A kicsik nagyon, de nagyon gyorsan nőnek! Már tisztán beszélnek sárkányul, és tökéletesen járnak. Repülni még persze nem tudnak, de ha ilyen iramban nőnek, úgy érzem hamarosan arra is sor fog kerülni. Nagyon mozgékonyak és imádnak játszani, ezért folyton le kell őket valamivel foglalni. Viszont ami engem legbensőbbig meghatott... a kicsike úgy hív hogy anya.....
- Anya, játszunk!! Légysziiii! - bámult bele hatalmas bociszemeivel az én szemeimbe.
- Oké, mit játszunk? - mosolyogtam vissza rá és leültem elé.
- Bújócskát!!
- Nem-nem, te abban verhetetlen vagy, múltkor is úgy megijedtem, hogy nem vagy meg. - feleltem, mert ez volt az az egy játék, amit megesküdtem, hogy többé nem akarok játszani egy nálam ennyivel kisebb sárkánnyal.
- Akkor játszunk kint a hóban? - csillant fel a szeme és ismét könyörgőn nézett szememközé. Egyszerűen nem tudtam neki ellenállni...
- No jól van, gyere! - mondtam hát mire boldogan ugrálni kezdett, végül pedig felpattant a nyakamba és hozzámbújt.
Kimentünk a ház elé, ahol rögtön leugrott a hátamról, aztán belevetette magát egy hókupacba, majd szanaszétfröcskölve azt, kiugrott belőle, hogy megijesszen. Igazából már jól tudtam mire készül, de hirtelen úgy tettem mintha halálra ijesztett volna, és kidőltem a hóban. Nevetésben tört ki. (Mondtam már mennyire aranyos?? Meglehetne zabálni... Pedig Ölvész.) Én közben továbbra is feküdtem a hátamra dőlve, kidugot nyelvvel. Aztán abbahagyta az örvendezét és közelebbjött megnézni, nem lehet-e hogy valóban halálra rémített?
- Anyu? - nézett rám (valószínűleg) félredöntött fejjel, ahogy azt a sárkányok általában szokták, és körbeszaglászott. Aztán mikor böködni kezdte az orrom, hirtelen felpattantam, mire elkezdett szaladni előlem, mert jól tudta akkor már, hogy ez kiváló invitálás egy kis fagyos-fogócskára a hóban. Utánaszaladtam, és számbafogva a kis (már nem is annyira kicsi!!) gyermeksárkányt a marjánál fogva, felkaptam a földről, majd végre megálltam vele.
- Naaa, eressz el! - kérlelt, mire én vágtam egy amolyan "Háhá, nah most figyelj!" mosolyt és feldobtam a levegőbe. Egyszer megpördült a levegőben, majd visszaesett én pedig 2 lábon állva nyúltam érte hogy elkapjam, majd újra fogaim közt tartottam a kis Villámot. Így hívtuk a legtöbbször, Karom tiszteletére, aki azért szerintem nem bánta. Jah és ha már róla beszélünk, ő sem maradt ám ki a havas szórakozásból, neeem, nem-nem! Míg mi játszottunk, ő sunyi módon odalopózott mögém, és rámvetette magát, amitől előrebuktam, ő belémgabalyodott (bár szerintem ez volt a szándéka), és mivel pont egy lejtő tetején álltunk, elkezdtünk lefelé gurulni, a hó meg ránktapadt és végül egy hatalmas hógolyóként értünk földet az alján. Hamarosan mindketten sikeresen kidugtuk a fejünk a hóból, mire mindketten kaptunk egy-egy ágat a szánkba a többiektől "orr" gyanánt.
- Nézzenek oda! Milyen dagadt egy hócipzárhát! - nevetett Csonti, mibe mind becsatlakoztak. A 3 kis ölvész is, és végül mi is.
- Ha-ha, nagyon vicces! - ironizáltam, bár valóban nevettem - Nah, szedjetek ki légyszi!
- Mi a varázsszó? - kérdezte Starfire, még mindig vihogva.
- Füstöltlazac? - nézett rá Karom, mire Starfire elhűlt.
- Szikra, komolyan elmondtad neki??
- Jahj srácok! - nevettem fel úgy a jeleneten, és nem bírtam abbahagyni.
Aztán végre kiszedtek minket, mire azonnali megtorlásba kezdtem.
- Te mókamester te, nah kapsz te még tőlem, gyere csak ide! - indultam meg Karom felé, felsőtestem leeresztve, fenekemet a magasban tartva, ezzel játékos birkózásra invitálva őt.
- Na nee, komolyan? - kérette magát mosolyogva, de addigra már körülöttünk mindenki elkezdte kántálni hogy "Bu-nyót, bu-nyót!". Harcipózt felvéve megálltam előtte, mire megforgatta szemeit, és felkelt, hogy megtudjunk indulni egymás körül körözve, ahogyan az a sárkányok könyvében meg vagyon írva.
- Nah jó, rajta! - kiáltotta el magát, mire egy pillanatra mindketten lelapultunk a földre, izmaink megfeszültek, majd valamiféle harcikiáltást imitálva egyszerre ugrottunk a másiknak. Mielőtt emberi gondolkodással fohászkodni kezdenétek az istenekhez, hogy "Csak ne öljék meg egymást!", leszögezem, hogy ez nem igazi verekedés. Csupán egy baráti bunyó, ami még belefér így sárkányokközt. Kicsit meggyúrtuk egymást, aztán persze lenyomott a hátamra a földre, mivelhogy akárhogy is nézzük, ő a nagyobb és az erősebb is.
- Nos? Ennyi? - mosolygott rám úgy hogy az orrunk majdnem összeért.
- Nem, még nem. - feleltem elmosolyodva és egy hirtelen mozdulattal farkammal kihúztam alóla a lábát, mire elcsúszott és én kerekedhettem felül.
- Nah, most van vége! - feleltem diadalittasan, mire először csak meglepett szemekkel nézett rám, majd felnevetett.
- Nah jól van, ezúttal győztél. - felelte, mire felkeltem róla és sikeresen felállt. - De legközelebb én győzök!
- Ááá, csak szeretnéd! - feleltem és egy puszit nyomtam az orrára, mire Starfire felháborodva felszólalt.
- Nah, ez meg mi volt?? - nézett ránk értetlenül, mi meg mindannyian kérdőn vissza rá. Aztán végül Nyesi beavadta a titokba.
- Jaaaaa.... Nekem miért nem szólt senki, hogy járnak? - nevetett fel végül, mire eszembejutott, hogy végül neki valóban nem szólt senki. Hoppá...
- Nos, ennek fejében, követelek én is magamnak egy fordulót Autól! - jelentette ki, és minden előzmény nélkül nekemugrott, és játszani kezdtünk. Hamarosan mindenki mindenki ellen fogócska+birkózó játék alakult ki, amit végül az szakított félbe, hogy gazdám is megjelent Csonti lovasának, és a vöröshajú lány kíséretében.
- Itt meg mi folyik? - néztek körül, mire kellőképp felmérték a helyzetet.
- Na neeeem!! - szólalt meg Csonti gazdája csípőre tett kézzel - Nem játszhattok nélkülünk!! - jelentette ki, és az volt az első tette, ennek korrigálására, hogy felkapott egy kis havat a földről, meggyúrta, majd hozzávágta Danihoz.
- Héééj! - kiáltotta el magát és ő is megajándékozta egy hólabdával. Ezzel kitört a hógolyó+sárkány csata, melynek értelmében sűrű hózápor lepte el a környéket és természetesen minket is.
...
Persze a kaja szaga már messziről illatozik, úgyhogy mindenki odasereglett és hatalmas szemekkel, sűrűn pislogtak kérlelőképp.
- Jahj Srácok, milyen éhenkórászok vagytok már! - nevettem, mivel én épp az előtt kaptam kaját az én gazdámtól, és jelenleg totál elégedett voltam mindennel. Ők viszont mérgesen pillantottak vissza rám.
- Mi nem kaptunk kaját a gazdánktól. - felelték kissé megvetően.
- Jól van, tessék: - forgattam meg a szemem és felöklendeztem nekik pár halat, amit szépen elosztottak. (Magyarul ölre mentek érte, míg mi a kis ölvészekkel nevetve figyeltük a jelenetet. Közben a másik két fiatal az oldalamnak dőlve pihengetett és beszélgetett.
- Olyan furcsát álmodtam... - kezdte a vöröshajú lány, akit úgy tudom Annának hívnak a vikingek.
- Mit? - érdeklődött lovasom kedvesen.
- Hát... hogy egy idegen fiú leselkedet a faluban a Nagyteremnél. És olyan valóságos volt... - tűnődött el - De mindegy, ez csak álom.
- Jah.
- Amúgy ti nem jöttök a vásárra a főutcára?
- Mikor lesz?
- Ha jól tudom már lassan vége is lesz. - nevetett. - én most indulok mindjárt.
- Oké, megyünk Aurórával. - felelte, mire a kis Villám kiugrott a mancsaim közül és letelepedett az ölében. A lány hosszasan nézte, ahogy gazdám lassan simogatja, ő pedig dorombol.
- Megsimogathatom? - kérdezte félénken.
- Persze. De csak óvatosan, engem is nehezen kedvelt meg, szóval szerintem csak lassan..... - itt megállt, mert a lány odadugta a kezét a kicsihez, mire ő rögtön belefúrta az orrát és szinte kérte a simogatást. Gazdámnak (és picit nekem is) elakadt a lélegzete is. - ...Közelíts...... - fejezte be végül az elkezdett mondatot.
- Azt hiszem kedvel.. - mosolygott a lány, mire Villám átpofátlankodott az ő ölébe is.
- Villááám... viselkedj. - szóltam rá nyújtott hangon, oda sem pillantva.
- Nyugi Au. - simogatta meg az oldalam kedvesen egy kéz.
- Te hallod, a tanács tegnap titeket is behívott az ülésre? - jött aztán egy kiáltás a többi sárkány felől. Csonti gazdája volt az.
- Engem igen. - felelte gazdám, de mi csak bámultunk rájuk.
- Nekem fogalmam sincs a dologról, miről volt szó? - érdeklődött a lány, megfogalmazva az én kérdésem. Azért ha valakit behívnak egy ülésre az nagy szó!
- Bocsi, de a lelkünkre kötötték, hogy nem mondhatjuk el senkinek. - felelték kicsit lebiggyeztett szájjal.
- Hát oké.... - felelte a lány és felkelt.
- Akkor jöttök a vásárra?
- Aham, nah gyere Au. - felelte gazdám és mindünket felkeltett.
- Addig van kedved enni valami fincsit Villám? - mosolygott rá Karom az ölvészre, mire örömmel odafutott hozzá, és felugrott a hátára.
- Nah Sziasztok! Vigyázzatok magatokra! - Köszöntünk mind el egymástól és szétszéledtünk, ki amerre dolga volt, mi például hárman a főtérre.
...
A lány épp egy pultnál ácsorgott és nézegetett valami karkötőt, miközben mi éppen a mézeket néztük. Vagyis ezzel a címszóval álltunk oda a kunyhócskához. De igazából senki se nézte a mézet. Én gazdámat bámultam. Ő meg a lányt. Végül úgy éreztem hogy elég volt, átkell térnünk a gyakorlati megvalósításra és bebújta gazdám háta mögé, majd fejemmel erőteljesen meglöktem Anna felé.
- Mi van Au? - nézett rám kérdőn. Nem esett le neki, de mindegy. Hangjára a lány felfigyelt és odafordult hozzánk, majd minket meglátva elmosolyodott, aztán odajött hozzánk.
- Nah találtatok mézet a családnak? - kérdezte kedvesen.
- Hát igen, de szerintem anya ezt nem szereti annyira, Au ne lökdöss már! - förmedt végül rám, mert úgy meglöktem, hogy majdnam elesett.
- Mi van vele? - kérdezte ő is, és a szemek rám szegeződtek.
- Te jó ég.... - tettem mancsom az orromra. Csak kerítőnek ne kelljen mennem, könyörgöm! Nem rám kéne figyelni, hahó!!! Nah mindegy, erről ennyit. Már úgyis mindegy, ismerős tűnik ki a tömegből. Mi, ki az ott? Na neeeeeeee..! - futott át az agyamon, ugyanis a tömegből Rubin lépett oda hozzánk, hátán gazdám bátyjával.
- Csak ne ide jöjjön, csak ne ide jöjjön... - hallottam valami egészen halk suttogást gazdám felől, de sajnos odajöttek hozzánk. Francba...
- Hé nyomi. - szólított meg, mire mind felnéztünk rá. Közben én is köszöntöttem illően Rubint.
- Nah, megjött a sátán... - morogtam oda neki.
- Mintha te jobb lennél. - jegyezte meg, de szerencsére mi ezzel be is fejeztük a beszélgetést. Azt hiszem rossz napja lehetett.
- Mi az Gergő? - nézett fel rá unottan gazdám.
- Vigyáznál a standomra ott a szőrmék mellett, amíg elmegyünk repülni a haverokkal?
- Ő, hát én...! - kezdett bele a magyarázásba miért nem teheti, de ezt a srác figyelembe se vette. Szerintem tulajdonképpen a kérdést is csak formaságból tette fel.
- Jó, köszi. - felelte és megsarkantyúzva sárkányát el is repült.
- Ajj, nem igaz már!! - tört ki gazdámból egyszercsak.
- Mindig rámhárít mindent, közbe meg engem csesz le hogy nyomi vagyok!! - mérgelődött ökölbe szorított kézzel.
- Héj, nyugi Dani! Segítsek?
- Nem köszi, ez amúgyis családi pult... - sóhajtott egy nagyot, majd kelletlen ugyan de szétváltunk és mi helyetfoglaltunk a családi stand mögött. Gazdám csak simán levágódott a székbe, én meg lefeküdtem mellé, úgy vártuk hogy történjen valami.
- Ahjj, hogy mindig a legrosszabbkor jön ez a Gergő... - dünnyögte kezét karba téve.
- Te nem akartál közeledni a csaj felé. - duzzogtam halkan.
- Neked meg mi bajod? Nyugodj már le. - vetette oda nekem, mire csak morogva összehúztam magam.
Miközben a tömeg majd megölt minket, hogy vehessenek gazdám anyjának hímzéséből (ez szarkazmus akart lenni), addig mi ráérősen figyeltük ahogy a főtéren felhúzzák a Snoggletog fát. Egészen sokan díszítették, kicsik is, nagyok is, és egészen gyorsan haladtak.
- Héj, ti nem jöttök, nagyon jó móka ám! - jött oda egyszercsak hozzánk Starfire, hátán gazdájával, akinek a keze televolt pajzsokkal, és ráaggatott égőkkel, amelynek végét Star tartotta a szájában, hogy ne érjen le és gabalyodjanak bele, vagy lépjen rá az egyik járókelő. Egészen érdekes látványt nyújtottak, persze nem rosszindulatúan mondom. Legalább mindketten kicsit felvidultunk tőlük.
- Dani, ti nem jöttök? - kérdezte a lány is.
- Nem bocsi, vigyáznunk kell a standra. - felelte lemondón.
- Ó, az kár... Akkor majd talán legközelebb. - húzta el a száját a lány, majd kedvesen intett nekünk és visszaballagtak.
- Az... - sóhajtottunk mi is egyetértőn. Rövid csönd következett. Legalábbis kettőnket értve, hiszen közben az emberek beszélgettek, csizmák csattogtak, kerekek zötyögtek az úton. A siklótüskék pedig sajátos reccsenéssel fúródtak a Snoggletogi fára szánt pajzsokba. A vikingtömeg az utcákon tolongott, mindenki készült az ünnepre, vagy azzal hogy díszített, vagy hogy ajándékot vásárolt a szeretteknek, vagy csupán azzal, hogy rohant haza megfőzni az esti halászlét. Bizony nyakunkon a Snoggletog!
- Figyelj Auróra... Valamiről beszélnünk kéne... - kezdte egyszercsak gazdám a távolba meredve, mire felkaptam a fejem, és ránéztem.
- A tanács gyűléséről lenne szó... - folytatta, én pedig kezdtem izgulni, hogy miről lehet szó. Csak nem mégis száműzni akarnak???
- A kis ölvészről van szó. - Nem, ez mégrosszabb! Az ütő is megállt bennem.
- Gazdát kell nekik találnunk mostmár. Túl nagyok, nem fértek el normálisan, ezt te is jól tudod. - nézett szemembe. Teljesen megvoltam ijedve! Mégis ki fogadna be egy Skrillt? Nem adhatjuk akárkinek! Szerintem ezzel a többiek is egyetértenének.
- Nyugi, én már tudom is kinek fogjuk adni. Jó kezekben lesz, meglásd! - kacsintott rám mosolyogva. Én pedig megértettem kire is gondolt, és visszadoromboltam neki, majd odabújtam hozzá.
Jó lett!
VálaszTörlésDe jó! :D
VálaszTörlés