###
~Nyesi~
Nos a mai napunkat szinte teljesen lefoglalta az utazás. Ugyanis Már vagy két napja hogy Karom Au után repült és nem jöttek vissza... Auróra egy kissé talán túl érzékeny, ezért értem hogy elrepült. De azt hogy megütötte a testvére élettársát?? Ez nem vall rá. Valahogy fura.. Na mindegy, kezdek aggódni :/
Ma, ahogy éppen Csontinak pofázkodtam (vagyis magyaráztam, csak ez a szó a tartozéka a közös szókincsünknek Csontival meg Au-val), szóval egyszercsak Nátán rohan oda hozzánk.
- Anya, figyelj, esemény van a téren.
- Mi van? - fordultunk hirtelen mindketten felé, részben talán azért mert nőstények lévén mindkettőnkre illett az "anya" megszólítás.
- Villám mondta, hogy holnap nem tudunk böfögő versenyt rendezni, mert mennek megkeresni Aurórájékat. Valami John vezeti a dolgot egy Jázmin nevű sárkánycsajjal...
- Az az a fiú aki tud sárkányokkal beszélni és átváltozni is? - kérdezett bele Csonti.
- Ja.
- Hmm... Nekünk is menni kéne, nem? - néztem Csontira.
- Igaz. Hátha lesz még verekedés! - csillant fel a szeme.
- Nah sárkányok, gyertek, irány a sárkánysuli! - jöttek ki a házból gazdáink. Az én gazdám egy könnyő bőr nyerget hozott a vállán, Csonti gazdája viszont mindig csak egy csörlővel tudta normálisan feltenni a nyerget barátnőmre. Kissé túl "csinosították" a nyerget és már felemelni sem bírja a lány XD
- Na, akkor én most megyek, sziasztok! - köszönt el Nátán és el is repült.
- Nem túl szemtelen ez a gyerek? - néztem Csontira.
- De, az. És fiús. Az én érdemem. - mosolygott.
Végül annak ellenére, hogy mi kutatóbrigádhoz akartunk csapódni, nem gyakorlatozó sárkánytömeghez, gazdáink ránktuszkolták a nyergeket és elindultunk az Aréna felé. Azonban intettem Csontinak és megfordultunk, egyenesen a főtér felé. Ott azonnal kiszúrtunk egy "kisebb" csoportot, akik miatt nem lehetett mozdulni se szinte. Hát igen... Egy Tájfumeráng jó nagy torlaszt tud okozni. (Nem sértésként Szikra). Ott volt Villám, hátán a gazdájával, Auróra gazdájábal, Star-ékkal, meg Szikráék is ott voltak. Jah meg Karom lovasa is. Mindenki bundába öltözve, telepakolt nyeregtáskával, menetrekészen ácsorgott. Érkezésünkre felnéztek az égre majd üdvözöltük egymást. Bár mi sárkányok inkább aggódó tekintettel megbeszéltük hogy: " - Hát nem jöttek vissza? - Nem.... - Aggódok. - Mi is."
- Mi folyik itt?? - mérgelődtek gazdáink, akik nem értették miért vittük oda őket.
- Megkeressünk két sárkányt. - válaszolta Villám hátán ülő lány.
- Nyugi, engem is Szikra hozott ide. - felelte kissé szemrehányóan Szikra lovasa. Hamarosan megjelent az a két furcsa teremtés is: John és Jázmin. Sárkányok közt már eléggé elterjedt a hírük. Kissé meglepődtek a nagy tömegen, de aztán bemutatkoztak és felszálltunk. Végülis nem tudom gazdáink akartak jönni, vagy csak beletörődtek, hogy kihagynak ma egy edzést... De velünk tartottak. Hurcoltuk őket magunkkal az úton
Jázmin repült elöl, mi pedig őt követtük. Villám is mellette szállt, az embereik beszélgettek. Nos ez eléggé különös volt, úgyhogy le is írnám nektek:
- Starfire, nem tudod, hogy mi történt? Mármint, hogy miért mentek el? - kérdezte egyszercsak John sárkányul.
- Hívj csak Star-nak. Igazából nem tudok mindent. Éppen családi összejövetelen volt, és repülés közben vettül őt észre. Mikor odamentünk hozzájuk, megengedték, hogy mi is csatlakozzunk. Fél óra múlva viszont, nem tudjuk miért, Auróra felpofozta a "testvérének" a férjét. Erre mindenki, kivéve mi, elkezdték szidni, mind őt, mind a Hibbbantiakat. Aztán el akart menni, és mikor látta, hogy nem megyünk vele, sírva repült el. Még soha nem láttam őt ennyire zaklatottnak. Megkérdeztük Karmot, hogy mi történt, de nem válaszolt, hanem utánna ment. Ezután mi is visszamentünk, de előbb elkísértük Au családját a Thor sziklára. Ott letelepedtek, és azt mondták, hogy maradnak egy kicsit. Lényegében ennyi. - magyarázta el a Sikló.
- Értem. Köszönöm. - felelte John elgondolkodva. Amúgy én amondó vagyok hogy láttuk már ezt a Johnt meg ezt a Jázmint már egyszer... de hol is? Hmm...
- John? - szólalt meg váratlanul Auróra lovasa.
- Igen? - nézett rá John.
- Mond, nincs valami mód arra, hogy jobban megértsem Aurórát?
- De. De, van. De sok gyakorlást igényel.... - Kezdte, de Dani közbevágott:
- Kérlek taníts meg rá!!
- Rendben. Segítek neked. - mosolyodott el. - Pentosabban. Segítünk. - S megsimogatta Jázmint. Brrr...... *lemondó tekintet* Nah mindegy, ezt most nem kell értenetek.
- És, hol kezdjük? - vidult fel Dani.
- Elősször is. Sok módja van annak, hogy megértsd a sárkányokat. Vannak nagyon negezek, de vannak nagyon könnyűek is. Nagyon nehéz például, a sárkányok nyelve. Én is kilenc évig tanultam. - kezdte John.
- Olyan sokáig tart? - szomorodott el a másik fiú.
- Légy szíves, ne vágj a szavamba, nem felyeztem be. A könnyebb mód, az a mentális kapcsolat. Gondolatban veszed fel a kapcsolatot azzal a sárkánnyal, akivel beszélni akarsz. A megtanulása elég nehéz, de ha odafigyelsz, csak pár óra az egész. Azután a kapcsolat felvétele elég nehéz, de ha jól megtanultad, bármikor képes leszel felvenni vele a kapcsolatot. Melyiket választot? - kérdezte erre John.
- Legyen a mentális. - felelte szinte kapásból.
- Biztos?
- Biztos. - nézett rá elszántan. Én is érdeklődve figyeltem. Néha-néha előre pillantva, nehogy nekirepüljek valaminek, vagy esetleg az előttem repülő Starfire fenekének... Nem, az valahogy nem vonz.
John közben koncentrálni tanította Danit. Nos ebből nem sokat értettem vagy éreztem, úgyhogy hamar meguntam. Ekkor viszont inkább leghátra repültem. Többnyire Csonti mellett szálltam. Azonban egyszercsak furcsa hangot hallottam meg. Valami... ismerőst.
- Mi a...? - néztem hátra furcsa fontort vágva. Egy szigetről jött a furcsa zaj. Nem tudom miért... de a szárnyam szinte akaratom ellenére megfordított és odavitt. Ahogy leszálltam a fák közé megláttam.... Tate-t -_- Egy sárkánycsapdába akadva.
- Te meg mit keresel itt? Csak nem beakadtál? - néztem rá szemrehányón.
- Hehe, nagyon vicces vagy, segíts már kijutni!! - mérgelődött. De nem kellett kétszer mondani, gazdám már ki is szedte onnan. Jó nagyot huppant. ( :33 )
- Kössz.
- Nem mondom h szívesn. Én még elnéztem volna ahogy lógsz. - feleltem vigyorogva.
- Hát azt gondolom. Na és mi járatban erre, ráadásul lovassal? - nézett gazdám felé.
- Egy barátomat keressük.
- Ahha... Figyelj, mielőtt elmennétek...
- Igen? - furdultam vissza, ugyanis én már menni készültem. Meg gazdám is sürgetett, hogy lemaradunk így.
- Nem ismersz véletlenül egy hatalmas Csonttörőt? - bámult a távolba.
- De, de miért? - húztam össze a szemem.
- Ja semmi. Csak épp erre tart egy. - felelte halál nyugodtan, mire megfordultam. Csonti és lovasa repültek felénk. Már épp nyitottam volna a szám, hogy tűnjön gyorsan el, de késő volt... Csonti leszállt.
- Ez meg ki? - mérte végig szemével az éjfúriát.
- Tate.... Tate, ő Csonti. - feleltem kissé félve.
- Heló.
- Csá.
- Nah, menjünk. - zártam végül rövidre az első találkozás boldog perceit, és már repülni készültem, mikor Tate megfogta a szárnyam.
- Várj!
- Mi az? - hökkentem meg.
- Nem vezetnétek haza? Össze-vissza repkedtünk a haverokkal és...
- És nem tudod merre van a haza. - vigyorogtam.
- Jah.. valahogy úgy.
- Figyelj Kate. - kezdte Csonti.
- Tate! - ordítottuk egyszerre.
- Oké, tudom! - nézett rám mérgesen. - Mi most nem megyünk egyhamar abba az irányba. Ha haza akarsz jutni gyere velünk te is.
- Mi?? - néztem rá elkerekedett szemekkel.
- Oké, nincs ellenvetésem. - vigyorodott el azonnal, mikor rájött hogy ezzel bosszanthat. Erre úgy néztem rá, hogy majd kinyírtam. Ő meg csak mosolygott.
- Megöllek...!!! - morogtam fogamat csikorgatva, úgy hogy csak ő hallja. Úgy mentünk vissza a többiekhez és folytattuk az utat.
Mikor visszaértünk az fogadott hogy John ájultan fekszik Jázmin hátán. Mindenki rémülten figyelte ám ő felkelt, látszólag semmi baja nem volt.
- Mi történt? - kérdeztem halkan Szikrát.
- Fogalmam sincs, valami "mentális kapcsolatot" próbáltak felvenni Au gazdájával, aztán elájult. - felelte. Kicsit közelebb repültünk, erre hirtelen Tate nekemrepült.
- Héj, mi bajod? - förmedtem rögtön rá, nagyon megzavarodottnak tűnt.
- Bocsi, csak én ismerem azt a srácot. - mondta elhűlve.
- Mi, melyiket?
- Azt a "John"-t vagy kit, akiről beszéltek. - morogta halkan.
- Nos? - kérdezte közben az emlegetett fiú Danit.
- Azt hiszem, hogy a nagyapám sámán volt. - felelt az.
- Mi volt a neve?
- Azt hiszem....Kolos! Kolos volt a neve...Valami baj van? - kérdezte félénken.
-Kolos... - suttogta.
-Miért? Mi baj?
-Kolos egy igen nagy erejű sámán volt, ki szellemeket használt fel, melyek hűek voltak hozzá. Úgy látszik ezek a szellemek, most melletted vannak, ezért van ekkora hatalmad. Nem kell megilyedni. A szellemek igen hűségesek tudnak lenni. Csak meg kell tanulni, hogy hogyan használd az erejüket. No, de mindegy. Mostmár kapcsolatba tudsz lépni bárkivel. - fejezte be ezzel a fiú.
- Honnan ismered? - kérdeztem aztán a mellettem repülő éjfúriát, mikor elöl már nem történt semmi számomra érdekes.
- Egyszer, amikor éppen az erdőben sétáltam, dulakodást hallottam meg. Odaosontam és ez a fiú kűzdött azzal a fehér éjfúriával. Megtámadtam, hogy védjem a fajtársam, de elmenekültek előlünk. És a fiú áttudott alakulni éjfúriává!! Ez egy démon én mondom!
- Aha, szóval a dologhoz semmi köze nem volt annak, hogy az a bizonyos "fajtárs" egy gyönyörű nőstény, akinek biztosan nagyon inponál ha megmentik? - néztem rá megvetően, leragadva ennél a piciny részletnél.
- Nem, semmi köze. Manapság meg amúgysem inponál az ilyesmi :P
- Mert kihalt a lovagiasság. - világosítottam fel.
- Miért, neked inponál?
- Talán. - adtam frappáns választ. - Attól függ ki az. - mondtam, és mint aki jól végezte dolgát arrébb repültem, hadd eméssze magában a dolgokat.
- Ejj, te. Mi lesz velem, ha egyszer te is képes leszel átváltozni! - beszélgetett közben John Jázminnal sárkányul.
- Akkor jajj neked. - felelt nevetve fehér társa, mire mind felnevettünk.
...
- Itt leszállunk. Este ezen a területen nem biztonságos a repülés. - szólalt meg egyszercsak John, és visszahuppant a sárkány fejéről a nyeregbe. Nem sokkal később már mind szilárd talajon álltunk.
- Végre!! Utálok ennyit repülni. - sóhajtott fel mellettem Csonti, mire gazdája megveregette a nyakát.
-Sok sárkányt érzek a közelben. - kezdte John - Azt hiszem, ez a sárkányok egyik pihenő szigete. Ameddig nem okozunk gondolt nekik, nem fognak bántani minket. Itt letáborozunk. Holnap pirkadatkor indulunk. - fejezte be és lekapta társáról a nyerget. Mi mind ugyanezt tettük, és élveztük, hogy végre pihenünk.
- Jahj, végre kimehetek mosdóba! - kiáltott fel Star és elnyargalt az erdőbe, mire Szikrával felnevettünk.
- Te Nyesi! - szólított aztán meg a Tájfumeráng.
- Hm? - fordultam felé.
- Ezt az éjfúriát hol szedted össze? - sandított Tate-re.
- Honnan gondolod, hogy én hoztam ide? - pislogtam ártatlanul.
- Mert emlékszem, ő volt az aki Snoggletogkor kihívot a Nagyteremből. Vagy nem?
- .... De. - forgattam meg a szemem, aztán a sárkányra néztem. Kissé elveszetten pillogott körbe, ahogy az embereink sürögtek-forogtak, hogy kialakítsanak egy táborhelyet.
- De honnan ismered? - kérdezett aztán újra Szikra.
- Hosszú... Majd holnap elstoryzom. - zártam le a dumapartyt, azt remélve, hogy holnapra az egészet elfelejti, és ezzel sikeresen lezártam a témát. Egy életre.
- Gyere kislány, mesélés lesz! - hívott magához gazdám, mire boldogan mentünk a tűz köré ült gazdáink mellé. Kaptunk némi ételt is. Ölébe hajtottam a fejem és hagytam, hogy simogasson.
- Ejj te, nem is vagy olyan kicsi, te. - beszélt hozzám a lány, közben az állam alatt vakargatva. Lehunyt szemmel élveztem, és halkan doromboltam. Közben Viki Star hátának dőlve, felbuzdulva mesélt egy rémtörténetet vámpírokról meg pókokról. Bár sztem a legjobban ő ilyedt meg... Mi sárkányok meg csak hallgattuk, de nem igen sikerült ránkijeszteni. Ember legyen a talpán aki egy csapat felnőtt sárkányt megijeszt! Viszont szóraoztatónak szórakoztató volt. Johnék egyszer sem szóltak közbe, hanem aztán egyszercsak mégis megszólalt.
- Kicsivel óvatosabban meséljetek. - kezdte sejtelmesen.
- Miért? - kérdezte Villám újdonsült gazdája.
- Mert van néhány, amely igaz. - felelte sejtelmesen.
- Akkor mesélj egyet te! - mondta válaszképp a lány viccelődve és karbatette a kezét.
- Biztos? - nézett ránk furcsán, és egyben rémisztően mosolyogva. Ekkor a fiú behatolt az elmémbe és lepörgött a szemem előtt a történet. Alig bírtam nevetés nélkül, de visszatartottam. Ránéztem a többiekre és ők is mosolyogtak. Tehát nekik is megmutatta.
- Volt egyszer egy csapatnyi ember, néhány sárkánnyal. - kezdte aztán - Kirándulni mentek, de nem tudták, hogy az a hely ahol vannak, átkozott. Ugyanis egy nagy, fehér, vörös szemű démon farkas járta azt a területet. A gyerekek, mivel kimerültek, letáboroztak, de az egyikük egy szempillantásra meglátta. A következő pillanatban viszont nyoma veszett. A barátai megilyedtek, és a keresésére indultak. A démon farkas követte őket, és akárhányszor nem fogyeltek oda, elkapott egyet, és egyben lenyelte. Mikor márcsak ketten voltak, megmutatkozott. A két gyerek megilyedt, ezért elkezdtek menekülni. A sárkányaik vadászni mentek, ezért rájuk nem számíthattak. Az egyikük, elesett, és mikor a társa visszafordult, látta, ahogy a barátját bekapja, és még élve, egyben lenyelte. A fiú borzasztóan félt. Nem tudott mozdulni a félelemtől, és reszkezett, mint a nyárfa levél. A démon farkas, lassan elindult felé. Hatalmas volt, kb. három méter magas, a szájába pedig akár négy gyerek is befért volna. Mikor ott volt előtte megállt, és elkezdte szaglászni. A gyereket szinte már az ájulás kerülgette. Ekkor a démon megszólalt:
-Te vagy az utolsó. Graturálok. Az életed meghosszabbodott, én meg jól laktam. Viszont nem ajánlom, hogy bárkivel barátkozz, ha nem akarod, hogy ők is meghalljanak.-Mondta, majd megnyalta az arcát. A fiúból elszállt a félelem, hirtelen halál nyugodt lett. Majd a farkas összement, egy normál farkas méretére, és a gyerekkel együtt elment. Azóta is szedi az áldozatokat, kiket a fiú gyűjt neki. Állítólag itt, ezen a szigeten élnek, és várják következő álldozatukat. - mondta, mire ránéztem gazdámra. Halálra váltan ült, és keze megállt a simogatásban így kihúztam az öléből a fejem és ívesen felemeltem. Láttam hogy a többi sárkány mindjárt nevetésben tör ki és őszíntén én is, de John gyorsan folytatta.
- És ennek a démon farkasnak a neve, nem más mint:
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
- Vatrax! - mondta hirtelen, mire ott is termett mellette az említett farkas és felvonított, jó hangosan és félelmetesen. Az emberek sikítva rohantak a védelmet nyújtó szárnyaink közé. Ekkor már nem bírtuk tovább és mind hangos nevetésben törtünk ki. Úgy hahotáztunk mint még előtte sose.
- Ez nem vicces! - mondták az embereink egyszerre, mikor előbújtak és csak nevettünk tovább immáron velük együtt.
- De szemét vagy Nyesi, így megijeszteni! - nevetett rám gazdám mire játékosan meglöktem hátulról a vállát.
- Te piszok.. - ölelt aztán meg, és végre mind lenyugodtunk annyira, hogy nyugodtan letudtunk ülni.
- Köszönöm Vatrax a segítséget. - simogatta meg a farkas fejét a "sárkányember". Szépen elvoltak. Amit csodálok bennük. Egy ember aki éjfúriává tud lenni... Egy óriási fehér éjfúria, és még egy ilyen különleges farkas is... Pedig én mennyi mindent megtennék, hogy csak egy napra ember lehessek. Ne kérdezze senki, miért. De sárkánynak lenni egy emberi világban... egyszerűen átok. Még akkor is, ha az történetesen egy álomvilágban van, ahol különleges etetőből adják a halat a sárkánynak. (Nah meg persze ott vannak azok a fürdőző helyek, aaah, az mesés!). De egy sárkányt egy ember nem ért meg csak úgy. Ha azt mondod nem, mert veszélyes, akkor makacs vagy. Ha éhes már két napja, akkor falánk. Ha mérges akkor szemét. De ha kedves, akkor hős. Ez az egyetlen szerencsénk. Mégis... én egyszer kipróbálnám embernek lenni. Hogy végre ne nyomjon el a vikingség.
- Nah, gyere Nyesőkém, aludjunk! - szakított végül félbe gazdám és láttam, hogy már mindenki aludni tér. Én is felkeltem, majd szárnyaim közé zártam a lányt és úgy feküdtem le újra kényelmesen. Fejemet egy fűcsomón pihentettem és néztem a félhomályban, ahogy az egyik ember eloltja a tüzünk és mindenki alszik. Vagy legalábbis fekszik összebújva. Igazából egy ember és egy sárkány összebújva, igen aranyos látványt tud nyújtani. Pedig ilyet nem mondok gyakran. Pl Starfire szárnya alatt aludt Viki gondtalanul, Szikra gazdája a fejét átölelve pihent, Johnékból meg nem sokat láttam mert a hatalmas éjfúria háttal feküdt nekem és eltakarta a többieket. Villám elég hangosan horkolt, oldalának dőlve meg a két fiatal lovas hortyogott. Csonti meg alapból furcsán alszik, mert folyton mozgolódik és általában reggelre átkerül a hátára.
Aztán arra lettem figyelmes, hogy valaki hiányzik.
- Ajj, már megint hol van ez a Tate? - forgattam meg a szemem és már kezdtem feltápázkodni (pedig azt utálok!), amikor pontosan mögöttem előjött a bozótból.
- Itt vagyok, csak ne verj már fel mindenkit! - mérgelődött, aztán elvonult mellettünk és jóval távolabb mindenkitől feküdt le újra. Megvetően pislogtam felé, majd én is visszafektettem fejem a földre és úgy próbáltam elaludni.
- Jó éjt. - mormogta még halkan, ami kicsit azért meglepett.
- .... Neked is. - feleltem halkan aztán már aludtam is.
_________________________________________________________________________________
A blog most egy ideig együtt játszódik egy másik blog szereplőivel, itt elolvashatjátok egy másik szemszögből is, ajánlom nektek a blogot:
http://sarkanyember.blogspot.hu/2015/01/17fejezetszeretnem-megerteni-sarkanyokat.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése