28 - A születés perce

Heló... Nos, szóval... Kezdek egyre jobban aggódni :/ Mindjárt meglátjátok miért:

Egyik este Csonti rontott be hozzám, hogy siessek gyorsan, a tojásuk mindjárt kikel! Fogtam magam, felkaptam a tojást is, és hatalmas izgalmak közt repültem vissza Csontival az istállóba, ahol laknak. A többiek már mind ott is voltak.

- Nem késtünk el?? - lihegtem.

- Nem, épp időben jöttetek! - felelte Szikra. Odacsúsztattam én is a mi tojásunk a másik kettő mellé a fészekbe, és vártuk a csodát. Ugyanis az egy alomból származó sárkánytojások mindig egyszerre kelnek ki. Nyesiékén már volt is egy piciny repedés, de most egy ideig semmi nem történt. Moccanni sem mertünk, sőt még levegőt se vettünk hosszú percekig. Csak feszülten figyeltünk. (Engem közben megkörnyékezett egy eltévedt szúnyog :(( ). Aztán hirtelen Csontiék tojása tovább repedt! Végig egy hosszú csíkban a tojás falán, aztán egy másik kisebb futott ki abból. Mint egy érhálózat, látszottak a fehér nyomok a kis Skrill tojáson. Aztán hirtelen egy hatalmas, villámos robbanás következett, amire mi hülyemód nem is számítottunk, így gyorsan összehúztuk magunk, hogy ne essen semmi a fejünkre. Ám nem sikerült. Csonti orrán landolt valami apró és pikkelyes. A kis bébiölvész!

- Aaaaawwwwww..... - ámuldoztunk mindahányan, főleg Csonti. A bébink fekete volt, a hasán és fején kék színnel, és néhány a feketébe tévedt, ugyancsak kék pikkellyel. A picike kíváncsian szemlélte meg Csonti orrát.

- Juj, ott csikis! - nevetett fel halkan, majd lecsúsztatta orráról a csöppséget, éppen Nyesi szárnyai közé.

- Mi legyen a neve? - kérdeztük tőlük.

- Legyen... Nátán!!! - örvendezett Nyesi.

- Öhm... de ő lány! Az nem fiú név?

- Nem baj, illik hozzá! Most mond azt hogy nem! - érvelt Nyesi, amivel én végül nem vitatkozhattam. Azonban ugyanabban a pillanatban megtörtént a második robbanás is, majd egy újabb bébisárkány ért köztünk földet. Elterült a földön, majd felkelt, kinyitogatta szárnyait, és ezzel úgy nézett ki, meg is találta a kedvére való elfoglaltságot. Nevetett is ( vááá, de cukkerek!!! ).

- Na és téged hogy hívjunk, te kis drága? - emelte fel Szikra, mire amaz rögtön helyet foglalt az ölében. Ő sötétbarnás-vöröses színű volt, élénkzöld foltokkal. Igen foltos volt, mint egy tehén! Ami azért Skrillnél elég ritka.

- Szerintem a neve legyen... - kezdte Szikra, de Starfire, aki eddig meg sem tudott szólalni a csodálattól, most teli toroból fölüvöltött.

- VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, DE ARIII!!!!!!!

Mind totál megijedtünk, csak a bébi tűnt úgy mint aki örömét leli ebben a kiabálásban. Felcsillanó szemmel üvöltött fel, Star hangját utánozva.

- Váááááááá!!!! Utánoz engem!!! *---* Mondd: Roarrr!!!!

- Roarr!!!!

- Rrooooaaaaaarrrrrr!!!!!

- RROOOOAAAAARRRRR!!!!!!! - üvöltötte túl még Starfire-t is amin mind kicsit megszeppentünk, és csak néztük a jelenetet. Ezzel picit megijesztettük hogy rosszat tett, de Starfire nekinyomta az orrát, amitől egycsapásra felvidult.

- Szerintem ezt a kis hangoskodót, hívjuk Roar-nak. - nevetett fel Szikra.

- Vagy Cukinak *-* - feleltük Starfire-vel szinte egyszerre, majd összenevettünk.

- A Cuki-Roar megfelel?

- Aham, tökéletesen. - feleltük. Aztán visszafordultam a mi kis tojásunkhoz. Meg sem mozdult. Csak állt ott, mereven, kissé kihűlve. Már ki kellett volna kelnie, de egy repedés sem volt rajt... "No de mindegy, nem kell elsietni a dolgot" - gondoltam, kissé azért félve, és ismét ráültem, hogy melegítsem. A többiek még ott gügyögtek a másik két aprósággal, de aztán Karom meglátta hogy arébb mentem és ő is odajött.

- Mi....? - kérdezte ránk nézve, mire én csak nyugodtságot színlelve megráztam a fejem. Nyesi is észrevet minket és hallottam ahogy Starfire feljajdul, ahogy belekönyökölt az oldalába, hogy figyeljen.

- Mi van?? - mordult fel, mire Nyesi felém mutatott. Hamarosan minden szem a tojásunkra szegeződött. Aki meg sem moccant. Sokáig vártuk hogy végre legyen valami, egy robbanás, egy repedés, akármi. .... De semmi nem történt. Még csak meg sem mozdult. Pedig otthon mindig mozgolódott... Bár, mintha az utóbbi időben azt sem tette volna olyan gyakran...

Hamarosan vészesen közeledett az éjszaka, és mind hazakellett hogy menjünk. Karom felajánlotta hogy hazakísér, de ezt ezúttal nem fogadtam el. Meg is ijedt, hogy talán rosszat tett, amiért haragszom rá, és azért nem akarom hogy velem jöjjön.

- Nem tényleg, semmi baj, csak szeretnék ma egyedül hazamenni. ... - feleltem és könyörgő pillantásokkal néztem rá, hogy ne haragudjon érte.

- Oké, semmi baj, de ha valami gond van szólj ám. - felelte és búcsúcsókot adva el is repült haza, én pedig a másik irányba a tojással.

Egy egész útos gondolkodás van mögöttem... Próbáltam úgy tenni, mintha nem aggódnék, de nagyon is félek! Talán valamit rosszul csináltam? Ugye nem az én hibám? Megszakad a szívem érte...

- Mondd hogy jól vagy! - kezdtem el sírásra görbülő szájjal beszélni a tojáshoz. - Vagy csak robbanj elő a héjak mögül! Olyan hirtelen, hogy infarktust kapnak a szomszédok, olyan erővel, hogy szétesik a ház, rajta, azt sem bánom ha összetöröd a cuccokat, csak gyere elő, nem haragszom semmiért! - rimánkodtam hozzá, de semmi...

- Jól van.. bocsáss meg.... - enyhültem meg és könnyeket viselve a szememben köréfeküdtem. - Nem kell semmit elsietni.... Én bízok benned... Csak kérlek éld túl. ... - s mégjobban magamhoz szorítottam - 

Szeretlek picim.......