- Ah, milyen álmom volt. Rrrr de jól esett. - nyújtóztattam ki elmerevedett tagjaim. Hisz milyen szép is úgy ébredni, hogy előtte álmodban összejöttél a szerelmeddel... kár hogy ilyenek is csak az álmaimban vannak :/
- Na jól van, induljunk edzeni! - s dudorászva ki"ügettem" a házból.
A főtéren mindenki mint egy hülyére nézett rám, mit dudorászom itt ilyen vidáman mikor annyi a tennivaló! De egy szép reggel, az szép reggel. Gazdámat még az ágyban találtam mikor belopakodtam a házba. Odaosontam az ágyához, és elkezdtem orrommal böködni, hogy felkeljen.
- Csak még egy percig anya! - húzta fejére a takarót. Erre én rosszallón néztem rá és erősebben böktem meg.
- Héj! - kiáltott fel, mert majdnem letaszítotam az ágyról. Hupszi, erősebb vagyok mint gondoltam :) .
- Jahj, csak te vagy az Auróra? - nézett rám. Mire én morogni kezdtem, tudtára adva, jobban is örülhetne az egyetlen sárkányának, aki csak szeretné figyelmeztetni, hogy menni kéne edzésre.
- Jól van, bocsi, örülök ám neked. - mondta mosolyogva és megölelt.
- Na gyere, asszem mennünk kell.
- Hát valahogy úgy. - feleltem. Felpattant, gyorsan felöltözött, aztán lementünk a földszintre. Rájött hogy jobban kéne sietni mint gondoltuk, úgyhogy elkezdett kapkodni. Evés közben próbálta rám felcsatolni a nyerget. Szájában ott lógott a frissen illatozó cipó, amit erősen beharapott, mert nehezen húzta meg a nyeregcsatot. Aztán mikor végre feltette rám, kiderült, hogy azért volt olyan nehéz feltenni, és azért szorított anyira, mert fordítva volt.
- Ijj, bocsi. - fintorgott és megfordította rajtam. Közben hogy "segítsek", a morzsákat felnyalogattam a padlóról.
- Na, indulás! - kiáltotta végül el magát a nyeregben, mire nagy erővel megindultam. Kissé túl gyorsan is, majdnem levittük az ajtófélfát is. De a majdnemen van a hangsúly! Hogy mérlegeljük, nekimentünk egy háztetőnek. Asszem egész délután tetőt fogunk építeni...
Mikor viszont odaértünk az edzésre, már csak megkellett fordulni, pont jöttek a többiek. Meglepően kevesen voltunk. Hát persze, hiszen nem egy vendége volt a szigetnek az elmúlt hetekben! Ez miért nem jutott eddig eszembe? Na mindegy. Sikeresen megfordultam, és repültünk tovább az árral. Hamarosan (mint általában) barátaim húztak el mellettem.
- Szia Au! Jó téged újra látni. - mosolygott Star. Szikra kicsit bizonytalanul köszönt oda.
- Szia.
- Hali, hogysmint? - mosolyogtam rá.
- Öhm... jólsmint.
- Akkor jó. Én is megvagyok. - mosolyogtam tovább, mire végül ő is elmosolyodott.
- Gond van? - kérdeztem.
- Nem, csak azt hittem haragszol.
- Én? Miért tenném?
- Hát nem tudom pontosan, tegnap úgy éreztem.
- Ahha... - furrri.....
- Na akkor mindegy is ha minden rendben.
- Megyünk, nem is tartunk fel tovább. - mondta Star. - Szia!
- Szia Au.
- Sziasztok. - mondtam kedvesen, és elrepültek. Hosszan néztem utánuk, aztán csak ringatóztam a szélben. Becsuktam volna a szemem, de nem mertem. Féltem hogy az történik mint egyszer már megtörtént. Felébredek az idillből, és ott vagyok a pokolban. De végül mégis lecsuktam egy pillanatra. És mikor kinyitottam egyáltalán nem voltam a pokolban. Sőt! Karom szárnyalt szorosan mellettem.
- Hellóka. - mosolygott.
- Szia. - mosolyogtam vissza.
- Hogy aludtál?
- Nagyon jól köszi.. te?
- Én is.
- Figyelj...ugye volt az a dolog tegnap...
- Aha... - gondolkodtan mereven mire gondol.
- Szóval, arra gondoltam, este repülünk egyet? Tudod, úgy kettesben...
Megmerevedtem. ÚRAMATYÁM!!! Hát persze, én azt nem is álmodtam, tényleg megtörtént!! Thor nevére, most ájulok el.
- Minden oké? - nézett rám rémülten mikor meglátta, hogy kezdek dülöngélni.
- Aha.... minden okés.... - mondtam és... asszem elkezdtem mosolyogni. Bár nem is éreztem meg, de ő is elmosolyodott.
- És, öhm... igen, szívesen megyek.
- Oké. Addig nem sziklának repülni. - vigyorodott el és el is húztak mellettünk. Én szóra nyitottam a szám, annyira mondtam volna még neki valamit, valami szépet, valami kedveset. De ez végül nem sikerült. Egyáltalán mit tudok én arról hogyan kell valakivel együtt járni? Jó oké, egyszer már volt barátom... de ő totál más tészta volt. Aztán a végén még rosszat szólok, és magamrahagy...
- Au, siklás! - jött a parancs, ami végre felrázott a gondolataimból. Belöktem magam, aztán tárt szárnyakkal vitorláztam, míg gazdám a nyeregben mászkált ide oda, és gyakorlatokat csinált.
- Zuhanás!! - hallatszott előttünk, mire én automatikusan lefelé vettem az irányt, annak ellenére hogy a saját gazdám erre még nem kért. Kishíján vízbeestünk, de szerencsére elkapta a nyerget én meg ijedtemben felkanyarodtam. Visszamászott úgy kezdett el mérgelődni: ez meg mi a szent Odin volt?? Bűnbánón nyüszíteni kezdtem, hogy többé nem fordul elő, én is halálra rémültem, ne haragudjon.
- Jól van bocsi. Nincs semmi baj, csak megijedtem. - simogatott meg.
Hamarosan a csapat leszállt egy szigeten. Számomra idegen hely volt, nem tudom hol lehettünk, valószínűleg valahol Hibbant közelében. Mindenfelé céltáblák sorakoztak.
- Jól van, mindenki ki a nyeregből, elő a fegyvereket, célbalövő gyakorlat lesz!
- Mi nem is hoztunk fegyvert. - lepődött meg gazdám, de senki nem hallotta meg. Mindenki szekercékkel, bárdokkal, nyilakkal a kezében ment elfoglalni egy-egy helyet. Mi meg csak álltunk tehetetlenül. Végül megpillantottam egy vörös orrot.
- Rubin! - kiáltottam fel boldogan. Ott egy "családtag", talán ők majd tudnak adni nekünk valamit a gyakorlathoz.
- Mi az Auróra? - nézett rám a fiú, mikor megrángattam az ingujját.
- Nem, dehogy megyek oda! - felelte mikor rájött mit is akarok mondani neki. Én amolyan "vagy odamész, vagy egész végig itt ácsorgunk, válassz!" képet vágtam.
- Jól van na! De akaratos vagy ma. - dohogott és odament kérni valamit.
- Ha otthonhagytad, te bajod! - vágta rá rögtön amaz.
- De hát neked annyi fegyvered van! Nem igaz, hogy egy kardot se tudsz adni!
- Tudok, csak nem fogok. - röhögött a képünkbe, aztán otthagytuk. Szerencsére Csontiék ismét ki tudtak segíteni, ezúttal egy szekercével.
- Köszi.
- Nincsmit. - felelte és szétoszlottunk.
Én a többi sárkánnyal helyet foglaltam a fák alatt és leheveredtem. Onnan figyeltük ahogy az emberek bárdokkal dobálóznak. Egyik-másik eset igen vicces volt. Például mikor a két egymás mellett álló viking szekercéje egymásnak ment, és ketten két irányba repültek. Viszont néha meg is ilyedtünk, mert volt egy srác, aki nagyon nem értett az íjászathoz. Az egyik nyila elment messze a francba, a másik meg neki egy sziklának, arról vissza, és felénk repülve pont egy cipzárhát két feje közt fúródott a fába. Mi sárkányok, mint egy madárraj rebbentünk szét. Aztán kis idő után megnyugodtunk, talán mostmár nem lesz gond és visszahasaltunk. Közben persze, mint mindenki, én is gazdámat figyeltem a leginkább. Jó a keze a rajzhoz (mint arra rájöttem), de dobni elég gyengén tud. Egyszer végre sikerült eltalálnia a céltáblát, de akkor se a sajátját. A mellette lévő csaj meg elkezdett vele veszekedni hogy megzavarta, azért dobot mellé. Fúú az a csaj... Hát annak milyen sárkánya volt!! Négy fejű, édesen illatozó szaggal. Igen, egy Prémvadász. Sosem szerettem őket, ezt meg mégannyira se. Maga a lány szép volt mondjuk, de nagyon goromba. Legalább annyiféle viking létezik mint sárkány, úgy látom.
Közben egy sárkány mozgolódott mellettem, lábával belerúgott a fába és az ágairól a hó ránkborult. Ő maga szórakozottan nézett ránk, míg mi havas fejjel, mérgesen néztünk vissza rá. Az egyik mellette üldögélő sárkány ráborította fejéről a havat.
Ezen mind nevetni kezdtünk, amin aztán ő is. A jó hangulat azért megvolt. Pedig ők totál idegen sárkányok voltak a számomra. Egyikről se tudtam semmit, de kezdtünk összeszokni, és olyankor egy idő után én is megnyílok. Bár néha körbepillantottam, a többiek merre vannak. Nyesit és Csontit szúrtam ki a tömegben. Pár percnyi habozás után felkeltem és odamentem hozzájuk.
- Szia Au, nézd! - bökött Nyesi orrával a vikingek felé.
- Mit nézzek?
- Sssst!!! Azt a három srácot. - fellte Csonti. Megkerestem szememmel mire gondolhatnak. Hát igen, három srác összeverekedett.
- Azon veszekednek hogy eltört egy íj, és ki törte el.
|- Mi csináltál te eszement?? - ordította az egyik fiú.
- Én?? Te dobtad le a földre! Én meg képzeld nem egy fa vagyok, hogy egyhelyben ácsorogjak!
- Te hülye, az nem is a tied!! - szólalt meg a harmadik.
- Nem?? - néztek rá egyszerre.
- Nem, az enyém!! Add csak ide! - és kikapta a kezéből, de amaz szentül hitte, hogy igenis ővé az íj, és utánanyúlt.
- Hát lehet mindkettőtöké, már úgyis két darabban van. - röhögött a mellettük álló lány.|
- Ezek a vikingek kész röhejek néha! - röhögtünk. Mondjuk azért nem lehetett kellemes széttörve hazavinni a kedvenc íjad, aminek ráadásul csak a felét viheted magaddal.
- Meddig fog tartani a dolog? - kérdeztem aztán.
- Még egy fél óráig biztos. - felelte Csonti.
- Addig rajtuk fogtok röhögni? - kérdeztem nevetve.
- Aha.
- Au, szomjas vagyok. - jelentette be Nyesi elkeseredett hangon.
- Nincs nálam víz.
- Szerinted a hó mennyire tiszta?
- Szerintem meg"ihatod" ha nem fagysz le tőle. - feleltem.
- Te nem fázol? - nézett rám Csonti.
- Nem, most jó így. - feleltem miközben mancsommal megropogtattam magam alatt a havat.
- Jó neked, én megfagyok. - mondta Nyesi a hóval a szájában, mire kuncogni kezdtem.
- Előtte is fáztam, úgy gondoltam. - tette hozzá mosolyogva.
- Okés, bocsika. - egyszercsak Star vágódott be mellénk.
- Mizujs Star? - kérdezte egyből Csonti.
- Jah semmi - felelte lihegve.
- És miért rohansz? - kérdeztem gyanakvó hangon.
- Ja csak fogócskázom Szikrával. Amúgy hogy megy a gazdáitoknak a dolog?
- Szarul. - mondta egyszerre a Fanyeső és a Csonttörő.
- Am egész jól. - egészítette ki Csonti.
- Hát, nálunk már alakul. - mondtam én is.
- Az jó. Vikinek már egész jól megy. Huh, már itt se vagyok, sziasztok! - pattant fel, és elrohant.
- Csá. - köszöntünk. Egy percen belül már jött is Szikra.
- Arra! - mutattunk egy irányba. Szikra biccentett és elindult Starfire után. Én meg elgondolkodtam.
- Karmot nem láttátok? - érdeklődtem aztán.
- Nem. Miért kérded? - felelte Nyesi.
- Ja semmi...
- Aha. Na mesélj.
- Mit? - néztem rájuk érdeklődőn, mint akinek fogalma sincs miről beszél a másik. Ők meg szemeikkel azt üzenték: " Ne nézz minket hülyének, beszélj! "
- Jól van oké... Szóval tegnap este összejöttünk... - mondtam halkan és számat beharaptam, várva a reagciót. Azok egymásra néztek, majd mosolyogva így feleltek:
- Tudtam ám hogy bejön neked.
- Komoly??
- Aha, csak annyi minden volt, inkább jegeltem a témát. - mondta Nyesi.
- Akkor nagyon ügyes vagy, mert az elmúlt pár napot leszámítva én se tudtam!
- Jah, sok történetet hallottam már. - mosolygott.
- Hát gratu.
- Köszi.
Szépen elbeszélgettük az időt. Szinte csak pár percnyi időnek érződött, amennyi eltelt, és már jöttek is a gazdáink. Bár annál nehezebb volt fel is ülni ránk. Plusz hogy mindenki jó nyeregbe üljön! Mert mi meg felpörögve rohangáltunk, ugrabugráltunk össze-vissza a hóban. Nem tudom mi lelt minket, talán front volt vagy nem tudom, de mindenki gyakorlatilag olyan volt, mint egy bepiált kölyökkutya XD.Az én gazdám összesen 3-szor veselkedett neki hogy elmarjon, de én mindháromszor kicsúsztam kezei közül.
- Au, állj már meg! - kiáltotta oda nekem, mire én ledőltem és meghemperdtem a hóban.
- Auróraa!!! - ordította mérgesen, mitől megrémültem, és kiestem ebből a bűvöletből, amiben eddig úszkáltam. Lassan felkeltem és oda másztam hozzá, lehajtott fejjel. Kinyújtotta felém a kezét én pedig tenyerébe hajoltam.
- Na, most hogy kiszórakoztad magad, ideje haza meniiiiiiiii !!!! - ordította a végét ijedtem, mert megindultam alatta, és ugyanolyan pajkosan mint az előbb, elkezdtem repdesni.
- Hóhohóóó!! Nyugiiii!!! - ordította, én csak repültem. Nyelvem kint lógott a számból már, úgy cikáztam a sárkányok közt. Aztán hirtelen magam előtt megpillantottam egy ismerős alakot. Lefékezve becsusszantam Karom mellé. Ott már csak nyugodtan ringatózva szálltam mellette.
- Na ez meg mi volt?? - kérdezte ijedten lovasom, aztán végignézett rajtam.
- Ahha... Azért nem kéne megbolondulni kislány. - szólalt meg, hangjában valami sejtelemmel, és elkormányzott a szörnyennagy rémség mellől.
...
Délután otthon üldögéltünk. Pontosabban én feküdtem, gazdám meg velem szemben üldögélt és engem rajzolgatott.
- Na mit gondolsz? - mutatta oda nekem.
Érdeklődve megvizsgáltam, és nagyon is hasonlított!
- Akkor jó. - felelte mosolyogva, látva reagcióm, és letette a papírt. Hátradőlt és az ágynak támasztotta hátát, úgy nézett engem. Afény kellemesen szűrődött be az ablakokon. Jó érzés fogott el. Milyen csodás napom is van!
- Amúgy az honnan van? - mutatott a farokdíszemre. Én odanéztem, aztán csak annyit feleltem:
- Hosszú story!
Lépteket hallottunk meg a lépcső felől. Az anyukája volt az.
- Dani, ugye tudsz róla, hogy még meg kell javítanod a háztetőt amit tönkretettél? - mondta mérgesen.
- Igazából az úgy volt hogy késésben voltunk, siettem és- - kezdte de az anyja csak mérgesen nézett rá.
- Jó oké, mindjárt megyünk. - mondta végül mire az elment.
- Hát úgy tűnik ennyit a lustizásról! - mondta és fel akart kelni, de megállt. Ugyanis én közben megfogtam a ceruzáját, fogtam egy papírt és elkezdtem én is lerajzolni őt. Ámuldozva, de hangtalanul figyelte mit csinálok. De észrevettem hogy figyel és abbahagytam inkább. ... Majd máskor folytatom.
- Ne, ne hagyd abba!
Én azért is visszatettem fejem a padlóra.
- De makacs vagy. - nevetett.
- Daniii!!!! - ordított fel egy hang.
- Megyünk már!! - kiáltotta le, megrezzenve. Felpattantunk, és az ablakon kiugorva repültünk is be a faluba.
...
A délután további részében tetőt kellett javítanunk. Ami azért idegesített egyre jobban, mert csak nem akart kész lenni, nekem meg már mehetnékem volt. Megígértem Karomnak hogy repülni megyünk! Nehogy már egész nap ezt kelljen csinálnom, mikor vele is lehetnék. Ráadásul megfog sértődni ha megígérem, és még oda se tolom a képem.
- Au, ne bambulj már el folyton, gyere és segíts! - szólt rám gazdám, mire elhessegettem fejemből a gondolatokat, és odaugrottam hozzá, tetődarabokkal a számban. Elvett egyet tőlem és elkezdte odaszögelni. Én közben felnéztem az égre. És ahogy egyre néztem, végül már káprázott a szemem a fényektől. De azért mikor egy Szörnyennagy rémség repült felém, mindig kiszúrtam. De egyik se az volt akit vártam volna. Ilyenkor mindig kissé csalódottan néztem, de aztán mindig újra és újra felcsillant bennem a remény.
- Szóval itt vagy! - hallottam egyszercsak magam mögül egy ismerős hangot. Hátrapillantottam és Karom volt!
- Szióka. - csillant fel a szemem.
- Mit csináltok?
- Tetőt javítunk... Reggel kissé lezúztam. - vágtam egy kínos mosolyt.
- Aha.
- Az a baj hogy nem tudom meddig fog tartani...
- Hmm... - nézett elgondolkodva a lyukas tetőre.
- Hát akkor gyorsítsuk fel a folyamatot! - mondta és elvett a lábaim alól egy pár cserepet, és odatette a kívánt helyre. Aztán tüzet fújt rá, csak kicsiny sugárban és ezzel egyszerűen oda"hegesztette" a tetőhöz.
Így hamarosan készen is lettünk, és lehuppatunk a talajra.
- Köszi..
- Bármikor. - mosolygott rám.
- Na gyere Auróra, menjünk haza, már sötétedik. - intett gazdám, de én nem tudtam most mit csináljak. Rápillantottam Karomra, aztán vissza a gazdámra. Rövid csönd után rájött mire gondolok.
- Oké, menjetek. De ne kavard magad megint bajba! - mondta végül és megsimítva a lapockám el is sétált. Én meg Karomra pillantottam.
- Ilyen nagy bajkeverő lennék? - kérdeztem szomorúan.
- Nem. ... Te csak agresszív vagy. - felelte viccelődve.
- Nem is vagyok agresszív! - mondtam erre. Hát nem is csodállom hogy azt mondta: "- Dehogynem!". Aztán elszáguldott az égen.
- Már menekülök is, csak ne bánts! - kiáltotta hátra nekem.
- Na várj csak, úgyis elkaplak! - kiáltottam én is és utána eredtem. Egész este kergetőzve cikáztunk az égbolton, szinte kerülgetve a tömérdek csillagot. A Hold is oly kedvesen fénylett, hogy szinte mosolygott ránk, úgy követte figyelemmel vidám kacagásunk.
...
- Szerinted milyen messze vannak a csillagok? - kérdeztem a fűben fekve Karomtól.
- Nem tudom. Talán még Odinon is túl.
- Az anyukám szerint minden csillag egy-egy sárkány, csak a túlvilágon. De a fényük átragyog hozzánk.
- Szép gondolat.
- Igen. - sóhajtottam és felültem. Karom követte a példám.
- Asszem mostmár haza kell mennünk. - mondta egyszercsak.
- Igen, már eléggé késő van...
- Nem, annyira nem. De holnap fáradt leszel ha rabolom az időd.
- Aranyos vagy... - mondtam halkan, elpirulva.
- Hölgyeké az elsőbbség.
Szépen haza is kísért, minden megvolt. Tényleg egy gyönyörű este!
- Nagyon.. nagyon szép volt az este. - mosolyogtam rá, az ajtóban állva.
- Az volt... - mosolygott ő is.
- Köszönöm. - mondtam és még arcára nyomtam egy puszit, aztán csak félénken összehúztam magam.
- Én köszönöm... - felelte ő is megilletődve.
- Jó éjt.
- Neked is. - mondtuk és én bezárkóztam a házba. Az ablakban ülve figyeltem ahogy alakja eltűnik a sötét éjszakában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése