24 - Fellépésünk van!

Igen, ma van a nagy nap! Ma megyünk először a Rémekkel a Sárkány-szigetre énekelni! Igazi közönség előtt. Nagyon.... nagyon... sok.. sárkánynak...... Nem tudom menni fog-e!! Asszem befogok pánikolni! De a dolog még csak este lesz, most meg délután 2 van. Még annyi időm van! Gyakorolnom kéne... Hm, a házam akusztikája nem túl kedvező... De azért megteszi.


Otthon elkezdtem mindent eltologatni az útból, hogy kialakítsak egy kis helyet amit "színpadnak" mondhattam. Az ablakot is becsuktam, nehogy valaki leskelődjön.
- Szóval... mivel kezdjem? - tűnődtem. Végül kiválasztottam egy dalt:

Nem is ment olyan rosszul mint hittem. De azért még énekeltem mást is.

Ezen felbuzdulva belevetettem magam a mély vízbe: egy angol dallal próbálkoztam.

Kezdtem megnyugodni, hogy talán mégsem lesz baj, menni fog ez. De persze a képzeletem megint elszaladt velem a zenéktől, és elkezdtem énekelni mégegy, utolsó dalt:

A dal végén halkan leültem. Néztem magam elé és gondolkodtam, elég erősen.

*Miért rántottam el a fejem?? Ha nem teszem tuti hogy Karom megcsókol.... Istenem, hányszor gondolkodtam már ilyeneken. ... De akkor miért??* ... Aztán megválaszoltam a magamnak feltett kérdést. *Félek.... de mitől? Karomtól?? - Nem, dehyogyis. ... A boldogságtól?? - Ez is abszúrd. ... De akkor is. Még sosem csókoltam meg senkit. Remélem nem bántottam meg... Ma biztos nem fog benézni.* - keseredtem el. Hirtelen Star rontott be a házba, megszakítva gondolatmenetem.

- Au, gyere már, mindenki rád vár!

- Jahj, bocsi, megyek már! - pattantam fel és gyorsan a Sikló nyomába eredtem.

...

Aznap már többet nem tudtam gyakorolni, egész nap utcát díszítettünk. Bizony, lassan itt van Snoggletog!! A vikingek mindig jóval előtte elkezdenek készülődni, amit azért nem csodállok, mert tényleg jó sok a feldíszítendő felület.

- Szerinted fenyőágat rakjak, vagy mégtöbb flittert? - mutatta fel kezében a két dolgot gazdám. Én személy szerint képes vagyok rosszullenni a túl sok flittertől, úgyhogy mindenképp a fenyőágat kellett hogy válasszam.

- Akkor egyetértünk. - felelte mosolyogva és odadobott nekem egy apró halat, amit én buzgón be is faltam. Aztán csak néztem a díszítgető, de egyre elfogyó embereket. Már sötét volt, de a már feltett fények szépen megvilágították a házakat. Minden ház szépen látszott. Előtte már az én házam is kidíszítettük :3 Aztán persze gazdámékében is segítettünk. Bár az nem volt túl szerencsés dolog, mert Rubin folyton szivatott. Miatta, és csakis miatta, utálok oda menni!! Tipikus territoriális jellem. Azt hiszi, csak mert ő lakott ott előbb, már övé a ház! Nah mindegy, megtarthatja, de a gazdámhoz nem nyúl!! Az én házam, az én gazdám, és az én barátaim, azok az enyémek, tartsa távol magát!!!! És főleg Karomtól, mert begurulok!!!! Huh, mintha egy picit én is agresszív kezdenék lenni, nem? :O Hát... ez már csak így van.

- Auróra, jössz este a klubba? Ottalvós buli lesz! - mosolygott rám egyszercsak Szikra.

- Öhm, sajnos nem tudok menni, fellépésem lesz, de ha mégis hamarabb végzek akk megyek én is.

- Okés. Akkor szia! És sok szerencsét! - köszönt el végül és elrepült.

Hamarosan mi is hazamentünk. Már nagyon késő volt.

- Úristen mindjárt elkések!! - kiáltottam fel és berohantam a házba, hogy valahogy összekapjam magam. De mikor beléptem, legnagyobb meglepetésemre a tűzhely égett, és szép világos volt. Aztán ahogy körülnéztem Karommal találtam szembe magam.

- Wow... ebben a fényben még helyesebb vagy- oh pardon.... - fogtam be hirtelen a számat, mert ezt nem gondoltam ténylegesen kimondani.

- Köszi. - vigyorodott el.

- De amúgy hogyhogy itt vagy? Nem minha nem örülnék neked...

- Hát csak... gondoltam megleplek. - felelte, mire nagy mosolygásba kezdtem. Mikor egyszercsak eszembe ötlött hogy nekem... más dolom van. Oh, hogy a fene vinné el!

- Figyelj... ez nagyon kedves, és örülök is neki de... az van hogy most nekem fellépére kell mennem a rémekkel a Sárkány-szigetre...

- Oh... okés. Akkor majd máskor. - indult el a kijárat felé.

- Aham... és mégegyszer köszi.

- Bármikor. - mosolygott még rám, aztán kiment.

Nos, én még gyorsan összekaptam magam, megmosakodtam, kicsit megélesítettem a karmom (attól sokkal szebben néz ki, de ezt lehet csak a sárkányok érthetik!), meg hasonló csinosításokat végeztem. Egy percig úgy éreztem magam mint egy híres Stár!!! *-* 

Nah aztán el is indultam. Kiálltam a szirtre és még vettem egy nagy levegőt.

- Huh... jól van, indulás! - és ezzel már repültem is a csillagos égen.

...

Mikor odaértem Már messziről hallottam a nagy zsivajt. Mint kiderült egy barlangban lesz a dolog. És nem kocertnek száít hanem bulinak... ami nem baj, csak aztán 

nehogy másnak nézzenek mint ami vagyok.... Kellett nekem kicsípnem magam! Nah mindegy, a tömeg békésnek tűnt. Én mégis remegő gyomorral indultam el befelé. Az egyik sárkány odaállt elém és megkérdezte ki is vagyok.

- Auróra...

- Megvagy hívva?

- Nem de-

- Pillanat, elnézést, oh pardon, bocsánat, helyet kérek! - tolakodott oda hozzám Aleko. - Semmi baj, velünk van!

- Oké, akkor bemehetsz. - felelte a sárkány, és végre bejutottunk. Bent végre nagyobb volt a hely, és nem kellett nyomorogni. Az egyik kanyarban elfordultunk, ott voltak a töbiek is.

- Ó hála az égnek, megjött a kisasszony!! - csillant fel Hektor szeme és szorosan magához ölelt, közben két nagy cuppanós puszit adva a lábamra...

- Elkéstem?

- Egy kicsit, de már semmi gond! Indulhatunk is! - és már meg is indultak.

- Öhm.. asszem egy picit félek... - mondtam félénken, mire visszafordultak. Összenéztek, aztán egyikük odalépett hozzám.

- Figyelj, tudod mit mondott nekem a mamám, az első fellépésemen?

- Nem... mit?

- Hogy ne foglalkozzam a közönséggel! Azért énekeljek mert szeretem. Azokkal akikkel szívesen csinálom. És ha nem tetszik másoknak a zeném, ő bajuk, neki mindig tetszeni fog.

Kissé megnyugodtam ettől.

- És aztán jól ment?

- Igen. Bár a végére nem emlékszem, mert fejbedobtak egy pisztránggal és elájultam.

Nah ettől viszont jól megijedtem, és gyakorlatilag földbe gyökerezett a lábam. Hektor erre farkával nagyott vágott rá.

- Ne ijesztgesd már!!

- Tudjátok mit fiúk... én inkáb itt maradok. Ti menjetek csak.

- De Auróra, megígérted!

- Tudom de... - és szembe találtam magam azokkal a hatalmas pupillájó szemekkel... - Ne csináld ezt velem! Légyszi...

- Jól van... pedig én bíztam benned... Mind bíztunk benned... - felelte végül és lehajtott fejjel kimentek a sárkánytömeg elé, egy sziklára.

- Nah, akkor kezdőthet a buli? - ordította nekik Hektor mire egy egyöntetű "IGEEEN!!!" volt a válasz. Meg még pár "YEAH!!!". És elkezdtek énekelni.

Közben én magam leültem és csak hallgattam némán a zenét...

- Cserben hagytam őket!! Nem lehetek ilyen nyápic!!!! Azért is kimegyek arra a színpadra. Énekelni fogok!! Auróra vagyok, a Hibbanti Világréme, és semmi nem állíthat meg!!! - ezen felbuzdulva felpattantam, és magabiztos lépésekkel, mint valami menő rockstár, kiálltam a sziklára a többiek közé. Szerencsére épp a szám végén voltak, így betudtam kapcsolódni a következőbe

A sárkányok nagyon örültek úgy láttam a zenének, és Hektorék is elégedett pillantásokkal nyugtázták: örülnek hogy mégis beszállok.

A sárkánytömeg egyre hangosabban üvöltött, sokak velünk énekeltek, na meg persze nagy volt a tánc is! Kezdtem egyre jobban beleélni magam, egyre hangosabban énekeltem, már konkrétan vigyorogtam, én is táncoltam, és időnként beszéltem a közönséghez is.

- Nah jöhet még?

A kérdés felesleges volt, jött a tapsvihar

Páran már kezdtek kidőlni, éjfél felé járt az idő, de mi még bírtuk. Miazhogy!

Nagyon jól éreztük magunk, bár szerintem, mikor Hektor megkért, hogy szálljak be mint énekes, nem arra gondolt hogy úgy beleélem magam, hogy elfoglalom az egész színpadot az összevissza ugrálásommal XD

Hát ez nem volt túl nyerő választás, mert pár részeges Dörgődob azt hitte én most komolyan meg hívtam őket magamhoz, és leakartak rántani a színpadról, de persze az épebb elméjűek visszatartották őket. Ezer hála a biztonságiaknak!! Nah de eddigre már mindenki kezdett fáradni, úgyhogy úgy gondoltam ideje lelassítani.

Közben én véig egy bizonyos sárkányra gondoltam... Arra aki a házamba lopózva próbált ma engem meglepni egy kis romantikával. Hú de romantikus alkat vagyok :3 Nah mindegy. Ezután már nem bírtam ki hogy ne énekeljek el mégegy pörgősebb dalt.

Az érdekes a dologban az volt.. hogy a dal végén, a tömegben egy olyan mondatot hallottam: "Itt vagyunk!", mire elkezdtem nézegelődni, ki lehetett az. És láss csodát, barátaim ott álltak a barlang bejáratánál!! De hát hogyan? Mindenesetre nagyon megörültem nekik! Szóval végül összesúgtam a rémekkel, majd ezt jelentettem be:

- A következő dalt a legjobb barátaimnak ajánlom! Köszönöm hogy vagytok nekem. 

A dal végén fütyülés és sok sok, "Huhúú, jók vagytok!!" kiáltás hallatszott felőlük. Lementem hozzájuk, legalább pihenhetek. Végre átverekedtem magam a tömegen, és barátaim körében álltam.

- Jól nyomjátok!

- Jaja! - kezdték el mondani, de én intettem hogy lassítsanak egy picit.

- Hogy kerültetek ide?

- Hát... Nyesi unatkozott, Star folyton ugrált, Szikra táncolni akart, Csonti jól bealudt, és nem tudtunk micsinálni, meg hiányoztál, és megállapodtunk abban hogy beugrunk, megnézni, hogy megy a fellépés! - mondta Karom, mire azonban Csonti felmordult.

- Milyen megállapodás? Felkeltettek aztán elráncigáltak!!

- Csonti... - kezdte Nyesi - előtte volt szavazás, csak azt te átaludtad. - nevetett.

- Jah... hoppá.

- Nem baj. - nevettem én is -  ha fáradt vagy ott a sarokban aludhatsz.

- Dehogyis. Már felkeltem! És úgy látom ez a hely buligyanús. Szal mindenki irány bulizni!

- Juhúú!! - és ezzel a lendülettel mind bele is vetették maguk az éjszaki életbe, és egyben a sárkányok közé. Én viszont ekkor jöttem rá, hogy mindjárt elájulok a fáradtságtól. De odabent akkora hangzavar volt.... Végül úgy döntöttem megkérek valakit, hogy jöjjön ki velem a barlang elé. Elindultam feléjük, és közben gondolkodtam, kit kérjek meg rá??? Mivel nem tudtam dűlőre jutni, úgy döntöttem, amelyikőjük először a szemem elé kerül, azt vonszolom ki magammal. És most nem, nem érdekel, hogy épp inni akart, vagy épp nagyban táncol az illető, most így fáradtan azért is önző leszek. XD De nem volt rá szükség. Mivel egy Nyökdöc nagy segítségemre volt: teljes erőből nekemjött és ellökött az iányból, amerre igyekeztem. Ami azért volt "segítség", mert ezzel gyakorlatilag Karom ölében értem földet.

- Oh, bocsi, hogy letaroltalak... - pirultam el és felkeltem róla, hogy ő is feltápászkodhasson.

- Semmi baj, hová igyekeztél?

- Öhm hát én... Kijönnél velem egy kicsit pihenni a barlang elé? Ezt akartam megtudakolni.

- Aha, oké, persze. - felelte és végre kijutottunk a tömegből. Én meg gyakorlatilag összeestem a porban.

- Hé, Au, jól vagy??? - ijedt meg hirtelen, mire én csak ábrándozva megingattam a fejem.

- Nem, jó így, már olyan fáradt vagyok.... Kellemes a por.

- Akkor oké... Megijesztettél.

- Bocsi...

- Nincs bocsánat, én elmegyek! - felelte és felkelt, mire én is riadtan felkaptam a fejem.

- Na, légyszi ne, most miért??

- "Tudom ezzel is csak rosszat teszek".

- ?? - néztem rá furcsállón, mire kiderült, hogy ez egy dalszöveg. Huh, mekkora kő esett le a szívemről!!

Végül én is felültem. Egyszercsak bentről új zene jött.

Ültem és farkammal doboltam az ütemet, mikor egyszercsak Karom mozgolódni kezdett.

- Hát... ha nem lennék kétballábas, most mondanám hogy táncoljunk...

- Jaj, de jó ötlet! - pattantam fel hirtelen.

- De mondom, hogy nem tudok táncolni! - vigyorgott ijedten.

- Az nem baj.

- De rádfogok taposni. Ne feledd hogy sokkal nagyobb lábam van mint neked. - mondta miközben felállt.

- Nem baj mondom! És nem lát most senki... Naaaa *-* - és közben próbáltam amolyan "bociszemekkel" nézni rá.

- Ne már... túl hatásos ez a Naaa....

- Naaaaaaaaaaaaa....! *-*

- Oké.. de előre szóltam!

- Oksa! 

És akkor átkarolt a szárnyával. És már táncoltunk is. Nem is értettem mire gondolt, hogy ő nem tud táncolni, mert szerintem nagyon is jól ment neki. És bizony nagyon jó volt... Egyszercsak Nyesi kijött minket keresni, de megállt az ajtóban, és én is csak egy pillanatra láttam, Karom pedig szerencsére addig se, Nyesi úgy döntött inkább nem zavar minket, úgyhogy egy "mindent bele!" fej kíséretében visszalopakodott a tömegbe.

Mi meg folytattuk, míg a végéhez nem értünk a dalnak, mert ott valahogy úgy van, hogy az egyik fél hátrahajtja a másikat. Nos nem tudom hogy csináltuk, de én tartottam őt XD Nah mindegy, ügyeskedtünk.

- Ennek nem fordítva kellet volna lennie? - mosolygott rám.

- De azt hiszem igen. - feleltem, szintén vigyorogva, de egyszercsak a lábam beadta a törölközőt, és elestünk, méghozzá pontosan rá Karomra. Igen, megint, csak ezúttal... ezúttal úgy hogy az orrunk a másikéhoz nyomódott. Hirtelen mindketten megijedtünk és felpattantunk, de aztán.... Megint jött az az érzés, mint múltkor. És néztünk némán a másik szemébe, és éreztem, hogy ő is arra gondol. És akkor önkéntelenül elindultam... A szememet becsuktam, aztán éreztem ahogy megcsókol... Ott, egy party közepén, a Holdfényben, a szóló zene alatt... Életem első csókja, amit már sosem feledek el. Sem őt, mert örökre megőrzöm a szívemben.

...

- Hahó Skacok, gyertek már be!!! - rohant ki mellénk hirtelen Starfire, akinek a képe tele volt valami ragacsos cukorral. Úgy megijedtünk, hogy hirtelen elengedtük a másikat és én személy szerint elkezdtem összevissza khümmögni. Aztán ránéztem Starfire ,és leesett, hogy valaki bizony jól leettte magát.

- Te meg mit csináltál? - nevettem rá.

- Mi, jah, odabenn van valami kaja, gyere kóstold meg, nem tudom mi az de írtó finom!!

Ezzel be is vonultunk, ahol megkóstoltam a cukros valamit, amit Starfire mutatott. 

- Hm ez nagyon finom! - jelentettem be.

10 perccel később...

- Húú, nah és a hold miért fogy el mindig?? és miért jön elő újra?? Vagy az talán egy másik Hold, és miért csak éjszaka van ott, ja és a halak miért a vízben élnek?? És az emberek miért nem tudnak repülni?? Ó nézzétek egy kő!! - hadartam mindent össze-vissza. Egy kissé felpörögtem a cukortól és mint egy részeg úgy festhettem.

- Héj, nyugi, nyugii!!!!

- Kapjátpok el! - ordították a többiek egymásnak és sorra utánam vetődtek, miközben én magam futkároztam össze vissza.

- Itt vagyok!! - kiáltottam nekik egy Forróböfcsi hátán állva.

- Most meg itt! .... Meglepiii!!! - nah ekkor konkrétan egy dörgődob falka alól ugrottam elő, haláklra rémisztve szegény Szikrát. Akkor aztán hirtelen Csonti lábának ütköztem.

- Nah és most hazajössz velünk, okés? - nézett rám komoly arccal.

- Oké... hajtottam le a fejem. - viszel? - csillant fel újra a szemem.

- Oké.. - egyezett bele végül mire felugrottam a hátára, úgy indultunk el hazafelé. Mindenki totál fáradt volt, majd leszakadt a szárnyuk, én meg még akkor is csak pattogtam.

- Tutúúú, el az útból, vezetek!!

Mire visszaértünk, azonban már csak félálomban voltam. Nyesi csúsztatott be az ablakon az ágyamba.

- Köszi...

- Nincsmit. Jóéjt.

- Nektek is... - feleltem és végre elnyomott az édes álom.

23 - Gyors gyógyulás

Nos, végre elmúlt a hóvihar. Mindenki odakint játszik a hóban, a vikinggyerekek és sárkányaik egyaránt. Csak én fekszem tüsszögve a házban. Majd meg fagyok! Nah jó nem csak én, Szikra is jól átfagyott. Úgyhogy az elmúlt pár napban nem sok minden történt. Vagyis de, Nyesi és Csonti sokszor benézett hozzám, hogy csevegjünk kicsit.
- Na mizu? - nézett be az ablakon Nyesi egyik alkalommal.
- Áh semmi, szép a hó innen belülről. - nevettem. - veletek?
- Csináltunk egy hósárkányt!! - üvöltötte be fellelkesülten Csonti a Fanyeső mögül.
- Hol? - érdeklődtem.
- A főtéren, a... - és megált, mereven.
- Odinra, szét fogják rombolni!! Aki bele mer taposni annak én is kitaposom a belét!!!! - mondta és ezzel elrohant. Mi csak nevettünk.
- Később még benézünk Au. De most rohanok, mert képes és tényleg széttép valakit. - mondta Nyesi és utánarohant.

Később mégegy kellemes meglepetésben részem volt. Nap meglátogatott! Olyan rég láttam már!
- Szia!
- Jaj szia Nap!! De jó újra látni! - mosolyodtam el és egy szokásos, sárkányféle köszönésmóddal köszöntöttem: egy kedves morgással, melyet egy alulról felfelé megtett fejmozdulat kísér.
- Honnan tudod mindig, mikor vagyok itthon?
- Megérzés! - kacsintott rám.
- Hogy van a rajzmester?
- Nah, azért ne túlozz. - nevettem. - amúgy egyre jobban mostmár.
- Meghűltél? - mért végig szemével.
- Kicsit...
- Kérsz egy kis meleget? - csillant fel a szeme.
- Hát... esetleg a tűzhelyet meggyújtanád nekem?
- Aha! - és tüzet fújt. Olya kis pici sákány, és mégis mennyi tüze van! Elképesztő.
- Köszi!
- Nincsmit. - felelte.
Aztán még nézegettünk rajzokat, megmutattam amit eddig csináltam. Úgy láttam tetszettek neki. Persze ő még attól sokkal jobb, de már haladok :3 Azután viszont sietve távozott, de azt mondta ha tud még beugrik ha elvégezte azt a bizonyos dolgát, amit sehogyse tudtam kiszedni belőle.. Huh, tényleg túl kíváncsi vagyok.

...

- Ahj, de unalmas így egyedül... Senki se jár ilyenkor erre. - tanakodtam magamban délután.
- Én talán senki vagyok? - jött egy hang. Nyílt az ajtó és Karom lépett be.
- Szia! - örültem meg neki - Nem dehogy, nem tudtam hogy itt vagy.
- Semmi baj. Hogy vagy?
- Egész jól. Sőt egyre jobban. - mosolyogtam - csak kissé fázom.. - húztam össze magam mégjobban, és még rá is tüsszentettem eme kijelentésemre. Szemével végigmért, majd lekapott egy lepedőt a polcról. Odaterítette a tűzhely mellett a padlóra.
- Gyere ide a tűz mellé! - mondta és odakísért. Lefeküdtem a lepelre, és úgy próbáltam felmelegedni. Közben néztem a ropogó tüzet. A felcsapó lángokat. Nem vagyok piromániás, de olyan szép! Bár ha jobban belegondolok, egy kicsit talán minden sárkány az lehet.

Közben letettem a fejem is és magamban dudorásztam, néha meg-meg remegve. Karom egy ideig nézett, aztán egyszercsak lefeküdt mellém, és betakart a szárnyával. Istenem.... már a gondolattól is felmelegszik a szívem.

- Köszönöm... - döntöttem neki a fejem.

- Bármikor.. - felelte. Belenéztem a szemébe, és ő az enyémbe. Úgy nézett... és olyan közel volt. És akkor jött az a bizonyos hosszas egymásra nézés, mikor érzed, hogy ugyanarra gondoltok. És nézitek egymás vonásait, minden kis apró pikkelyt, amit akár csukott szemmel is lerajzolnál, ha kéne. És már némán el is indultunk egymás felé... De hirtelen megijedtem, és elkaptam a fejem, gyorsan letettem a földre és témátváltottam.

- Amúgy Csonti nem ölt meg senkit ugye?

- ... Nem, asszem nem. - modta kis megtorpanás után - Miért, kellett volna?

- Jah nem, csak Nyesivel építettek állítólag hósárkányt és azt mondta ha letapossa valaki, azt kinyírja.

- Jah, értem. - nevetett halkan.

- Jut eszembe, Hektor kérdezi hogy vagy.

- Már jobban, megmondhatod neki. - feleltem.

- Oké.

- És am, mi jót csináltál ma?

- Hát edzettünk, hemperegtünk a hóban Starral. Aztán bújkáltunk egymás elől a haverokkal. Könnyű volt, csak a nyomokat követtük!

Ezen én is jót nevettem. Hát igen. Neki ugye vannak más haverjai is rajtunk kívül. Amit azért megértek, mert mi mind lányok vagyunk, és gondolom nem lehet túl felemelő minden percben egy csapat nősténnyel rohangálni XD Hm.... ha jobban belegondolok a csapatból egyedül nekem nincsenek olyan barátaim, akik nem a klubos barátok. A többieknek van. Például Starfire-nek is ott van Narancslikőr. Mondjuk én meg Nappal vagyok jóban... Nah mindegy is, ez így van jól.

Kb egy másfél óra múlva arra ébredtem, hogy ott fekszem a tűzhely mellett a lepedőn, a szintén alvó Karom mellett. Visszatettem a fejem és úgy néztem tovább az alvó Szörnyennagy Rémséget. Elmosolyodtam és lassan ingatni kezdtem a fejem.

- Hogy tudsz ilyen édesen aludni....

- Tehetségesen. - mormogta csukott szemmel, félálomban.

- Szóval te fent vagy?

- Nem... - felelte még mindig csukott szemekkel de elmosolyodott.

- Látom ám. - nevettem rá.

- A francba, lebuktam. - emelte végül fel a fejét. - De ugye nem fogsz bántani?

- Nem, nem tervezem :D

- Szóval tervezés nélkül ölöd meg az áldozataid? Ajjaj, félek!

- Mi, kit öltem meg? XD

- Azt neked kell tudni. Én csak azt tudom hogy mostanában felettébb agresszív vagy. - mondta és kicsit megigazította fekvését.

- De én nem- ... na mindegy. - nevettem. - Am, nem baj ha felkelek?

- Jah, persze, bocsi. - mondta és felkeltünk. De elég érdekesen sikerült, mit ne mondjak... Nem tudom hogyan csináltuk, de valahogy összeakadtunk. A szarvam gyakorlatilag belegabalyodott az övébe, és nem tudtam merre mozduljak hogy kijussak ebből a kínos szituációból... A "kínos" részt fokozta, hogy egyszercsak Nyesi és Csonti dugta be a fejét az ablakon.

- Szia, Auróra!

- Csá! öhm... - néztek ránk döbbenten.

- Ti meg mit csináltok?? - akadt ki Nyesi, mire megálltunk, és próbáltunk úgy fordulni, hogy mindketten lássuk a másik két sárkányt.

- Öhm... Semmit. ... Kicsit összeakadtunk. - mondtuk végül habozva. Hirtelen rántottam egyet az egész gubancon, mire kiszabadultunk.

- Huh. - hallatszott a sóhaj. De Csontiék még mindig csak meredten bámultak ránk.

- Hát, látom dolgod van, szóval nem is zavarlak... Szia. - mondta végül Karom és kihátrált a házból.

- Szia! - kiáltottam utána. Nyesi még utánanézett aztán ismét mindketten rám.

- Mi van már?? - kérdeztem végül.

- Seeeemmmiii....

- Okkééé... - feleltem. - Merre jártatok?

- Hát erre meg arra... Láttuk Swegéket!! - mondta Nyesi fellelkesülten.

- Kiket?

- Azt a két hímet az edzésről.

- Aham.

- Nagyon Swegek voltak!

- Ja! - helyeselt Csonti is.

- Hát, nektek elhiszem. De honnan ismeritek őket?

- Mögöttem repültek Edzésen. - mondta Nyesi.

- Nyesitől. - ez pedig Csonti válasza volt az ügyben.

- Van Sweg 1 és Sweg 2. Akarod hogy holnap bemutassalak nekik?

- Okés, felőlem bemutathatsz. - feleltem mosolyogva.

- És veled mizu?

- Semmi...

- Nah és Karommal?

- Hát.. mire gondolsz?

- Hát nem tudom... Volt már csók?

- Nem. - vágtam rá rémülten.

- És álmodoztál már róla?

- Nem.

- De most őszíntén!

- ...

- Nah? - lépett be Csonti is.

- Jó, igen! - böktem ki.

- Ne szégyenlősködj már, mind lányok vagyunk. És tudod hogy mi nem tudjuk milyen ez az érzés.

- Jah...

- Így is hihetetlen, hogy előbb bepasiztál. - felelte Csonti.

- Miért, én idősebb is vagyok egy évvel. - mondtam.

- Hát jó, de te nem olyan fajta vagy.

- Hát... igaz. De miért, milyen vagyok?

- Hát olyan... visszafogottabb.

- És álmodozó. - mondta Nyesi is. Nos ebbe van igazság..

- Jah.

- Nah, de most eltereltük a témát! - (már majdnem sikerült...)

- Szóval... és szoktál rajta gondolkodni?

- Hát... jah. Elég sokszor.

- És volt már olyan hogy épp rá gondoltál, és egyszercsak fel is tűnt? - vágott közbe Csonti.

- Jah, meg mikor meghallom hogy valaki mondja a nevét és odanézek és kiderül hogy nem is róla van szó.

- Jah, hát olyan velem is szokott lenni, az nagyon szar.

- Jah.

- Miért, kire gondoltál? - lepődött meg Nyesi.

- Egy Fanyesőre.. akki most is itt van.

- Miért, hány Nyesi nevű sárkány van a szigeten? - nevettem fel.

- 6. - felelték.

- Komoly?

- Aha.

- Az szép.

- Am, az jutott akkor épp eszembe hogy tartozom még egy hallal.

- Pff, Tényleg? Én már elfelejtettem. - nevetett Nyesi.

- Igen, de majd holnap odaadom.

Beszélgetésünket az szakította félbe, hogy Nap és még néhány Tűzféreg repült be a szobába.

- Szerbusz Auróra, hoztam pár barátot, hátha sikerül meggyógyítanunk! - mosolygott Nap. - Szikra javasolta, hogy próbáljuk meg, nála segített. - tette hozzá.

- Oh, okés. - mondtam, mire a kis sárkányok körém gyűltek. Valami fura, halk mormogó hangot adtak ki. Testük fényesen és forrón izzott, éreztem a melegét. Aztán közelebb jöttek és mellsőlábaikkal nekemtámaszkodva álltak hátsó tappancsaikon. Az egyikük odanyújtott nekem valami barnás löttyöt.

- De ugye nincs benne Tűzféreg gél? - ijedtem meg.

- Nem, nincs. - rázta meg a fejét, mire már nyugodt szível megittam. Bleh.... Viszont 1 perc rám irányuló feszült figyelem után, egyre jobban kezdtem magam érezni. Végre nem folyott az orrom, nem tüsszögtem, és sokkal kevésbé fáztam! Az erőm is visszatért, huh de jó érzés újra egészségesnek lenni!

- Ezazz, sikerült!! - lelkesültek be a Tűzférgek.

- Akkor ez azt jelenti, hogy kijössz velünk játszani a hóban? - kérdezte Csonti.

- Jaja, azt biza! - mosolyogtam rá.

- Akkor gyere, megmutatom a hósárkányom! - és ezzel el is rohant, mi meg mind utána.

Odakint viszont nem csak egy hósárkányt, de egy hatalmas hó-erődöt is találtunk!

- Ez hogy került ide? - értetlenkedett Nyesi.

- Vááá, most megvagy!!! - ordította a sánc mögül Starfire és megdobta hóval "kis" csoportunkat.

- Hupszi... bocsika. - kuncogott.

- Ó Szikra, látom már te is jól vagy! - néztem Szikrára aki szintén a havas erőd falánál állt és javítgatta azt.

- Jaja! - mosolygott rám. De hirtelen egy fiú futott oda hozzám. Gazdám volt az.

- Au, neked nem otthon lenne a helyed? Nah, nesze, nehogy megfagyj itt nekem! - mondta és nyakamba akasztotta a sálát.

- Héj srácok, mit szóltok egy kis forrócsokihoz a Nagyteremben? - kiáltott fel egy idősebb vikingfiú.

- Juhúúú!!!

- Gyertek! - intett a fiú mire mind futólépésben elindultunk a Nagyterembe. Isteni finom forrócsoki volt! Nem, eredetileg mi sárkányok nem kaptunk belőle. De amiről nem tudnak, az nem fáj nekik... :3 Egész este ültünk a jó melegben és hallgattuk ahogy a gazdáink besélgetnek. Bár az én eszem messze járt, valahol nagyon, de nagyon messze.

22 - Hó, nagyon sok hó!!

- Gyerünk, húzd meg!
- Nem jó, lejjebb! .. Még, úgy!
- Mindenki befelé!
- Hozzatok még egy ponyvát! - ilyesfajta kiáltások hangzottak el a faluban utcaszerte. Hatalmas hóvihar volt készülőben. Mindenki ponyvákkal próbálta védeni a házát a jégeső ellen. Mert bár a hó, és a borzalmas erejű szél még nem érkezett meg, de ilyen kukorica mag méretű jégdarabok már buzgón potyogtak az égből. A tegnapi szép nap csupán a vihar előtti szélcsend volt, szószerint is!
- Sárkányokat az istállóba, befelé! - ordítozta egy férfi szűntelen. Én magam ennek ellenére továbbra is a főtéren szaladgáltam. Persze nem szórakozásból verettem szét magam a jéggel! Meg voltam zavarodva. Nem tudtam hogyan, és merre menjek, az emberek meg szekerekkel, kalapácsokkal, és hatalmas ponyvákkal rohangáltak előttem.
- Merre tovább?? - kérdeztem elkeseredetten magamtól, mikor egy pillanatra megálltam. Válaszképp csupán annyit kaptam hogy egy öregebb hapsi teljes erőből nekemtolt egy szekeret hátulról, és ráadásul áttaposott a farkamon is.
- Te meg mit keresel itt, rég benn lenne a helyed! - mordult fel és továbbment. Még ő van felháborodva! Nem az ő egyik végtagja ment tönkre talán véglegesen! Mert igenis fájt. Aztán a hátam mögött megszólalt egy hang:
- Auróra, hát itt vagy! - rohant oda hozzám gazdám, egy csapat másik vikinggel, akik egy lepedőt tartottak a fejük fölött.
- Gyere. - és a jókora anyagdarab alatt beslisszoltunk az istállóba. A többi sárkány már mind ott volt. Olyan jó meleg volt odabenn!
- Jól van, itt jó helyen leszel. - vezetett oda a fiú egy szalmával borított kis "fészek"-hez hogy úgy mondjam. Kissé bizalmatlanul néztem végig a helyen. Féltem hogy megint eljátszuk a jó öreg "bezárva tartjuk a Világrémét" játékot, bár rácsokat nem láttam. Ez másik része volt az istállónak.
- Nyugi, ide most nem leszel bezárva! Helyezkedj el, és maradj itt! Vagy legalább belül az istállón kérlek! - mondta, és elrohant. Én megszaglásztam a helyet, aztán összekuporodtam a szalmán.
- Hm, egész kényelmes... - és letettem a fejem is. Úgy figyeltem ahogy a bejáratokat lezárják. Végre a szél is elmúlt! A vikingek mentek kifelé, hogy odakinn teremtsenek rendet. Vagyis.. próbálkozzanak vele. Ezzel kezdett elcsendesedni a hely. Már ragadt le a szemem, és majdnem el is aludtam, mikor ismerős hangokat hallotam meg.
- Hú, kemény tél lesz!
- Jah. - beszélgetett két sárkány. Ez még csak el is ment a fülem mellett, de egy harmadik sárkány hangját hallottam ahogy becsúszik melléjük és azt kérdi:
- Heló, nem láttatok egy zöldes-kékes Tájfumerángot??
- Nem, bocsi. - felelték és a sárkány továbbment másik sárkányoktól kérdezősködni. Szikrát kereste? Ráadásul mintha Starfire, lett volna az. Ő szokott így becsúszni. Mármint rajtam kívül, aki folyton késésben vagyok és rohanok.
Felpattantam és elindultam a hang felé, hogy megkeressem Start. Bár az istállóban nem sokat jártam még, és nagyobb mint hittem! Viszont szerencsére ezúttal egyet kanyarodtam és meg is pillantottam egy piros tüskés hátat.
- Star! - kiáltottam oda neki, mire megfordult hogy lássa ki szólt neki. Mikor meglátott megörült nekem, de szemében mégis valami ilyedtség volt. Odarohant hozzám, és hadarva beszélni kezdett:
- Au, olyan jó hogy megvagy, nem láttad Szikrát??
- Nem, miért keresed?
- Eltűnt!! - nézett rám totál elkeseredett szemekkel.
- Hogy mi van??? - rémültem halálra. Merre lehet elhagyni egy Tájfumerángot?? Ráadásul hóviharban!
- Nem tudja senki, már a fél istállót végigjártam, de senki nem tudja hol van! Au, tudod te mekkora hóvihar lesz, persze hogy tudod hisz te is sárkány vagy, úgy aggódunk!
- hadarta tovább. Én is nagyon megijedtem. Atya ég, elveszett a rokonlelkem? Az én rokonlelkem?? Nem, az én barátnőm nem veszhet oda a hóviharban!!
- Utána megyek. - jelentettem be elhatározva magam.
- Mi, nem, már minden kijáratot lezártak!!
- Egy bejáratot sosem zárnak le. - néztem a falu felé vezető lépcsőre.
- Akkor mi is megyünk!
- Az már feltűnik a vikingeknek, Star maradj itt. Hamarosan jövök vissza! - mondtam és még gyorsan megölelve a nyakát elrohantam.

...

Repültem a havas táj fölött. A hó egyre jobban esett, én meg egyre kevesebbet láttam tőle. Már vacogott a fogam, a szárnyam alig mozdult, de azért mennem kellett! Mindenfelé körülnéztem, átkutattam a falut, belestem a Nagyterembe is, de sehol nem találtam. Még a Thor-sziklánál sem volt. Végül elkeseredésemben és megfagyásomban úgy döntöttem leszállok egy a tengerből kiemelkedő szikla tetején. Kénytelen-kelletlen belefeküdtem a hóba. A lábaim összeomlottak alattam és szószernt szétterültem a hóban. A hideg hó, mint egy takaró takarta be oldalm jeges pihélyivel. Elálmosodtam, lehunytam a szemem és elszundítottam...



Egyszercsak Star ébresztett fel, és kikotort a hó alól, ami közben betemetett.
- Auróra, ugye jól vagy?? - nézett rám rémülten.
- Aha.... - keltem fel bágyadtan. - mi történt?
- Nem tudom, utánad jöttem és itt találtalak a hóban feküdve!
- Ja igen, Szikrát kerestem, és leszálltam pihenni...
- Nem szabad elaludni a hidegben! Hallod? Mert akkor 100% hogy odafagysz!
- Tudom. - feleltem még mindig álmosan. Látva vacogásom Star fújt egy kis tüzet a talajra hogy melegedjünk. Olyan jó meleg volt! Végre egy kicsit kiolvadtam.
- Köszi Star.
- Nincsmit. - mosolygott.
- Na gyere, megkell találnunk Szikrát! Lehet hogy ő is ott fekszik valahol a hó alatt!!
- Akkor siessünk! - helyeselt és felrepültünk.


- Szikraa!!
- SZIKRAA!!
- SZIKRAAAA!!! - ordítoztuk szigetszerte, de nem jött válasz.
- Merre lehet?
- Nem tudom... Au, én már nagyon fázom. - nézett rám valóban átfagyva a Sikló. Mindketten remegtünk a hidegtől. A hó már ráfagyva csillogott szárnyunk végén, valamint szarvunkon. Már majdnem azt mondtam hogy okés, menjünk haza.... de akkor eszembejutott hogy van egy hely, ahol hülyemód még nem néztük!!
- A hegyek! Hát persze! Szikra szeret reggel a hegyekben sétálni!
- Akkor mire várunk még? Hajrá! - felelte és felbuzdulva ismét nekiugrottunk a keresésnek.
Hamarosan már a havas hegycsúcsokon szaladgáltunk, ordítozva. És a végén már volt, hogy nem csak Szikra nevét kiabáltuk, hanem egymást is kénytelenek voltunk szólítgatni! Már az orromig sem láttam a hóvihartól.
- Star, hol vagy!?
- Itt, te hol vagy?? - jött a válasz. Próbáltam megkeresni, mentem össze-vissza. Elkezdtem hátrálni, mikor egyszercsak valaminek nekiütköztem, ami felordított! Erre én is ilyedten elugrodtam. Végül ott álltunk egymás szemébe visítva, mire rájöttem hogy csak Starfire az.
- Jaj Au, ne ijesztgess már!
- Én? Te is jól megijesztettél hallod-e! - talán még folytattuk volna a vitát, de egyszercsak hangokat hallottunk meg a távolból.
- Starfire!! Auróra, ti vagytok!!??
Próbáltunk odanézni, ki az, de alig hallottuk, és látni még annyira se lehetett.
- Szikra? - kiáltotta oda Star.
- Star!! Én vagyok!!
- Igen, ez tényleg ő!! - kiáltottam fel boldogan és odarohantunk hozzá, követve a hangokat. Mind nagyon megörültünk egymásnak. Boldogan öleltük át a Tájfumeráng hatalmas lábait.
- Hát jól vagy! Úgy aggódtunk!
- Bizony, mi történt?
- Hát én csak sétálgattam, repülgettem... aztán elszúndítottam. És mire felébredtem hó mindenhol! Minden lövésem ellőttem már, hogy melegen tartsam magam!
- Semmi gond, mostmár nem lesz baj, visszajutunk!
- Öhm.. Star, és mégis merre van az a bizonyos "vissza"? - néztem körül tehetetlenül.
- Fogalmam sincs... - pillogott ő is.
- Akkor most merre? - kérdezte Szikra.
- Hát... - gondolkodtam el - Próba szerencse sárkányok! Induljunk el arra! - böktem orrommal egy random irányba, mire mind megindultunk a hóesésben.

...

Bár már mintha jobban átláttam volna a tájat. De hogy merre kéne mennünk még mindig egyikőnk se látta!
- Lássuk be, hogy eltévedtünk! - mondtam végül elkeseredetten.
- Bárcsak jönne valami, ami segít! - kiáltott fel Star, kissé túl hangosan. Nagy morajlást hallottunk meg a hegy teteje felől. Nos igen, segítség nem jött, lavina igen!
- FUTÁÁÁS!!! - ordította el magát Szikra, mire mind teljes erőből futni kezdtünk a lezúduló hótömeg elől. Felrepülni nem tudtunk, orral mentünk volna a hegyeknek. A hó viszont ott loholt a nyomunkban, mi meg csak sprint előre! Ahogy haladtunk lefelé, már egyre nagyobb volt a hó amiben gázoltunk, nekem pedig egyre nagyobbakat kellett lépnem, hogy ne süllyedjek el. De igyekvésem hasztalannak bizonyult, már el is merültem a hótenger mélyén.
- Segítsetek!
Szikra visszafordult, és ijedten kirántott a hóból, fel a hátára Starfire mellé, úgy futott tovább. A hegy lábánál jártunk, ahol sok a nagy, tágas barlang. (Igen, sok szép napot töltöttem itt...) Szikrát már csak egy ugrás választotta el a legközelebbi barlangtól. Elrugaszkodott a szirtről, majd hatalmas puffanással hassal érkezett be a barlangba. Én a hátán, görcsösen kapaszkodva, Star viszont... Ő az ugrás következtében leesett Szikra hátáról.
- Star!! - kiáltottuk egyszerre, mikor barátnőnk ott láthattunk a levegőben, de többet már nem láttunk: a lavina által lesodort hó betemette a bejáratot.

...

A helyzet olyan elkeserítő... Szikrával bentragadtunk, Starfire pedig... talán jobb nem belegondolni......
- Nem veszíthetem el!! - ordítoztam sírva, miközben teljes erőből a hótorlasznak csaptam magam, újra meg újra. Szikra is szipogva ült mögöttem, néma csendben, mikoris végül abbahagytam és a földre rogytam. Hisz ez Star-n már úgysem segít... Én vagyok a hibás, csakis én! Jobban kellett volna rá vigyáznom! Drága barátnőm...
Hirtelen a torlasz túloldaláról valamiféle kaparászás hallatszott. Mindketten elhallgattunk, és feszülten figyeltünk, visszafolytott lélegzettel füleltünk, mi lehet az? Aztán ismerős hangok jöttek:
- Szikra, Auróra, jól vagytok??? - hangzott Starfire kétségbeesett kiáltása.
- Star, hát jól vagy!! - derültünk fel Szikrával.
- Igen, é hála Thornak, úgy hallom ti is! Nomjátok a havat, elkotorjuk az útból!
- Okés! - feleltük és nekiveselkedtünk. De szétfagytunk a hótól, és az erőnk is fogytán volt. Tüzünk meg ugye nem volt. Nekem sosem volt, de más kérdés...
- Ahj, ez meg se moccan! - horkantott fel mérgesen Szikra.
- És ha kikaparnánk magunk? - vetettem fel.
- Már próbáltam, túl jeges! - felelte Star kívülről.
- Akkor mi legyen? - néztem Szikrára tanácstalanul.
- Várjatok itt, hozok segítséget! - kiáltotta Starfire és hatalmas szárnycsapásokkal elsietett. Megkönnyebbülten felsóhajtva lehuppantam Szikra mellé. Igencsak gondolkodott.
- Szerinted miért mondja az, aki elmegy segítségért, mindig a másiknak, hogy "maradj itt!" ? - kérdezte végül.
- Hát.. ez egy jóöreg, elcsépelt "klisé". az örök klasszikus a történetekben. És tudod hogy az effélékből sokmindent átveszük.
- Hát ez igaz. ... Nah, de szerinted miért van?
- Mi, hogy átvesszük?
- Nem, hanem hogy ezt mondják.
- Jah... hát nem tudom.
- Talán arra gondol hogy maradjon nyugton, nem?
- Jah! Hogy ne próbáljon kiszabadulni, várja meg a segítséget.
- Jaja! Egy újabb rejtély megoldva.
- Heh, tényleg! Lehetnénk rejtélyfejtők!! Au és Szikra, a filozofáló nyomozó páros! - lelkesültem be.
- Ez milyen jól hangzik! Megcsinálhatnánk ha hazaértünk.
- Oksa! - nevettem vele.

Egyre hidegebb volt, egyre jobban fáztam. Mikor ránéztem Szikrára feltűnt, hogy bizony neki is vacog már a foga. Odahúzódtam szorosan mellé, hogy ha már tüzet nem tudok fújni, legalább egy kis testhővel támogassuk el egymást a megfagyás szakadékának széléről. Ő végül nem szólt semmit, csak szárnyát nekitámasztotta hátamnak. Hosszan ültünk csöndben egymás mellett, mikoris ő szakította meg a csöndet:
- Figyelj... biztosan nem haragszol / haragudtál rám?
- Nem, nem haragszom. Haragudtam-e? Háát... nem, még soha.
- Biztos? Pár napja sem? Mert olyan furcsa voltál.
- Tudom... - feleltem kipirulva.
- De most meg minden oké, mi volt akkor, hogy nem volt oké? - érdeklődött tovább. Nem tudtam elmerjem-e neki mondani az igazságot... De igen, végül belekezdtem:
- Figyelj Szikra.... én.. Féltékeny voltam.
- Mi?? - lepődött meg.
- Bocsi...
- Na, de várj, rám??
- Aha..
- De miért??? - nézett rám nagy szemekkel. Nagyot sóhajtva folytattam:
- Azért mert kiderült hogy szerelmes vagyok Karomba...
- Tényleg?
- Igen. ... És tudod, ti olyan jóban vagytok, és olyan sokat beszéltek, és annyival többmindent mondhat el neked, ha nem is tudok róla... Ami nem baj, csak olyan fura volt, és dühített és nem tudom... - hadartam le.
- Mi dühített például?
- Hát pl mikor ettétek a halat a klubban.
- Mi, mikor?
- Mikor rajzoltam a portrékat, aznap. ... hallottam hogy beszélgettek.
- Ahaa! Hát akkor nagyon félreértetted! Épp a járatokat nézegettem, sétálgattam, mikor összefutottunk. Elpanaszoltuk hogy éhesek vagyunk és úgy döntöttünk halászunk némi csemegét a tóból.
- Szóval nem-...?
- Nem, nem "egymás gyomrából" ettük a halat.
- Oh... szörnyen restellem magam.... - borzongtam meg. Legszívesebben a hó alá süllyedtem volna szégyenemben!
- Semmi baj. ... Am, akk most együtt is vagytok?
- Aham... - feleltem félénken mosolyogva.
- Gondolhattam volna. - mosolygott magában.
- Ezt hogy érted?
- Az utóbbi pár napban feltűnően sokat beszél rólad.
- Tényleg?
- Jaja.
Csak mosolyogtam magamban. Tudtam hogy nekem van a legjobb barátom a világon, és a legjobb barátnőket tudhatom magam mellett. És nem leszek többé féltékeny, nem én biza, azért se!

...

Ezután már feloldódva tudtunk beszélgetni. Mindenről, ami csak eszünkbe jutott! Még dudorásztunk is.
- Héj ezt én is ismerem! - mondtam, mikor felismertem a Szikra által dúdolt dalt. Rámmosolygott, majd ketten kezdtük el, végül pedi már hangosan énekeltük

Hamarosan odakintről nagy szárnysuhogás volt hallható.
- Szikra, Auróra, jól vagytok!? - hallatszott Nyesi hangja.
- Hát itt vagytok!! Igen, minden rendben! - mondtuk kórusban felpattanva helyünkről.
- Jól van, húzódjatok hátrébb!! - kiáltott be Karom, mire hátrébb mentünk. Szinte odasimultunk a falhoz.
- Nah vigyázzatok, helyet kérek!  -hallatszott Csonti hangja, ahogy távolabb parancsol mindenkit. Aztán rövid csönd. És hirtelen nagy robaj, s mire kinyitom a szemem, a hótorlasz már átütve, Csonti pedig havasan előttünk áll.
- Ha tudnád, menyire örülök neked! - öleltem át a Csonttörőt. A töbiek is "beszabadultak" és sorra megöleltünk mindenkit. Én már csak ilyen ölelgetős típus vagyok, úgy tűnik :DD
- Star! - kiáltottam fel boldogan, mikor megpillantotam magam előtt a siklót teljes életnagyságban, egyetlen heg nélkül! Szorosan magamhoz öleltem.
- Te meg hogy menekültél meg a hóvihartól?
- Hát... a lendület feldobott egy fa tetejére. - nevetett.
- Írtó nagy mázlid volt!! - állapítottam meg.
- Egyáltalán hogy kerültetek ti ide?? - mérgelődött Nyesi.
- Majd hazafelé elmeséljük. - válaszoltam, majd szembetaláltam magam Karommal, aki szintén jó erősen megölelt.
- Minden oké, ugye? Jól vagytok? - kérdezte mikor elengedett.
- Persze, jól vagyunk. - feleltem és nem tudtam megállni hogy ne bújjak oda hozzá mégegyszer.
- Am, talán még jót is tet ez a kis beszélgetéssel eltöltött idő, nem Szikra? - mosolyogtam rá.
- Jaja. - mosolygott vissza RL -em.


A hazafelé úton elstory-ztuk a többieknek, miként is kerültünk a hó alá, milyen is volt ez a nap. Csak azt nem mondtuk el, azt a bizonyos beszélgetést. Mert szégyelltem magam érte, hogy így félretudtam érteni egy egyszerű helyzetet. Azon a napon két fontos dolgot tanultam:
- hogy mindig bízzam a barátaimban, és hogy
- sose menjek kirándulni, hóvihar idején! *Hapci! *

21 - Gyönyörű éjszaka.

Reggel otthon ébredtem. Hát, mint ugye általában.
- Ah, milyen álmom volt. Rrrr de jól esett. - nyújtóztattam ki elmerevedett tagjaim. Hisz milyen szép is úgy ébredni, hogy előtte álmodban összejöttél a szerelmeddel... kár hogy ilyenek is csak az álmaimban vannak :/
- Na jól van, induljunk edzeni! - s dudorászva ki"ügettem" a házból.

A főtéren mindenki mint egy hülyére nézett rám, mit dudorászom itt ilyen vidáman mikor annyi a tennivaló! De egy szép reggel, az szép reggel. Gazdámat még az ágyban találtam mikor belopakodtam a házba. Odaosontam az ágyához, és elkezdtem orrommal böködni, hogy felkeljen.

-  Csak még egy percig anya! - húzta fejére a takarót. Erre én rosszallón néztem rá és erősebben böktem meg.

- Héj! - kiáltott fel, mert majdnem letaszítotam az ágyról. Hupszi, erősebb vagyok mint gondoltam :) .

- Jahj, csak te vagy az Auróra? - nézett rám. Mire én morogni kezdtem, tudtára adva, jobban is örülhetne az egyetlen sárkányának, aki csak szeretné figyelmeztetni, hogy menni kéne edzésre.

- Jól van, bocsi, örülök ám neked. - mondta mosolyogva és megölelt.

- Na gyere, asszem mennünk kell.

- Hát valahogy úgy. - feleltem. Felpattant, gyorsan felöltözött, aztán lementünk a földszintre. Rájött hogy jobban kéne sietni mint gondoltuk, úgyhogy elkezdett kapkodni. Evés közben próbálta rám felcsatolni a nyerget. Szájában ott lógott a frissen illatozó cipó, amit erősen beharapott, mert nehezen húzta meg a nyeregcsatot. Aztán mikor végre feltette rám, kiderült, hogy azért volt olyan nehéz feltenni, és azért szorított anyira, mert fordítva volt.

- Ijj, bocsi. - fintorgott és megfordította rajtam. Közben hogy "segítsek", a morzsákat felnyalogattam a padlóról.

- Na, indulás! - kiáltotta végül el magát a nyeregben, mire nagy erővel megindultam. Kissé túl gyorsan is, majdnem levittük az ajtófélfát is. De a majdnemen van a hangsúly! Hogy mérlegeljük, nekimentünk egy háztetőnek. Asszem egész délután tetőt fogunk építeni...

Mikor viszont odaértünk az edzésre, már csak megkellett fordulni, pont jöttek a többiek. Meglepően kevesen voltunk. Hát persze, hiszen nem egy vendége volt a szigetnek az elmúlt hetekben! Ez miért nem jutott eddig eszembe? Na mindegy. Sikeresen megfordultam, és repültünk tovább az árral. Hamarosan (mint általában) barátaim húztak el mellettem.

- Szia Au! Jó téged újra látni. - mosolygott Star. Szikra kicsit bizonytalanul köszönt oda.

- Szia.

- Hali, hogysmint? - mosolyogtam rá.

- Öhm... jólsmint.

- Akkor jó. Én is megvagyok. - mosolyogtam tovább, mire végül ő is elmosolyodott.

- Gond van? - kérdeztem.

- Nem, csak azt hittem haragszol.

- Én? Miért tenném?

- Hát nem tudom pontosan, tegnap úgy éreztem.

- Ahha... - furrri.....

- Na akkor mindegy is ha minden rendben.

- Megyünk, nem is tartunk fel tovább. - mondta Star. - Szia!

- Szia Au.

- Sziasztok. - mondtam kedvesen, és elrepültek. Hosszan néztem utánuk, aztán csak ringatóztam a szélben. Becsuktam volna a szemem, de nem mertem. Féltem hogy az történik mint egyszer már megtörtént. Felébredek az idillből, és ott vagyok a pokolban. De végül mégis lecsuktam egy pillanatra. És mikor kinyitottam egyáltalán nem voltam a pokolban. Sőt! Karom szárnyalt szorosan mellettem.

- Hellóka. - mosolygott.

- Szia. - mosolyogtam vissza.

- Hogy aludtál?

- Nagyon jól köszi.. te?

- Én is.

- Figyelj...ugye volt az a dolog tegnap...

- Aha... - gondolkodtan mereven mire gondol.

- Szóval, arra gondoltam, este repülünk egyet? Tudod, úgy kettesben...

Megmerevedtem. ÚRAMATYÁM!!! Hát persze, én azt nem is álmodtam, tényleg megtörtént!! Thor nevére, most ájulok el.

- Minden oké? - nézett rám rémülten mikor meglátta, hogy kezdek dülöngélni.

- Aha.... minden okés.... - mondtam és... asszem elkezdtem mosolyogni. Bár nem is éreztem meg, de ő is elmosolyodott.

- És, öhm... igen, szívesen megyek.

- Oké. Addig nem sziklának repülni. - vigyorodott el és el is húztak mellettünk. Én szóra nyitottam a szám, annyira mondtam volna még neki valamit, valami szépet, valami kedveset. De ez végül nem sikerült. Egyáltalán mit tudok én arról hogyan kell valakivel együtt járni? Jó oké, egyszer már volt barátom... de ő totál más tészta volt. Aztán a végén még rosszat szólok, és magamrahagy...

- Au, siklás! - jött a parancs, ami végre felrázott a gondolataimból. Belöktem magam, aztán tárt szárnyakkal vitorláztam, míg gazdám a nyeregben mászkált ide oda, és gyakorlatokat csinált.

- Zuhanás!! - hallatszott előttünk, mire én automatikusan lefelé vettem az irányt, annak ellenére hogy a saját gazdám erre még nem kért. Kishíján vízbeestünk, de szerencsére elkapta a nyerget én meg ijedtemben felkanyarodtam. Visszamászott úgy kezdett el mérgelődni: ez meg mi a szent Odin volt?? Bűnbánón nyüszíteni kezdtem, hogy többé nem fordul elő, én is halálra rémültem, ne haragudjon.

- Jól van bocsi. Nincs semmi baj, csak megijedtem. - simogatott meg.

Hamarosan a csapat leszállt egy szigeten. Számomra idegen hely volt, nem tudom hol lehettünk, valószínűleg valahol Hibbant közelében. Mindenfelé céltáblák sorakoztak.

- Jól van, mindenki ki a nyeregből, elő a fegyvereket, célbalövő gyakorlat lesz!

- Mi nem is hoztunk fegyvert. - lepődött meg gazdám, de senki nem hallotta meg. Mindenki szekercékkel, bárdokkal, nyilakkal a kezében ment elfoglalni egy-egy helyet. Mi meg csak álltunk tehetetlenül. Végül megpillantottam egy vörös orrot.

- Rubin! - kiáltottam fel boldogan. Ott egy "családtag", talán ők majd tudnak adni nekünk valamit a gyakorlathoz.

- Mi az Auróra? - nézett rám a fiú, mikor megrángattam az ingujját.

- Nem, dehogy megyek oda! - felelte mikor rájött mit is akarok mondani neki. Én amolyan "vagy odamész, vagy egész végig itt ácsorgunk, válassz!" képet vágtam.

- Jól van na! De akaratos vagy ma. - dohogott és odament kérni valamit.

- Ha otthonhagytad, te bajod! - vágta rá rögtön amaz.

- De hát neked annyi fegyvered van! Nem igaz, hogy egy kardot se tudsz adni!

- Tudok, csak nem fogok. - röhögött a képünkbe, aztán otthagytuk. Szerencsére Csontiék ismét ki tudtak segíteni, ezúttal egy szekercével.

- Köszi.

- Nincsmit. - felelte és szétoszlottunk.

Én a többi sárkánnyal helyet foglaltam a fák alatt és leheveredtem. Onnan figyeltük ahogy az emberek bárdokkal dobálóznak. Egyik-másik eset igen vicces volt. Például mikor a két egymás mellett álló viking szekercéje egymásnak ment, és ketten két irányba repültek. Viszont néha meg is ilyedtünk, mert volt egy srác, aki nagyon nem értett az íjászathoz. Az egyik nyila elment messze a francba, a másik meg neki egy sziklának, arról vissza, és felénk repülve pont egy cipzárhát két feje közt fúródott a fába. Mi sárkányok, mint egy madárraj rebbentünk szét. Aztán kis idő után megnyugodtunk, talán mostmár nem lesz gond és visszahasaltunk. Közben persze, mint mindenki, én is gazdámat figyeltem a leginkább. Jó a keze a rajzhoz (mint arra rájöttem), de dobni elég gyengén tud. Egyszer végre sikerült eltalálnia a céltáblát, de akkor se a sajátját. A mellette lévő csaj meg elkezdett vele veszekedni hogy megzavarta, azért dobot mellé. Fúú az a csaj... Hát annak milyen sárkánya volt!! Négy fejű, édesen illatozó szaggal. Igen, egy Prémvadász. Sosem szerettem őket, ezt meg mégannyira se. Maga a lány szép volt mondjuk, de nagyon goromba. Legalább annyiféle viking létezik mint sárkány, úgy látom.

Közben egy sárkány mozgolódott mellettem, lábával belerúgott a fába és az ágairól a hó ránkborult. Ő maga szórakozottan nézett ránk, míg mi havas fejjel, mérgesen néztünk vissza rá. Az egyik mellette üldögélő sárkány ráborította fejéről a havat.

Ezen mind nevetni kezdtünk, amin aztán ő is. A jó hangulat azért megvolt. Pedig ők totál idegen sárkányok voltak a számomra. Egyikről se tudtam semmit, de kezdtünk összeszokni, és olyankor egy idő után én is megnyílok. Bár néha körbepillantottam, a többiek merre vannak. Nyesit és Csontit szúrtam ki a tömegben. Pár percnyi habozás után felkeltem és odamentem hozzájuk.

- Szia Au, nézd! - bökött Nyesi orrával a vikingek felé.

- Mit nézzek?

- Sssst!!! Azt a három srácot. - fellte Csonti. Megkerestem szememmel mire gondolhatnak. Hát igen, három srác összeverekedett.

- Azon veszekednek hogy eltört egy íj, és ki törte el.

|- Mi csináltál te eszement?? - ordította az egyik fiú.

- Én?? Te dobtad le a földre! Én meg képzeld nem egy fa vagyok, hogy egyhelyben ácsorogjak!

- Te hülye, az nem is a tied!! - szólalt meg a harmadik.

- Nem?? - néztek rá egyszerre.

- Nem, az enyém!! Add csak ide! - és kikapta a kezéből, de amaz szentül hitte, hogy igenis ővé az íj, és utánanyúlt.

- Hát lehet mindkettőtöké, már úgyis két darabban van. - röhögött a mellettük álló lány.|

- Ezek a vikingek kész röhejek néha! - röhögtünk. Mondjuk azért nem lehetett kellemes széttörve hazavinni a kedvenc íjad, aminek ráadásul csak a felét viheted magaddal.

- Meddig fog tartani a dolog? - kérdeztem aztán.

- Még egy fél óráig biztos. - felelte Csonti.

- Addig rajtuk fogtok röhögni? - kérdeztem nevetve.

- Aha.

- Au, szomjas vagyok. - jelentette be Nyesi elkeseredett hangon.

- Nincs nálam víz.

- Szerinted a hó mennyire tiszta?

- Szerintem meg"ihatod" ha nem fagysz le tőle. - feleltem.

- Te nem fázol? - nézett rám Csonti.

- Nem, most jó így. - feleltem miközben mancsommal megropogtattam magam alatt a havat.

- Jó neked, én megfagyok. - mondta Nyesi a hóval a szájában, mire kuncogni kezdtem.

- Előtte is fáztam, úgy gondoltam. - tette hozzá mosolyogva.

- Okés, bocsika. - egyszercsak Star vágódott be mellénk.

- Mizujs Star? - kérdezte egyből Csonti.

- Jah semmi - felelte lihegve.

- És miért rohansz? - kérdeztem gyanakvó hangon.

- Ja csak fogócskázom Szikrával. Amúgy hogy megy a gazdáitoknak a dolog?

- Szarul. - mondta egyszerre a Fanyeső és a Csonttörő.

- Am egész jól. - egészítette ki Csonti.

- Hát, nálunk már alakul. - mondtam én is.

- Az jó. Vikinek már egész jól megy. Huh, már itt se vagyok, sziasztok! - pattant fel, és elrohant.

- Csá. - köszöntünk. Egy percen belül már jött is Szikra.

- Arra! - mutattunk egy irányba. Szikra biccentett és elindult Starfire után. Én meg elgondolkodtam.

- Karmot nem láttátok? - érdeklődtem aztán.

- Nem. Miért kérded? - felelte Nyesi.

- Ja semmi...

- Aha. Na mesélj.

- Mit? - néztem rájuk érdeklődőn, mint akinek fogalma sincs miről beszél a másik. Ők meg szemeikkel azt üzenték: " Ne nézz minket hülyének, beszélj! "

- Jól van oké... Szóval tegnap este összejöttünk... - mondtam halkan és számat beharaptam, várva a reagciót. Azok egymásra néztek, majd mosolyogva így feleltek:

- Tudtam ám hogy bejön neked.

- Komoly??

- Aha, csak annyi minden volt, inkább jegeltem a témát. - mondta Nyesi.

- Akkor nagyon ügyes vagy, mert az elmúlt pár napot leszámítva én se tudtam!

- Jah, sok történetet hallottam már. - mosolygott.

- Hát gratu.

- Köszi.

Szépen elbeszélgettük az időt. Szinte csak pár percnyi időnek érződött, amennyi eltelt, és már jöttek is a gazdáink. Bár annál nehezebb volt fel is ülni ránk. Plusz hogy mindenki jó nyeregbe üljön! Mert mi meg felpörögve rohangáltunk, ugrabugráltunk össze-vissza a hóban. Nem tudom mi lelt minket, talán front volt vagy nem tudom, de mindenki gyakorlatilag olyan volt, mint egy bepiált kölyökkutya XD.Az én gazdám összesen 3-szor veselkedett neki hogy elmarjon, de én mindháromszor kicsúsztam kezei közül.

- Au, állj már meg! - kiáltotta oda nekem, mire én ledőltem és meghemperdtem a hóban.

- Auróraa!!! - ordította mérgesen, mitől megrémültem, és kiestem ebből a bűvöletből, amiben eddig úszkáltam. Lassan felkeltem és oda másztam hozzá, lehajtott fejjel. Kinyújtotta felém a kezét én pedig tenyerébe hajoltam.

 - Jól van. - mondta megnyugodva és végre sikeresen felült rám.
- Na, most hogy kiszórakoztad magad, ideje haza meniiiiiiiii !!!! - ordította a végét ijedtem, mert megindultam alatta, és ugyanolyan pajkosan mint az előbb, elkezdtem repdesni.
- Hóhohóóó!! Nyugiiii!!! - ordította, én csak repültem. Nyelvem kint lógott a számból már, úgy cikáztam a sárkányok közt. Aztán hirtelen magam előtt megpillantottam egy ismerős alakot. Lefékezve becsusszantam Karom mellé. Ott már csak nyugodtan ringatózva szálltam mellette.
- Na ez meg mi volt?? - kérdezte ijedten lovasom, aztán végignézett rajtam.
- Ahha... Azért nem kéne megbolondulni kislány. - szólalt meg, hangjában valami sejtelemmel, és elkormányzott a szörnyennagy rémség mellől.

...

Délután otthon üldögéltünk. Pontosabban én feküdtem, gazdám meg velem szemben üldögélt és engem rajzolgatott.
- Na mit gondolsz? - mutatta oda nekem.

Érdeklődve megvizsgáltam, és nagyon is hasonlított!

- Akkor jó. - felelte mosolyogva, látva reagcióm, és letette a papírt. Hátradőlt és az ágynak támasztotta hátát, úgy nézett engem. Afény kellemesen szűrődött be az ablakokon. Jó érzés fogott el. Milyen csodás napom is van!

- Amúgy az honnan van? - mutatott a farokdíszemre. Én odanéztem, aztán csak annyit feleltem:

- Hosszú story!

Lépteket hallottunk meg a lépcső felől. Az anyukája volt az.

- Dani, ugye tudsz róla, hogy még meg kell javítanod a háztetőt amit tönkretettél? - mondta mérgesen.

- Igazából az úgy volt hogy késésben voltunk, siettem és-   - kezdte de az anyja csak mérgesen nézett rá.

- Jó oké, mindjárt megyünk. - mondta végül mire az elment.

- Hát úgy tűnik ennyit a lustizásról! - mondta és fel akart kelni, de megállt. Ugyanis én közben megfogtam a ceruzáját, fogtam egy papírt és elkezdtem én is lerajzolni őt. Ámuldozva, de hangtalanul figyelte mit csinálok. De észrevettem hogy figyel és abbahagytam inkább. ... Majd máskor folytatom.

- Ne, ne hagyd abba!

Én azért is visszatettem fejem a padlóra.

- De makacs vagy. - nevetett.

- Daniii!!!! - ordított fel egy hang.

- Megyünk már!! - kiáltotta le, megrezzenve. Felpattantunk, és az ablakon kiugorva repültünk is be a faluba.

...

A délután további részében tetőt kellett javítanunk. Ami azért idegesített egyre jobban, mert csak nem akart kész lenni, nekem meg már mehetnékem volt. Megígértem Karomnak hogy repülni megyünk! Nehogy már egész nap ezt kelljen csinálnom, mikor vele is lehetnék. Ráadásul megfog sértődni ha megígérem, és még oda se tolom a képem.

- Au, ne bambulj már el folyton, gyere és segíts! - szólt rám gazdám, mire elhessegettem fejemből a gondolatokat, és odaugrottam hozzá, tetődarabokkal a számban. Elvett egyet tőlem és elkezdte odaszögelni. Én közben felnéztem az égre. És ahogy egyre néztem, végül már káprázott a szemem a fényektől. De azért mikor egy Szörnyennagy rémség repült felém, mindig kiszúrtam. De egyik se az volt akit vártam volna. Ilyenkor mindig kissé csalódottan néztem, de aztán mindig újra és újra felcsillant bennem a remény.

- Szóval itt vagy! - hallottam egyszercsak magam mögül egy ismerős hangot. Hátrapillantottam és Karom volt!

- Szióka. - csillant fel a szemem.

- Mit csináltok?

- Tetőt javítunk... Reggel kissé lezúztam. - vágtam egy kínos mosolyt.

- Aha.

- Az a baj hogy nem tudom meddig fog tartani...

- Hmm... - nézett elgondolkodva a lyukas tetőre.

- Hát akkor gyorsítsuk fel a folyamatot! - mondta és elvett a lábaim alól egy pár cserepet, és odatette a kívánt helyre. Aztán tüzet fújt rá, csak kicsiny sugárban és ezzel egyszerűen oda"hegesztette" a tetőhöz.

Így hamarosan készen is lettünk, és lehuppatunk a talajra.

- Köszi..

- Bármikor. - mosolygott rám.

- Na gyere Auróra, menjünk haza, már sötétedik. - intett gazdám, de én nem tudtam most mit csináljak. Rápillantottam Karomra, aztán vissza a gazdámra. Rövid csönd után rájött mire gondolok.

- Oké, menjetek. De ne kavard magad megint bajba! - mondta végül és megsimítva a lapockám el is sétált. Én meg Karomra pillantottam.

- Ilyen nagy bajkeverő lennék? - kérdeztem szomorúan.

- Nem. ... Te csak agresszív vagy. - felelte viccelődve.

- Nem is vagyok agresszív! - mondtam erre. Hát nem is csodállom hogy azt mondta: "- Dehogynem!". Aztán elszáguldott az égen.

- Már menekülök is, csak ne bánts! - kiáltotta hátra nekem.

- Na várj csak, úgyis elkaplak! - kiáltottam én is és utána eredtem. Egész este kergetőzve cikáztunk az égbolton, szinte kerülgetve a tömérdek csillagot. A Hold is oly kedvesen fénylett, hogy szinte mosolygott ránk, úgy követte figyelemmel vidám kacagásunk.

...

- Szerinted milyen messze vannak a csillagok? - kérdeztem a fűben fekve Karomtól.

- Nem tudom. Talán még Odinon is túl.

- Az anyukám szerint minden csillag egy-egy sárkány, csak a túlvilágon. De a fényük átragyog hozzánk.

- Szép gondolat.

- Igen. - sóhajtottam és felültem. Karom követte a példám.

- Asszem mostmár haza kell mennünk. - mondta egyszercsak.

- Igen, már eléggé késő van...

- Nem, annyira nem. De holnap fáradt leszel ha rabolom az időd.

- Aranyos vagy... - mondtam halkan, elpirulva.

- Hölgyeké az elsőbbség.

Szépen haza is kísért, minden megvolt. Tényleg egy gyönyörű este!

- Nagyon.. nagyon szép volt az este. - mosolyogtam rá, az ajtóban állva.

- Az volt... - mosolygott ő is.

- Köszönöm. - mondtam és még arcára nyomtam egy puszit, aztán csak félénken összehúztam magam.

- Én köszönöm... - felelte ő is megilletődve.

- Jó éjt.

- Neked is. - mondtuk és én bezárkóztam a házba. Az ablakban ülve figyeltem ahogy alakja eltűnik a sötét éjszakában.

20 - Szeretném, ha szeretnél

- Oké, oké, szóval kezdjük az elejétől! Egy,   két,   egy-két-há és!
- Ragyog a szívem, mint a nap, ... ! – kezdtünk bele a próbába a rémekkel. Ezt próbáltuk előadni:

Én persze tök hamis voltam. De ezúttal nem a dal miatt. Én ezt tudom énekelni. Sőt még pár angol dal is van, amit tudok énekelni, de… Oké az van, hogy rájöttem mi bajom.
- Au, koncentrálj légyszi! – szakította félbe gondolatmenetem Aleko, az egyik Rém.
- Bocsi, nem vagyok formában…
- Azt látjuk. Jól van, holnap folytatjuk, pihenjétek ki magatok! Sziasztok! – köszönt el végül Hektor. Borzalmasan megörültem! Másra sem vágytam e percben, minthogy hazamenjek, bezárkózzak, és gondolataimmal együtt eltemessem magam a hóval beterített házamban. Van, hogy jobb a magány. Be is vágódtam a házba, majd rögtön rávetettem magam az ágyra, magamra húztam a takarót és úgy kezdtem el a gondolkodást, amit most el is mesélek nektek:
Szóval… pár napja furcsán érzem magam. És nem tudtam miért, vagy talán nem is akartam tudni. És talán kívülről már régen látszott de, én most jutottam odáig hogy ki merem állítani… Beleszerettem Karomba!! …
Mostmár tudom. Pedig pont pár napja fogadtam meg magamnak, hogy sose leszek szerelmes! Nem kérek a fiúkból – ez volt az álláspont. De a sors mást kívánt. Azt hiszem már egy ideje lapult ez bennem… És most.. mit kezdjek magammal? Mit tegyek? Isten ments, hogy elmondjam neki! Nem kell a megaláztatás, kapok azt eleget mástól is. Viszont ha tudatosan szerelmes vagyok valakibe, az rögtön meglátszik rajtam, szal pár nap és úgyis rájön… De hát neki úgyis Szikra tetszik… Talán ezért vagyok a legelkeseredettebb. Szikra az egyik legjobb barátnőm! És nem fogok vele összeveszni ezért, az biztos. De az RL-em. És ez egyszerre vidít fel és aggaszt. Hisz ki tudja, lehet hogy kb annyira kedveli mindkettőnk… De az nem csak jót jelent. És én már belekavarodtam ebbe az egészbe. Én nem akarok mást, mint elrepülni a világ végére! Talán csak egy sárkányt vinnék magammal… vele bárhová elmennék. El innen el, minél messzebb, oda ahol sárkányt még a nap sem lát. És csak repülni az égen, repülnénk a holdfényben és szednénk egymásnak egyesével a csillagokat… Ahj, a francba is, minek kell nekem ilyesmiken gondolkodni?? Mindegy is az egész. Inkább repülök egyet. Aztán majd ha kiszellőztettem a fejem meglátjuk mit kezdek a dologgal…
Fel is pattantam, és már suhantam is az égen át.

Aztán persze nem lett semmi a kiszellőztetésből. Mert ugyanaz volt a fejemben: Karom.

Csakis Ő, ahogy rám mosolyog, és a képzeletem szülte élmények. Hogy miket csinálhatnánk… Miket olyanokat amiket soha senkinek nem mesélek el, hogy a fejemben lejátszottam. Mert a képzeletem csakugyan határtalan. És a legjobb hogy csak az enyém. Nyesi például sosem fogja megtudni hogy én képzeletemben épp a fűben fekve figyelem a felhőket egy bizonyos Szörnyennagy rémséggel, hacsak el nem mondom neki. De inkább maradjon csak nekem… Az én kis képzelt világomban minden úgy van, ahogy én akarom. És én ezt akarom… Megszakítatlan élvezni a tiszta szerelmet. Még akkor is, ha ez borzalmasan nyálasan hangzik. De ez vagyok én. Egy őrülten szerelmes lány.

Szokásomhoz híven mindent előre elképzeltem. Aztán persze jött az a rész mikor negatív állapotba kapcsolok és a szívem összeszorul. Nem volt tovább erőm repülni. Szememben már gyűlt a könny, keveset láttam tőle. Leszálltam hát a Sárkány-szigeten, ami ott terült el alattam. Sétálgattam, könnyes szemekkel a szirteken. Senkivel se találkoztam (szerencsére). A sírás kerülgetett, elszorult a szívem. De eszembejutott egy dal:

Hát persze hogy ezt is Karom mutatta... És ahogy elképzeltem, már nem bírtam tovább: már konkrétan zokogtam, csak úgy hullottak a könnyeim. És már kissé homályosnak látszott miért ez a borzalmas érzés, de azért még ott volt. Ott ültem egy bokor szélén, sírva... Még úgy is csak halkan, nehogy valaki meghallja. Inkább sírok órákig egymagamban, minthogy valaki odajöjjön szánakozni, és kérdezgetni mi bajom... És eldöntöttem hogy nem... én nem maradok itt tovább! ... Én ezt nem bírom! Inkább elrepülök. Igen, elmegyek és nem jövök vissza! ... Régen sem volt senkim, most se lesz. Magányos élet... talán mégis az való nekem. Hisz mindig bajt keverek, mindig gond van velem, mindenkit csak megsértek, és senki nem megy velem semmire. Azt hiszem mégis ezt teszem... hagyok egy üzenetet Hektorral. Nehogy féltsenek hová tűntem és megkeressenek. Aztán annyi, lelépetem!

...

El is mentem Hektorhoz és a rémekhez az üzenettel.

- Komolyan beszél a kisasszony? - néztek rám mind ilyedten.

- Igen. - feleltem könnyes szemekkel. - De ne feledd, csak akkor add át nekik, ha már egy napja semmi hír rólam.

- Rendben... ahogy a hölgy parancsolja. - s mancsot csókolt nekem - Odin óvja!

Neki is indultam.... de nem soká jutottam. Valahogy mégsem ment a dolog. Épp Hónalj Nyali felett repültem, gondoltam leszállok picit, átgondolni az egészet. És legnagyobb meglepetésembe kibe botlottam? Szikrába! Nem, tényleg, szeretem Szikrát, de az utóbbi pár napban.... nem tudom, furcsa vele beszélnem. Gondolkodtam odamenjek-e hozzá, de észrevett szóval már mindegy volt, nem futhattam el.

- Szia Au! Gyere ülj le mellém a fűbe. - mondta mosolyogva. Én le is ültem.

- Mi hozott téged erre?

- Semmi... csak épp erre repültem.

- Ó értem. - felelte, aztán egy ideig nem szóltunk. De valamit észrevehetett rajtam.

- Minden rendben? - kérdezte. Nem tudtam mit feleljek. Nem akartam elmondani, hogy igazából lelkileg kivagyok és a szívem már másodjára tört apró szilánkokra... Szóval bár nem szokásom, maradt a hazugság.

- Persze, mi bajom lehetne? - mondtam hát, de nem túl meggyőzően, úgy tűnik.

- Na, de most komolyan! Napok óta furcsa vagy. Múltkor Karom mondta hogy elrohantál előle, és kérdezte nem tudom-e miért. - remek ezek ketten rólam társalognak.

-Az téged ne érdekeljen! És mondd meg Karomnak, hogy nyugodjon meg, nem fogok közétek állni! - tört ki végül belőlem és idegesen elrepültem. Vissza se néztem többet, könnyes szemekkel repültem egyre távolabb, ahogyan csak a szárnyam bírta.

...

Zokogva repültem céltalanul. Már nem érdekelt semmi, hogy mit szólnak a többiek, hogy vajon hol érek földet, hogy mi lesz velem ez után. Nem érdekelt! Csak repültem könyes szemekkel, be, egyre a felhők közé. A könny homályosította a szemem, de láttam magam előtt a hófelhők hadát, mégsem álltam meg. Csak egyenest neki a hóviharnak. Ennél rosszabb már úgysem jöhetne - gondoltam. De egyszercsak egy hangot hallottam meg, egy kiáltást:

- Auróra!! - hallottam hátam mögül Karom hangját.Thor szerelmére már képzelődöm is! Ettől mégjobban megijedtem és csak méginkább rohantam előre. Megbuggyantam, már mindenhol Karom hangját hallom... De a hang mégegyszer megszólalt. Mostmár hangosabban. És kezdtem kételkedni, hogy valóban csak a fejemben hallom. Visszapillantottam és megláttam egy árnyat. Szörnnyennagy Rémség alakú volt. Erre méginkább rohantam! Még csak az kéne hogy megtaláljon! Szikra amúgyis biztosan elmondta neki mit vágtam a fejéhez mielőtt elviharzottam. De erről én nem akarok többé beszélni! Már elég volt. Szóval csak loholtam. De ő gyorsabb nálam, így hamar észrevett.

- Au! Itt vagyok, állj meg! - kiáltotta utánam, de én csak rohantam, hátra sem nézve.

- Au!!

- Hagyj, menj innen! - kiáltottam végül vissza neki, s egy fájdalmas pillantással jutalmaztam meg, mire én is láttam egyet tőle... Most megbántottam, Odinra, milyen egy sárkány vagyok én??

- De miért, várj már! - loholt mögöttem egyre jobban felzárkózva.

- Ne üldözz már! - kiáltottam oda neki mérgesen, s mire hátranéztem ott sem volt. Kissé furcsálltam is, de legalább újra magamban vagyok magányomban... Legalábbis azt hittem! Hirtelen, ahogy előre néztem, ott repült velem szemben, lábával megragadott és magával vitt. Rövid kapálózás után végül egy barlang bejáratánál értem földet. Sőt, az történetesen a klubbház bejárata volt! Bár azon erősen meglepődtem hogy mindvégig a Thor - szikla körül repkedtünk... Azt hittem rég kirepültem a térképről. De mindegy, befelé vettem az irányt, de Karom utánam repült. Épphogy beértem a cseppkőterembe elém ugrott, és nem engedte hogy tovább menjek.

- Állj már meg!

- Nem, engedj utamra!

- Nem, amíg nem mondod el mi ez az egész? És a viharba amúgysem engedlek ki, mert megfázol.

- Karom, kérlek, hagyd hogy elmenjek! ... Nem vagyok ide való. Mindent elrontok.

- Dehogy rontasz, honnan vetted ezt?

- Tudom! - néztem könnyes arccal a szemébe. De gyorsan el is kaptam tekintetem, mert fürkészni kezdett, és olvasni a szemeimből.

- Csak ártok nektek.

- De Au-

- Nincs de! Egy csődtömeg vagyok! - tört ki belőlem, s sírva omlottam a földre. És csak sírtam... És nem mertem rá felnézni.

- Ne mondj ilyeneket... ne légy ilyen kis negatív.

- És miért ne? - néztem rá ismét, bőgve.

- ... mert nem szeretem ha negatív vagy. Nem sugárzik belőled az a vidám élniakarás, amit kedvelek benned. - mondta halkan, kis megtorpanás után. Én meg csak néztem rá. És nem tudtam mit feleljek. Csak ültem szipogva. Egy ideig csöndben vártunk, mit mondd a másik, majd végül így szólt:

- Miért mentél el? - erre én nem feleltem semmit.

- Hektor átadta az üzeneted. - remek... vele később még számolok.

- De nem értettem... mit jelentett az, hogy legyek boldog Szikrával? - kérdezett tovább, de én nem feleltem. Csak bámultam némán magam elé.

- Kérlek mondj valamit! - mondta olyan hangon, hogy éreztem benne a fájdalmat. Ettől összeszorult a szívem.

- Nem akarok az utatokban lenni.

- De miért lennél az utunkban?

- Tudom hogy tetszik neked...

- ... Nem értelek. Mióta foglalkozol vele ki tetszik?

- Jahj Karom! - pattantam fel idegesen, s szemeközé néztem. - Hát nem érted? ... Szeretlek! - böktem ki végül könnyezve. Mire ő elkerekedett szemekkel nézett rám, de én csak folytattam.

- Nem tudom miért, azt sem pontosan mióta... de szeretlek... szerelmes vagyok beléd, és nem tudom nézni, hogy Szikrával vagy. Tudom azt szokás mondani, hogy ha szereted elengeded. És ha tényleg szereted légy vele. De nem bírom végignézni! - mondtam szinte ordítva a zokogástól, és elrohantam a járatok felé.

- Au! - kapott utánam szárnyával, de nem ért el. Berohantam a járatokba, nem akartam látni hogyan reagál rám.

- Hagyj békén! - kiáltottam hátra, s bekanyarodtam balra.

- De Auróra- - hallottam a befejezetlen mondatot, majd egy puffanás és csönd. Nem rohan tovább mögöttem. Elbotlott egy gyökérben. Én is megtorpantam. S még annyit hallottam felőle:

- Én is szeretlek...

Az ütő is megállt bennem. Csak álltam mereven, egyre hevesebb szívveréssel. De nem voltam biztos, hogy tényleg kimondta amit hallani véltem... De miattam esett el, és már csak ezért sem hagyhattam ott. A szívem visszahúzott hozzá. Halk, lassú lépésekel mentem vissza, s mikor kinéztem a keskeny lyukból, ott láttam a földön fekve. Meglátott és felkapta a fejét. És bámultunk egymásra, még akkor is mikor felkelt.

- N-nem ütötted meg magad? - kérdeztem halkan, kissé akadozva.

- Nem... - felelte szintén halkan. S közelebb lépett hozzám.

- Hallottad amit az imént mondtam? ... - folytatta aztán. De én nem feleltem, csak néztem rá. Azokba a gyönyörű, nagy szemeibe.

- Azt hiszem.... - feleltem végül tétován.

- Ha akarod százszor is kimondom, mert igaz: Szeretlek. - mondta ismét. A szívem ismét elkezdett össze-vissza verni, a gyomrom összeszorult, éreztem hogy egyre melegebb van, és csak néztem rá, tehetetlenül, mit is mondhatnék neki.

- Mondj valamit. Kérlek... - mondta rövid csönd után könyörgő hangon. - és mondd hogy igaz. Mondd hogy nem átverni akarsz.

- Miért tenném? A szerelmemmel nem játszom ilyent. - mondtam halkan.

- .... Nem tudom... egy lány sem mondott még nekem hasonlót...

- Azok mind bambák...

- Jah... - mondta majd csönd következett.

- Figyelj.... - kezdte.

- Igen?

- Lehet hogy hülye ötlet de.... akarnál velem járni? ... - bökte végül ki. Mire én tovább álltam előtte, félájultan a történtektől. S végül suttogva úgyfeleltem:

- Igen... én lennék a legboldogabb a Földön. ... - s belenéztem a szemébe. Az arcán egy mosoly futott végig. Majd óvatosan magához húzott és megölelt. Kicsordult könnyekkel bújtam hozzá, és még erősebben magamhoz szorítottam.

- Csak utánam... - hallottam halk hangját. - Bármit megtennék hogy boldog légy...

- Akkor csak egyet tégy meg: sose eressz el.