31 - Snoggletog előtt

Nah, mi a fárasztóbb egy bébisárkánynál? 3 bébisárkány! Méghozzá a javából! Nem félreértendő, imádjuk őket mind! De a hosszas anyáskodás/apáskodás rekordidő alatt küldött mindünket padlóra.
A kicsik nagyon, de nagyon gyorsan nőnek! Már tisztán beszélnek sárkányul, és tökéletesen járnak. Repülni még persze nem tudnak, de ha ilyen iramban nőnek, úgy érzem hamarosan arra is sor fog kerülni. Nagyon mozgékonyak és imádnak játszani, ezért folyton le kell őket valamivel foglalni. Viszont ami engem legbensőbbig meghatott... a kicsike úgy hív hogy anya.....
- Anya, játszunk!! Légysziiii! - bámult bele hatalmas bociszemeivel az én szemeimbe.
- Oké, mit játszunk? - mosolyogtam vissza rá és leültem elé.
- Bújócskát!!
- Nem-nem, te abban verhetetlen vagy, múltkor is úgy megijedtem, hogy nem vagy meg. - feleltem, mert ez volt az az egy játék, amit megesküdtem, hogy többé nem akarok játszani egy nálam ennyivel kisebb sárkánnyal.
- Akkor játszunk kint a hóban? - csillant fel a szeme és ismét könyörgőn nézett  szememközé. Egyszerűen nem tudtam neki ellenállni...
- No jól van, gyere! - mondtam hát mire boldogan ugrálni kezdett, végül pedig felpattant a nyakamba és hozzámbújt.
Kimentünk a ház elé, ahol rögtön leugrott a hátamról, aztán belevetette magát egy hókupacba, majd szanaszétfröcskölve azt, kiugrott belőle, hogy megijesszen. Igazából már jól tudtam mire készül, de hirtelen úgy tettem mintha halálra ijesztett volna, és kidőltem a hóban. Nevetésben tört ki. (Mondtam már mennyire aranyos?? Meglehetne zabálni... Pedig Ölvész.) Én közben továbbra is feküdtem a hátamra dőlve, kidugot nyelvvel. Aztán abbahagyta az örvendezét és közelebbjött megnézni, nem lehet-e hogy valóban halálra rémített?
- Anyu? - nézett rám (valószínűleg) félredöntött fejjel, ahogy azt a sárkányok általában szokták, és körbeszaglászott. Aztán mikor böködni kezdte az orrom, hirtelen felpattantam, mire elkezdett szaladni előlem, mert jól tudta akkor már, hogy ez kiváló invitálás egy kis fagyos-fogócskára a hóban. Utánaszaladtam, és számbafogva a kis (már nem is annyira kicsi!!) gyermeksárkányt a marjánál fogva, felkaptam a földről, majd végre megálltam vele.
- Naaa, eressz el! - kérlelt, mire én vágtam egy amolyan "Háhá, nah most figyelj!" mosolyt és feldobtam a levegőbe. Egyszer megpördült a levegőben, majd visszaesett én pedig 2 lábon állva nyúltam érte hogy elkapjam, majd újra fogaim közt tartottam a kis Villámot. Így hívtuk a legtöbbször, Karom tiszteletére, aki azért szerintem nem bánta. Jah és ha már róla beszélünk, ő sem maradt ám ki a havas szórakozásból, neeem, nem-nem! Míg mi játszottunk, ő sunyi módon odalopózott mögém, és rámvetette magát, amitől előrebuktam, ő belémgabalyodott (bár szerintem ez volt a szándéka), és mivel pont egy lejtő tetején álltunk, elkezdtünk lefelé gurulni, a hó meg ránktapadt és végül egy hatalmas hógolyóként értünk földet az alján. Hamarosan mindketten sikeresen kidugtuk a fejünk a hóból, mire mindketten kaptunk egy-egy ágat a szánkba a többiektől "orr" gyanánt.
- Nézzenek oda! Milyen dagadt egy hócipzárhát! - nevetett Csonti, mibe mind becsatlakoztak. A 3 kis ölvész is, és végül mi is.
- Ha-ha, nagyon vicces! - ironizáltam, bár valóban nevettem - Nah, szedjetek ki légyszi!
- Mi a varázsszó? - kérdezte Starfire, még mindig vihogva.
- Füstöltlazac? - nézett rá Karom, mire Starfire elhűlt.
- Szikra, komolyan elmondtad neki??
- Jahj srácok! - nevettem fel úgy a jeleneten, és nem bírtam abbahagyni.
Aztán végre kiszedtek minket, mire azonnali megtorlásba kezdtem.
- Te mókamester te, nah kapsz te még tőlem, gyere csak ide! - indultam meg Karom felé, felsőtestem leeresztve, fenekemet a magasban tartva, ezzel játékos birkózásra invitálva őt.
- Na nee, komolyan? - kérette magát mosolyogva, de addigra már körülöttünk mindenki elkezdte kántálni hogy "Bu-nyót, bu-nyót!". Harcipózt felvéve megálltam előtte, mire megforgatta szemeit, és felkelt, hogy megtudjunk indulni egymás körül körözve, ahogyan az a sárkányok könyvében meg vagyon írva.
- Nah jó, rajta! - kiáltotta el magát, mire egy pillanatra mindketten lelapultunk a földre, izmaink megfeszültek, majd valamiféle harcikiáltást imitálva egyszerre ugrottunk a másiknak. Mielőtt emberi gondolkodással fohászkodni kezdenétek az istenekhez, hogy "Csak ne öljék meg egymást!", leszögezem, hogy ez nem igazi verekedés. Csupán egy baráti bunyó, ami még belefér így sárkányokközt. Kicsit meggyúrtuk egymást, aztán persze lenyomott a hátamra a földre, mivelhogy akárhogy is nézzük, ő a nagyobb és az erősebb is.
- Nos? Ennyi? - mosolygott rám úgy hogy az orrunk majdnem összeért.
- Nem, még nem. - feleltem elmosolyodva és egy hirtelen mozdulattal farkammal kihúztam alóla a lábát, mire elcsúszott és én kerekedhettem felül.
- Nah, most van vége! - feleltem diadalittasan, mire először csak meglepett szemekkel nézett rám, majd felnevetett.
- Nah jól van, ezúttal győztél. - felelte, mire felkeltem róla és sikeresen felállt. - De legközelebb én győzök!
- Ááá, csak szeretnéd! - feleltem és egy puszit nyomtam az orrára, mire Starfire felháborodva felszólalt.
- Nah, ez meg mi volt?? - nézett ránk értetlenül, mi meg mindannyian kérdőn vissza rá. Aztán végül Nyesi beavadta a titokba.
- Jaaaaa.... Nekem miért nem szólt senki, hogy járnak? - nevetett fel végül, mire eszembejutott, hogy végül neki valóban nem szólt senki. Hoppá...
- Nos, ennek fejében, követelek én is magamnak egy fordulót Autól! - jelentette ki, és minden előzmény nélkül nekemugrott, és játszani kezdtünk. Hamarosan mindenki mindenki ellen fogócska+birkózó játék alakult ki, amit végül az szakított félbe, hogy gazdám is megjelent Csonti lovasának, és a vöröshajú lány kíséretében.
- Itt meg mi folyik? - néztek körül, mire kellőképp felmérték a helyzetet.
- Na neeeem!! - szólalt meg Csonti gazdája csípőre tett kézzel - Nem játszhattok nélkülünk!! - jelentette ki, és az volt az első tette, ennek korrigálására, hogy felkapott egy kis havat a földről, meggyúrta, majd hozzávágta Danihoz.
- Héééj! - kiáltotta el magát és ő is megajándékozta egy hólabdával. Ezzel kitört a hógolyó+sárkány csata, melynek értelmében sűrű hózápor lepte el a környéket és természetesen minket is.

...

Addig játszadoztunk, míg mindenki ki nem dőlt, a szó szoros értelmében. Mind hátravetettülk magunk a hóban és hóangyalt/hósárkányt csináltunk hátunk nyomán. Az embereink is legalább olyan jól érezték maguk mint mi. Csonti gazdája a hóban fetrengő Csontinak dőlve ült és egy óriási szendvicset majszolgatott, amit természetesen sárkányával is megosztott. Hogy honnan van nála mindig szendvics, már ősidők óta nem értjük, és próbálunk rájönni. Mert hátha egy szendvicsteleport van a zsebében, most tényleg! Milyen buli lenne már!
Persze a kaja szaga már messziről illatozik, úgyhogy mindenki odasereglett és hatalmas szemekkel, sűrűn pislogtak kérlelőképp.
- Jahj Srácok, milyen éhenkórászok vagytok már! - nevettem, mivel én épp az előtt kaptam kaját az én gazdámtól, és jelenleg totál elégedett voltam mindennel. Ők viszont mérgesen pillantottak vissza rám.
- Mi nem kaptunk kaját a gazdánktól. - felelték kissé megvetően.
- Jól van, tessék: - forgattam meg a szemem és felöklendeztem nekik pár halat, amit szépen elosztottak. (Magyarul ölre mentek érte, míg mi a  kis ölvészekkel nevetve figyeltük a jelenetet. Közben a másik két fiatal az oldalamnak dőlve pihengetett és beszélgetett.
- Olyan furcsát álmodtam... - kezdte a vöröshajú lány, akit úgy tudom Annának hívnak a vikingek.
- Mit? - érdeklődött lovasom kedvesen.
- Hát... hogy egy idegen fiú leselkedet a faluban a Nagyteremnél. És olyan valóságos volt... - tűnődött el - De mindegy, ez csak álom.
- Jah.
- Amúgy ti nem jöttök a vásárra a főutcára?
- Mikor lesz?
- Ha jól tudom már lassan vége is lesz. - nevetett. - én most indulok mindjárt.
- Oké, megyünk Aurórával. - felelte, mire a kis Villám kiugrott a mancsaim közül és letelepedett az ölében. A lány hosszasan nézte, ahogy gazdám lassan simogatja, ő pedig dorombol.
- Megsimogathatom? - kérdezte félénken.
- Persze. De csak óvatosan, engem is nehezen kedvelt meg, szóval szerintem csak lassan..... - itt megállt, mert a lány odadugta a kezét a kicsihez, mire ő rögtön belefúrta az orrát és szinte kérte a simogatást. Gazdámnak (és picit nekem is) elakadt a lélegzete is. - ...Közelíts...... - fejezte be végül az elkezdett mondatot.
- Azt hiszem kedvel.. - mosolygott a lány, mire Villám átpofátlankodott az ő ölébe is.
- Villááám... viselkedj. - szóltam rá nyújtott hangon, oda sem pillantva.
- Nyugi Au. - simogatta meg az oldalam kedvesen egy kéz.
- Te hallod, a tanács tegnap titeket is behívott az ülésre? - jött aztán egy kiáltás a többi sárkány felől. Csonti gazdája volt az.
- Engem igen. - felelte gazdám, de mi csak bámultunk rájuk.
- Nekem fogalmam sincs a dologról, miről volt szó? - érdeklődött a lány, megfogalmazva az én kérdésem. Azért ha valakit behívnak egy ülésre az nagy szó!
- Bocsi, de a lelkünkre kötötték, hogy nem mondhatjuk el senkinek. - felelték kicsit lebiggyeztett szájjal.
- Hát oké.... - felelte a lány és felkelt.
- Akkor jöttök a vásárra?
- Aham, nah gyere Au. - felelte gazdám és mindünket felkeltett.
- Addig van kedved enni valami fincsit Villám? - mosolygott rá Karom az ölvészre, mire örömmel odafutott hozzá, és felugrott a hátára.
- Nah Sziasztok! Vigyázzatok magatokra! - Köszöntünk mind el egymástól és szétszéledtünk, ki amerre dolga volt, mi például hárman a főtérre.

...

Hosszan sétálgattunk a felállított kis "kunyhók" között, amik szétszedhetőek voltak természetesen és persze fából. Ezek szolgáltak arra hogy akik jól értenek a hímzéshez, bőr-díszműhöz, fémesmunkához, vagy a sütisütéshez, vagy tulajdonképpen az égvilágon bármihez, annak végtermékét fel tudja kínálni eladásra. Nekem két dolog tetszett meg nagyon: 1 azok a kis plüssárkányok, 2 a füstölt hal. A Vikingek azonban válogatósabbak. Főleg a nőstények. Azok mindent összevásárolnának egyesek, ha tudnának, de csak ami nekik eléggé közel áll a stílusukhoz. Ami meghatározó. Van aki a szekercéket kedveli, van aki a dárdákat, de a legelterjedtebb újonnan a buzogány. De Anna... ő valahogy más volt. Jobban örült az apróbb kis karkötőknek, vagy például, ha meglátott egy aranyos kutyát az egyik ház ajtajában. Ezáltal egyszerre volt ártatlan, védtelen és eszméletlen szimpi nekem. És úgy láttam a gazdámnak is. És megvallom őszíntén, én egyre jobban kezdtem úgy érezni, hogy szimpibb is neki, mint kéne.
A lány épp egy pultnál ácsorgott és nézegetett valami karkötőt, miközben mi éppen a mézeket néztük. Vagyis ezzel a címszóval álltunk oda a kunyhócskához. De igazából senki se nézte a mézet. Én gazdámat bámultam. Ő meg a lányt. Végül úgy éreztem hogy elég volt, átkell térnünk a gyakorlati megvalósításra és bebújta gazdám háta mögé, majd fejemmel erőteljesen meglöktem Anna felé.
- Mi van Au? - nézett rám kérdőn. Nem esett le neki, de mindegy. Hangjára a lány felfigyelt és odafordult hozzánk, majd minket meglátva elmosolyodott, aztán odajött hozzánk.
- Nah találtatok mézet a családnak? - kérdezte kedvesen.
- Hát igen, de szerintem anya ezt nem szereti annyira, Au ne lökdöss már! - förmedt végül rám, mert úgy meglöktem, hogy majdnam elesett.
- Mi van vele? - kérdezte ő is, és a szemek rám szegeződtek.
- Te jó ég.... - tettem mancsom az orromra. Csak kerítőnek ne kelljen mennem, könyörgöm! Nem rám kéne figyelni, hahó!!! Nah mindegy, erről ennyit. Már úgyis mindegy, ismerős tűnik ki a tömegből. Mi, ki az ott? Na neeeeeeee..! - futott át az agyamon, ugyanis a tömegből Rubin lépett oda hozzánk, hátán gazdám bátyjával.
- Csak ne ide jöjjön, csak ne ide jöjjön... - hallottam valami egészen halk suttogást gazdám felől, de sajnos odajöttek hozzánk. Francba...
- Hé nyomi. - szólított meg, mire mind felnéztünk rá. Közben én is köszöntöttem illően Rubint.
- Nah, megjött a sátán... - morogtam oda neki.
- Mintha te jobb lennél. - jegyezte meg, de szerencsére mi ezzel be is fejeztük a beszélgetést. Azt hiszem rossz napja lehetett.
- Mi az Gergő? - nézett fel rá unottan gazdám.
- Vigyáznál a standomra ott a szőrmék mellett, amíg elmegyünk repülni a haverokkal?
- Ő, hát én...! - kezdett bele a magyarázásba miért nem teheti, de ezt a srác figyelembe se vette. Szerintem tulajdonképpen a kérdést is csak formaságból tette fel.
- Jó, köszi. - felelte és megsarkantyúzva sárkányát el is repült.
- Ajj, nem igaz már!! - tört ki gazdámból egyszercsak.
- Mindig rámhárít mindent, közbe meg engem csesz le hogy nyomi vagyok!! - mérgelődött ökölbe szorított kézzel.
- Héj, nyugi Dani! Segítsek?
- Nem köszi, ez amúgyis családi pult... - sóhajtott egy nagyot, majd kelletlen ugyan de szétváltunk és mi helyetfoglaltunk a családi stand mögött. Gazdám csak simán levágódott a székbe, én meg lefeküdtem mellé, úgy vártuk hogy történjen valami.
- Ahjj, hogy mindig a legrosszabbkor jön ez a Gergő... - dünnyögte kezét karba téve.
- Te nem akartál közeledni a csaj felé. - duzzogtam halkan.
- Neked meg mi bajod? Nyugodj már le. - vetette oda nekem, mire csak morogva összehúztam magam.

Miközben a tömeg majd megölt minket, hogy vehessenek gazdám anyjának hímzéséből (ez szarkazmus akart lenni), addig mi ráérősen figyeltük ahogy a főtéren felhúzzák a Snoggletog fát. Egészen sokan díszítették, kicsik is, nagyok is, és egészen gyorsan haladtak.
- Héj, ti nem jöttök, nagyon jó móka ám! - jött oda egyszercsak hozzánk Starfire, hátán gazdájával, akinek a keze televolt pajzsokkal, és ráaggatott égőkkel, amelynek végét Star tartotta a szájában, hogy ne érjen le és gabalyodjanak bele, vagy lépjen rá az egyik járókelő. Egészen érdekes látványt nyújtottak, persze nem rosszindulatúan mondom. Legalább mindketten kicsit felvidultunk tőlük.
- Dani, ti nem jöttök? - kérdezte a lány is.
- Nem bocsi, vigyáznunk kell a standra. - felelte lemondón.
- Ó, az kár... Akkor majd talán legközelebb. - húzta el a száját a lány, majd kedvesen intett nekünk és visszaballagtak.
- Az... - sóhajtottunk mi is egyetértőn. Rövid csönd következett. Legalábbis kettőnket értve, hiszen közben az emberek beszélgettek, csizmák csattogtak, kerekek zötyögtek az úton. A siklótüskék pedig sajátos reccsenéssel fúródtak a Snoggletogi fára szánt pajzsokba. A vikingtömeg az utcákon tolongott, mindenki készült az ünnepre, vagy azzal hogy díszített, vagy hogy ajándékot vásárolt a szeretteknek, vagy csupán azzal, hogy rohant haza megfőzni az esti halászlét. Bizony nyakunkon a Snoggletog!
- Figyelj Auróra... Valamiről beszélnünk kéne... - kezdte egyszercsak gazdám a távolba meredve, mire felkaptam a fejem, és ránéztem.
- A tanács gyűléséről lenne szó... - folytatta, én pedig kezdtem izgulni, hogy miről lehet szó. Csak nem mégis száműzni akarnak???
- A kis ölvészről van szó. - Nem, ez mégrosszabb! Az ütő is megállt bennem.
- Gazdát kell nekik találnunk mostmár. Túl nagyok, nem fértek el normálisan, ezt te is jól tudod. - nézett szemembe. Teljesen megvoltam ijedve! Mégis ki fogadna be egy Skrillt? Nem adhatjuk akárkinek! Szerintem ezzel a többiek is egyetértenének.
- Nyugi, én már tudom is kinek fogjuk adni. Jó kezekben lesz, meglásd! - kacsintott rám mosolyogva. Én pedig megértettem kire is gondolt, és visszadoromboltam neki, majd odabújtam hozzá.

30 - Bébik körében

Újabb eseménytelen napok... Újabb koplalással töltött órák... Mintha cementel tapasztottak volna az ágyra, a tojás mellé, úgy feküdtem ott napokon, éjszakákon keresztül. Még gazdám sem tudott megmozdítani. És senki fiát nem engedtem be a házba. Csak Karmot mikor egyszer-egyszer meglátogatott, hisz ketten kaptuk a tojást. És azt hiszem ő sem mondott még róla le teljesen. De mivel közeleg Snogletog, és az ő gazdája már jóval idősebb, így sokszor kellett készülődésben résztvennie, és keveset láttam. A többieket ugye egy időre kizártam... Szóval egyre jobban kezdtem magambaroskadni az egyedülléttől, és súlyos skizofréniára utaló tüneteket mutattam.
- Szóval így végződött életem első Sárkányversenye... A rózsaszín gronkel azóta is pikkel rám. De semmi gond, mert a cipzárhát meg Tikkel! - nevettem halkan. - Nah kíváncsi vagy még valamire? Mesélek még ha gondolod. - s belekezdtem egy újabb történetbe. És ezt én így levágtam minden nap a kis tojásnak. Túl beszédes vagyok, ehhez a sok egyedülléthez. De ha valaki ott volt, akkor az meg rögtön elkezdett hüledezni, hogy én azóta is csak itt ülök?? Aztán felakarnak kelteni, és kivinni a "jó levegőre", de nekem elég jó az én levegőm is köszönöm.
- Auróra! - szólt rám egyszer idegesen gazdám - Most tetszik vagy sem, de felfogsz kelni, és repülni megyünk!! - mondta és ezzel felpattant a hátamra, majd sarkát az oldalamnak nyomta. Valami belül azt súgta, hogy muszáj mennem, mert kötelesség. De ez a biznyos "Anyai ösztön", ami fellángolt bennem a napokban, ez nem engedte. Lassan megbillentettem magam, hogy puhán lecsusszanjon a hátamról. Sikeresen landolt is a padlón. Az addigra már ismét tiszta volt, mert a gazdám segített mindent összepakolni, összeragasztani, helyére tenni. És az a vöröses hajú lány is segédkezett, aki úgy láttam most jóban van a lovasommal. Ami nagyon jó jel! Végre van egy barátja, akivel mindent csinálhat. Mert feltűnt hogy eléggé magányos időnként... De akkor legalább efelől megnyugodhatok.
- Auróra!! - pattant fel azonnal. - Ha nem jössz ki most azonnal, elkobzom tőled azt a tojást!
Ezt kár volt mondania! Én abban a pillanatban átváltottam védekező üzemmódba és felpattantam, de csak olyan sután felemelkedve, ugrásra készen, és vadul morogtam felé. Remélve hogy ez elrettenti és nem kényszerít harapásra, mert azt nem tudnám megtenni. De ezt ő is jól tudta, és látszólag cseppet sem félt tőlem.
- Na? Gyere, tépj szét!! Légy fenevad, hiszen annak születtél!!! - kiáltott rám mérgesen, amivel sikerült úgy feltüzelnie, hogy nekiugrottam, és leterítettem a földre. Elterült, én pedig rajta feküdtem, és lenyomtam a földre, miközben összenyalogattam az arcát.
- Ugye nem hitted, hogy tényleg bántanálak? - kérdeztem közben tőle, egy kevéske farkcsóválás-féleség mellett. Ő felnevetett, és kezével próbálta védeni az arcát érdes nyelvem érintésétől, és a nyáltól.
- Ahjj, te fenevad te! Te bestia, a légynek sem ártanál igaz-e Auróra? - felelte nevetve, és megvakargatta az állam alatti területet, amitől akaratlanul is szinte elaléltam a gyönyörűségtől, és a hátamra gördülve értem földet mellette. Közben egy dorombolásféle hangot hallattam és eltöltötte szívemet a színtiszta boldogság érzése.

...

Aznap este, mikor visszajöttem a házba a kint elvégzett dolgomból, rögtön feltűnt valami. A tojás sokkal nagyobb lett! Egy tojás tud nőni?? Gyorsan körülszaglásztam a tojást, aztán egyszercsak egy reccsenés, és egy apró repedés nyílik a falán!
- Te jó ég! Karoom!!!! - s ordítva kirohantam a házból.


Elrohantam Karomért, és visszaráncigáltam magamhoz. Bár kissé nehezen sikerült, mert úgy lefogytam, hogy még ő is megijedt tőlem. Meg a lábaim folyton összegabalyodtak a siettségben. De aztán csak lehadartam neki az egészet.
- Biztos hogy jól láttad?
- Igen, de te is nézd meg, gyere!!
- Oké, oké, ennél gyorsabban nem megy. - mondta (gondolom már őt is fáraszthattam kissé...). Már ott álltunk a ház előtt, de nem értünk még be, amikor egyszercsak valami süvítő hangot hallottunk.
- Feküdj! - kiáltotta el magát a Szörnyennagy rémség, és szárnyával lenyomta az én fejem is. Ebben a pillanatban hallatszott fel a házból egy hatalmas robbanás, ami kivitt egy darabot a ház falából, és kissé lángba is borította a tetőt. Gyorsan berohantunk, és a tojásnak már csak szanaszétrepült törmelékeit találtuk. Aztán egyszercsak egy halk nyöszörgés hallatszott az ágy alól. Lassan bekukkantottunk és.. ott volt! Egy teljesen egészséges kis Ölvészbébi! Méghozzá zöld, és narancssárga színekben pompázó pikkelyekkel. És kicsit nagyobb is volt, mint a többiek mikor kikeltek. Viszont úgy nézett ki pont akkora, mint ebben a korban kéne lennie. Akkor hát tényleg minden rendben volt vele! Csak szeretett bent lenni :))
- Gyere kicsim! Gyere csak, semmi baj. - hívogattuk, mire úgy nézem megismerte a hangunk és már minden feszengés nélkül előjött. Ott mászkált körülöttünk és összeszaglásztuk egymást így hárman. Közben a faluból többen is jöttek, és eloltották a még mindig égő tetőt.
- Minden rendben?? - rontott be Starfire, és a többiek is benéztek az ablakon.
- Persze, nézzétek csak ki kelt ki éppen az előbb! - mosolyogtam a kicsire.
- Hát mégiscsak kikelt? - örültek meg ők is a pindurinak.
- Jaja! - emeltem fel fejem büszkén a magasba, de rögtön vissza is ejtettem, mert olyan hangosan kordult fel a gyomrom, hogy a kis ölvész megijedt és bebújt Karom szárnya mögé.
- Te meg mit műveltél magaddal?? - hüledezett rajtam mindenki, mert ekkor végül észrevették hogy totál lesoványodtam. Bár igazából nekem is csak ekkor tűnt fel igazán...
- Nah, ennyi! Nincs apelláta, enned kell! - szólaltak meg és mindannyian orromelé toltak néhány felöklendezett halat. Aztán mohón enni kezdtünk a kis ölvésszel együtt. Közben gazdám is odarohant hozzánk, hogy megszemlélje minden rendben van-e, majd mikor megnyugodott hogylétem felől átölelte a nyakam.
- Roarr!! - hallatszott a többiek felől, és a másik 2 bébi is odarohant hozzánk, és üdvözölték új kistestvérük.
- Örömteli pillanat nem igaz? - mosolygott a kis vöröshajú teremtés.
- Az ám.
- Nah és? Mi lesz a neve? - kérdezte tőlünk Szikra.
- Gömb-Villám-McQeen! - nevetett fel Karom.
- Hmm, nem rossz. - mosolyogtunk mind. - De az nem hosszú picit?
- Hát.. lehet.
- Én már tudom, mi lenne neki a tökéletes. - mosolyogtam a kis sárkány felé. - Villámló Remény

29 - Mit csinálok rosszul?

FIGYELEM!!!
A részben szerepel 1-2 káromkodásnak minősülő szó is, ezekért előre is bocsánatot kérek a nézőktől! Mindazonáltal remélem tetszeni fog a rész. :


Már vagy 2 nap eltelt... és semmi. A kis tojás meg sem mozdult. És ettől egyre csak fokozódik a feszültség. Legalábbis részemről igen! A többiek tök jól elvannak, storykat mesélgetnek egymásnak, hogy miket csináltak a kis ölvészek, hogyan tanítgatják őket, Milyen gyorsan nőnek, meg milyen nehéz időnként velük. Mikor mi is ott vagyunk, akkor meg szánakozó pillantásokkal nyugtázzák sorsunk. Engem meg már kezd nagyon kiborítani!

- Juj, akkor a legaranyosabb amikor ásít!! - ábrándozott egyik délután Star a klubban.
- Nátán büfögni szeret. - jelentette be Csonti, mire mind nevetésben törtek ki. Én meg feküdtem tovább, kissé távolabb a többiektől, és bámultam magam elé, úgy hallgattam a történeteket. Közben simogattam a tojás falát, és igyekeztem nem elveszteni a fejem.
- Imádom azt a kis csöppséget! Jó ötlet volt őket elhozni. - mondta Szikra, mire én felmordultam, és egyszerűen nem tudtam abbahagyni, pedig szerettem volna, mert észrevették.
- Mi baj Au? Rosszkedved van? - kérdezte Nyesi.
- Nem! - feleltem mogorván, és még mindig nagy morgások közt arrébb húzódtam. (Karomnak is most kell dolgozni....).
- Auróra.... - néztek mind rám, azzal a jólirányzott kijelentéssel a szemükben, miszerint bökjem már ki, úgyis látják hogy nem vagyok jól.
- Most meg mit néztek?? Mesélgessétek tovább a történeteket, borzalmas boldog életetekről a bébikkel! .... Nagyon jól tudjátok, hogy mi bajom van!!! - böktem az ölemben csücsülő tojás felé.
- Auróra, nem mi tehetünk róla!
- Nem állítottam, de... Ahjj, mindegy, hagyjatok inkább békén, mi most hazamegyünk! - keltem fel és készültem kiviharzani az alagútból, de Csonti utánam szólt.
- Auróra, mind tudjuk, hogy az a sárkány már nem él!! Fogadd el! - s én megtorpantam. Éreztem, hogy az ereimben a vér egyre hevesebben áramlik, és éreztem ahogy mérgemben elvörösödök, tudtam, hogy mindjárt kifog belőlem törni valami. A lehető leglassabban hátrafordultam, és csak néztem rá. Szórtam a képzeletbeli villámokat, míg ő állta pillantásaim.
- Az a tojás ki fog kelni!! Én azért sem fogom feladni!! Tudom hogy él!! És addig ki sem mozdulok a házból, míg ki nem kel!!! Na császtok! - jelentettem be, és sarkonfordultam, majd borzalmas mérgesen hazarepültem.



Bezárkóztam a házba, és úgy terveztem senkit, a világon senkit nem engedek oda be! A tojást feltettem az ágyra, aztán fel alá járkáltam a házban mérgemben. Mellkasom szaporán járt fel-, s alá, ahogy lihegtem a szívemben felgyűlt méregtől fűtve, és egyszercsak már nem ment tovább a nyugodt járkálás, egy hatalmas ordításban törtem ki. Akkorában, hogy állítom, az egész falu beleborzongott. Aztán teljes erővel nekiestem a berendezésnek.
- ÁÁÁÁÁRRRR, TE SZEMÉT!! ROHADNÁL MEG!!! GGAAAAARRRRRR!!!!!!!!! - s ezzel a lendülettel egy pillanat alatt szétkaptam 3 széket, és felborítottam mindent a lakásban, ami csak volt. A fal mellett felsorakoztatott szekercék egyike majdnem levágta a fél lábam, de ettől csak még mérgesebben estem neki. Csak az ágy maradt sértetlenül, mert ott volt a tojás, és arra nagyon vigyáztam.
Közben számból csak úgy folytak a szitokszavak, amikért az istenek egyszer bizonyosan meg is büntetnek.... De mit nekem az, hát ennyi nem volt elég??? Mindig azzal kell sújtani, mindig a szeretteimet éri baj, a sors újra és újra ostoroz engem!! Miért utálnak így az istenek?! .......


Végül, már minden romokban hevert, és én akkor rogytam össze a padlón, sírógörcsök közt. Úgy ért a hajnal, az egyik sarokban feküdve; oldalamon hegekkel, amiket saját magamnak okoztam; könnyes, kisírt szemekkel, amelyek már keveset óhajtottak látni; és olyan életérzéssel, amiről a világ nem kíván tudni.
Feküdtem oldalamra dőlve, és figyeltem saját szívverésem. Úgy feküdtem akkor is mikor a gazdám jókedvűen benyitott, hátamögött egy vöröses hajú lánnyal. Még sosem láttam, de kedvesnek tűnt.
- Auróra, mi történt itt??? - hűlt el gazdám az ajtóban megtorpanva. Fel sem néztem rá, csak halkan horkantottam neki egy köszönést.
- Te jó ég, ugye jól vagy, ugye? - futott oda hozzám és megszemlélt, de én morogva kibújtam karjaiból és átkúsztam az ágyhoz. Fejemet feltettem a szélére, és onnan néztem mereven a kis tojásra. Egyszercsak valaki letérdelt mellém, és megsimította a nyakam. De ez egy másik kéz volt. Puhább, és kisebb is. Kicsit izadt, és forró. Aztán a lány kedves kis hangja szólt hozzám.
- Semmi baj, biztosan nehéz..
Felé fordítottam a fejem és belenéztem gyönyörű, kék szemeibe. Láttam hogy tényleg átérzi, és megért engem.
- Ne haragudj rá Dani, nem kelt még ki a tojása, azért van elkeseredve. - mondta aztán a gazdámnak, aki ettől megenyhülve letérdelt mellénk és ő is megsimogatta az oldalam.
- Sajnálom kislány... - mondta ő is. A hajnali fény oly együttérzőn, oly kedvesen szűrődött be az ablakon. Egyenest rá az Ölvésztojásra. Egyszercsak a lány elkiáltotta magát.
- Nézzétek! - mutatott a tojásra. A fény átjutott a héjon, és átvilágította a tojást. Ott volt benn az összegömböjödött kissárkány. És mozgatta a lábait. Nagyon lassan ugyan, de mozgott. Ismét boldogan kezdett verni a szívem: Még van remény!

28 - A születés perce

Heló... Nos, szóval... Kezdek egyre jobban aggódni :/ Mindjárt meglátjátok miért:

Egyik este Csonti rontott be hozzám, hogy siessek gyorsan, a tojásuk mindjárt kikel! Fogtam magam, felkaptam a tojást is, és hatalmas izgalmak közt repültem vissza Csontival az istállóba, ahol laknak. A többiek már mind ott is voltak.

- Nem késtünk el?? - lihegtem.

- Nem, épp időben jöttetek! - felelte Szikra. Odacsúsztattam én is a mi tojásunk a másik kettő mellé a fészekbe, és vártuk a csodát. Ugyanis az egy alomból származó sárkánytojások mindig egyszerre kelnek ki. Nyesiékén már volt is egy piciny repedés, de most egy ideig semmi nem történt. Moccanni sem mertünk, sőt még levegőt se vettünk hosszú percekig. Csak feszülten figyeltünk. (Engem közben megkörnyékezett egy eltévedt szúnyog :(( ). Aztán hirtelen Csontiék tojása tovább repedt! Végig egy hosszú csíkban a tojás falán, aztán egy másik kisebb futott ki abból. Mint egy érhálózat, látszottak a fehér nyomok a kis Skrill tojáson. Aztán hirtelen egy hatalmas, villámos robbanás következett, amire mi hülyemód nem is számítottunk, így gyorsan összehúztuk magunk, hogy ne essen semmi a fejünkre. Ám nem sikerült. Csonti orrán landolt valami apró és pikkelyes. A kis bébiölvész!

- Aaaaawwwwww..... - ámuldoztunk mindahányan, főleg Csonti. A bébink fekete volt, a hasán és fején kék színnel, és néhány a feketébe tévedt, ugyancsak kék pikkellyel. A picike kíváncsian szemlélte meg Csonti orrát.

- Juj, ott csikis! - nevetett fel halkan, majd lecsúsztatta orráról a csöppséget, éppen Nyesi szárnyai közé.

- Mi legyen a neve? - kérdeztük tőlük.

- Legyen... Nátán!!! - örvendezett Nyesi.

- Öhm... de ő lány! Az nem fiú név?

- Nem baj, illik hozzá! Most mond azt hogy nem! - érvelt Nyesi, amivel én végül nem vitatkozhattam. Azonban ugyanabban a pillanatban megtörtént a második robbanás is, majd egy újabb bébisárkány ért köztünk földet. Elterült a földön, majd felkelt, kinyitogatta szárnyait, és ezzel úgy nézett ki, meg is találta a kedvére való elfoglaltságot. Nevetett is ( vááá, de cukkerek!!! ).

- Na és téged hogy hívjunk, te kis drága? - emelte fel Szikra, mire amaz rögtön helyet foglalt az ölében. Ő sötétbarnás-vöröses színű volt, élénkzöld foltokkal. Igen foltos volt, mint egy tehén! Ami azért Skrillnél elég ritka.

- Szerintem a neve legyen... - kezdte Szikra, de Starfire, aki eddig meg sem tudott szólalni a csodálattól, most teli toroból fölüvöltött.

- VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, DE ARIII!!!!!!!

Mind totál megijedtünk, csak a bébi tűnt úgy mint aki örömét leli ebben a kiabálásban. Felcsillanó szemmel üvöltött fel, Star hangját utánozva.

- Váááááááá!!!! Utánoz engem!!! *---* Mondd: Roarrr!!!!

- Roarr!!!!

- Rrooooaaaaaarrrrrr!!!!!

- RROOOOAAAAARRRRR!!!!!!! - üvöltötte túl még Starfire-t is amin mind kicsit megszeppentünk, és csak néztük a jelenetet. Ezzel picit megijesztettük hogy rosszat tett, de Starfire nekinyomta az orrát, amitől egycsapásra felvidult.

- Szerintem ezt a kis hangoskodót, hívjuk Roar-nak. - nevetett fel Szikra.

- Vagy Cukinak *-* - feleltük Starfire-vel szinte egyszerre, majd összenevettünk.

- A Cuki-Roar megfelel?

- Aham, tökéletesen. - feleltük. Aztán visszafordultam a mi kis tojásunkhoz. Meg sem mozdult. Csak állt ott, mereven, kissé kihűlve. Már ki kellett volna kelnie, de egy repedés sem volt rajt... "No de mindegy, nem kell elsietni a dolgot" - gondoltam, kissé azért félve, és ismét ráültem, hogy melegítsem. A többiek még ott gügyögtek a másik két aprósággal, de aztán Karom meglátta hogy arébb mentem és ő is odajött.

- Mi....? - kérdezte ránk nézve, mire én csak nyugodtságot színlelve megráztam a fejem. Nyesi is észrevet minket és hallottam ahogy Starfire feljajdul, ahogy belekönyökölt az oldalába, hogy figyeljen.

- Mi van?? - mordult fel, mire Nyesi felém mutatott. Hamarosan minden szem a tojásunkra szegeződött. Aki meg sem moccant. Sokáig vártuk hogy végre legyen valami, egy robbanás, egy repedés, akármi. .... De semmi nem történt. Még csak meg sem mozdult. Pedig otthon mindig mozgolódott... Bár, mintha az utóbbi időben azt sem tette volna olyan gyakran...

Hamarosan vészesen közeledett az éjszaka, és mind hazakellett hogy menjünk. Karom felajánlotta hogy hazakísér, de ezt ezúttal nem fogadtam el. Meg is ijedt, hogy talán rosszat tett, amiért haragszom rá, és azért nem akarom hogy velem jöjjön.

- Nem tényleg, semmi baj, csak szeretnék ma egyedül hazamenni. ... - feleltem és könyörgő pillantásokkal néztem rá, hogy ne haragudjon érte.

- Oké, semmi baj, de ha valami gond van szólj ám. - felelte és búcsúcsókot adva el is repült haza, én pedig a másik irányba a tojással.

Egy egész útos gondolkodás van mögöttem... Próbáltam úgy tenni, mintha nem aggódnék, de nagyon is félek! Talán valamit rosszul csináltam? Ugye nem az én hibám? Megszakad a szívem érte...

- Mondd hogy jól vagy! - kezdtem el sírásra görbülő szájjal beszélni a tojáshoz. - Vagy csak robbanj elő a héjak mögül! Olyan hirtelen, hogy infarktust kapnak a szomszédok, olyan erővel, hogy szétesik a ház, rajta, azt sem bánom ha összetöröd a cuccokat, csak gyere elő, nem haragszom semmiért! - rimánkodtam hozzá, de semmi...

- Jól van.. bocsáss meg.... - enyhültem meg és könnyeket viselve a szememben köréfeküdtem. - Nem kell semmit elsietni.... Én bízok benned... Csak kérlek éld túl. ... - s mégjobban magamhoz szorítottam - 

Szeretlek picim.......

27 - Bébicsőszködjünk.

Az elkövetkező néhány napban nem sok minden történt. Többnyire otthon ültem, melegítettem a kis Ölvész tojást, és beszéltem hozzá. Aztán mikor Karom is itt volt, még beszélgettem vele is. És úgy az egész olyan... családias volt.
- Csáó, hogy vagytok? - jött be az ajtón hangtalanul egyik este. Én akkor is épp a földön feküdtem a kicsi mellett, már félig talán aludtam is, de lépteire azonnal felkaptam a fejem.
- Szia. Jól, köszönjük. - mosolyodtam rögtön el. Odajött hozzám és egymásénak nyomtuk az orrunk, aztán a tojást is üdvözölte hasonlóképp. Ezután meggyújtotta a tűzhelyet, és lefeküdt velem szemben.
- Hogy telt a napod?
- Jól, beszélgettünk kicsit, igaz picim? - bújtam oda a tojáshoz.
- Még ki sem kelt, de már úgy szereted mintha a sajátod lenne. - állapította meg mosolyogva.
- Igaz... De te is megszeretted, ne is akard tagadni!
- Oké, nem is tagadom. Ahogy téged sem. - kacsintott egyet rám.
- Akkor okés. - mosolyogtam rá, és közelebb hajoltam hozzá, hogy megcsókoljam... de a tojásban a bébisárkány mocorogni kezdett, így ez nem sikerült. Természetesen a kicsike ezután rögtön el is nyugodott, és "aludt" tovább, amin elnevettem magam.
- Romantikus jószág mi? - mondta Karom is nevetve.
- Az hát. :))



Hamarosan elszundítottam. Álmodtam is. Ismét. Mostanában egyre többször álmodok. Kb mióta... mióta szerelmes vagyok.
Álmomban azonban éppen egy Ölvész elől menekültem, aki villámokat szórt rám. Aztán ott volt Karom is. Volt nagy acsarkodás. De végül egy ifjúbb Skrill mentett meg, aztán ránk mosolygott. Majd el is tűnt a sötét éjszakában. Éreztem hogy most látom utoljára...
Itt azonban felébredtem. Karom ott feküdt mellettem, azt hiszem míg aludtam csusszanhatott oda.
- Bocsáss meg, felébresztettelek?
- Nem... - feleltem még kissé furán érezve magam az álomtól.
- Valami baj van?
- Nem semmi.. csak ez.. ez fura volt. Ez az álom.
- Értem. Mit álmodtál?
- Egy Ölvész kergetett... és egy másik mentet meg. És te is ott voltál ám. De a Skrill elment.... és ettől valahogy összeszurult a szívem......
- Értem... Ismersz olyan Ölvészt aki közel áll a szívedhez?
- Nem... csak talán őt. - simítottam végig orrommal a tojás héjának falát. - De honnan tudjam ő volt-e? Hisz azt sem tudom hogyan néz ki.
- Még nem. De majd egyszer megtudod. Tudod... ez mind az Isteneink akarata. Nem tudhatjuk mit szánnak még nekünk.
- Igaz... hisz azt sem hittem volna sose, hogy egyszer egy Ölvészbébire kell vigyáznom. Mintha saját tojásom lenne.
- Jah. Én se terveztem ebben a korban gyereket. - nevetett fel halkan.
- Hát én sem...
- Bár arra sem számítottam, hogy egy ilyen szép és aranyos barátnőm lesz egyszer.... - mondta halkan és egymás szemébe néztünk.
- És okos... ügyes... és említettem már hogy gyönyörű? - folytatta, mire ismét elkezdett szűkülni köztünk a távolság.
- Kár hogy ezt a szemébe nem tudom mondani a Julinak.... - mondta egyszercsak, mire kissé lefagytam. Ő meg elvigyorodott.
- Te aztán tudod, hogyan rontsd el a pillanatot! - löktem meg mosolyogva és tekintetem visszafordítottam a tojásra, miközben hallgattam a halk kuncogását.
- Volt kitől tanulnia a tojásnak! - jegyeztem aztán még meg.

...

Jah és hogy a gazdám hogyan reagálta le a dolgot? Hát az egy külön élmény volt!
Úgy rendeztük, hogy mivel ketten kaptunk egy tojást, amikor a lovasunkkal kellett mennünk, mindig a másik vigyázott a kicsire. Ám egyszer elfelejtettem hogy a gazdám vár, és így végül ő jött oda hozzám a házamba. ... Aztán persze rögtön megakadt a szeme az ölemben csücsülő tojáson.
- ŐŐŐŐŐŐŐ..... Auróra? - nézet rám elkerekedett szemekkel. Én hasonlóképp vissza rá, és összehúzva magam kérdeztem vissza.
- ....Igen?
- Csak.. egy... kérdés......... - hajolt le mellénk és megnézte közelebbről. - HONNAN A SZENT VALHALLÁBÓL VAN NEKED TOJÁSOD????? - fakadt végül ki, mire ijedtemben hátraugrottam, természetesen a tojást is húzva magammal. Ugyanis úgy hiszem, azt hihette én magam tojtam... Nah aztán a helyzetet súlyosbította a tény, hogy Karom jött megnézni minket. Megtorpant az ajtóban, de lovasom észrevette. Aztán mindenki csak bámult egymásra felváltva.
- Most komolyan Auróra, komolyan??? Jó én megértem hogy szereted, meg Snogletog van, meg minden, de mivel fogunk etetni mégegy sárkányt??? Apám totál ki lesz akadva!!
Nah erre hatalmas cirkusz lett, minndenki mondta a magáét, Ő szidott, én így magyaráztam, Karom úgy mentegetőzött.... Végül az vetett véget a dolognak, hogy kénytelen voltam egy kis időre párával lebénítani, aztán elé toltam a tojást, remélve hogy sárkányszakértő lévén rájön, hogy azt Ölvész tojta. Mikor kiolvadt már nyugodtabbnak tűnt, és lehajolt a tojáshoz. Kissé morogtam ugyan mikor felvette, de csak megnézegette. Aztán leült vele az ágyra és ölébe tette. Majd rám nézett.
- Oké.. bocsáss meg az előbbiért. - simogatott meg, majd az ugyancsak odahajoló Karomot is megcirógatta.
- De honnan szereztél Ölvésztojást?
- Hát az úgy volt.... - forgattam meg szemeim, de végül sárkány lévén természetesen nem tudtam elmagyarázni egy vikingnek a storyt. De mindegy, ua már megvolt nyugodva egy kissé. Bár nem tudom miért, így is mi gondozzuk! Nah mindegy, vikinglogika... Viszont Karmot rögtön hazakísérte, de nem tudom miért nem maradhatott :(( Szóval most egyedül ülök a házban és a tojáshoz beszélek... és hiányoznak a többiek.

(Félreértés ne essék, a képen a Skrill tojás nincs ott, a fejem alatt az egy kő)

26 - Túrának indult...

###

Gyönyörű, délutáni fényhatásban sütkéreztem a háztetőn. Mellettem ott volt Karom is, és néztük a falut, miközben átkarolt a szárnyával és összepuszilgattuk a másikat...

Ééééés ekkor........

- AURÓÓÓÓRAAAAAAAAAAAAAA!!!!!!!!
- Mi, mi van???? - ijedtem fel álmomból olyan szinten, hogy leestem az ágyról.
- Gyere gyorsaaan!!!!! - hallatszott a ház elől Csonti hangja, mire rögtön kirontottam a házból, amolyan harci pózt felvéve, és hangosan morogva. Mire megláttam mi folyik odakinn: túrára indult a sárkányklub.
- Mit ilyesztgettek??? Azt hittem valakit épp ölnek!!! - morogtam rájuk mérgesen. - Ráadásul megint a legszebb álmomból keltettetek. - ültem le összehúzott szemekkel nézve a társaságra.
- Bocsi, de már mindenki azt várta hogy felkelj! - mondta Szikra.
- Látod, mondtam, hogy erre felkel! - nevetett Csonti, mire mérgesen néztem rá.
- Oké, bocsi, nagyon megijesztettelek? - kérdezte aztán, mire megenyhültem.
- Eléggé... De semmi baj.
- Akkor indulunk? - kérdezte Star mosolyogva.
- Aha, menjünk! - felelte Nyesi is, így végül felrepültünk.


Bár én nem festhettem valami jól... Nem szedtem még össze magam kellőképp, szal szerintem kb egy zombival voltam egyenlő.
- Jól vagy? - érdeklődött Szikra berepülve mellém.
- Aham.... - feleltem, közben szememet megdörzsölve. Ezután végre normálisan láttam!
- Vigyázz! - kiáltotta el magát Karom, mire előrenéztem és még épp időben tértem ki egy hatalmas szikla elől.
- Minek teszik ezeket ide? - morogtam, mire aztán végül mind elnevettük magunk.
- Tudod Au, Odin szeretné ha megtanulnál szalomozni! - nevetett Nyesi.
- Így gondoltad? - feleltem mosolyogva, és belevetettem magam a sziklás öbölbe. Végre sikeresen felébredtem, ahogy ott cikáztam a sziklák közt. A szél süvített mellettem, a sziklák elmosódva látszódtak a sebességtől, én pedig csak élveztem hogy siklok a szélben. Hamarosan hatalmas sikongatások, és "Juhúúúú"-k hallatszodtak mögöttem. A többiek is bejöttek utánam, és láthatóan élvezték ők is. Így rohangásztunk fel-alá a sziklák közt vagy egy fél óráig is. Közben egymást kergetve.
- Nah, meneküljetek!! - kiáltotta el magát egyszercsak Csonti, és üldözőbe vette Nyesit. Aztán ott kergetőztük a sziklák közt. Őszíntén szólva én csodállkozom hogy mindenki max 2 szer ment sziklának.
- Nah, kapj el ha bírsz!! - kiáltotta el magát Starfire, aztán teljes erőből neki egy sziklának... de szerencsére csak az oldalával ment neki. Így viszont rögtön lezuhant. Mi meg uzsgyi utána!
- Star, ugye jól vagy???
- Merre vagy??? - kérdezgettük ordítozva, és repültünk minden fele, mire végül sikeresen megtaláltuk a porban fekve.
- Star, jól vagy??? Mondj valamit légyszi!!! - rohantunk oda hozzá, mire hirtelen széttárta két szárnyát, ezzel megtorpanásra kényszerítve a társaságunk. Aztán megláttuk mi az amit olyan meredten bámul. Ami miatt nem mer felkelni. Ami miatt csak fekszik, egy szót sem szólva: Egy sárkányfészek volt az orra előtt. Méghozzá nem is akármilyené!
- Ölvész! - hallatszott sorra mindenkitől a halk, erőtlen sóhaj. Hirtelen az egész hely olyan kísérteties lett. Hatalmas csönd, öreg fák. És nem mozdultunk. Nem szólaltunk. Még Starfire-t sem segítettük fel. Nem tudtuk mit kéne most tenni. Ugyanis a fészekben 3 tojás csücsült. A pokoli bestia a közelben lehet. A tojásból pedig bizony újabb vadállatok születnek majd. Már éltünk át mind Ölvésztámadást. És az éppen elég is volt. De azok a tojások... Azok nem tehetnek semmiről. Azok még csak embriók, azt sem tudják hogy ők sárkányok. És azt sem, hogy arra születtek, hogy fertelmes villámaikkal pusztítsanak el, amit csak akarnak. De hamar rájönnek, hisz ez a sorsuk. Kicsit minden sárkány sorsa ez.
- Mi legyen? - súgta nekünk oda hátulról Szikra.
- Olyan aranyosak... - felelte halkan Starfire, és csak nézte őket tovább. Láttam is a szemén, hogy mindjárt elolvad. De igazából tényleg nagyon szépek voltak.... Mi van??? Ezt most komolyan gondoltam?? Mi ez az anyai ösztön beütés????
- Szerintem az anyjuk már régóta nem nézhetett rájuk. - mondta egyszercsak Karom, mire mind ránéztünk.
- Mi van? - húzta hátra a nyakát..
- Honnan gondolod? - kérdeztük meghökkenve.
- Hát... Nézzetek már rá a fészekre! - felelte mire oda is fordítottuk tekintetünk.
- Igazad van, eléggé elhanyagolt. - jegyezte meg Szikra.
- Milyen kis hidegek szegények! - kiáltott fel egyszercsak Starfire, (aki eközben felpattant) és gyorsan rájukült.
- Micsinálsz?? - kerekedett el Csonti szeme.
- Felmelegítem őket!
- Ezek vadállatok, hagyd őket!
- Júúúj... egyelek meg. - kezdtem el én is gügyögni velük, Star-ral együtt, mire mindenki csak bámult ránk.
- Most mi van?? Olyan arik!
- Tényleg azok... - mondta végül Szikra is, és ahogy hosszasan néztük őket, végül mind gyönyörűségesen megállapítottuk hogy nagyon édesek.
- Akkor... most hazavisszük őket? - kérdezte egyszercsak Nyesi, tulajdonképpen rávilágítra a legnagyobb kérdésre az üggyel kapcsolatban. Ugyanis erre a kérdésre, mindenki egyszerre vágta rá a "NEM!"-et. Azonban rögtön belegondoltunk, hogy akkor viszont ezek a tündéri kis jószágok nem élik túl... Talán még saját születésüket sem élnék meg, elragadná őket egy másik sárkány. Mert lehet hogy Ölvészek... de azok amik, ez már csak így van, volt, és lesz. De attól még joguk van élni... Főleg míg ilyen picik, semmi okunk rájuk haragudni.
- Figyeljetek, nem kell hogy ezek is olyan vérengzőek legyenek mint akiket ismerünk! - mondta Szikra megszakítva a csöndet.
- Igaz!
- Jaja!
- Mi lenne ha elvinnénk őket?
- Biztos jó ötlet?
- Nem... De itt nem hagyhatjuk őket sorsukra!


Végül.......... végül szavazásos alapon eldöntöttük hogy a 3 kis tojás hazajön velünk. Mivel mi meg 6-an vagyunk, úgy döntöttünk kettő-kettő sárkány vigyáz egyre, hogy mindenkinek okés legyen. Nyesi és Csonti természetesen együtt voltak, én meg még gondolkodtam hogyan csinálljuk, Aztán a végén mégis az eredeti gondolat lett: Én Karommal, Starfire és Szikra meg együtt.


Este hazavittem a kis tojást, és csináltam neki a házban egy kis zugot az ágyam mellett. Egész kis takaros lett.
- Így ni! Jó lesz? - kérdeztem tőle, mire természetesen nem válaszolt.
- Persze... mit is vártam....  - mondtam erre, mire a tojás picit mintha megmozdult volna. Nagyon meglepődtem, odahajoltam és megszaglásztam. Egy pillanatig azt hittem ki fog kelni! De aztán rájöttem, hogy nem, csak megmozdult benn a bébisárkány. Elmosolyodtam, ahogy figyeltem a héj színeit.
- Nyugi, én vigyázok rád. - mondtam halkan és köré feküdtem. - Belőled jobb Ölvész lesz, mint Villámszárny! Mert neked lesz valami, ami neki sose: Család.

25 - Nyesi szemével a világ 1

###

Ma is minden a szokásos. Hajnali kelés, rohanás, néhány ismerős akit azt se tudod honnan ismersz, de elvárnád hogy köszönjön. Mégsem teszi meg. Ha ehhez hozzáadod a hullafáradtság érzését, és hogy még egy nyamvadt halat sem tudsz úgy megenni reggelire, hogy ne morzsázd le magad, már meg is kapod a tökéletesen szar hangulatot.
Fáradt fáradtan ébredtem. Az után jön a pörgős fáradt ami... Nah, mindegy,  majd elmagyarázom. Mindenesetre mikor reggel elkezdem Csontival beszélgetni, már egyre jobb kedvem lesz. Reggel mindig vele futok össze először, de nem véletlen. Hiszen az egyik legjobb barátom, és ráadásul szomszédom az istállóban. De ma késett kicsit, ezért kénytelen voltam odamenni hozzá, hogy felrángassam.
- Csonti kelj fel!!
- Mi van? - nézett rám bágyadtan.
- Reggel van, gyere!
- RRRR..... - mormogott, mire rájöttem, hogy valami nincs rendben.
- Mi baj? - néztem rá ilyedten.
- Felkeltettél!



Szombat reggel volt. Ami csak egyet jelenthetett: Klubtalálkozót. Csontival nagynehezen áttrappoltunk a hideg havon. Közben a szárnyunk majd lefagyott. Közben találkoztunk azzal a bizonyos tucatnyi sárkánnyal is, akik semmi pénzért nem köszönnének, pedig látják hogy ott vagy. Hogy képzelik ezt? HOGY???
- Mégegy köcsög... - jegyeztem meg mikor már majdnem a fél falu mellett elhaladtunk, de mindenki csak átnézett rajtunk, vagy elkerült, azt remélve, nem vettük észre.
- Jah. Akarod hogy megrugdossam őket?
- Rugdosd.... - feleltem kissé letörve.
- Héj, mi gond?
- Áh semmi. Érjünk már oda, lefagyok.
- Én is. Előtte nem ugrunk be egy falatért a gazdákhoz?
- Oké, jó ötlet. - feleltem és elkanyarodtunk az apró utcában. A házak közt rögtön kitűnt az, ahová mi voltunk hivatalosak. Egészen apró, de az emeleten kettéágazó, picit furcsa felépítésű ház. Sötétbarna tető, világos falak. Két család is lakik ott. Mindkettőnk gazdája egy-egy ott lakó lány, de nem tesók. Csupán lakótársak, és nem mellesleg a legjobb barátok. Egyikük 14, másikuk 13 éves. Hozzájuk mentünk most látogatóba.
- Szia Nyesikém! - futott oda a lány. Szőke, válligérő haja és gyönyörű tengerkék szemei voltak, melyekbe mindig jóleső volt belenézni. Nyugodtságot sugárzott. Pedig ő maga is olyan mint én: Kapkodva kiabálós fajta. De nem úgy hogy hirtelen leordítja a fejed. Csak egyszerűen hangosan beszél. És néha oknélkül nekiáll énekelni. Ahogy én is. Csonti sokszor rám is szól XD
- Nem etetnek rendesen az istállóban mi? Nah gyere, kerítek egy szendvicset. Anyám mindig szardellát tesz bele. Pedig tudja, hogy nem is szeretem a húst!
- Én szívesen megeszem!! - lelkesedtem be. Ez a jól működő rendszerünk: Neki nem kell, én megeszem. Aztán hogy ki ette meg, a szülőknek nem kell megtudni...
  Magammögé pillantottam, mert egy kisebb puffanást hallottam. Csonti ledőlt, miközben gazdája az álla alatt vakargatta. Nem tudtam nem nevetni a jeleneten.
- Tessék, jó étvágyat. - nyomta orrom elé a szendvicset a lány, én pedig mohón enni kezdtem. Csonti is evett addigra már. Ezt onnan tudom, hogy minden csupa morzsa lett.

- Na akkor menjetek csavarogni, sziasztok!
- Estére meg hazamenni!! - köszönt el Csonti gazdája is. Még odabújtunk hozzájuk, majd elrepültünk a klub felé. Még épp időben értünk be, már mindenki ott volt. Starfire, a hiperaktív, Szikra, aki újonnan sokat parancsolgat, meg ez a két gerle madár. ... Néha elgondolkodom hogyan is lettünk barátok? Hogyan váltunk a világ legfurcsább sárkánycsapatává? De mindegy is, végülis szeretem én őket. Bocs, a szar hangulat teszi.. Ilyenkor van bennem egy "mindenkit utálok" érzés.
- Nah végre, már vártunk rátok! - köszöntött rögtön Szikra.
- Csá. - köszöntünk egyszerre Csontival.
- Hali, merre jártatok? - mosolygott rám Auróra.
- Otthon voltunk kajáért.
- Jah értem. - felelte, de Szikra csöndre intett minket.
- Nah, abbahagyni a pusmogást! Szeretném elmondani a mai terveinket.
- Igenis főnök... - forgattam meg a szemeim.
- Szóval ma már eléggé ideje van hogy kitakarítsuk a barlangrendszert...
- AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA.........!!!!! - hangzott fel mindenkiből a "jaj ne mááár!" sóhaj.
- Héj Srácok, tudjátok hogy lassan itt van Snogletog! Még feldíszíteni is akarunk, akkor meg a minimum hogy fel is takarítunk! Mindenki hozza-viszi a koszt.
- De Szikra, sárkányok vagyunk, persze hogy hozzuk a koszt! - mondta Auróra.
- Én se szeretek takarítani, de egyetértek Szikrával! - kezdte Starfire - Ha nem takarítunk, újra beköltöznek a pókok! Brr.... - borzongott meg.
- Jah, én múltkor már belegázoltam egy pókhálóba a Frea-alagútnál. - mondta Karom is, mire Starfire teljesen megfagyott.
- Váááá, engedjetek ki innen!!!!! - ordította el magát hirtelen és ki akart futni, de mi Csontival útját álltuk.
- Azt már nem! Ha nekünk takarítani kell, neked is! - mordult fel Csonti.
- Oké, akkor nekikezdhetnénk végre? - szólt közbe Szikra, aki láthatóan már nagyon megelégelte a beszélgetésünk.
- De remélem te is dolgozol, nem csak mi gürizünk itt neked! - feleltem szúrósan nézve rá.
- Nyesi mi bajod van? - fordultak felém többen is. Szikra sem lehetett túl jó hangulatban mert idegesen folytattuk a "dumcsizást".
- Figyelj én is ugyanúgy csinálok mindent, egy szóval sem mondtam hogy csak te dolgozz. Csak ti vagytok olyan lusták! De ha akarod kaphatsz külön feladatot!
- Mi van??? Miért???? - mordultam rá.
- Mert tudtommal itt még én vagyok a főnök!!
- Öhm, lányok...! - hallatszott egy halk, erőtlen hang mögöttünk. Mindketten hirtelen mozdulattal a többiek felé fordítottuk a fejünk, közben homlokunkat ráncolva és enyhén morogva. Ettől mind egy kicsit összehúzták maguk, aztán csak érdeklődve figyelték a szócsatánk.
- Szóval... hol is tartottam...? Jah igen...... - s megköszörültem a torkom - MENJ  A  POKOLBA, dehogy dolgozok plusszban!!!! Te meg nem parancsolgathatsz nekem!!!!
- Öhm Nyesi... igazából megteheti mivel megvan választva... - szólalt meg Starfire, mire láthatatlan villámokat szórtam rá szemeimmel.
- Figyelj, hagyd békén, oké!? - állt mellém Csonti, hallottam hogy Auróra is megszólalna de Karom leintette, mondván, ne szóljon bele.
- Oké, akkor tudjátok mit? Kilépek!! - feleltem, mire mindenki meghökkent.
- De Nyesi...! - szólalt meg Auróra, de úgy megfordultam, hogy a farkam majdnem állbavágta őket.
- Na csá! - köszöntem el véglegesen és kiviharzottam az üregből.

...

Csak repültem, és repültem. Közben legalább egy tucat sárkányt fellöktem és kétszer ennyi fát szeltem ketté. Nah jó, ez utóbbit kizárólag poénból. Olyan jó érzés ahogy a szárnyad, mint egy penge szeli ketté a fák törzsét, amiknek mások nekimennének ugyanígy téve. Heh eheh heeeeee!!! Oh bocsesz, abbahagyom a vihorászást.
Szóval, mikor meguntam a kidőlő fákat, leszálltam egy közeli szigeten. Találtam egy halat a parton, amit magamhoz is vettem, és nézegettem egy kicsit, megenni azonban nem akartam. Még akkor is ideges voltam. Rugdostam össze-vissza az előttem heverő köveket. Az egyik egyszercsak lerepült a szirtről és fejbetalálhatott valakit, mert valaki feljajdult.
- Na, vigyázz már!! - hallatszott, majd felrepült elém a szirtre egy.. Éjfúria.

Tudom, tudom, kihaltnak hitt faj, meg ritka, meg veszélyes, meg minden... Mások ebben a helyzetben biztosan bocsánatot kértek volna, és rajongóhoz hasonlóan kezdtek volna el vele beszélgetni. De én nem vagyok mások! Senki ne kezdjen ki egy éppen mogorva Fanyesővel. (Ezt jegyezzétek fel!)
- Rossz helyen voltál. - feleltem hát, mire nem kicsit meghökkent.
- Esetleg megtennéd, hogy legalább bocsánatot kérsz? - kérdezte, közben leszállt mellettünk még pár sárkány. Biztos a haverjai.
- Nem. Egyáltalán ki vagy te? - néztem végig rajta. Hm, nem is néz ki olyan rosszul.
- Tate a nevem! - felelte kissé mérgesen.
- Nyesi. - biccentettem fejemmel. - nah menjetek innen. Nem idevalósiak vagytok amúgysem.
- Nah várj csak, minket nem küldhetsz csak úgy el ám! - mondta, úgy hogy szinte belemászott a képembe. Én nyugodtságot színlelve folytattam a beszélgetést.
- Hát pedig én elküldtelek. - feleltem, mire a körülöttünk állók susmogni kezdtek. Tate komoran nézett, összehúzott szemekkel. Majd a végén elmosolyodott és felnevetett.
- Belevaló csajszi, mi? - nézett a haverjaira, majd újra vissza rám - Nah mesélj, mibajod kislány?
- Semmi!! Ne nevezz kislánynak, és tűnjetek már innen! Nem látod, hogy szar kedvem van? - horkantam fel és mivel más nem akadt kezemügyébe, hozzávágtam az előttem heverő halat.
- Gyökerek... - fejeztem be eme illő szóval a mondandóm. Láthatóan nem tetszett neki, hogy ilyen vagyok vele, kezdett mérges lenni, de úgy döntött megőrzi a hidegvérét.
- Hallottátok, takarodó! - szólt oda a haveroknak, mire azok értetlenül bámultak rá.
- Hess! - mutogatott nekik tovább, hogy lépjenek le.
- Oké... - felelték végül furcsállkodva és lassan mind elrepültek.
- Este várunk a meccsre! - kiáltotta még vissza egy Szörnyennagy.
- Oké, ott találkozunk! Na csá!
- Csá! - köszöntek el, s az a sárkány is eltűnt. Én meg nem értettem, mi jó édes Thorbébit csinál ez??
- Ez meg mi volt?
- Azt mondtad magányt akarsz.
- Igen, vagyishogy tűnj el!
- Mi, jah hogy én is? Bocsi kislány azt nem lehet. - felelte ráérősen, és leült.
- Mivan??? Hagyjál már.
- Figyelj, hozzámvágtál egy halat! Szóval most tartozol nekem!
- He??
- Szal dalolj madárka, vagy kapsz egy Plazmabombát a nyakadba! - fenyegetőzött, mire úgy dühbe jöttem hogy azt hittem mindjárt ki fog törni a 3. Világ-sárkányháború, vagy mi a franc!
- Kássolj, nem félek a plazmbombádtól, te hencegő fráter!
- Én sem a szárnyadtól, ne hadonássz! - emelte fel a hangját, ugyanis közben idegességemben vadul hadonásztam pengeéles szárnyaimmal. Végül majdnem össze is verekedtünk, aztán végül úgy döntöttem inkább nem mocskolom be a szárnyam ezzel. EZZEL!!
- Nah jól van, én mentem Csá! Életem legszarabb napja... - jegyeztem még meg gyorsan és elsuhantam az égen, többé hátra sem pillantva a köcsög, ámde meglepően helyes éjfúriasrácra.

...

Mikor hazaértem az istállóba, rögtön lefeküdtem a szalmaágyamra, és úgy morfondíroztam tovább hogy milyen gyökerek élnek ezeken a vizeken. Már jó sötét volt, és Csonti még sehol. Biztos még a klubban van. Ahova mostmár nem mehetek be megkeresni... Francnak kellett nekem kilépni...
A hely már csitult volna el, mikor nagy dörömbölést hallottam meg: ismerős lépteket.
- Szia Csonti. - köszöntem fel sem nézve.
- Heló. Merre jártál? - kérdezte kissé aggódón.
- Fogalmam sincs, volt ott valami éjfúri azt kioktatott.
- Éjfúria?? - kerekedett el a szeme.
- Az. - feleltem kedvetlenül.
- Aha... Na mindegy, most velem kell jönnöd. - mondta. - Fú ez de gengszeresen hangzott. - nevette el magát aztán.
- Ja. - mosolyodtam el én is egy pillanatra. - De mégis hová?
- A klubba. De ssst! Ezt titok, nem tudhatod, okés? - kacsintott egyet.
- Oké. - mondtam végül, mire kiosontunk az istállóból és elindultunk.



Hamarosan odaértünk a klubba, ami szépen ki volt takarítva, a bejárat pedig még fel is díszítve.
- Azt a részt ott én csináltam! - jegyezte meg halkan Csonti.
- Azok ott nem Siklótüskék? - néztem rá furcsállva, ugyanis ahová mutatott, arról rögtön lejött hogy csakis Starfire csinálhatta.
- Tudod lelkesíteni is kell valakinek. - felelte mire elnevettük magunk.
Mikor beértünk a cseppkövekkel tarkított plafonú terembe, feltűnt hogy ez is igencsak ki van csinosítva. A többiek is ott álltak.
- Szia Nyesi... - köszöntek mind.
- Sziasztok. - köszöntem én is, aztán Szikra lépett oda hozzám.
- Figyelj.. bocsi, tényleg túl sokat parancsolgatok?
- Őszíntén? Igen. - feleltem, aztán elgondolkodtam. - De én is bocsi, mert ma elég rossz kedvem volt.
- Okés, semmi baj. Akkor... barátok? - nézett rám bizakodón, mire biccentettem és megölelt.
- Akkor újra klubtag vagyok?
- Ez nem kérdés! - felelte mosolyogva.
- Nah, akkor mit szóltok egy kis énekhez és tánchoz? - kapta fel fejét Auróra.
- Oké, de nem eszel cukrot, mert akkor megint kergethetünk egész éjjel! - fenyegette meg Karom.
- Okés...
- Nah akkor buli!!