30 - Bébik körében

Újabb eseménytelen napok... Újabb koplalással töltött órák... Mintha cementel tapasztottak volna az ágyra, a tojás mellé, úgy feküdtem ott napokon, éjszakákon keresztül. Még gazdám sem tudott megmozdítani. És senki fiát nem engedtem be a házba. Csak Karmot mikor egyszer-egyszer meglátogatott, hisz ketten kaptuk a tojást. És azt hiszem ő sem mondott még róla le teljesen. De mivel közeleg Snogletog, és az ő gazdája már jóval idősebb, így sokszor kellett készülődésben résztvennie, és keveset láttam. A többieket ugye egy időre kizártam... Szóval egyre jobban kezdtem magambaroskadni az egyedülléttől, és súlyos skizofréniára utaló tüneteket mutattam.
- Szóval így végződött életem első Sárkányversenye... A rózsaszín gronkel azóta is pikkel rám. De semmi gond, mert a cipzárhát meg Tikkel! - nevettem halkan. - Nah kíváncsi vagy még valamire? Mesélek még ha gondolod. - s belekezdtem egy újabb történetbe. És ezt én így levágtam minden nap a kis tojásnak. Túl beszédes vagyok, ehhez a sok egyedülléthez. De ha valaki ott volt, akkor az meg rögtön elkezdett hüledezni, hogy én azóta is csak itt ülök?? Aztán felakarnak kelteni, és kivinni a "jó levegőre", de nekem elég jó az én levegőm is köszönöm.
- Auróra! - szólt rám egyszer idegesen gazdám - Most tetszik vagy sem, de felfogsz kelni, és repülni megyünk!! - mondta és ezzel felpattant a hátamra, majd sarkát az oldalamnak nyomta. Valami belül azt súgta, hogy muszáj mennem, mert kötelesség. De ez a biznyos "Anyai ösztön", ami fellángolt bennem a napokban, ez nem engedte. Lassan megbillentettem magam, hogy puhán lecsusszanjon a hátamról. Sikeresen landolt is a padlón. Az addigra már ismét tiszta volt, mert a gazdám segített mindent összepakolni, összeragasztani, helyére tenni. És az a vöröses hajú lány is segédkezett, aki úgy láttam most jóban van a lovasommal. Ami nagyon jó jel! Végre van egy barátja, akivel mindent csinálhat. Mert feltűnt hogy eléggé magányos időnként... De akkor legalább efelől megnyugodhatok.
- Auróra!! - pattant fel azonnal. - Ha nem jössz ki most azonnal, elkobzom tőled azt a tojást!
Ezt kár volt mondania! Én abban a pillanatban átváltottam védekező üzemmódba és felpattantam, de csak olyan sután felemelkedve, ugrásra készen, és vadul morogtam felé. Remélve hogy ez elrettenti és nem kényszerít harapásra, mert azt nem tudnám megtenni. De ezt ő is jól tudta, és látszólag cseppet sem félt tőlem.
- Na? Gyere, tépj szét!! Légy fenevad, hiszen annak születtél!!! - kiáltott rám mérgesen, amivel sikerült úgy feltüzelnie, hogy nekiugrottam, és leterítettem a földre. Elterült, én pedig rajta feküdtem, és lenyomtam a földre, miközben összenyalogattam az arcát.
- Ugye nem hitted, hogy tényleg bántanálak? - kérdeztem közben tőle, egy kevéske farkcsóválás-féleség mellett. Ő felnevetett, és kezével próbálta védeni az arcát érdes nyelvem érintésétől, és a nyáltól.
- Ahjj, te fenevad te! Te bestia, a légynek sem ártanál igaz-e Auróra? - felelte nevetve, és megvakargatta az állam alatti területet, amitől akaratlanul is szinte elaléltam a gyönyörűségtől, és a hátamra gördülve értem földet mellette. Közben egy dorombolásféle hangot hallattam és eltöltötte szívemet a színtiszta boldogság érzése.

...

Aznap este, mikor visszajöttem a házba a kint elvégzett dolgomból, rögtön feltűnt valami. A tojás sokkal nagyobb lett! Egy tojás tud nőni?? Gyorsan körülszaglásztam a tojást, aztán egyszercsak egy reccsenés, és egy apró repedés nyílik a falán!
- Te jó ég! Karoom!!!! - s ordítva kirohantam a házból.


Elrohantam Karomért, és visszaráncigáltam magamhoz. Bár kissé nehezen sikerült, mert úgy lefogytam, hogy még ő is megijedt tőlem. Meg a lábaim folyton összegabalyodtak a siettségben. De aztán csak lehadartam neki az egészet.
- Biztos hogy jól láttad?
- Igen, de te is nézd meg, gyere!!
- Oké, oké, ennél gyorsabban nem megy. - mondta (gondolom már őt is fáraszthattam kissé...). Már ott álltunk a ház előtt, de nem értünk még be, amikor egyszercsak valami süvítő hangot hallottunk.
- Feküdj! - kiáltotta el magát a Szörnyennagy rémség, és szárnyával lenyomta az én fejem is. Ebben a pillanatban hallatszott fel a házból egy hatalmas robbanás, ami kivitt egy darabot a ház falából, és kissé lángba is borította a tetőt. Gyorsan berohantunk, és a tojásnak már csak szanaszétrepült törmelékeit találtuk. Aztán egyszercsak egy halk nyöszörgés hallatszott az ágy alól. Lassan bekukkantottunk és.. ott volt! Egy teljesen egészséges kis Ölvészbébi! Méghozzá zöld, és narancssárga színekben pompázó pikkelyekkel. És kicsit nagyobb is volt, mint a többiek mikor kikeltek. Viszont úgy nézett ki pont akkora, mint ebben a korban kéne lennie. Akkor hát tényleg minden rendben volt vele! Csak szeretett bent lenni :))
- Gyere kicsim! Gyere csak, semmi baj. - hívogattuk, mire úgy nézem megismerte a hangunk és már minden feszengés nélkül előjött. Ott mászkált körülöttünk és összeszaglásztuk egymást így hárman. Közben a faluból többen is jöttek, és eloltották a még mindig égő tetőt.
- Minden rendben?? - rontott be Starfire, és a többiek is benéztek az ablakon.
- Persze, nézzétek csak ki kelt ki éppen az előbb! - mosolyogtam a kicsire.
- Hát mégiscsak kikelt? - örültek meg ők is a pindurinak.
- Jaja! - emeltem fel fejem büszkén a magasba, de rögtön vissza is ejtettem, mert olyan hangosan kordult fel a gyomrom, hogy a kis ölvész megijedt és bebújt Karom szárnya mögé.
- Te meg mit műveltél magaddal?? - hüledezett rajtam mindenki, mert ekkor végül észrevették hogy totál lesoványodtam. Bár igazából nekem is csak ekkor tűnt fel igazán...
- Nah, ennyi! Nincs apelláta, enned kell! - szólaltak meg és mindannyian orromelé toltak néhány felöklendezett halat. Aztán mohón enni kezdtünk a kis ölvésszel együtt. Közben gazdám is odarohant hozzánk, hogy megszemlélje minden rendben van-e, majd mikor megnyugodott hogylétem felől átölelte a nyakam.
- Roarr!! - hallatszott a többiek felől, és a másik 2 bébi is odarohant hozzánk, és üdvözölték új kistestvérük.
- Örömteli pillanat nem igaz? - mosolygott a kis vöröshajú teremtés.
- Az ám.
- Nah és? Mi lesz a neve? - kérdezte tőlünk Szikra.
- Gömb-Villám-McQeen! - nevetett fel Karom.
- Hmm, nem rossz. - mosolyogtunk mind. - De az nem hosszú picit?
- Hát.. lehet.
- Én már tudom, mi lenne neki a tökéletes. - mosolyogtam a kis sárkány felé. - Villámló Remény