzöl és mint egy őrült lövöldözik meg minden...
- Au.... ha szólok, rohanj.... ahogy csak tudsz....... - morgott nekem összeszűkült pupillával, és egy nagyon rossz érzés futott végig rajtam.
- A tónál találkozunk...... - bólintottam félve.
- Nah, ehhez mit szóltok? - szedtek le minket a fáról, és ki akartak szedni a hálóból, hogy szétválasszanak, de ekkor Sapphire elkiáltotta magát.
- Most!!!! - s ezzel egy hatalmasat lőtt az egyik ember felé, aki erre elejtett minket. Majd őrült lövöldözés vette kezdetét, s mindenfelé szállt a füst.
- Sapphire!!! - néztem hátra, ahogy futottam.
- Nem mész sehová!! - kiáltott rá a parancsnok, s megragadta a marjánál fogva, s ráütött a fejére, mire elájult.
- Sapphire, nee!!! - kiáltottam, s hirtelen irányt változtattam. Futni kezdtem visszafelé, majd egy út menti fára nekifutásból felugrottam, s onnan a férfi fején landoltam.
- Tűnj innen pondró! - kiáltott rám, és egyetlen ütéssel messzire repített. Egy kőnek esve értem földet, s elsötétült a kép....
***
- Mi történt..... - kászálódtam fel állásba, leráztam magamról a rám hullott havat, s hunyorogva néztem körbe. Már késő délután volt.
- Sapphire... Sapphire!!!!!!!!!! - jöttem rá mi történt és futni kezdtem arra, amerre legutoljára láttam. De már nem volt ott senki... halovány nyomok látszódtak a hóban, az addig esett hó ugyanis elkezdte eltakarni.
- Ne kérlek istenek, ne vegyétek őt is el tőlem! - futottam könnyezve a nyomokban.
Ugráltam egyikből a másikba, ahogy csak lábam bírta, izmaimat megfeszítve rohantam, mígnem a tengerpartra értem, s a víztől visszahőköltem.
Felnéztem ismét a horizontra. A távolban még épphogy láttam egy hajót.
- Nem, nem mehetsz el!! Nem vihetik el a barátnőmet!!!! - kiabáltam torkom szakadtából, s ugráltam tehetetlenül a parton, melyet beterített a hó. Hirtelen úgy döntöttem most vagy soha, gyerünk, Au!!! - S belegázoltam a tengerbe. Úsztam, ahogy csak bírtam a jéghideg vízben, s közben kiabáltam a hajó után.
- Eresszék el!! Vagy vigyenek el engem is!!! Ne hagyjanak magamra.... Saphhire!!!!! Tarts ki!!!! - kiabáltam, de nem bírtam tovább, megmerevedett a testem a hidegtől... Elengedtem magam s a víz feldobott.. A hullámok visszasodortak a partra....
Utolsó erőmmel felültem, s csak bámultam utánuk.
- Nem lehet..... nem megy... - sírtam.
- Legyenek átkozottak!!!!!!! AZ ISTENEK BÜNTESSENEK; HA MEGTALÁLLAK... én.... én.. SZÉTTÉPLEK TITEKET!!! - ordítottam, s körülöttem azt hiszem a bokrokból egyre több állat és sárkány figyelt engem némán.
- Nem fogjátok megúszni... Ha bele halok is megbosszulom...... Ha bántani meritek..... Tarts kii Sapphire....... - sírtam hangosan.
hirtelen egy hatalmas plazmabomba repült fel az égre, s ott felrobbant. Odameredtem, de nem láttam többet. A hajó nyugodtan ment tovább.
- Te megpróbáltad.... - hajtottam le a fejem. Olyan volt számomra, mintha Sapphire ezzel jelezte volna, hogy sosem adja fel.... s ezzel köszönt el tőlem.... Talán örökre......
- Vigyázz magadra drága barátnőm.... - mondtam de megcsuklott a hangom minduntalan.... - Vigyázzanak az istenek rád.. ha már mellettem nem hagytak meg sem téged, sem senki mást... - nyeltem nagyot patakzó könnyek közt.
Körülöttem hangokat hallottam, és susmorgást. Tudtam, hogy figyelnek. Hátra pillantottam hát, s szánakozó arcokat láttam. De mikor rájuk néztem, lassan elmentek ők is. sajnáltak, de nem érdekeltem őket annyira, hogy segítsenek.... Ennyi az élet kedvessége.. Azt hiszed már nem lesz baj.. S beviszi a végső csapást... amitől összetörsz......
Egyedül voltam immár, hacsak egy madár nem figyelt még lopva a fákról... s néztem a távolba, míg el nem tűnt a hajó a horizonton...
Nos ekkor mi már fél évesek is megvoltunk, de be kell vallanom.. én... még azóta sem tudtam repülni.....
Ezen felül nagyon jó volt az életünk ekkor..... Nőttünk, már nem támadtak a nagyobbak olyannyira, halásztunk, vadásztunk, beszélgettünk, játszottunk.. és elkezdtünk érdeklődni nem csak a világ, nem csak az állatok, de a velünk egykorúak iránt is. Azt játszottuk hogy kémek vagyunk és belopóztunk a sárkányok fészkeibe és úgy figyeltük őket. Nem bántottunk senkit és semmit csak megfigyeltünk, és rettenetesen élveztük! Igazi kis rosszcsontok voltunk xd
- Pssst... - csitított Sapphire aki elöl ment lopakodva, én meg magamban kuncogtam, de próbáltam elfolytani. A hatalmas levelek és bokrok között odasettenkedtünk egy Szárnyváltó fészkéhez. Ehhez már kellett bátorság. - Váó de szép... - dugtuk ki a fejünk és bámultuk a tojást, ami folyamatosan változtatta színárnyalatait. Egyszerűen gyönyörű látvány! - Honnan is tudjuk, hogy jön-e valaki? - kérdeztem csak úgy kíváncsiságból. - Majdcsak látjuk vagy halljuk... - mondta barátnőm, fel sem pillantva. - De a szárnyváltót biztos ,hogy nem fogjuk látni... - homályosítottam fel nyugodt hangon. - Akkor majd halljuk.... - bambult. - Jah.. oké... - és mintha megbabonázott volna, úgy néztük a tojást. Szinte magába szippantott! - Ti meg mit kerestek itt? - ébresztett fel egy fülsüketítően vékony női hang. Végre felnéztünk fáradt szemeinkkel. Hát basszus ,ott állt a szárnyváltó anyuka.... Teste beleolvadva a környezetbe, csupán a feje és nyaka volt látható. Vérvörös volt, és a szeme fehérje is. Mint aki épp megakar gyilkolni. - Semmmiiiit....... - futott át rajtunk a hideg, de ebből semmit nem mutattunk. - Csak csodálltuk az asszonyság gyönyörű tojását... - vallottam be. - Rendben... akkor most 1 peret kaptok hogy eltűnjetek, aaztán ha még látlak titeket utánatok megyek és szétszaggatlak.. rendben? - mondta, de olyan nyugodtan, mintha előtte sárkányfüvet evett volna. - Rendben. Viszont látásra. - mondtuk mi is nyugodtan (mi meg a tojás okozta kábaságtól), és elrohantunk. - Ez jó volt... de elfáradtam.. dőlt el a barlangban Sapphire fáradtan. - Jahj ne légy már ilyen punnyadt, gyere játszani! - ugráltam. - Ne moooost... - ejtette egyik mancsát az orrára. - Akkor egyedül... egy.. két... egy..... két..... - lépdeltem hátrafelé, lábaimat lassan de biztosan helyezgetve a másik mögé és mint egy óra kattogása, olyan sebességgel mondtam a lábaimnak mikor mozduljanak... - Egy..... két........ Egy...... két..... egy két egy két egy két hoppáá! - kiabáltam és ugrásomban megfordultam és úgy futottam tovább. Ám mikor kiértem a barlang elé, megtorpantam. - Sapphiiire ezt látnod kell!!!!!!! - ordítottam torkom szakadtából.
- Mi van már? - nézett fel, majd lassan odacammogott mellém.
- Au miért nem érted, hogy aludni szeretnék, fáradt vagyok! - nézett rám, én meg csak bámultam kifelé.
- Mi az? Lefagytál? o.O
- Minden.. fehér...... *W* - hebegtem.
- Mi, dehogyis.... - nézett végre kifelé és meglátta.... - Wáóó.. minden fehér!!!
Az egész táj fehér volt, és folyamatosan hullott az égből még több ilyen fehér kis kristályszerűség, ami ha ráesett az orrunkra vízzé változott.
- VÁÁÁÁ EZ GYÖNYÖRŰŰŰ!!!!!!!! - ugrottunk ki és beleborultunk a hóba. Azonban ebben a percben sikoltozva ugrottunk fel és egyben vissza a barlangba.
- VÁÁÁ EZ HIDEEEEG!!!!
- ..... - vacogtunk mint a kocsonya. Aztán ismét kiljebb merészkedtünk és hol a fehérségre, hol egymásra néztünk, hogy mi legyen.
- Nézd, nyomunk van benne mint a sárban! - mondtam diadalmasan hogy igen, én észrevettem! ;)
- És olyan víz lesz belőle ha hozzáérünk!
- És hideg!
- És nincs szaga.
- És hideg!
- És gyönyörű *W*
- És hi- jah igen, gyönyörű *W*
- Nah... akkor most nézzük meg közelebbről :3 - mondta a kis kalandvágyó Sapphire.
- Oké! De óvatosan... - mondtam. Majd lassan felé indítottuk a lábunkat... és sunyin beletapostunk.
- Nem is olyan hideg..... - mondtuk, majd hirtelen mégis meggondoltuk magunkat és kikaptuk a mancsunk.
- Ez szinte éget!
- Harap!!!
- Vagy mérge van!!!! - kontrázott rá, majd összenéztünk. Aztán felnevettünk.
Egyszerre feltámadt a szél és a fehéret mint valami port kapta fel és vitte arrébb. Meg az arcunkba.
- Ple... - ráztuk meg magunk.
- Ez valami hideg varázs-por kristály izé... - összegeztem.
- Oké.. akkor.. háromra kifutunk és nem futunk vissza!!! - mondta Sapphire.
- Legyen!
- Vigyázz.... Kész.....
- Rajt! - rajtoltunk el és belegázoltunk, az amúgy még nem túl nagy hóba.
(közben kapcsoljátok be, aláfestésnek jó ;) )
- VÁÁÁÁÁÁÁÁ EZ NAGYON SZUPEEEER!!!! - ordítoztunk és ide oda ugráltunk, kapkodtuk apró tappancsainkat a hideg hóban és játszadoztunk. - Megfoglak! - kiáltottam és futottam Saphire után. - Igen? A hóban is? - nevetett és farkával úgy szántotta végig a havat, hogy az ellepte az arcomat. - Nemár! - ráztam meg a fejem, de így nem figyeltem és oldalammal egy fának ütköztem. Elestem, neki az előttem futó Sapphirenak, s mivel egy dombtetőn voltunk elkezdtünk lefelé csúszni a hóban. - VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ *sikítottunk egymásba kapaszkodva. - Bele fogunk esni a tóba!!!!!!!!!!! - ordította Sapphire, ugyanis éppen a tó felé siklottunk. Ebben a percben pedig a fenekünk nekihuppant egy kőnek, minek hatására előre estünk és a levegőben szaltózva értünk földet a tavon. - Jahj... ez.. ELKÉPESZTŐ VOLT!!!!!!!! - ugrottunk fel és megráztuk magunkat. - Fáj a hátsóm :(( - panaszkodtam. - Vááá hallod.... a tó kemény. - kocogtatta meg Sapphire az alattunk elterülő tavat. - Ez furi..... - szagoltam meg. - Az hát! o.O - Menjünk innen gyorsan! - mondtam és elfutottunk a fák közé. - Nééééézd... ez mi ez ez??? - mutatott rá Sapphire valami az ágakról lelógó, átlátszó nem tudom mire... - Mi lehet ez? Folyik róla a víz... - néztem. - Nem tudom.. de nekem tetszik *-* - csillant fel a szeme és megnyalta. - Nah milyen? - ŐŐŐŐ.... Au sehítenél??? - Mi az?? - Assem idefaghtam.... - mondta pöszén a kidugott nyelvével.
- Na neeeee !! - nevettem fel és hátamra dőlve hahotáztam, ahogy ő leakarta húzni a nyelvét a hideg jégről. - Nyem Vichhes!! - morgolódott.
- Deee igen :DD - Ah, akkhor az chak sehíts! - morgott. - Oké oké... - keltem fel, bár párszor még kuncogtam, de megpróbáltam segíteni. Nos.. azt sikerült elérnem, hogy letörött a jégcsap az ágról, és így már Sapphire nem volt a fához kötve. - Köhi, sokat seghítettél -.- ... - nézett rám megvetően. - Nincs mit! ^^ - nevettem és elügettem a haza irányába ,ő meg követett, és húzta maga után a jeget. - Nem jössz? - néztem hátra. - Próbálj meg egy hatalmasz, fagyhosz zével a szádban menni!! - mérgelődött. - Jó na, de tök vicces vagy XD - nevettem, miközben felhúzta magát a dombon. Megállt, rám nézett megvető szemekkel, én pedig elkomolyítottam az arcom és tűrtem a pillantásait. Mígnem ő is elnevette magát, s így én is. - Oké, tényleg vicces xdd - Mondom én :D - és átöleltem. - Ezt miért kapom? - lepődött meg. - Csak úgy... örülök, hogy a barátnőm vagy... - öleltem meg, de nem tudom mi jött rám, hirtelen ért az érzés.... Érzékeny pillanatomban voltam na... Végülis.. ő az egyetlen barátom..... Akire számíthatok... - Bocsi.. - engedtem aztán el. - Semmi gond. - mosolygott amennyire tudott. - Asszem el fog olvadni a jégcsapom. - újságolta boldogan és megindultunk haza. - Ha nem, bemesélhetjük a többi sárkánynak, hogy vlami veszélyes bajod van. Mondjuk megvesztél! - Ja, de meg kergetném így a szomszéd gyerekeket XDD - Akkor megvan a holnapi program! ;)
...
- Tök szép ez a tél, nekem tetszik! - mondta boldogan Sapphire a tűz mellett feküdve.
- Igen ,nekem is! Csak nagyon hideg...
- Jah, de vicces.
- Jaja. Kár h kiolvadt a jégcsap a nyelvedről, jól néztél úgy ki XD
- Gondolom :D
- Nah, akkor aludjunk... kezdek fáradt lenni.
- Oki.... én is. - ásított egy nagyot.
- Égve hagyhatnánk a parázsló tüzet?
- Miért, - döntötte meg a fejét kérdően.
- Jobban aludnék fény mellett... - vallottam be, hogy gyakorlatilag félek a sötétben...
- De hát te magad is világítasz! - nevetett fel.
- Oh.. És tényleg! - nevettem én is fel, és világítani kezdtem.
- Akkor elolthatom? :))
- Aham.. :) - s el is oltotta.
- Jóéjt Au.. - suttogta a sötét barlangban, ahol csak én világítottam egy kicsikét.
- Neked is Sapphire.... - hunytam le a szemem, s aludni próbáltam. Odakint fújta szél, és havazott is. De nyugalom volt... s idebent viszonylag jó meleg. S elgondolkodtam...
- Sapphire....
- Igen? - kérdezett vissza lehunyt szemekkel.
- Ugye mi mindig barátnők maradunk majd, és segítjük egymást? ... - kérdeztem, mire kinyitotta a szemét meglepettségében, kicsit gondolkozott, majd ismét lehunyta, s így válaszolt.
- Igen Auróra, azok maradunk.
- Akkor jó.. olyan nekem mintha a tesóm lennél.
- Nekem is te.. hugim ^^
- ^^ ... jóéjt.
- Neked is... - mondta, s végül így már mosolyogva aludtam el. Mit sem sejtve arról, hogy az idill még csak most fog szerte foszlani.....
