###
~Auróra~
Á igen, újra itthon! Amint beértem a házamba azzal kezdtem, hogy bevágódtam az ágyba, hogy én most másnap délig alszok. Aludtam volna is én délig is...... De máshogy alakult az estém.
10 perc múlva gazdám hangjára keltem.
- Szia Au! Hoztam neked egy kis vacsit! - mosolygott rám.
- Mi... Várj, hal??? - ugrottam ki az ágyból és összenyaldostam az arcát, de még a kezét is.
- Nyugi, nyugi! - nevetett, majd puhán eltolt magától. - Megkapod ne félj! De előbb.... Adj egy pacsit nagylány! - tartotta oda a kezét, én pedig örömmel tettem bele a mancsomat. Aztán megfogta, mintha kezet ráznánk.
- Igen, én is nagyon örvendek hölgyem a találkozásnak! Kér esetleg valamit enni Madmazell? - beszélt hozzám vicces hangnemben.
- Még szép! - horkantottam fel, aztán újra 4 lábra álltam és elkezdtem kutatni a zsebében, ami úgy tűnik csikizhette, mert nevetések közepette rogyott a földre.
- Oké, oké, feladom! Tiéd! - adta elém a halakat, amiket aztán buzgón behabzsoltam. Ő meg továbbra is a földön ülve figyelt engem mosolyogva.
- Áh... Finom volt. - ültem le elégedetten, és véletlenül kijött egy böfögés is...
- Oh... Pardon. - sütöttem le a szemem, de ő csak nevetett.
- Nah, kéne még, mi? - cirógatott meg.
- Még szép. A hallal sosem lehet betelni! - mosolyogtam. Elgondolkodva nézett rám vissza. Aztán lassan leeresztette a kezét.
- Figyelj.. Auróra.... Szeretnék mutatni neked valamit. De ígérd meg, hogy nem fogsz bepánikolni. - állt fel.
- Előre félek. - álltam fel én is.
- Csak maradj ott.... és figyelj. - mondta, aztán picit lehajtotta a fejét. Érdeklődve figyeltem mi történik. És akkor.... Hallottam! A gondolatait... a fejemben!!
*Na? milyen?*
*Ez meg mi??* - rémültem meg.
*Nyugi! Nincs baj. John segített ezt megtanulni. Hogy beszélhessek veled....*
*Ez... nagyon fura* - ráztam meg a fejem. Elmosolyodott.
*De jó.... szinte hallom a hangod. Ha tudnád milyen régóta akartam hallani a hangod?* - nézett rám meghatottan. Ekkor értettem meg igazán a dolog jelentősségét. Nem az a lényeg, hogy fáj tőle a fejem. Hanem hogy már tudunk komunikálni.
És akkor elkezdtünk beszélgetni.... Mindent elmeséltem neki, amire csak kíváncsi volt, vagy amit még mondani akartam. Aztán játszottunk. 11 óráig csak játszottunk és beszéltünk. Élvezetes 2 óra volt én mondom.... Aztán végül ledőltem a hasamra, ő pedig ugyanúgy hason fekve karolta át a nyakam. Úgy aludtunk el.
És akkor elkezdtünk beszélgetni.... Mindent elmeséltem neki, amire csak kíváncsi volt, vagy amit még mondani akartam. Aztán játszottunk. 11 óráig csak játszottunk és beszéltünk. Élvezetes 2 óra volt én mondom.... Aztán végül ledőltem a hasamra, ő pedig ugyanúgy hason fekve karolta át a nyakam. Úgy aludtunk el.
...
Reggel léptekre ébredtünk. Mikor kinyitottam a szemem már tudtam, ki áll előttem a szagokból és a lépés puszta zajából. Halkan dorombolva néztem fel Annára, aki mosolyogva állt előttünk karba tett kézzel.
- Dani! Ébredj! - nevetett, mire a fiú ijedten kapta fel a fejét és próbált a szemébe nézni, de nem tudta egyből addig felemelni a fejét, ezért, előbb fel kellett könyökölnie.
- Komolyan itt aludtatok?
- Szia.... - nyújtózkodott. - Igen, miért érdekes?
- Csak mert elég hideg a padló ilyenkor. - mosolygott tovább a lány, miközben a fiú felállt.
- Á, mit nekünk a hideg, igaz Auróra? - mosolygott rám.
- *Bizony ám* - álltam fel én is nagyot nyújtva a hátamon.
- De amúgy te mit keresel itt? - nézett aztán ismét Annára.
- Hát titeket, mi mást! - nevetett - Gyertek, anyukád keres.
- Hogy hogy?
- A nagymamád... Megjött. Nem emlékszel?
- Jahj tényleg!! A mama. Siessünk!
Kirontottunk az ajtón, és turbó sebességgel haladtunk át mindenen és mindenkin, mivel Daniék majdnem hogy a falu túlfelén laknak.
- Gyere! - nyújtotta a kezét gazdám Annának, és őt is felhúzta maga mögé a hátamra, úgy repültünk fel, aztán át a falun, mire végül odaértünk a ház elé.
- Köszi amúgy mégegyszer, hogy szóltál. - fordult vissza az ajtóból Dani.
- Nincs mit. - mosolygott a lány, és mi már majdnem benyitottunk, mikor ismét megszólalt. - Hé, Dani!
- Igen? - fordult hirtelen vissza.
- Aranyosan aludtatok. - nevetett, aztán elszaladt. A fiú rám nézett én meg csak mosolyogtam rá.
- *Szerinted ez mi volt?*
- *Nem tudom... találd ki* - forgattam meg mosolyogva a szemeim, aztán végre bementünk.
Az egész család ott volt. A sárkányok is. És ahogy benyitottunk, hirtelen egy furcsa szag ütötte meg az orromat.... És most nem arról a szagról beszélek, ami átlagban minden öregebb emberen jelentkezik, bár nem tudom miért... De most.... Valami... ismerőst éreztem. Ahogy közelebb értünk meg is láttunk egy eléggé alacsony asszonyt, ahogy az asztalnál ül és gazdám bátyjával beszélget. Közben az anyukája teát főzött. Rubin meg érdeklődve, de undorral figyelte a jelenetet.
- Sziasztok. - köszönt boldogan gazdám, mire mindenki kedvesen köszöntötte.
- Jahj hát itt van az én kis drágám! - jött oda hozzánk a nagymama és megcirógatta az arcát.
- Szia Nagyi! Bemutatom neked Aurórát. - mutatott rám, mire kihúztam magam. Ami viszont hiba volt abból a szempontból, hogy sokkalta magasabb lettem mint a nő.
- Ó, milyen helyes kis barátnőd van. - simogatta meg az én arcomat is. Dani kicsit elpirult.
- Nem... Nagyi, ő a sárkányom. - felelte halkan, mire a bátyja és a két sárkány is (az anyukája siklója mindeközben a sarokban feküdt) nevetésben tört ki. A nagymama zavartam rántotta vissza a kezét.
- Elnézést kedveském, nem találom a szemövegem. - kért bocsánatot, miközben én dühösen morogtam. Persze nem a nagymamára, hanem Rubinra, aki majd megpukkadt a röhögéstől, hogy én egy ember csaja legyek.
- Na mi van Auróra? Egy pasi már nem is elég neked, még egy viking is kell? Remélem majd bemutatsz a gyerekeiteknek, akarok egyet röhögni! - röhögött rajtam. Kedvem lett volna ott helyben széttépni a rohadékot.
- Csak várd ki a sorod. Majd meglátod mire vagyok képes. - válaszoltam fogamat csikorgatva.
Végül lassan sikerült lenyugtatni ezt a két vihorászót, és rátértünk egy fontosabb témára.
- Na, ki megy el a nagyival a vásárra? - kérdezte gazdám anyukája, mire a bátty gyorsan kislisszolt a házból " Megbeszéltem valamit a haverokkal" címszóval. Gazdám ijedten megragadta a szárnyamat és ő is szélsebesen megindult kifelé. Én viszont nem értettem, miért kell ennyire sietni. Ez lett a vesztem... az öreg nő megragadta a másik szárnyam és ott tartott.
- Gyere fiacskám, hozd kérlek a kosaram. - mosolygott kedvesen és a számba nyomott egy hatalmas kosarat, amit üresen is alig bírtam el. A nő Azt hitte én vagyok Dani..
Ijedten pillantottam hátra az ajtóra, ahol Dani lesett vissza.
- Sajnálom. - felelte szánakozó arckifejezéssel és elfutott. Köszi...
Szóval.... Végül miután gazdám anyukája megjegyezte, hogy milyen "aranyos vagyok, hogy segítek", kénytelen voltam elkísérni a nőszemélyt a vásárba. Egy kissé idegesítő volt, mert folyton azt mondogatta nekem, hogy Kisfiam, meg Drágicám, vagy Kedveském. Legszívesebben otthagytam volna a kosarával együtt, nem kötelességem nekem hurcibálni a cuccait......... De mégis maradtam. Maradtam, mert tudtam, hogy öreg, és tudtam, hogy nehezen lát. Ahogy azt is, hogy neki nincsen sárkánya. De valószínűleg már nem is lesz. És az öregekkel szembeni természetes toleranciám miatt inkább cipeltem a cuccait, minthogy lelépjek és egy Rumblehorn áttaposson rajta... És akkor ott volt az a furcsa érzés is..... Az érzés, hogy én már éreztem ezt a szagot valahol. Nagyon.... nagyon régen.
- Gyere kedvesem, még szükségünk van tojásra és káposztára is. - tett bele egy hatalmas sütőtököt a számban lévő kosárba és elcsoszogott egy irányba. Én azt hiszem holnapra izomláza lesz a lábamnak. Ennyi súlyt én még életemben nem vittem! Minek kell ennyi minden egy vacsorához???
- Tessék?? Kérem beszéljen hangosabban! - ordította az egyik eladónak.
- Elfogyott a tojás!! Menyjenek a farmra, hátha ott kapnak!!! - ordította vissza a férfi, amitől én speciel megsüketültem.
- Köszönöm! Viszlát! - felelte bólogatva az asszony és elindult.
- Gyerünk aranyoskám, amint vettünk káposztát elmegyünk a farmra tojásért. - csoszogott halkan az úton.
- Ó remek... a farm kétszer ilyen messze van........ - dünnyögtem mérgesen és vonszoltam magam után a kosarat. Útközben egyszercsak egy ismerős arcot pillantottam meg. Csonti. Remek... már csak az hiányzott, hogy valaki meglásson így.
- Au? Te meg mit csinálsz?
- Nem látod? Vásárolok! - mérgelődtem.
- Gyere Drágicám, ilyen tempóban holnap délig sem érünk vissza a tojásokkal! - ordította oda nekem a nő, amitől Csontiból kitört a röhögés.
- Drágicám? Már öregekre is vigyázol Au? - nevetett, mire halkan elkezdtem morogni, ami egyre hangosabba csapott át, s így végül elhallgatott.
- Jól van, bocsi Auróra. De amúgy ki ez? - kérdezett aztán kedvesebb hangnemben.
- A gazdám nagymamája...... Azt hiszi hogy én vagyok az unokája, és most kísérgetnem kell, míg bevásárol. - sóhajtottam.
- Oh... Az ciki.
- Az......
- Miért nem hagyod, hogy vigye a kis cuccait egyedül?
- Nem megy... Nem tudom itthagyni. Olyan esetlen. - pillantottam az öreg nénire, aki topogva várta, hogy kövessem a farmra.
- Ez igaz....
- Nah, megyek. Szia. - köszöntem végül el, és felkapva a dögnehéz kosarat a nénike után loholtam.
- na végre, hogy méltóztattál idefáradni Danika! Gyere szépen, megyünk a farmra a pipikhez. - indult meg nagy lelkesen.
- Hurrá......
Nos... én csak ekkor jöttem rá egy nagyon fontos dologra. Még... sosem jártam a farmon! Huha! Egész jó kis hely. Jakok, meg birkák... meg "pipik". Nekem ők a legszimpibbek :3 A jakok nekem túl nagyok és szőrösek, meg őszíntén, sztem sok a kerítés..... A birkákkal meg csak labdázni a jó és versenyezni. De ezek a tollas jószágok valahogy olyan ennivalóak... És kivételesen nem azért mondom, mert esetleg szeretném a húsuk. Hanem mert imádom őket, mint állatot.
- Halihóó! - toltam oda az orrom egy halom csirke elé érdeklődve, mire azok szétrebbentek, de egy fiatalabb példány elkezdte megszemlélni az orrom.
- Gyere Kedveském, hagyd azokat az állatokat, meg kell keresnünk a tulajdonost. - kiáltotta oda nekem a nő, miközben az egyik épület felé igyekezett. Fáradtan emeltem fel a fejem és néztem utána.
- Bocsáss meg kis csirke.... most megyek. - néztem a tyúkra, majd a nő után indultam, hátrahagyva a kosarat. (Úgyis ugyanarra megyünk vissza, minek hurcoljam??).
A néni benézett, bekiáltott, megsüketített, és kétszer megbotlott a farkamban az ide-oda csoszogásban.... Mégsem találtunk a farmon senkit. Az állatokon, és egy kiváló "őrző sárkányon" kívül, aki történetesen egész nap a pajta tetején alszik. Az egy jókora darab Gronkel. És elég kemény tud lenni. De csak ha álmából ébresztik. Viszont mivel mindig alszik, ezt nem is nehéz elérni. ;) Amúgy valójában vajszívű, de a területére tévedt idegenekre erősen "allergiás".
- Nincs itthon senki? - értetlenkedett az öreg. Körbeszimatoltam. És már tudtam, hogy baj lesz.....
- Hé nyanya! - szólalt meg mögöttünk egy fiatal hang. A nagymama hátrafordult, de én oda sem néztem, csak morogtam kieresztett karmokkal, vicsorogva.
- Mit keres itt, talán eltévedt? A bugyikat amarra lehet kapni! - nevetett 3 fiú. Még mindig nem fordultam meg, csak egyre jobban morogtam.
- Na mi ez? Csak nem vacsorát főzni ment épp? Nesze! - s ezzel a kapuban hagyott kosárból kikapták a sütőtököt és a földhöz vágták, ahol ripityára tört.
- Kis huligánok, teszitek azt le! - kiáltott rájuk erőtlen hangon a nő, mert éppen a káposztát is kiemelte, az egyik, amikor hirtelen nem bírtam tovább és egy hirtelen mozdulattal a srácok közé ugrottam. Ordítva futott el kettő, egyet azonban elkaptam, és lefújtam párával. Aztán mérgesen köröztem körülötte, méricskélve, úgy, hogy a farkam közben folyamatosan körülölelte a lábát, hogy el ne futhasson. Aztán megálltam mögötte és a füléhez hajolva morogtam neki:
- Ha mégegyszer hozzá mersz nyúlni ahhoz a kosárhoz, vagy bárminemű tartalmához, esküszöm, hogy nem éled meg a holnapot öcsi! Megértetted? - A fiú kb ekkor olvadt ki, én pedig hirtelen nagyot taszítottam rajta, és szélnek eresztettem, vissza, a falu felé. Ekkor azonban hirtelen kövek kezdtek el repkedni az égen, és nagy részük az oldalamon landolt. Egy kéz megragadott és behúzott egy épület mögé. A nagyi volt.
- Nézd kedveském, megtaláltam a tojásokat! - újságolta boldogan, kezében vagy 4 tojással.
- Igen, ez nagyon érdekes, de éppen megtámadott két kövekkel dobálózó b*rom!! - morogtam idegesen kipillantva a ház mögül a kertítés mögött bújkáló két gyerekre.
- Szerinted mit szólnának, ha párat a nyakukba kapnának belőle? - mosolygott az öreg nő, mire meglepetten fordultam felé. Aztán én is elmosolyodtam.
- Nem vagytok éhesek kisfiúk? Nesztek tojás, a nagyi specialitása! - szólt be a nagyi a két srácnak és feléjük dobott 3 tojást, amikből egy sem tévesztett célt.
- Ügyes. - jegyeztem meg mosolyogva,. majd én is felkaptam egyet és nekik dobtam.
- Egy kis paradicsomot esetleg a levesbe? - ajánlottam fel, mire feldobott párat én meg felugrottam és a levegőben megpördülve farkammal mint egy ütővel ütöttem el, összeparadicsomozva az egész kerítéssort. Ezután pedig vad "kajacsata" féleség alakult ki. Őszíntén szólva én (és úgy láttam gazdám mamája) is nagyon élvezte! ^^
- Gyere Drágicám, ilyen tempóban holnap délig sem érünk vissza a tojásokkal! - ordította oda nekem a nő, amitől Csontiból kitört a röhögés.
- Drágicám? Már öregekre is vigyázol Au? - nevetett, mire halkan elkezdtem morogni, ami egyre hangosabba csapott át, s így végül elhallgatott.
- Jól van, bocsi Auróra. De amúgy ki ez? - kérdezett aztán kedvesebb hangnemben.
- A gazdám nagymamája...... Azt hiszi hogy én vagyok az unokája, és most kísérgetnem kell, míg bevásárol. - sóhajtottam.
- Oh... Az ciki.
- Az......
- Miért nem hagyod, hogy vigye a kis cuccait egyedül?
- Nem megy... Nem tudom itthagyni. Olyan esetlen. - pillantottam az öreg nénire, aki topogva várta, hogy kövessem a farmra.
- Ez igaz....
- Nah, megyek. Szia. - köszöntem végül el, és felkapva a dögnehéz kosarat a nénike után loholtam.
- na végre, hogy méltóztattál idefáradni Danika! Gyere szépen, megyünk a farmra a pipikhez. - indult meg nagy lelkesen.
- Hurrá......
Nos... én csak ekkor jöttem rá egy nagyon fontos dologra. Még... sosem jártam a farmon! Huha! Egész jó kis hely. Jakok, meg birkák... meg "pipik". Nekem ők a legszimpibbek :3 A jakok nekem túl nagyok és szőrösek, meg őszíntén, sztem sok a kerítés..... A birkákkal meg csak labdázni a jó és versenyezni. De ezek a tollas jószágok valahogy olyan ennivalóak... És kivételesen nem azért mondom, mert esetleg szeretném a húsuk. Hanem mert imádom őket, mint állatot.
- Halihóó! - toltam oda az orrom egy halom csirke elé érdeklődve, mire azok szétrebbentek, de egy fiatalabb példány elkezdte megszemlélni az orrom.
- Gyere Kedveském, hagyd azokat az állatokat, meg kell keresnünk a tulajdonost. - kiáltotta oda nekem a nő, miközben az egyik épület felé igyekezett. Fáradtan emeltem fel a fejem és néztem utána.
- Bocsáss meg kis csirke.... most megyek. - néztem a tyúkra, majd a nő után indultam, hátrahagyva a kosarat. (Úgyis ugyanarra megyünk vissza, minek hurcoljam??).
A néni benézett, bekiáltott, megsüketített, és kétszer megbotlott a farkamban az ide-oda csoszogásban.... Mégsem találtunk a farmon senkit. Az állatokon, és egy kiváló "őrző sárkányon" kívül, aki történetesen egész nap a pajta tetején alszik. Az egy jókora darab Gronkel. És elég kemény tud lenni. De csak ha álmából ébresztik. Viszont mivel mindig alszik, ezt nem is nehéz elérni. ;) Amúgy valójában vajszívű, de a területére tévedt idegenekre erősen "allergiás".
- Nincs itthon senki? - értetlenkedett az öreg. Körbeszimatoltam. És már tudtam, hogy baj lesz.....
- Hé nyanya! - szólalt meg mögöttünk egy fiatal hang. A nagymama hátrafordult, de én oda sem néztem, csak morogtam kieresztett karmokkal, vicsorogva.
- Mit keres itt, talán eltévedt? A bugyikat amarra lehet kapni! - nevetett 3 fiú. Még mindig nem fordultam meg, csak egyre jobban morogtam.
- Na mi ez? Csak nem vacsorát főzni ment épp? Nesze! - s ezzel a kapuban hagyott kosárból kikapták a sütőtököt és a földhöz vágták, ahol ripityára tört.
- Kis huligánok, teszitek azt le! - kiáltott rájuk erőtlen hangon a nő, mert éppen a káposztát is kiemelte, az egyik, amikor hirtelen nem bírtam tovább és egy hirtelen mozdulattal a srácok közé ugrottam. Ordítva futott el kettő, egyet azonban elkaptam, és lefújtam párával. Aztán mérgesen köröztem körülötte, méricskélve, úgy, hogy a farkam közben folyamatosan körülölelte a lábát, hogy el ne futhasson. Aztán megálltam mögötte és a füléhez hajolva morogtam neki:
- Ha mégegyszer hozzá mersz nyúlni ahhoz a kosárhoz, vagy bárminemű tartalmához, esküszöm, hogy nem éled meg a holnapot öcsi! Megértetted? - A fiú kb ekkor olvadt ki, én pedig hirtelen nagyot taszítottam rajta, és szélnek eresztettem, vissza, a falu felé. Ekkor azonban hirtelen kövek kezdtek el repkedni az égen, és nagy részük az oldalamon landolt. Egy kéz megragadott és behúzott egy épület mögé. A nagyi volt.
- Nézd kedveském, megtaláltam a tojásokat! - újságolta boldogan, kezében vagy 4 tojással.
- Igen, ez nagyon érdekes, de éppen megtámadott két kövekkel dobálózó b*rom!! - morogtam idegesen kipillantva a ház mögül a kertítés mögött bújkáló két gyerekre.
- Szerinted mit szólnának, ha párat a nyakukba kapnának belőle? - mosolygott az öreg nő, mire meglepetten fordultam felé. Aztán én is elmosolyodtam.
- Nem vagytok éhesek kisfiúk? Nesztek tojás, a nagyi specialitása! - szólt be a nagyi a két srácnak és feléjük dobott 3 tojást, amikből egy sem tévesztett célt.
- Ügyes. - jegyeztem meg mosolyogva,. majd én is felkaptam egyet és nekik dobtam.
- Egy kis paradicsomot esetleg a levesbe? - ajánlottam fel, mire feldobott párat én meg felugrottam és a levegőben megpördülve farkammal mint egy ütővel ütöttem el, összeparadicsomozva az egész kerítéssort. Ezután pedig vad "kajacsata" féleség alakult ki. Őszíntén szólva én (és úgy láttam gazdám mamája) is nagyon élvezte! ^^
[ Csak egy kis hangulatfestésképp, ezt hallgattam én is miközben írtam ;) ]
Pár perc alatt olyan koszos lettem, mint 1 hét alatt sose! Mindenki és maga a hely is teljesen le lett zúzva, az állatoknak már nyoma sem volt, a falakra pedig tojássárgája száradt. Egy kis miniháború. :33
És akkor jött a másik baj.... Egy kő eltalálta az őrző gronkelt és felkeltette! Hatalmasat üvöltött és közénk rontott. A fiúk rögtön hanyatt homlok menekültek a falu felé, azonban a gronkel a nagyit vette célba. Akkorára tátotta a száját, hogy az egész öregasszony elfért volna benne. Ekkor ugrottam elé, teljes fegyverzetben, távolról fehérlő agyargyűjteménnyel, villámló tekintettel, és rendreutasító morgással.
- Állj, arrébb Világréme!! Nem veled van dolgom!!! - morogta nekem, mikor látta, hogy szándékomban áll útját állni.
- Te állj félre. - csikorgott a fogam szó szerint. - TAKARODJ!!
- TE CSAK NE MONDD, HOGY TAKARODJAK, EZ AZ ÉN TERÜLETEM!!!!
- EZ PEDIG AZ ÉN EMBEREM!!! ÉS NEM TŰRÖM, HOGY RÁTÁMADJ!!!! HELYEDRE MOCSKOS GRONKEL!!!!!!! - ordítottam, ahogy a torkomon kifért. Világréme hangom csak úgy vízhangzott a falakról. És akkor olyan történt, ami velem sosem az előtt. Az ellenfél meghunyászkodott előttem! Lassan lehajtotta a fejét, bűnbánóan nyüszögött, majd le is feküdt.
- Bocsánatáért esedezem - ezt jelentette a testbeszéd. Először boldogság járta át a testem, de dühös boldogság, és szinte remegtem. Aztán megrémültem.
De nem volt időm a rémületre, mert a farmer ekkor végre hazaért.
- ODINRA, HÁT ITT MEG MI TÖRTÉNT??? - nézett körül.
- Jól van, jobb lesz ha lelépünk nagyi. - mondtam erőtlenül az asszonynak, majd hátamra kaptam és elrepültünk.
...
Letettem a nőt a főtéren, és hagytam, hogy keze végigsimítson, ahogy megköszöni, hogy megvédtem. Aztán elindult haza felé, de mikor megfordult megpillantottam a zsebében valamit.... a szemüvegét. Felcsillanó szemmel kaptam ki a zsebéből és ugrottam elé, hogy megálljon.
- Mit szeretnél Kedveském? - mosolygott rám, mire elmosolyodtam és puhán rátettem a fejére a szemüveget. Hunyorgott kicsit, aztán lágyan elmosolyodott. De aztán szeme megakadt rajtam, aki félredöntött fejjel figyeltem.
- Csillag? - nézett rám elkerekedett szemekkel, mire elhűltem és megállt bennem az ütő. Hirtelen minden bevillant! Hogy honnan volt ismerős az illata! Az arcvonásai! Hogy nem jutott eszembe előbb... Hisz csak egyetlen egy ember hívott... valaha is úgy, hogy Csillag........ Az a nő, aki kiskoromban megmentett. Amikor még csak pár hetes kis Világrémeként sétáltam elveszetten az erdőben. Ő rám talált, és gondozott.... Ő nevezett el Csillagnak. Persze akkor még fiatalabb volt. Ennek már jópár éve. És az emberek gyorsabban öregszenek, mint a sárkányok.... Meg hát eléggé kiskori az emlék. Nem csodállom, hogy nem emlékeztem.... És mégis..... ő az.
- Ani..... - mosolyogtam vissza. Ez volt mindig is a beceneve. Az Anitából.....
- Milyen szépen megnőttél kicsikém..... - mosolygott könnybe lábadt szemmel.
- Igen.... De te semmit nem változtál..... - doromboltam kedvesen, majd megnyaltam az orcáját. Többször is. Aztán csak hagytam, hogy simogassa a nyakam, s közben könnyes szemmel néztem a távolba és szívtam magamba az illatát. Gyakorlatilag ő volt az első gazdám.... De nem, őt nem tekintem a gazdámnak... Ő inkább a Pótmamám.
...
Miután nagynehezen kimagyaráztuk otthon, hogy miért jöttünk olyan korán, meg egyebek, (jah meg engem gazdám is faggatott, de én nem akartam, hogy megtudja, ezért kerültem vele a kapcsolatot. Bár kicsit mindenkivel. Az esti, nagy családi vacsora közben halkan kilopóztam a házból. A zuhogó esőben állva néztem be az ablakon felágaskodva. Néztem a nevető családot. De nem éreztem magamat boldognak. Úgy éreztem... én most nem tatozom ide.
Elkezdtem fel alá sétálni a faluban. Bánatomban még az eső sem érdekelt. Szeretem én az esőt, minek izgulni miatta..... A házak ablakában még égett a gyertya, de az utcákon már sötét volt. Csak néhány kint felejtett lámpás égett még halványan belevilágítva a sötét éjszakába. Ott álltam ekkor már, félig egy eresz alatt, bámulva a kihalt utcát. És sírni akartam, pedig tudtam, hogy az most nem fog menni. Tudtam, hogy csak egy valaki van, akinek tényleg mindent elmerek mondani, köztük ezt is..... Karom.
Fogtam hát magam és átvágtáztam a falu túlvégére, hogy aztán bőrig ázott jelenségemmel beálljak az ajtajukba, hogy bemenjek picit beszélgetni. Persze csak ha nem zavarok... Mert azt ne bírnám elviselni.
- Mi a.... - mérte végig tekintetével átázott testem és szomorú ábrázatom.
- Nem zavarok? - kérdeztem félénken.
- Nem, de mi van veled? ... Megint? - nézett rám kissé elkeseredetten, hogy megint pátyolgatásra szorulok.
- Semmi.... Inkább... hazamegyek, nem leszek a terhedre... Szia...... - mondtam gyorsan és sarkon fordultam.
- Várj! - futott gyorsan utánam és elém vágott. - Meséld el mi baj.
- Menj vissza, megfázol. - feleltem halkan.
- De te is! - nézett rám amolyan "hé... tudod, hogy ebben igazam van" nézéssel.
- De nekem már mindegy. - válaszoltam egyszerűen.
- Na mondd, miért sétálgatsz a zuhogó esőben? - tért aztán a tárgyra, ezzel egyértelművé téve, hogy tesz az esőre.
- ....Tényleg érdekel, vagy csak szánalomból kérded?
- Ha azt hiszed, hogy csak szánalmasnak tartalak, jobb ha hagyjuk is az egészet.... - szomorodott el és már indult is volna vissza, mikor utánaszóltam.
- Ne haragudj! - kiáltottam utána, mire megállt, én pedig halkabban folytattam - ..... Ne haragudj....... nem hiszem azt.....
- Oké... - jött vissza felém. - Gyere, üljünk be egy eresz alá, aztán mesélj.
- Okés..... - feleltem kicsit nyugodtabban, és elindultam az oldalán egy ház mögé, ahol volt egy keskeny száraz csík a tető alatt.
- Nah, mesélj. - ültünk le.
- Okés, szóóval.... Gondolom már te is hallottad a délutáni esetet. A farmon... tudod..
- Jah, igen tudom. Amikor engedett neked az a nagy Gronkel?
- Aha...
- Jaja. Nem vagy semmi. - mosolygott rám, de én csak egy szomorú mosolyt vágtam, azt is röviden. - De látom, neked már nem annyira jött be.... Miért?
- Karom ez.... ez nem én vagyok.
- Akkor ki, az ikertesód? - nevetett.
- ........
- Jó, folytatsd kérlek.
- .... Máshogy fogalmazok... az, aki előtt fejethajtott egy másik sárkány, az nem vagyok én. Az már egy módosulata az énemnek... én nem vagyok ilyen.
- Figyelj... remélem azzal tisztában vagy, hogy sárkányoknál az ilyesmi teljesen természetes. Te most ha jól érzékelem a tápláléklánc aljára soroltad magad. De te nem oda való vagy. És ha nem eleve feljebb vagy a ranglétrán, akkor muszáj, hogy legyen néha egy ilyen csete-paté, hogy kivívd ami jár neked.
- Gondolod?
- Tudom.
- ..... De szerinted is megváltoztam?
- Valamicskét igen....
- És... az jó? Mert én nem akarok megváltozni, és mégis akarok.... bonyolult.
- Hát tényleg az... Ezt nem is értettem, mit akartál kihozni belőle.
- Áh mindegy... Nem érdekes.... - sóhajtottam nagyot, de ez már megkönnyebbültebb volt.
- Megnyugodtál?
- Kicsit... De mostmár jól leszek.
- Akkor miért remegsz?
- Jah..... semmi...... - feleltem kicsit elnyújtva a végét, mert azt nem mertem neki bevallani, hogy történetesen, mindjárt jégkockává fagyok.....
- Nah gyere. - mosolyodott aztán el és magához húzott, átölelt, úgy próbált felmelegíteni. - Még mindig fázol?
- Nem..... már nem. Érzem a szeretet melegségét. - feleltem, bár még mindig át voltam fagyva. De már éreztem, hogy melegszem. És igazából valóban csak attól, hogy átölelt. Mármint... szerintem akkor is melegséget éreztem volna ebben a percben, ha ő is legalább olyan hideg mint én magam.
- Csak egy kis önbizalomra van szükséged.... és talán nem látszik... de nekem is jól jönne.
- Ne félj Karom.... én mindig itt leszek neked.
- Azért ne hamarkodd el..... Ki tudja mi lesz még a jövőben... - halkunlt el a hangja. De én tudtam mit mondok.
- Én ezt tudom. - néztem mélyen a szemébe - Amíg csak élek, szeretni foglak. És melletted leszek. - dörgöltem állához a fejemet.
- Legyen igazad Au... legyen igazad.
- Így lesz. Tudom. <3
- Akkor ki, az ikertesód? - nevetett.
- ........
- Jó, folytatsd kérlek.
- .... Máshogy fogalmazok... az, aki előtt fejethajtott egy másik sárkány, az nem vagyok én. Az már egy módosulata az énemnek... én nem vagyok ilyen.
- Figyelj... remélem azzal tisztában vagy, hogy sárkányoknál az ilyesmi teljesen természetes. Te most ha jól érzékelem a tápláléklánc aljára soroltad magad. De te nem oda való vagy. És ha nem eleve feljebb vagy a ranglétrán, akkor muszáj, hogy legyen néha egy ilyen csete-paté, hogy kivívd ami jár neked.
- Gondolod?
- Tudom.
- ..... De szerinted is megváltoztam?
- Valamicskét igen....
- És... az jó? Mert én nem akarok megváltozni, és mégis akarok.... bonyolult.
- Hát tényleg az... Ezt nem is értettem, mit akartál kihozni belőle.
- Áh mindegy... Nem érdekes.... - sóhajtottam nagyot, de ez már megkönnyebbültebb volt.
- Megnyugodtál?
- Kicsit... De mostmár jól leszek.
- Akkor miért remegsz?
- Jah..... semmi...... - feleltem kicsit elnyújtva a végét, mert azt nem mertem neki bevallani, hogy történetesen, mindjárt jégkockává fagyok.....
- Nah gyere. - mosolyodott aztán el és magához húzott, átölelt, úgy próbált felmelegíteni. - Még mindig fázol?
- Nem..... már nem. Érzem a szeretet melegségét. - feleltem, bár még mindig át voltam fagyva. De már éreztem, hogy melegszem. És igazából valóban csak attól, hogy átölelt. Mármint... szerintem akkor is melegséget éreztem volna ebben a percben, ha ő is legalább olyan hideg mint én magam.
- Csak egy kis önbizalomra van szükséged.... és talán nem látszik... de nekem is jól jönne.
- Ne félj Karom.... én mindig itt leszek neked.
- Azért ne hamarkodd el..... Ki tudja mi lesz még a jövőben... - halkunlt el a hangja. De én tudtam mit mondok.
- Én ezt tudom. - néztem mélyen a szemébe - Amíg csak élek, szeretni foglak. És melletted leszek. - dörgöltem állához a fejemet.
- Legyen igazad Au... legyen igazad.
- Így lesz. Tudom. <3
Jó lett!
VálaszTörlés