25 - Nyesi szemével a világ 1

###

Ma is minden a szokásos. Hajnali kelés, rohanás, néhány ismerős akit azt se tudod honnan ismersz, de elvárnád hogy köszönjön. Mégsem teszi meg. Ha ehhez hozzáadod a hullafáradtság érzését, és hogy még egy nyamvadt halat sem tudsz úgy megenni reggelire, hogy ne morzsázd le magad, már meg is kapod a tökéletesen szar hangulatot.
Fáradt fáradtan ébredtem. Az után jön a pörgős fáradt ami... Nah, mindegy,  majd elmagyarázom. Mindenesetre mikor reggel elkezdem Csontival beszélgetni, már egyre jobb kedvem lesz. Reggel mindig vele futok össze először, de nem véletlen. Hiszen az egyik legjobb barátom, és ráadásul szomszédom az istállóban. De ma késett kicsit, ezért kénytelen voltam odamenni hozzá, hogy felrángassam.
- Csonti kelj fel!!
- Mi van? - nézett rám bágyadtan.
- Reggel van, gyere!
- RRRR..... - mormogott, mire rájöttem, hogy valami nincs rendben.
- Mi baj? - néztem rá ilyedten.
- Felkeltettél!



Szombat reggel volt. Ami csak egyet jelenthetett: Klubtalálkozót. Csontival nagynehezen áttrappoltunk a hideg havon. Közben a szárnyunk majd lefagyott. Közben találkoztunk azzal a bizonyos tucatnyi sárkánnyal is, akik semmi pénzért nem köszönnének, pedig látják hogy ott vagy. Hogy képzelik ezt? HOGY???
- Mégegy köcsög... - jegyeztem meg mikor már majdnem a fél falu mellett elhaladtunk, de mindenki csak átnézett rajtunk, vagy elkerült, azt remélve, nem vettük észre.
- Jah. Akarod hogy megrugdossam őket?
- Rugdosd.... - feleltem kissé letörve.
- Héj, mi gond?
- Áh semmi. Érjünk már oda, lefagyok.
- Én is. Előtte nem ugrunk be egy falatért a gazdákhoz?
- Oké, jó ötlet. - feleltem és elkanyarodtunk az apró utcában. A házak közt rögtön kitűnt az, ahová mi voltunk hivatalosak. Egészen apró, de az emeleten kettéágazó, picit furcsa felépítésű ház. Sötétbarna tető, világos falak. Két család is lakik ott. Mindkettőnk gazdája egy-egy ott lakó lány, de nem tesók. Csupán lakótársak, és nem mellesleg a legjobb barátok. Egyikük 14, másikuk 13 éves. Hozzájuk mentünk most látogatóba.
- Szia Nyesikém! - futott oda a lány. Szőke, válligérő haja és gyönyörű tengerkék szemei voltak, melyekbe mindig jóleső volt belenézni. Nyugodtságot sugárzott. Pedig ő maga is olyan mint én: Kapkodva kiabálós fajta. De nem úgy hogy hirtelen leordítja a fejed. Csak egyszerűen hangosan beszél. És néha oknélkül nekiáll énekelni. Ahogy én is. Csonti sokszor rám is szól XD
- Nem etetnek rendesen az istállóban mi? Nah gyere, kerítek egy szendvicset. Anyám mindig szardellát tesz bele. Pedig tudja, hogy nem is szeretem a húst!
- Én szívesen megeszem!! - lelkesedtem be. Ez a jól működő rendszerünk: Neki nem kell, én megeszem. Aztán hogy ki ette meg, a szülőknek nem kell megtudni...
  Magammögé pillantottam, mert egy kisebb puffanást hallottam. Csonti ledőlt, miközben gazdája az álla alatt vakargatta. Nem tudtam nem nevetni a jeleneten.
- Tessék, jó étvágyat. - nyomta orrom elé a szendvicset a lány, én pedig mohón enni kezdtem. Csonti is evett addigra már. Ezt onnan tudom, hogy minden csupa morzsa lett.

- Na akkor menjetek csavarogni, sziasztok!
- Estére meg hazamenni!! - köszönt el Csonti gazdája is. Még odabújtunk hozzájuk, majd elrepültünk a klub felé. Még épp időben értünk be, már mindenki ott volt. Starfire, a hiperaktív, Szikra, aki újonnan sokat parancsolgat, meg ez a két gerle madár. ... Néha elgondolkodom hogyan is lettünk barátok? Hogyan váltunk a világ legfurcsább sárkánycsapatává? De mindegy is, végülis szeretem én őket. Bocs, a szar hangulat teszi.. Ilyenkor van bennem egy "mindenkit utálok" érzés.
- Nah végre, már vártunk rátok! - köszöntött rögtön Szikra.
- Csá. - köszöntünk egyszerre Csontival.
- Hali, merre jártatok? - mosolygott rám Auróra.
- Otthon voltunk kajáért.
- Jah értem. - felelte, de Szikra csöndre intett minket.
- Nah, abbahagyni a pusmogást! Szeretném elmondani a mai terveinket.
- Igenis főnök... - forgattam meg a szemeim.
- Szóval ma már eléggé ideje van hogy kitakarítsuk a barlangrendszert...
- AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA.........!!!!! - hangzott fel mindenkiből a "jaj ne mááár!" sóhaj.
- Héj Srácok, tudjátok hogy lassan itt van Snogletog! Még feldíszíteni is akarunk, akkor meg a minimum hogy fel is takarítunk! Mindenki hozza-viszi a koszt.
- De Szikra, sárkányok vagyunk, persze hogy hozzuk a koszt! - mondta Auróra.
- Én se szeretek takarítani, de egyetértek Szikrával! - kezdte Starfire - Ha nem takarítunk, újra beköltöznek a pókok! Brr.... - borzongott meg.
- Jah, én múltkor már belegázoltam egy pókhálóba a Frea-alagútnál. - mondta Karom is, mire Starfire teljesen megfagyott.
- Váááá, engedjetek ki innen!!!!! - ordította el magát hirtelen és ki akart futni, de mi Csontival útját álltuk.
- Azt már nem! Ha nekünk takarítani kell, neked is! - mordult fel Csonti.
- Oké, akkor nekikezdhetnénk végre? - szólt közbe Szikra, aki láthatóan már nagyon megelégelte a beszélgetésünk.
- De remélem te is dolgozol, nem csak mi gürizünk itt neked! - feleltem szúrósan nézve rá.
- Nyesi mi bajod van? - fordultak felém többen is. Szikra sem lehetett túl jó hangulatban mert idegesen folytattuk a "dumcsizást".
- Figyelj én is ugyanúgy csinálok mindent, egy szóval sem mondtam hogy csak te dolgozz. Csak ti vagytok olyan lusták! De ha akarod kaphatsz külön feladatot!
- Mi van??? Miért???? - mordultam rá.
- Mert tudtommal itt még én vagyok a főnök!!
- Öhm, lányok...! - hallatszott egy halk, erőtlen hang mögöttünk. Mindketten hirtelen mozdulattal a többiek felé fordítottuk a fejünk, közben homlokunkat ráncolva és enyhén morogva. Ettől mind egy kicsit összehúzták maguk, aztán csak érdeklődve figyelték a szócsatánk.
- Szóval... hol is tartottam...? Jah igen...... - s megköszörültem a torkom - MENJ  A  POKOLBA, dehogy dolgozok plusszban!!!! Te meg nem parancsolgathatsz nekem!!!!
- Öhm Nyesi... igazából megteheti mivel megvan választva... - szólalt meg Starfire, mire láthatatlan villámokat szórtam rá szemeimmel.
- Figyelj, hagyd békén, oké!? - állt mellém Csonti, hallottam hogy Auróra is megszólalna de Karom leintette, mondván, ne szóljon bele.
- Oké, akkor tudjátok mit? Kilépek!! - feleltem, mire mindenki meghökkent.
- De Nyesi...! - szólalt meg Auróra, de úgy megfordultam, hogy a farkam majdnem állbavágta őket.
- Na csá! - köszöntem el véglegesen és kiviharzottam az üregből.

...

Csak repültem, és repültem. Közben legalább egy tucat sárkányt fellöktem és kétszer ennyi fát szeltem ketté. Nah jó, ez utóbbit kizárólag poénból. Olyan jó érzés ahogy a szárnyad, mint egy penge szeli ketté a fák törzsét, amiknek mások nekimennének ugyanígy téve. Heh eheh heeeeee!!! Oh bocsesz, abbahagyom a vihorászást.
Szóval, mikor meguntam a kidőlő fákat, leszálltam egy közeli szigeten. Találtam egy halat a parton, amit magamhoz is vettem, és nézegettem egy kicsit, megenni azonban nem akartam. Még akkor is ideges voltam. Rugdostam össze-vissza az előttem heverő köveket. Az egyik egyszercsak lerepült a szirtről és fejbetalálhatott valakit, mert valaki feljajdult.
- Na, vigyázz már!! - hallatszott, majd felrepült elém a szirtre egy.. Éjfúria.

Tudom, tudom, kihaltnak hitt faj, meg ritka, meg veszélyes, meg minden... Mások ebben a helyzetben biztosan bocsánatot kértek volna, és rajongóhoz hasonlóan kezdtek volna el vele beszélgetni. De én nem vagyok mások! Senki ne kezdjen ki egy éppen mogorva Fanyesővel. (Ezt jegyezzétek fel!)
- Rossz helyen voltál. - feleltem hát, mire nem kicsit meghökkent.
- Esetleg megtennéd, hogy legalább bocsánatot kérsz? - kérdezte, közben leszállt mellettünk még pár sárkány. Biztos a haverjai.
- Nem. Egyáltalán ki vagy te? - néztem végig rajta. Hm, nem is néz ki olyan rosszul.
- Tate a nevem! - felelte kissé mérgesen.
- Nyesi. - biccentettem fejemmel. - nah menjetek innen. Nem idevalósiak vagytok amúgysem.
- Nah várj csak, minket nem küldhetsz csak úgy el ám! - mondta, úgy hogy szinte belemászott a képembe. Én nyugodtságot színlelve folytattam a beszélgetést.
- Hát pedig én elküldtelek. - feleltem, mire a körülöttünk állók susmogni kezdtek. Tate komoran nézett, összehúzott szemekkel. Majd a végén elmosolyodott és felnevetett.
- Belevaló csajszi, mi? - nézett a haverjaira, majd újra vissza rám - Nah mesélj, mibajod kislány?
- Semmi!! Ne nevezz kislánynak, és tűnjetek már innen! Nem látod, hogy szar kedvem van? - horkantam fel és mivel más nem akadt kezemügyébe, hozzávágtam az előttem heverő halat.
- Gyökerek... - fejeztem be eme illő szóval a mondandóm. Láthatóan nem tetszett neki, hogy ilyen vagyok vele, kezdett mérges lenni, de úgy döntött megőrzi a hidegvérét.
- Hallottátok, takarodó! - szólt oda a haveroknak, mire azok értetlenül bámultak rá.
- Hess! - mutogatott nekik tovább, hogy lépjenek le.
- Oké... - felelték végül furcsállkodva és lassan mind elrepültek.
- Este várunk a meccsre! - kiáltotta még vissza egy Szörnyennagy.
- Oké, ott találkozunk! Na csá!
- Csá! - köszöntek el, s az a sárkány is eltűnt. Én meg nem értettem, mi jó édes Thorbébit csinál ez??
- Ez meg mi volt?
- Azt mondtad magányt akarsz.
- Igen, vagyishogy tűnj el!
- Mi, jah hogy én is? Bocsi kislány azt nem lehet. - felelte ráérősen, és leült.
- Mivan??? Hagyjál már.
- Figyelj, hozzámvágtál egy halat! Szóval most tartozol nekem!
- He??
- Szal dalolj madárka, vagy kapsz egy Plazmabombát a nyakadba! - fenyegetőzött, mire úgy dühbe jöttem hogy azt hittem mindjárt ki fog törni a 3. Világ-sárkányháború, vagy mi a franc!
- Kássolj, nem félek a plazmbombádtól, te hencegő fráter!
- Én sem a szárnyadtól, ne hadonássz! - emelte fel a hangját, ugyanis közben idegességemben vadul hadonásztam pengeéles szárnyaimmal. Végül majdnem össze is verekedtünk, aztán végül úgy döntöttem inkább nem mocskolom be a szárnyam ezzel. EZZEL!!
- Nah jól van, én mentem Csá! Életem legszarabb napja... - jegyeztem még meg gyorsan és elsuhantam az égen, többé hátra sem pillantva a köcsög, ámde meglepően helyes éjfúriasrácra.

...

Mikor hazaértem az istállóba, rögtön lefeküdtem a szalmaágyamra, és úgy morfondíroztam tovább hogy milyen gyökerek élnek ezeken a vizeken. Már jó sötét volt, és Csonti még sehol. Biztos még a klubban van. Ahova mostmár nem mehetek be megkeresni... Francnak kellett nekem kilépni...
A hely már csitult volna el, mikor nagy dörömbölést hallottam meg: ismerős lépteket.
- Szia Csonti. - köszöntem fel sem nézve.
- Heló. Merre jártál? - kérdezte kissé aggódón.
- Fogalmam sincs, volt ott valami éjfúri azt kioktatott.
- Éjfúria?? - kerekedett el a szeme.
- Az. - feleltem kedvetlenül.
- Aha... Na mindegy, most velem kell jönnöd. - mondta. - Fú ez de gengszeresen hangzott. - nevette el magát aztán.
- Ja. - mosolyodtam el én is egy pillanatra. - De mégis hová?
- A klubba. De ssst! Ezt titok, nem tudhatod, okés? - kacsintott egyet.
- Oké. - mondtam végül, mire kiosontunk az istállóból és elindultunk.



Hamarosan odaértünk a klubba, ami szépen ki volt takarítva, a bejárat pedig még fel is díszítve.
- Azt a részt ott én csináltam! - jegyezte meg halkan Csonti.
- Azok ott nem Siklótüskék? - néztem rá furcsállva, ugyanis ahová mutatott, arról rögtön lejött hogy csakis Starfire csinálhatta.
- Tudod lelkesíteni is kell valakinek. - felelte mire elnevettük magunk.
Mikor beértünk a cseppkövekkel tarkított plafonú terembe, feltűnt hogy ez is igencsak ki van csinosítva. A többiek is ott álltak.
- Szia Nyesi... - köszöntek mind.
- Sziasztok. - köszöntem én is, aztán Szikra lépett oda hozzám.
- Figyelj.. bocsi, tényleg túl sokat parancsolgatok?
- Őszíntén? Igen. - feleltem, aztán elgondolkodtam. - De én is bocsi, mert ma elég rossz kedvem volt.
- Okés, semmi baj. Akkor... barátok? - nézett rám bizakodón, mire biccentettem és megölelt.
- Akkor újra klubtag vagyok?
- Ez nem kérdés! - felelte mosolyogva.
- Nah, akkor mit szóltok egy kis énekhez és tánchoz? - kapta fel fejét Auróra.
- Oké, de nem eszel cukrot, mert akkor megint kergethetünk egész éjjel! - fenyegette meg Karom.
- Okés...
- Nah akkor buli!!