Reggel mikor kinyitottam az ajtót, a kb a maromig érő hótömeg beomlott az ajtón. Jó hideg volt ahogy átgázoltam rajta az Aréna felé sietve. Egyszer el is merültem benne, de szerencsére Csonti épp arra járt és kihúzott.
- Hú, köszi.
- Nincsmit.
- Amúgy merre mész?
- Még nem tudom. Csak mászkálok fel alá a hóban. - felelte szórakozottan. - Bár a szárnyam már lefagy.
- Az enyém is. Figyelj, tegyél ki ezen a sziklán, talán onnan eltudok jutni az Arénáig.
- Okés, de miért akarsz odajutni?
- Nem tudom. Csak most úgy megnézném milyen havasan.
- Hát oké, ahogy gondolod. - mondta és kitett a sziklán amire az előbb rámutattam.
- Na akkor szia!
- Szia Csonti! - köszöntem én is, majd lepillantottam az előttem elterülő hóra.
- Na figyelj, nem akarok szétfagyni, szóval légyszives ne szakadj be alattam okés? - a hó továbbra is fehéren csillogott a napfényben. Ezt igennek veszem. - gondoltam és belehuppantam. A szarvam hegyéig ellepett. Ennyit a megbeszélésről! Bár én vagyok a hülye hogy a hóval beszélgetek... na mindegy, én is kissé szórakozott kedvemben voltam, én ennek tudom be. De egyszercsak valaki lenyúlt értem és a szárnyamnál fogva kihúzott, fel egy ház tetejére.
- Hoppá! Kit látnak szemeim? - nézett vissza rám Karom arca.
- Huh, köszi hogy kihúztál.
- Szívesen.
- Jó sok hó esett éjjel mi?
- Hát jah. Nem baj, lehet hócsatázni.
- Jaj ne, én meg se maradok a tetején.
- Te nem, de a hó megmarad a te fejeden. - mondta vigyorogva és szárnyával beletúrt a hóba és rámborította.
- Naaa!!! - mordultam fel és farkammal belesöpörtem a havat az arcába.
- Na így kezdj ki Aurórával! – mosolyogtam elégedetten.
- Oké, megértettem. El is megyek, csak ne bánts.
- Na, ne hagyj már itt!
- De mennem kell a gazdámhoz.
- Jah... akkor menj. Szia.
- Szia. Jó havazást. – felelte és elrepült. Én meg ismét rápillantottam a hóra. Aztán fel az égre, mert egyszercsak valami harci kiáltás szerűt hallottam meg a fejem fölül.
- Váááá!!!! – ordított Star és teljes erőből rámvetette magát. Mindketten elterültünk a hóban.
- Ez meg mi volt?? – kaptam fel a fejem ijedten.
- Letámadás! Hócsata van, nem tudtad?
- Jaaaa, valami rémlik. – ébredtem rá hirtelen mire gondolt Karom. A kis cseles, azt már nem mondta, hogy vigyázzak az égből lecsapó Starfire-ökkel… Na ezt még visszakapja muhaha 3:) Remélem szereted a havat Karom :3
- Hüm? – kérdezett vissza Star. Asszem ezt kicsit hangosan jegyeztem meg…
- Semmi. – feleltem és visszahuppantam a hóba. Hóangyalt csináltam szárnyaimmal a hóba.
- Szép napunk van… - álmodoztam. – csak kissé fagyos.
- Jah. Figyelj, ha Szikra keres, nem vagyok itt oké?
- Okés.. Mit tettél?
- Semmit… csak nyakonöntöttem hóval. – kuncogott, amit én sem állhattam meg nevetés nélkül.
- Aztán csak vigyázz ám magadra. Ha Csontit nyakonöntöd lesz ott nemulass.
- Tudom, nem is próbálkozom. De Szikra poénra vette. Miután ő is betemetett hóval. – ezen is nevettem, de ő is.
- Ja amúgy Szikra azt mondta Hektor keres.
- Ja okés… Nem tudod miért?
- Fogalmam sincs… Most megyek, szia!
- Szia! – köszöntem én is, de Star visszafordult:
- Jaj el ne felejtsem! Nyesi üzeni hogy majd szeretné ha megpróbálnád lerajzolni ahogy Csontival pózol.
- Okés. Hm… Csonti ezt nem is mondta. – merengtem el.
- Mert nem tud róla. – mondta Star és kacsintott, majd elrepült.
- Háh… - nevettem magamban, majd feltápászkodtam és ismét útnakindultam, ezúttal visszafelé, a botocskámért.
- Hát ez kész… Hektor keres, Nyesi keres, Star letámad, Karom kiment a hóbol aztán nyakonönt vele… Csonti meg nem tudja hogy egy órákig tartó portrérajzolás van készülőben, ami nem is baj, de félek hogy nem tudom őket jól lerajzolni… Huh, te jó ég!! Felhőről meg megfeledkeztem! Most indul haza! – gondoltam át a reggelt, s amint rájöttem, hogy kiakarom kísérni a falu határáig az unokatesóm, szárnyrakaptam, és miután kissé nehézkesen kikecmeregtem a hó alól, már repültem is a Sárkányverseny lelátója felé. Még időben odaértem elbúcsúzkodni.
- Szia Au!! Végre megjöttél, féltem hogy el se tudunk köszönni.
- Dehogyisnem! El is kísérlek egy darabon.
- Köszi! – s felrepültünk. Egy gyönyörű beszélgetésnek lehetett volna szemtanúja, aki velünk jön, de nem jött, és ettől még meghittebb lett. Mindenről beszéltünk, amiről már nagyon rég volt alkalmunk. Például azokról a bizonyos régi szép időkről. Fúú milyen jó is volt! Mennyit hülyéskedtünk! Ja Meg mikor röhögőgörcsöt kaptam valami Vikingkajától. Talán „cukor” a neve? Nem tudom, de kész voltam tőle! Asszem jó is hogy a többiek nem látták. :D De aztán nagyon sokáig kísértem és végül visszakellett valahol fordulnom.
- Nah, akkor szia Au, majd még látjuk egymást. – mondta és megölelt. – Egyszer gyere el.
- Okés. Szia, jó utat! – feleltem majd szétváltunk és elrepült. Én még hosszan figyeltem ahogyan távolodik, majd eltűnik a horizonton, aztán visszakanyarodtam és iránybavettem a Thor – sziklát.
...
- Ó hát a ceruzát nem otthon hagytam?? – mérgelődtem a barlang bejáratához lépve. Már pont indultam vissza, de bentről hangok hallatszottak és közelebb léptem, hogy megnézzem ki az. Szikra volt. Egy sziklán ült és.. Karommal beszélgetett. Nem igen hallottam mit, de jókat nevettek. Amit nem csodállok de hát…. Na! Ezt a jelenetet látva, nem is tudom miért, de mérges lettem. Mi az, hogy ezek itt nevetgélnek?? Egyáltalán hogy kerülnek ide?
- Mégegy halat?
- Nem kösz Karom, dugig vagyok.
Hát miaz, hogy megkínálja hallal?? Miaz, hogy itt zabálják a halat, mikor még a madár se repül erre? Csak max én. De mint láttam nem nagyon kellettem még oda. Nem is kellett több, szárnyaimmal vadul fellendítettem magam a levegőbe és duzzogva elrepültem hazafelé. Aztán persze egész úton ezen járt az eszem. „Oda a délutánom!”
...
Mikor hazaértem, nem találtam jobb utat: az ablakon mentem be a házba, mert nem volt kedvem elmerülni a hóban az ajtó előtt. Meg aztán így nem lett annyira havas és lucskos a padló. „Annyira” … Odanyúltam, hogy felkapjam a botom, de hirtelen megálltam. Tudtam, hogy most borzalmas ideges vagyok. És féltem, hogy a végén még eltöröm, szóval inkább csak leültem és próbáltam lenyugtatni magam. És nem mellesleg választ keresni az érzésre. De most komolyan mi van velem? Kezdek egyre furcsább lenni. Lehet megártott a sok izgalom… egyszercsak Hektor repült be mellém az ablakon.
- Hát megvan a hölgy!
- Szerbusz Hektor! – derültem fel. – Mi járatban?
- Magácskát keressük a fiúkkal égen földön!
- De miért, mi a gond? Ha egy idegesítő valakit kell lerázni, nem én vagyok az emberetek!
- Nem, nem, nem! Az történt, hogy a zenekart meghívták, hogy egy hónapig minden keddi és pénteki nap énekeljen a sárkányoknak egy völgyben a Sárkány-szigeten.
- De hát ez remek! Gratulálok.
- Köszönjük, de van 1 gond.
- Mi az?
- Kéne mégegy énekes. – nézett rám kérlelőn nagy szemeivel.
- Óóó, neeem, nem, nem, nem, én nem tudok jól énekelni!
- Dehogyisnem! Hallottuk már az erdőben is, meg a bulin, csodás hangja van a hölgynek! Kérem, nagy segítség lenne!
- De… Nem lehetne inkább Csontit vinni? Ő szeretett volna régen énekes lenni. Vagy Szikra! Hisz őt jobban is ismeritek! De Star is mehet, szerintem jó lenne. Vagy ha nincs kikötés, kérd meg Karmot. Bár rá most mérges vagyok…
- Miért?
- Ja, nem fontos… igazából nem is tudom, csak olyan fura. Bár nem is tudom, kire vagyok mérges… Tudod olyan összetett érzés.
- Mint mondjuk a szerelem?
- Aha pont mint a-….. – és… megakadtam. Lefagytam, kész, annyi volt! Agyamon átfutott egy gondolat… De nem, nem tudtam még teljesen elhinni. De hatását megtette, teljesen elhűltem.
- Aha… szóval segítesz?
- Öhm….
- Kérem!!! – úgy nézett rám azzal a szemeivel… Nem bírtam, és belementem! Rám a bociszem túl jól is hat. Nem bírom ki a cukiságokat. Még vagy ezerszer megköszönte, közben legalább annyiszor mancsot csókolva. De én még fel sem fogtam teljesen mi van. Még mindig fejemben volt a gondolat, ami nem hagyott többé nyugtot.
...
Hamarosan felráztam magam egy picit, felkaptam a botom és sietve kirepültem a klubház felé. Hektort nem is tudom hol hagytam el. Meg azt se értem pontosan, miért nem repültem neki semminek. Csak bambán bámultam magamelé, és maximális sebességgel száguldoztam. Kábé olyan gyorsan, ahogy a gondolatok süvítettek az agyamban. De végre odaértem.
- Jaj szia Au! Épp téged kereslek! – jött velem szembe Nyesi.
- Szia, tudom, a portré miatt ugye?
- Jah. Látom készen állsz.
- Aha, menjünk. – mondtam és elindultunk egymásmellett lépdelve. De hirtelen megtorpantam.
- Van még benn valaki?
- Aha, már mindenki itt van. Csodálkoztunk is hogy te még nem.
- Aham…. – feleltem, s végül beértünk. Valóban mindenki ott volt. Star épp Csontit akarta kicsinosítani, de ő nagyon ellenkezett.
- Csontiiii! Légyszives. – rohant oda Nyesi is.
- Nem hagyja, hogy hozzáérjek. – mentegetőzött Starfire.
- Majd én átveszem. – felelte amaz. Én közben a plafonban gyönyörködtem. Nem, nem azért mert még nem láttam elégszer, hanem mert nem akartam ránézni Szikráékra, akik most is egymás mellett ültek. De Karom mégis beszélgetni akart velem úgy tűnik.
- Merre voltál Au?
- Otthon…. – feleltem kedvetlenül, odasem pillantva.
- Baj van?
- Nem, semmi.
- Akkor miért nem nézel ide? – kérdezte gyanakvón. Erre én, csak hogy örüljön odanéztem és gorombán azt válaszoltam:
- Mostmár odanéztem. – de aztán rögtön vissza is néztem a plafonra, mert szembetaláltam magam a pillantásaival.
- De komolyan, nem ilyen szoktál lenni. – szállt be Szikra is a diskurációba.
- Jahj hagyjatok, inkább egyétek a halat egymás gyomrából! – morogtam oda nekik és sértődötten elvonultam Nyesiékhez.
Addigra már készen álltak. Én viszont neméppen…
- Figyi, biztos, hogy ezt akarjátok?
- Igen, miért, mi a baj? – kérdezte Nyesi.
- Semmi csak… még sosem rajzoltam le más sárkányokat.
- Menni fog nyugi! – bíztattak, s végül nekiálltam. De nem sikerült a közös kép. Meg valaki folyton mozgolódott, így mégjobban kiakadtam. Végül az lett a megállapodás, hogy először külön próbálom meg őket. Vettem egy nagy levegőt… aztán nekiálltam Csontinak. Hosszan rajzoltam, igyekeztem minél élethűbb rajzot alkotni. Végül sikerült is. Íme a végeredmény:
-Húú, Au, ez nagyon szép! – képedtek el.
- Most engem is lécci! – kiáltott fel Star. De Nyesié volt ezúttal az elsőbbség:
Aztán közkívánatra lerajzoltam Szikrát:
és Start is, bár őt nehéz volt repülve ábrázolni a földön, de így kérte.
Aztán végül Karom is beült elém. Őt esett a leginkább nehezemre megrajzolni. Nehezen néztem rá, pedig annyira tökéletesre akartam a rajzot. És már fáradtam. De muszáj volt, hogy a kép visszaadja azt ami a pikkelyek mögött van, azt akartam hogy egyszerűen ha valaki ránéz, felismerje a benne égő tüzet. Nem tudom ez sikerült-e, de asszem meg volt elégedve.
-Benned egy művész veszett el! – mondta Szikra kedvesen. Én pedig visszamosolyogtam. Lehet kicsit úgy néz ki, de nem haragszom rá. Amíg nem áll oda Karom mellé. És ez egyre nagyobb aggodalomra ad okot számomra. Van egy sejtésem, és félek hogy így is van. Egyre inkább félek… De nem merem kimondani, még talán magamnak se. Még várok kicsit, amíg kiderül igazam van-e… vagyis Hektornak…
- Köszi Au, nagyon szép lett. – mosolygott rám Karom is.
- Nincsmit… - feleltem szintén mosolyogva.
Mikor kiértünk ismét odafordultam hozzá:
- Merre mész?
- Megígértem Szikrának hogy ma hazakísérem…
- Oh.. okés.
- Nem baj?
- Nem… menjetek csak, további szép estét. – mondtam és számbavéve a ceruzám, elrepültem. Aztán csak gyönyörködtem a havas tájban, és legfőképp a havas Hibbant-szigetben.
.gif)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése