22 - Hó, nagyon sok hó!!

- Gyerünk, húzd meg!
- Nem jó, lejjebb! .. Még, úgy!
- Mindenki befelé!
- Hozzatok még egy ponyvát! - ilyesfajta kiáltások hangzottak el a faluban utcaszerte. Hatalmas hóvihar volt készülőben. Mindenki ponyvákkal próbálta védeni a házát a jégeső ellen. Mert bár a hó, és a borzalmas erejű szél még nem érkezett meg, de ilyen kukorica mag méretű jégdarabok már buzgón potyogtak az égből. A tegnapi szép nap csupán a vihar előtti szélcsend volt, szószerint is!
- Sárkányokat az istállóba, befelé! - ordítozta egy férfi szűntelen. Én magam ennek ellenére továbbra is a főtéren szaladgáltam. Persze nem szórakozásból verettem szét magam a jéggel! Meg voltam zavarodva. Nem tudtam hogyan, és merre menjek, az emberek meg szekerekkel, kalapácsokkal, és hatalmas ponyvákkal rohangáltak előttem.
- Merre tovább?? - kérdeztem elkeseredetten magamtól, mikor egy pillanatra megálltam. Válaszképp csupán annyit kaptam hogy egy öregebb hapsi teljes erőből nekemtolt egy szekeret hátulról, és ráadásul áttaposott a farkamon is.
- Te meg mit keresel itt, rég benn lenne a helyed! - mordult fel és továbbment. Még ő van felháborodva! Nem az ő egyik végtagja ment tönkre talán véglegesen! Mert igenis fájt. Aztán a hátam mögött megszólalt egy hang:
- Auróra, hát itt vagy! - rohant oda hozzám gazdám, egy csapat másik vikinggel, akik egy lepedőt tartottak a fejük fölött.
- Gyere. - és a jókora anyagdarab alatt beslisszoltunk az istállóba. A többi sárkány már mind ott volt. Olyan jó meleg volt odabenn!
- Jól van, itt jó helyen leszel. - vezetett oda a fiú egy szalmával borított kis "fészek"-hez hogy úgy mondjam. Kissé bizalmatlanul néztem végig a helyen. Féltem hogy megint eljátszuk a jó öreg "bezárva tartjuk a Világrémét" játékot, bár rácsokat nem láttam. Ez másik része volt az istállónak.
- Nyugi, ide most nem leszel bezárva! Helyezkedj el, és maradj itt! Vagy legalább belül az istállón kérlek! - mondta, és elrohant. Én megszaglásztam a helyet, aztán összekuporodtam a szalmán.
- Hm, egész kényelmes... - és letettem a fejem is. Úgy figyeltem ahogy a bejáratokat lezárják. Végre a szél is elmúlt! A vikingek mentek kifelé, hogy odakinn teremtsenek rendet. Vagyis.. próbálkozzanak vele. Ezzel kezdett elcsendesedni a hely. Már ragadt le a szemem, és majdnem el is aludtam, mikor ismerős hangokat hallotam meg.
- Hú, kemény tél lesz!
- Jah. - beszélgetett két sárkány. Ez még csak el is ment a fülem mellett, de egy harmadik sárkány hangját hallottam ahogy becsúszik melléjük és azt kérdi:
- Heló, nem láttatok egy zöldes-kékes Tájfumerángot??
- Nem, bocsi. - felelték és a sárkány továbbment másik sárkányoktól kérdezősködni. Szikrát kereste? Ráadásul mintha Starfire, lett volna az. Ő szokott így becsúszni. Mármint rajtam kívül, aki folyton késésben vagyok és rohanok.
Felpattantam és elindultam a hang felé, hogy megkeressem Start. Bár az istállóban nem sokat jártam még, és nagyobb mint hittem! Viszont szerencsére ezúttal egyet kanyarodtam és meg is pillantottam egy piros tüskés hátat.
- Star! - kiáltottam oda neki, mire megfordult hogy lássa ki szólt neki. Mikor meglátott megörült nekem, de szemében mégis valami ilyedtség volt. Odarohant hozzám, és hadarva beszélni kezdett:
- Au, olyan jó hogy megvagy, nem láttad Szikrát??
- Nem, miért keresed?
- Eltűnt!! - nézett rám totál elkeseredett szemekkel.
- Hogy mi van??? - rémültem halálra. Merre lehet elhagyni egy Tájfumerángot?? Ráadásul hóviharban!
- Nem tudja senki, már a fél istállót végigjártam, de senki nem tudja hol van! Au, tudod te mekkora hóvihar lesz, persze hogy tudod hisz te is sárkány vagy, úgy aggódunk!
- hadarta tovább. Én is nagyon megijedtem. Atya ég, elveszett a rokonlelkem? Az én rokonlelkem?? Nem, az én barátnőm nem veszhet oda a hóviharban!!
- Utána megyek. - jelentettem be elhatározva magam.
- Mi, nem, már minden kijáratot lezártak!!
- Egy bejáratot sosem zárnak le. - néztem a falu felé vezető lépcsőre.
- Akkor mi is megyünk!
- Az már feltűnik a vikingeknek, Star maradj itt. Hamarosan jövök vissza! - mondtam és még gyorsan megölelve a nyakát elrohantam.

...

Repültem a havas táj fölött. A hó egyre jobban esett, én meg egyre kevesebbet láttam tőle. Már vacogott a fogam, a szárnyam alig mozdult, de azért mennem kellett! Mindenfelé körülnéztem, átkutattam a falut, belestem a Nagyterembe is, de sehol nem találtam. Még a Thor-sziklánál sem volt. Végül elkeseredésemben és megfagyásomban úgy döntöttem leszállok egy a tengerből kiemelkedő szikla tetején. Kénytelen-kelletlen belefeküdtem a hóba. A lábaim összeomlottak alattam és szószernt szétterültem a hóban. A hideg hó, mint egy takaró takarta be oldalm jeges pihélyivel. Elálmosodtam, lehunytam a szemem és elszundítottam...



Egyszercsak Star ébresztett fel, és kikotort a hó alól, ami közben betemetett.
- Auróra, ugye jól vagy?? - nézett rám rémülten.
- Aha.... - keltem fel bágyadtan. - mi történt?
- Nem tudom, utánad jöttem és itt találtalak a hóban feküdve!
- Ja igen, Szikrát kerestem, és leszálltam pihenni...
- Nem szabad elaludni a hidegben! Hallod? Mert akkor 100% hogy odafagysz!
- Tudom. - feleltem még mindig álmosan. Látva vacogásom Star fújt egy kis tüzet a talajra hogy melegedjünk. Olyan jó meleg volt! Végre egy kicsit kiolvadtam.
- Köszi Star.
- Nincsmit. - mosolygott.
- Na gyere, megkell találnunk Szikrát! Lehet hogy ő is ott fekszik valahol a hó alatt!!
- Akkor siessünk! - helyeselt és felrepültünk.


- Szikraa!!
- SZIKRAA!!
- SZIKRAAAA!!! - ordítoztuk szigetszerte, de nem jött válasz.
- Merre lehet?
- Nem tudom... Au, én már nagyon fázom. - nézett rám valóban átfagyva a Sikló. Mindketten remegtünk a hidegtől. A hó már ráfagyva csillogott szárnyunk végén, valamint szarvunkon. Már majdnem azt mondtam hogy okés, menjünk haza.... de akkor eszembejutott hogy van egy hely, ahol hülyemód még nem néztük!!
- A hegyek! Hát persze! Szikra szeret reggel a hegyekben sétálni!
- Akkor mire várunk még? Hajrá! - felelte és felbuzdulva ismét nekiugrottunk a keresésnek.
Hamarosan már a havas hegycsúcsokon szaladgáltunk, ordítozva. És a végén már volt, hogy nem csak Szikra nevét kiabáltuk, hanem egymást is kénytelenek voltunk szólítgatni! Már az orromig sem láttam a hóvihartól.
- Star, hol vagy!?
- Itt, te hol vagy?? - jött a válasz. Próbáltam megkeresni, mentem össze-vissza. Elkezdtem hátrálni, mikor egyszercsak valaminek nekiütköztem, ami felordított! Erre én is ilyedten elugrodtam. Végül ott álltunk egymás szemébe visítva, mire rájöttem hogy csak Starfire az.
- Jaj Au, ne ijesztgess már!
- Én? Te is jól megijesztettél hallod-e! - talán még folytattuk volna a vitát, de egyszercsak hangokat hallottunk meg a távolból.
- Starfire!! Auróra, ti vagytok!!??
Próbáltunk odanézni, ki az, de alig hallottuk, és látni még annyira se lehetett.
- Szikra? - kiáltotta oda Star.
- Star!! Én vagyok!!
- Igen, ez tényleg ő!! - kiáltottam fel boldogan és odarohantunk hozzá, követve a hangokat. Mind nagyon megörültünk egymásnak. Boldogan öleltük át a Tájfumeráng hatalmas lábait.
- Hát jól vagy! Úgy aggódtunk!
- Bizony, mi történt?
- Hát én csak sétálgattam, repülgettem... aztán elszúndítottam. És mire felébredtem hó mindenhol! Minden lövésem ellőttem már, hogy melegen tartsam magam!
- Semmi gond, mostmár nem lesz baj, visszajutunk!
- Öhm.. Star, és mégis merre van az a bizonyos "vissza"? - néztem körül tehetetlenül.
- Fogalmam sincs... - pillogott ő is.
- Akkor most merre? - kérdezte Szikra.
- Hát... - gondolkodtam el - Próba szerencse sárkányok! Induljunk el arra! - böktem orrommal egy random irányba, mire mind megindultunk a hóesésben.

...

Bár már mintha jobban átláttam volna a tájat. De hogy merre kéne mennünk még mindig egyikőnk se látta!
- Lássuk be, hogy eltévedtünk! - mondtam végül elkeseredetten.
- Bárcsak jönne valami, ami segít! - kiáltott fel Star, kissé túl hangosan. Nagy morajlást hallottunk meg a hegy teteje felől. Nos igen, segítség nem jött, lavina igen!
- FUTÁÁÁS!!! - ordította el magát Szikra, mire mind teljes erőből futni kezdtünk a lezúduló hótömeg elől. Felrepülni nem tudtunk, orral mentünk volna a hegyeknek. A hó viszont ott loholt a nyomunkban, mi meg csak sprint előre! Ahogy haladtunk lefelé, már egyre nagyobb volt a hó amiben gázoltunk, nekem pedig egyre nagyobbakat kellett lépnem, hogy ne süllyedjek el. De igyekvésem hasztalannak bizonyult, már el is merültem a hótenger mélyén.
- Segítsetek!
Szikra visszafordult, és ijedten kirántott a hóból, fel a hátára Starfire mellé, úgy futott tovább. A hegy lábánál jártunk, ahol sok a nagy, tágas barlang. (Igen, sok szép napot töltöttem itt...) Szikrát már csak egy ugrás választotta el a legközelebbi barlangtól. Elrugaszkodott a szirtről, majd hatalmas puffanással hassal érkezett be a barlangba. Én a hátán, görcsösen kapaszkodva, Star viszont... Ő az ugrás következtében leesett Szikra hátáról.
- Star!! - kiáltottuk egyszerre, mikor barátnőnk ott láthattunk a levegőben, de többet már nem láttunk: a lavina által lesodort hó betemette a bejáratot.

...

A helyzet olyan elkeserítő... Szikrával bentragadtunk, Starfire pedig... talán jobb nem belegondolni......
- Nem veszíthetem el!! - ordítoztam sírva, miközben teljes erőből a hótorlasznak csaptam magam, újra meg újra. Szikra is szipogva ült mögöttem, néma csendben, mikoris végül abbahagytam és a földre rogytam. Hisz ez Star-n már úgysem segít... Én vagyok a hibás, csakis én! Jobban kellett volna rá vigyáznom! Drága barátnőm...
Hirtelen a torlasz túloldaláról valamiféle kaparászás hallatszott. Mindketten elhallgattunk, és feszülten figyeltünk, visszafolytott lélegzettel füleltünk, mi lehet az? Aztán ismerős hangok jöttek:
- Szikra, Auróra, jól vagytok??? - hangzott Starfire kétségbeesett kiáltása.
- Star, hát jól vagy!! - derültünk fel Szikrával.
- Igen, é hála Thornak, úgy hallom ti is! Nomjátok a havat, elkotorjuk az útból!
- Okés! - feleltük és nekiveselkedtünk. De szétfagytunk a hótól, és az erőnk is fogytán volt. Tüzünk meg ugye nem volt. Nekem sosem volt, de más kérdés...
- Ahj, ez meg se moccan! - horkantott fel mérgesen Szikra.
- És ha kikaparnánk magunk? - vetettem fel.
- Már próbáltam, túl jeges! - felelte Star kívülről.
- Akkor mi legyen? - néztem Szikrára tanácstalanul.
- Várjatok itt, hozok segítséget! - kiáltotta Starfire és hatalmas szárnycsapásokkal elsietett. Megkönnyebbülten felsóhajtva lehuppantam Szikra mellé. Igencsak gondolkodott.
- Szerinted miért mondja az, aki elmegy segítségért, mindig a másiknak, hogy "maradj itt!" ? - kérdezte végül.
- Hát.. ez egy jóöreg, elcsépelt "klisé". az örök klasszikus a történetekben. És tudod hogy az effélékből sokmindent átveszük.
- Hát ez igaz. ... Nah, de szerinted miért van?
- Mi, hogy átvesszük?
- Nem, hanem hogy ezt mondják.
- Jah... hát nem tudom.
- Talán arra gondol hogy maradjon nyugton, nem?
- Jah! Hogy ne próbáljon kiszabadulni, várja meg a segítséget.
- Jaja! Egy újabb rejtély megoldva.
- Heh, tényleg! Lehetnénk rejtélyfejtők!! Au és Szikra, a filozofáló nyomozó páros! - lelkesültem be.
- Ez milyen jól hangzik! Megcsinálhatnánk ha hazaértünk.
- Oksa! - nevettem vele.

Egyre hidegebb volt, egyre jobban fáztam. Mikor ránéztem Szikrára feltűnt, hogy bizony neki is vacog már a foga. Odahúzódtam szorosan mellé, hogy ha már tüzet nem tudok fújni, legalább egy kis testhővel támogassuk el egymást a megfagyás szakadékának széléről. Ő végül nem szólt semmit, csak szárnyát nekitámasztotta hátamnak. Hosszan ültünk csöndben egymás mellett, mikoris ő szakította meg a csöndet:
- Figyelj... biztosan nem haragszol / haragudtál rám?
- Nem, nem haragszom. Haragudtam-e? Háát... nem, még soha.
- Biztos? Pár napja sem? Mert olyan furcsa voltál.
- Tudom... - feleltem kipirulva.
- De most meg minden oké, mi volt akkor, hogy nem volt oké? - érdeklődött tovább. Nem tudtam elmerjem-e neki mondani az igazságot... De igen, végül belekezdtem:
- Figyelj Szikra.... én.. Féltékeny voltam.
- Mi?? - lepődött meg.
- Bocsi...
- Na, de várj, rám??
- Aha..
- De miért??? - nézett rám nagy szemekkel. Nagyot sóhajtva folytattam:
- Azért mert kiderült hogy szerelmes vagyok Karomba...
- Tényleg?
- Igen. ... És tudod, ti olyan jóban vagytok, és olyan sokat beszéltek, és annyival többmindent mondhat el neked, ha nem is tudok róla... Ami nem baj, csak olyan fura volt, és dühített és nem tudom... - hadartam le.
- Mi dühített például?
- Hát pl mikor ettétek a halat a klubban.
- Mi, mikor?
- Mikor rajzoltam a portrékat, aznap. ... hallottam hogy beszélgettek.
- Ahaa! Hát akkor nagyon félreértetted! Épp a járatokat nézegettem, sétálgattam, mikor összefutottunk. Elpanaszoltuk hogy éhesek vagyunk és úgy döntöttünk halászunk némi csemegét a tóból.
- Szóval nem-...?
- Nem, nem "egymás gyomrából" ettük a halat.
- Oh... szörnyen restellem magam.... - borzongtam meg. Legszívesebben a hó alá süllyedtem volna szégyenemben!
- Semmi baj. ... Am, akk most együtt is vagytok?
- Aham... - feleltem félénken mosolyogva.
- Gondolhattam volna. - mosolygott magában.
- Ezt hogy érted?
- Az utóbbi pár napban feltűnően sokat beszél rólad.
- Tényleg?
- Jaja.
Csak mosolyogtam magamban. Tudtam hogy nekem van a legjobb barátom a világon, és a legjobb barátnőket tudhatom magam mellett. És nem leszek többé féltékeny, nem én biza, azért se!

...

Ezután már feloldódva tudtunk beszélgetni. Mindenről, ami csak eszünkbe jutott! Még dudorásztunk is.
- Héj ezt én is ismerem! - mondtam, mikor felismertem a Szikra által dúdolt dalt. Rámmosolygott, majd ketten kezdtük el, végül pedi már hangosan énekeltük

Hamarosan odakintről nagy szárnysuhogás volt hallható.
- Szikra, Auróra, jól vagytok!? - hallatszott Nyesi hangja.
- Hát itt vagytok!! Igen, minden rendben! - mondtuk kórusban felpattanva helyünkről.
- Jól van, húzódjatok hátrébb!! - kiáltott be Karom, mire hátrébb mentünk. Szinte odasimultunk a falhoz.
- Nah vigyázzatok, helyet kérek!  -hallatszott Csonti hangja, ahogy távolabb parancsol mindenkit. Aztán rövid csönd. És hirtelen nagy robaj, s mire kinyitom a szemem, a hótorlasz már átütve, Csonti pedig havasan előttünk áll.
- Ha tudnád, menyire örülök neked! - öleltem át a Csonttörőt. A töbiek is "beszabadultak" és sorra megöleltünk mindenkit. Én már csak ilyen ölelgetős típus vagyok, úgy tűnik :DD
- Star! - kiáltottam fel boldogan, mikor megpillantotam magam előtt a siklót teljes életnagyságban, egyetlen heg nélkül! Szorosan magamhoz öleltem.
- Te meg hogy menekültél meg a hóvihartól?
- Hát... a lendület feldobott egy fa tetejére. - nevetett.
- Írtó nagy mázlid volt!! - állapítottam meg.
- Egyáltalán hogy kerültetek ti ide?? - mérgelődött Nyesi.
- Majd hazafelé elmeséljük. - válaszoltam, majd szembetaláltam magam Karommal, aki szintén jó erősen megölelt.
- Minden oké, ugye? Jól vagytok? - kérdezte mikor elengedett.
- Persze, jól vagyunk. - feleltem és nem tudtam megállni hogy ne bújjak oda hozzá mégegyszer.
- Am, talán még jót is tet ez a kis beszélgetéssel eltöltött idő, nem Szikra? - mosolyogtam rá.
- Jaja. - mosolygott vissza RL -em.


A hazafelé úton elstory-ztuk a többieknek, miként is kerültünk a hó alá, milyen is volt ez a nap. Csak azt nem mondtuk el, azt a bizonyos beszélgetést. Mert szégyelltem magam érte, hogy így félretudtam érteni egy egyszerű helyzetet. Azon a napon két fontos dolgot tanultam:
- hogy mindig bízzam a barátaimban, és hogy
- sose menjek kirándulni, hóvihar idején! *Hapci! *